MEGADOTT SZAVAK:
TOVASZÁGULD, TÖVÉBEN, FODROS, SZÁLL, RÉTEN, FUT, GYÖNGÉD, LOBBAN
1.
Diana Soto – Tollpihe
Tollpihe rebben, keringőzik gyöngéd szélben,
Bíbortáncot lejt vele a gyöngyöző réten.
Halotti máglya lobban, bús parazsát szólja,
Vidáman száll a tollpihe, mellette keserű szolga.
Fut utána egy gyermek, gyászukat nem érti,
Az öreg tölgy tövében majdnem utoléri.
Fodros szoknyáját megégette már az élet,
Tovaszáguldanak vele a megtört emlékek.
2. Diana Soto – Az otthontól távol
Haldoklik a fénysugár, tovaszáguld az égen,
Vele haldoklik a nyár a világ tövében.
Fodros hullámok a könnyeiket ontják,
Szerető emlékeiket tőlük elkobozzák.
Keserű ének száll a réten hasítva az eget,
Fut az énekesmadár. Már nem repülhetek.
Gyöngéd dallam lépdel a nevetéstől távol,
Szívében fájdalom lobban, titeket hiányol.
(Az én szeretett hazámnak, s mindenkinek, akit ott hagytam)
3.
Diana Soto – Az élet
Réten születik.
Kacagva nevet fel az első éjszakán,
Pipacsok között kúszik, mire talpra áll.
Repülni tanul.
Hiába bukik fel, száll, talpra áll újra.
Szívében szabadság, de megszületett a szolga.
Szárnyát veszti.
Lekényszerül a porba, csendben énekel.
Futni kezd, eléri, mit más nem képzel el.
Lassan fárad.
Fodros felhőket lát, elbámul a messzeségbe.
Eddig menekült, de az idő utolérte.
Küzdeni akar.
Fázik talán, de szívében árva láng lobban,
Elejti, s eltűnik előle a rohanó habokban.
Lehanyatlik.
Gyöngéd dallamot zenél az őszi erdő,
Könnyáztatta arca a szavakban megnő.
Lehunyja szemét.
Tovaszáguld hatalma, rájön, mily törékeny.
Álomra hajtja fejét ott, a világ tövében.
4.
Jószay Magdolna: Tavaszi életöröm
Gyöngéd léptekkel érkezik a tavasz,
a böjti szelek most korán jöttek.
Fodros kis patak dalol szűk medrében,
habja megtorpan, csapja a köveket…
Lobban a szív is a keblek mélyében,
a lélek mint legszebb kert, virágos…
Madarak repkednek, nézd csak, mennyien,
kedves kis énekük örömtől hangos.
Leszállnak, futkosnak a friss füvű réten,
majd tovaszáguldanak a légben.
Fák, bokrok tövében ibolyák nyílnak,
gyerekek játszanak nevetős jókedvben.
5.
Lám Etelka
Te meg én
Kedves hegedűm hangját hallom
a távoli messzeségböl,
mikor együtt sétálunk Te meg én.
Előttünk a bársonyos fűben
nesztelenul fut a Tavasz tündére.
Apró lábaival szinte simogatják
a fehér gyöngyvirágokat.
Kis harangjai csillingelnek léptei nyomán
a hajnali szél gyöngéden kócolja a fénylő haját.
Szótlanul állunk és figyelünk a fűzfa tövében.
Most egy kismadárka száll a közeli faágra,
csacsog és kedvesen csivitel.
Őzgida érkezik, körbekémlel szaglászva
majd megáll a fűzfa tövében,
S zajt hallva riadtan tovaszáguld a tópartra.
A víz fodros széle ezüstösen csillog
a szépen csiszolt színes kavicsok között.
A réten a felkelő nap sugarai átvonulnak,
lobbanó aranyfénye átölel minket is.
Könnyü szellő kinyitja a rózsákkal borított kert kapuját
melynek alján ezüstpatak csörgedez.
6.
Dittrich Panka: Tavaszi etűd
Szíved szólam, harsány etűd, ami tiéd.
Ezer pillangó száll a réten, a miénk.
A szerelem szele, szűz-álmot szór felénk.
Onnan, amit sosem sejtettünk. Te meg én.
Új tavasz lobban, és szívünk dobbanásul
gyöngéd tánca összefodroz, mi vigyázzuk.
Szorgos idő fut, csak az, mi tovaszáguld…
Fa tövében -pad ölén-, könnytől virágzunk.
7.
Dobó Georgina: Tavaszi dallamok
Lobbanó nap tüzében égnek a felhők,
A fák kérgénél lassan készítik a pempőt.
Tövestül tépi ki a vadvirágot a szellő,
Mamám sem hord már telente kendőt.
Gyöngéden simogatja ajkam a friss tulipán illata,
Madarak száz dallama száll szép lassan tova.
Futkos a kiskutya a hamvas zöld réten,
Fodros szoknyákban készítik esténként a rétest.
Tovaszáguld a nyár, eljön a kikelet.
Hiszem, erre a télre örökké emlékezel.
8.
Győri Nagy Attila: Tavasszal
A nyírfa tövében levél nem rezzen,
Csak a lágy tavaszi szellőtől repked
Magasan a pitypang gyöngéd virága,
Ez itt a békés nyugalom világa.
Tovaszáguld a kis gyík, milyen fürge,
Amint rálépek mellette a fűre.
Mozdulatlan állok és némán nézem,
Vajon hová fut a virágos réten?
A tavi békáknál fellobbant a vágy,
Mi ez a kutykurutty, nekem csak talány.
Fodros tóban ebihalak úsznak majd,
Gólyáknak lesz izgalom, móka, kacaj.
Vidáman száll az énekszó messzire,
Párját keresi a hízott gerlice.
A bőség ideje megkezdődik már,
Amit ősz óta a természet kivárt.
9.
Kutasi Horváth Katalin: Bolondgombaként
(József Attila után, de nem szabadon…)
Determinált a sorsod, így helyzeted is, végzeted pedig elkerülhetetlen. Nem futhatsz küldetésed elől. Nem ám! Kiszemeltek téged is, mint bármelyikünket. Hogy mire? Azt csak később tudod meg! (Esetleg a Hét Toronyban.) Úgy tűnik, mikor álszent módon, gyöngéden útnak indítottak, elengedted magad, kinyújtózva felszabadultál, megkönnyebbülve felgyorsultál, majd messze tovaszáguldottál kijelölt célodon, s azt hiszed, ügyesen megváltoztattad érkezésed helyét a jónak hitt szelekre támaszkodva. (Melyek később forgószelekké változva sodortak volna tovább, de akkor már ott akartál maradni, hadakoztál ellenük…)
Látszólag véletlenszerűen – pillanatnyi, gyengén érvényesülő akaratodat is figyelembe véve – ért földet spórád, valamelyest a váratlanul felkínálkozó lehetőségek fényében kiválasztva a helyed, s azt hiszed, te alakítottad az utad. Úgy hiszed, te is beleszóltál életed alakulásába… Naiv vagy! Amit hittél, mind átértékeled menet közben, de legkésőbb az utolsó órákban.
Ott, ahol leszálltál a földre, ott, ahova tulajdonképpen rendeltek, vegetálsz, növekedsz, szaporodsz, mint fa tövében a bolondgomba… (Gondolkodj! Kinek, s meddig van Rád gondja?) Lázasan izzol, dühöd véresen fortyog, felszínre törnek szűzi vágyaid. Kitüremkednek hibáid. Haragod gyakran fellobban, s bárnemesebbé tesz indulatod, mégsem szelídülsz. Hiába lenne fodros a gallérod, mandzsettád, lelki előkelőséget nem vásárolhatsz a piacon. Bevizsgálhatnak, mérgezőnek, veszélyesnek minősíthetnek, felapríthatnak, el is taposhatnak…
Nevethetsz, kiabálhatsz, őrülten táncolhatsz a réten – delíriumodban kiszabadulva a fa árnyékából – felemésztve saját magad, bolondot játszva, s ez még mindig jobb, mintha bolondot játszanának veled…
10.
Mukli Ágnes: Tavaszom
Megszínesül a gyöngyfényű hajnal,
zöld erdőn békésen szél szalad át.
Tovaszáguld szájaló patakkal,
fut szelíden, mint csikó nyargalász.
Megédesül réteknek virága,
égre lobban a pipacsfodrú tánc,
fátyolfényben meggyfa görcsös ága,
csipke szirmain leng a napsugár.
Megszépül a reggeli madárdal,
ébresztő lárma, oly messzire zeng.
Rigó ébred megrebben a szárnya,
csevegve rikoltoz, zengve kereng.
Megszelídül szívedben a lelkem,
megfáradt vándor mindig hazatér,
hogy gyöngéd karomban megpihenjen,
nyárfák tövében szendereg a tél.
11.
Czégény Nagy Erzsébet:Életkép
Anyám fodros köténye olyan volt, mint pipacsözön a réten, s minden mozdulatára lágyan ringottak a bíbor virágszálak, mintha futó szél csókolta volna meg őket. Szerettem, amikor maga elé köti, csodáltam színeit, néha meg is simogattam, ami olyan simára volt vasalva, hogy talán még a légy is lecsúszott róla.
Gyúrta a kalácstésztát, s mi csak ámultunk, hogyan simul keze alá a lágy massza. Tetejét gyöngéden lisztezte, majd megpaskolta, ettől lisztfelhő telepedett a szempillájára, s mi annyira kacagtuk, hogy még a cirmos cicánk is lábra-kapott, és tovaszáguldott a nyitott ajtón. Majd lobbant a láng, beizzott a kemence, s a közben szépen megkelt és tojásokkal megkent kalácsokat úgy fogadta magába, mint éhes száj. Mi gyerekek, a kemence tövébe kuporodtunk, s mint hatalmas, kedves nagyanyónak, úgy öleltük hófehér hasát. Arcunkon piros almák keletkeztek, s versengtünk, ki bírja tovább „nagyanyó” melegét, amely egy idő után ránk lehelte a sülő kalács illatát, átjárta az egész konyhát, kiillant az ajtón, s szállt, szállt fel a magasba, ünnepet varázsolva talán még az angyaloknak is.
12.
Gősi Vali: Kibomló tavaszon
A lényedet kutatom
fáradt szép szemedben
a gyöngéd féltést
aggódást keresem
a lángot fürkészem
a hirtelen lobbanót
felvillanó vágyad
ahogy tovaszáguld
fut a napfény elé
csendesült örömmel
mint bogár a réten
fűszálak tövében
vagy a madár szálldos
fodros felhők között
a hajnali égen
a szemedet fürkészem
kibomló tavaszon!
Győr, 2016. 03. 03.
13.
Dobrosi Andrea: Bizserget, átfon
Tovaszáguldott-e a tél,
vagy csak fodros álom az,
mi lobban bennem szüntelen
s felkapja azt a böjti szél?
A hópehely még visszatér?
Mikor ülök a tölgyfa tövében?
…Kérdéseim szertefutnak,
mint drótokban az áram;
úgy gyönyörködnék
nárciszokban, tulipánban…
Egy sóhaj gyöngéden
szökni készül belőlem,
ahogy hamvadó parázs.
Rajtam most könnyed nesz oson,
bizserget, szüntelen átfon,
érzem a tavasz pillangóit,
amint szállnak már a rét fölött.
Felőlem elérhet a forgatag,
teljen csak meg az a plázs,
frissüljenek légkörök!
Jól esik a dédelgetés ugye Nap?
14.
Diana Soto – Holle anyó
Az ég tövében hajlongó horizont
Az éjszaka szálló fényeit festi szüntelen.
Lobban halványan utolsó napsugár,
Fáradtan szuszognak a holdas réteken.
Fut a felhők karavánja fehér
Csíkot húzva a rendezett tejúton,
Rögös csáklyáját a fekete égnek
Magam mögött gyöngéden lesújtom.
Fodros szoknyába rázza párnáit Holle anyó,
Miközben letekint a haldokló világra,
Nézi, ahogy lassan tovaszáguld az élet,
S tudja, hogy trónján ül már az egek királya.
Látja, hogy bukdácsol annyi ember,
Okoskodnak, mégis minden elfajul.
De boldog, hiába szántotta barázdáit az idő,
S ő csak rázza párnácskáit fáradhatatlanul.
15.
Czégény Nagy Erzsébet: Nyitány
Tüzel az égalj
Szól a nyitány
Tavaszt hirdető
Megannyi talány
Tovaszáguldó
Tegnapi tercek
Nyitózenéket
Zengedeznek
Fodros báránykák
Futnak az égen
Ibolya nyílik
Bokrok tövében
Zöldülő réten
Ébred az élet
Száll a madárdal
Megyek tevéled
Tavasznak nyomán
Gyöngéd karodban
Szemünk fényében
Szerelem lobban
Varázs ez, varázs
Titkok kamrája
Nyitó holnapunk
Illatos mannája
16.
Petres Katalin: Dacolva az Idővel
A mindennapok csodáit,
mint gyöngyöket gyöngéden
fűzi fel az emlékezet fonalára
az elmúlás tövében topogva,
mielőtt tovaszáguldanának
a hétköznapok fodros gondjaitól
szűkölő, szürkülő réten.
Hajdani fiatal lány szívében
ezernyi tűz lángja lobban,
főnix erővel örökkön örökké
száll, fut éber álmokban.
17.
Varga Katalin: Ébredés
Lenge lányka fut a réten,fodros a ruhája.
Fa tövében kicsiny virág,nedves még a szirma.
Gyöngéd szellő simogatja,mehet tavaszi bálba.
Madár-trilla hangja száll,lobban a nap sugara..,
Tavasz-illat tovaszáguld,szél viszi határba..
Újjá éled a természet,bimbó ül az ágra..
18.
Mayer Zsó: Közelgő tavasz
Futva szállnak a szürke napok
Fák tövében szirmaikat bontó hóvirágok,
Napsugarak gyöngéden lobbannak lángra
Tovaszáguldó felhők között fényüket mutatva.
Tavaszi réten fodros virágú kikericsek
Bájukat fitogtatva sárgulva irigykednek,
Aranyeső kecses vesszein hajlongó
Gyöngycseppekre, mily’ hódítók.
19.
Mukli Ágnes: Most
Zsibong, madárfüttytől zeng a hegyoldal,
száguldó patak fut reszkető réten,
gyöngyvirágok ringnak tölgyek tövében,
bársonyos az árvácska, fodros fodra,
újra álmodlak gyöngéd ölelésnek.
Ahogy tavasszal áradnak a folyók,
lobban a tűz heve szél közelében,
liliomok nyílnak lilán, fehéren,
védelek, időtlenséget álmodón,
maradj vigaszomnak,legyél reményem.
20.
Golán Angéla Gabriella: Szabadságvágy
Gyöngéd szellő száll az égen,
napsugara fut a réten.
Tovaszáguld lovak raja,
búsan szól katonák dala.
Fellobban egy izzó zászló,
fodros széle messze látszó.
Szabadságharc bűszke népe
elbújdosik nád tövébe.
De a dobszó tovább pereg,
s ez a nép soha nem feled.
Arad vére hajtja vágyát,
kiharcolja szabadságát.
21.
Petres Katalin: Ébredés
Fodros felhőkön nyújtóznak álmaim,
A tovaszáguldó, zord idő lassít.
Emlékeim csobbannak a csend taván.
Gyöngéden elidőznek a múlt szaván.
Fák tövében sistergő vágyak gyúlnak,
a réten ragyogva, cikázva futnak.
Gyertyalángként hirtelen ellobban,
Leszállt a józan reggel homlokomra.
22.
Vasa-sifutás 2016 haiku-sor shf-Istvan Hanyecz
Sielök gyülnek ,
havas hegyenek tövében,
startpisztoly durran
hófelhö száll most
a sürü fenyves felett
Napsugár kacsint
szarvas család fut
riadt meg a nyüzsgéstöl
erdönek mélyén
gyöngyvirág nyilik ,
hamvas, gyöngéd levele
fenyves tövében
erdönek mélyén
tovaszáguld sielö
végcél szemelött
szép havas réten
nagy nézösereg szurkol
Vasa-futóknak
Fodros szoknyában
vidám lányok sielnek
verseny végén
heves tüz lobban,
fenyveserdönek mélyén
nézöt melegit
23.
Dél Tamás: Hogyan futhatnék utánad?
Futunk a réten
bohón kergetőzve.
Szeretlek…
Érted mindent…
Örökkön örökre…
Úgy kacag,
ahogy tovaszáguld.
S én egy
vöröslő koponya
halálba-meredt,
görcsbe rándult
vigyorába nézek:
AKNAZÁR!
S mikor lelkembe
e tábla vág;
én csak a tövében
reszketek.
Nehéz, mackó léptemmel
meg sem rezzenek.
A Néma Levente
vajon, hogyan esdhetett?
Bízni abban, hogy gyöngéd,
tündéralakja
száll majd virágról virágra.
S kérni, hogy
fodros ruhája
legyen pillangónak szárnya!
Csak meg ne fordulj!
Észre ne vedd
megtorpanásom!
A szívemen
görcsös szorításom,
hogy el ne áruljon minket
hangos dobbanása.
Most ne!
Most ne érjen utol
a fellobbanása!