Szó-szövő 244.

MEGADOTT SZAVAK:

SEMMISÉG, KOLDUS, MEZTELEN, SZÍNPAD, VÉGTELEN, MÁRVÁNY, SZEGÉNY, ÁRVA

Kutasi Horváth Katalin: A Hirsch-oromnál

Ó, egy kis semmiség!
Pille lebben tova.
Vele száll a dalom,
Én sem tudom, hova.

Kölcsönkérem szárnyát,
Hadd repítse vágyam,
Koldus-szívem remeg,
Ha megérint lágyan.

A langy szellő gyógyír
Meztelen lelkemre,
A természet-színpad
Feltárul kedvemre.

Végtelenbe nyílik
Ez a pompás látvány,
Éppoly maradandó,
Mint a nemes márvány.

Nem lehetek szegény,
Akármilyen árva,
Odafent a csúcson
Önmagamba zárva.

Dobrosi Andrea: Boldogság a piacon

          Egy márvány elefánt a standon megelégelte, hogy rideg és kemény, Pedig a szíve vajból volt. de az élet színpadán mindenki csak azt látta, meztelen testét végtelen távolság borítja. Koldus vagyok – gondolta – koldulom a szeretetet, de csak megvetnek. Az ormányom se a magasat fürkészi, nem hozok szerencsét, mire vagyok jó, egy árvapetákot nem adnának értem, senkinek sem kellek.

          Ekkor egy kisfiú aki az apja kezét fogta a piacon, hirtelen belerúgott.

–  Na nézd már Apa, milyen kis édes elefánt! Nekem az kell. Úgy lógatja az ormányát, mintha épp vizet akarna felszippantani. Vigyázz, le ne fröcsköljön! – és nevetett
–  Mennyibe kerül?  kérdezte az apja, közben sajgó sípcsontját fogdosta.
–  Csak nem meg akarja venni? – kérdezte a kereskedő.
–  De igen. Mondja, mit kóstál?
–  Ó, semmiség. Szegényt senki nem veszi. Úgyhogy egy találós kérdésért a cserébe az
öné.
–  Nem nekem kell, a fiamnak.
–  Jó, akkor őt kérdezem. De csak egy helyes válasz van.
–  Nem bánom, – válaszolt az apa.
          A kereskedő a kisfiú felé fordult.
–  Na, tudod-e, mi a legnagyobb szerencse, fiam?
–  Hogyne tudnám adjon isten – így a fiú.
–  Hát mi a?
–  Egy lógó orrú márvány elefánt – mondta és kuncogott.
          A kofának elkerekedett a szeme, némi könnycseppel a sarkában.
–  Tudod, ez az elefánt az unokámé volt, aki pont úgy nézett ki, mint ahogy te. Már rég
elvesztettem őt, de ezt nem mertem eladni, valami szerencsét csak hoz.
–  És mostanáig várt?
–  Igen. Amint megláttalak, elhatároztam, hogy ezt az elefántot neked adom. Élj
boldogan, ahogy az unokám is élhetne.
–  Köszönöm – szipogott a kisfiú, és a kereskedő átadta az elefántot.
–  De egy valamit ígérj meg, jó?
–  Mit?
–  Ne rugdosd többet az apukádat, mert az nem hoz szerencsét! – és a boldogság
betöltötte az egész piacot, a vajszívű kereskedő megvált vajszívű márvány elefántjától.
Többet semmi sem volt rideg és kemény.

Mukli Ágnes: Isten adta mentség

Meztelen tenyérrel vernek,
csattan a megárvult fájdalom,
tagadnom kellene vétkem,
végtelenben születő dalom.
Koldus vagyok életem koldusa,
semmiségbe bujdokolt kékség,
csillag közi fényben
szótlanul eltitkolt szegénység.
Díszletem kis falum, városom,
színpadom az élet maga,
cáfolhatatlan időkeretben
 a Hold, Nap  ragyogó ég csillaga.
Alamizsnát szórt az ég,
friss záporral dédelgetett,
édes békévé lett bennem
mit anyám, lelkembe elvetett.
Márvány a kő, mit találtam,
szépsége melegít, hidegétől fázom,
arcomon lángja ég, ő a tűzvirágom.
Isten adta mentség, kínomtól nő nagyra, 
liliom szépségét keservem takarja.
Szirma puha álom, szél repíti messze,
tengeren túlra, vagy éppen a kezemre.

Dobrosi Andrea: A nagy játék

Az égbolt színpadán csillagok hajolnak,
a nagy játék  a végtelenbe olvad.
tapsolnak a bolygók,
élvezték a műsort.

Vissza,
vissza,
kiált egy üstökös,
egy műhold lelkendezve kőröz.

Lenyűgöz az árva szél,
a Nap is lágy acél,
márvány ruhában illeg a Hold,
nem rég még fodra volt.

Semmiség ez,
ahogy a perc neszez a koldus éjben,
az időtlen,meztelen univerzumban  szertefoszlik,
mint húsevő gyomrában a saslik,
s a szembogárban pisla fény ring épp.

A bőség most lelket ölt,
leveszi a szegénység ingét
a közönség előtt,
délután Chippandale Show zajlik
Activity délelőtt.

Ordas Andrea: Egy kiábrándító beszélgetés utóélete

Csak egy kis semmiség volt. Egy beszélgetés a márványpalota kapujában, amin épp akkor készültünk átlépni, de a kiválasztott ismét megijedt, becsapta az orrom előtt, és én rájöttem, hogy árva szívem továbbra is koldus marad. Közös álmaink koldusa. A boldogság ismét a végtelenbe tűnt. A színpadösszedőlt, a színész pedig levetette a szerelmes jelmezét, így ott állt előttem meztelen magányában a pőre boldogtalanság. Szegény álmaink üvegszilánkjait pedig a realitás gondosan összesöpörte, és szemétre dobta. 

Holnap majd lesöpröm magamról a fájdalom porát, és újat álmodunk. Nem adhatom fel, hiszen megszelidítettem. Csak ezt a mai kiábrundulást kell túlélnünk valahogy, és átlépnünk rajta. 

Dobrosi Andrea: Mályvasajt

–     Nem, mályvasajt,- harciaskodott Kriszti azon a végtelen vékony hangján, mint ha szú sercegne a fában.

–     Dehogy, márványsajt – oktatta ki kishúgát Zsófi, s a vasárnapi reggelijét majszolgatta. Ő már az iskola színpadára lépett, ovis élményeiről egyre inkább megfeledkezett. Ez látszott is rajta, mert szeretett tanító néniset játszani Krisztivel, aki még csak a nagycsoportban hallathatta hangját. – Márvány – ismételgette – ha elkapod az influenzát, az egy márványos betegség.

–     Akkor ettől a sajttól beteg leszek? – érdeklődött a csöppség ártatlan tekintettel.

–     Nem. Ugye Anya? – fordult a gáztűzhely felé nővére, mintegy megerősítést remélve.

–     Lányok, egy árva kukkot se hallok, apátok olyan hangosan tévézik.

–     Ugye a márványsajttól nem lesz beteg Kriszti?

Édesanyjuk a távirányító hangerő szabályozó gombját kereste, majd megnyomta azt.

–     Végre. Muszáj voltam lehalkítani, nekem egy gól semmiség, deszegény apátoknak üvöltöznie kell ilyenkor – senki sem lesz beteg gyerekek, maximum az a koldus, aki az éjszakát a szabadban tölti így október fele. Ez az igazság, a meztelen igazság – és elmosolyodott.

–     Látod, Kriszti, ez a nesztelen igazság! – és Zsófi büszkesége azzal a nyárfával vetekedett, ami a ház ablaka előtt magasodott. Rettenetesen büszke volt magára.

–     Nem nesztelen, meztelen – javította ki őt az anyja, miközben kezében lévő fakanállal a TV-re mutatatott.

–     A nesztelen apátok lenne, ha nem hozná lázba őt a foci – mondta – vasárnap reggel van, de már meccsezik – s a lányaira nézett, akik csak úgy tömték magukba a sajtot.

–     És mályvasajt nincs? – kérdezte Kriszti két falat között, kissé csalódva.

–     Nincs szívem, de nincs okod elkeseredni, a mesében van – zárta le a vitát édesanyjuk, megnyugvást remélve a nappaliban.

Mukli Ágnes: Muska domestika

Berepült hozzám egy öntelt légy,
hűsölni jött a sok látószögű,
legyeskedett körülöttem, 
magába szívta ambrózia illatom.
Hízelkedőn zsongott a semmiségből körbe
majd fülembe zümmögte, zengte,
árva sárgabarackízű sóhaját.
Testem egészén éreztem 
a végtelen üdítő légáramlatot,
s mint egy jó vadász, kitartóan,
manőverezett, így támadott.
Bokámnál kezdte a vágyakozást,
többször körbe kerülte,
jól megválasztotta az útirányt.
Mindig csak balról jobbra,
olyan volt, mint egy valcer.
Majd meztelen térdem vette célba,
itt sikeresen landolt, fel  leszállt.
Lopakodtam utána, 
a kis sejtszaporulat szemtelenül
tova rebbent, reppent kicsi szárnyán,
s a márvány járólapon megcsúszott.
Sebtiben jeleket adtam, hogy nincs tovább!
Csak csapkodtam, tapsikoltam körülötte,
azt hitte gátlástalanságom üldözi.
Válsághelyzet…és jött!
Hátulról támadott a bestia,
finoman, fáradhatatlanul, 
érzékin simogatott minden szárnycsapásával. 
Repülési magasságát változtatta,
föl- le, föl-le. Többször egymás után…
Ma reggel  szegény alteregóját
falhoz szorítottam.
Ő, a legyőzhetetlen koldus, 
könyökömhöz repült,
és dongott, dúdolt kedvére színpadán.
kacéran cikázott előttem. Diadal!
Mihamarabb utol kell érnem!
De nehéz… előre néz és hátra lát,
mégis…
csapdába esetten végzett
vele végzete…
két könyvlap csapódott össze fölötte!

Varga Katalin : Életünk színpadán

Végtelen játék ez ,hisz meztelenül születünk.
S, ha rideg márvány sorsunk, arról mi tehetünk.
Érkezünk koldus szegényen , szavakat tanulunk.
Árván kínlódunk, semmiségeken szomorkodunk,
Életünk színpadán látod, így boldogulunk.  

Kutasi Horváth Katalin: Mihály dala

Márványból van szíved,
Szoborként helyt állnál.
Gyönyörűen festesz,
Ám tökéletes 
Vonásaid mögött
Minden érzést elrejtesz.
Érzékenyebbek 
Még a kövek is nálad,
Nem vetsz alamizsnát,
Így koldus-lelkem kiszárad.

Árva lettél, 
Hát hozzám szegődtél,
Magadba zárkóztál,
Előlem mindig rejtőztél.
Gazdagnak tartottak,
Pedig szegény voltam:
Nem adtál szerelmet.
Léket kapott hajóm,
A Senki szigetén
Találtam meg valóm.

Színpaddá vált létem
A komáromi révben,
Pőreségre vágytam,
Meztelen szívedre:

Hogy ne takarja semmi
Valódi énünket,
Hogy csak a természet
Hajtsa a vérünket…
Hogy semmiségnek lássuk
A vagyont és rangunkat…
Hogy végteleníthessük 
Boldogságunkat.

Diana Soto – A végzet színpadán 

Az árva világban 
Koldusok gyűlnek 
A végzet színpadán.

Hárfa hallik,
Lágyan pendül,
Szívük hazaszáll.

Meztelen testükhöz 
Csak por tapad,
Karjuk ernyedt,

Mint aki cukrot 
Ad a semmiségbe 
Bámuló gyereknek.

Márvány szívük 
Csak a darabot
Tanulta meg,

Monológja szakad, 
Improvizációja nem
Lehet az életnek.

Végtelen az óra,
Egyre kattog
És hazavár.

A szegények pedig
Tovább gyűlnek 
A végzet színpadán.

Holécziné Zsuzsa: Édes kis semmiség

Alexandra éppen színházi próbára sietett, amikor összefutott egykori osztálytársával Áronnal. Legalább hat éve nem találkoztak, így kölcsönösen megörültek egymásnak. Szeretett volna beszélgetni a fiúval, de sürgette az idő, ezért jobb híján megkérte: kísérje el őt a próbára. A fiú belegyezett –annál is inkább, mert mindig tetszett neki ez a magas, hosszúcombú, csinos lány – de mint újságírót is érdekelte osztálytársnője munkája.

Amíg beértek a színházba, Alexandra elmesélte, hogy már két éve hogy itt dolgozik. Mindig is vonzotta színpad, de érettségi után nem mert rögtön a színművészeti egyetemre jelentkezni: előbb elvégzett egy színi tanodát, amelynek vizsgaelőadásán meglátta őt az Alternatív Színház rendezője, és az előadás után – melyen egy szegény árva koldust alakított – megkereste az öltözőben. A lány nevetve mesélte Áronnak, mennyire megijesztette a Mester: amikor bekopogott, vidáman kiáltotta, hogy „bújj be” – mert azt hitte a barátnője Kinga keresi – erre belépett egy számára teljesen idegen idősebb férfi, ő pedig ott állt jóformán meztelenül, mert éppen akkor vetette le a koldusjelmezét.

– Képzelem, mennyire meglepődtél – mondta a fiú – de aztán minden jól alakult, ugye?
– Hát! Rögtön mondta, hogy ne zavartassam magam, ő szakmabeli, és azért jött, hogy ajánlatot tegyen nekem. Ettől persze még jobban zavarba jöttem, azt se tudtam hirtelen mit kapjak fel – hát zavaromba visszabújtam a koldusgöncbe! Képzeld, azóta is őrzöm azt a jelmezt, hiszen szerencsét hozott nekem. Szóval visszabújtam a jelmezbe, és kikísértem a Márvány terembe – ahol voltak asztalok meg székek – és leültettem. Igy utólag persze azt hiszem, nekem nagyobb szükségem volt arra,  hogy leüljek mint neki, hiszen akkora zavarba voltam, hogy szinte remegett a lábam. El sem akartam hinni, hogy ilyen szerencse érhet, hogy valaki szerepet ajánl, és kilátásba helyezi, hogyha felvesznek az egyetemre, szerződtetni fog engem.
– És így is lett?
– Hát persze! Képzeld: elsőre felvettek, nagyon jó osztályba kerültem, nagyon szerettem az egyetemi éveket. A mester is megtartotta a szavát: előbb csak epizód szerepeket kaptam, de ahogy az évek múltak egyre hosszabban lehettem színpadon.
– Szandi ez olyan mint egy álom! És tudják a többiek hogy színésznő lettél?
– Hát nem is tudom… amikor a vizsgaelőadásom volt, küldtem pár lánynak meghívót, de csak  a Balogh Éva jött el – tudod, a padtársam. Neki nem sikerült a közgáz, abbahagyta harmadikban, mert meghalt az apja és nem volt aki finanszírozza a tanulást. Most könyvelőként dolgozik a távközlésnél. Szegény. Pedig ő volt a legjobb tanuló az osztályban… látod, erről is írhatnál! Meg Pistiről is, aki belehalt a fogászati kezelésbe… mondjuk lehetne a cikk címe „csiszolatlan gyémántok”, vagy befejezetlen életek! Mi szólsz?
– Nem tudom, Szandi. Talán rosszul esne a többieknek, ha ezekről írnék. A sikertelenségről, a félbemaradt álmokról… inkább mesélj! A te sikereidről szívesebben írnék, ha megengeded. Miben játszol most? Arról írhatok?
– Nem tudom, ismered-e a darabot, a címe „Édes kis semmiség”: egy amerikai romantikus vígjáték. Három szexi szingli: Christina, Jane és Courtney –akik imádják az éjszakai életet – a város egyik legmenőbb szórakozóhelyén buliznak, ahol Krisztina váratlanul megismerkedik egy jóképű férfival Peterrel. A lány számra Ő a tökéletes férfi, de váratlanul elutazik, és a három lány elhatározza hogy követi. Persze a nagy Ő felé vezető rögös út csábító meglepetésekkel van kikövezve … no de nem mondom el az egészet: gyere be és nézd meg – mondta Alexandra, mert közben megérkeztek a színházhoz.
– Jól hangzik! És mondd csak: Te vagy Krisztina, a főszereplő?

A lány arcáról a váratlan kérdés hatására leolvadt a mosoly, és végtelen szomorúsággal  a szemében csak ennyit mondott:

– Á, nem! Ahhoz előbb le kellene feküdnöm a mesterrel. De ezt meg ne írd, mert akkor soha az életben nem fogok tőle szerepet kapni!

Áron ezután megnézte a próbát, gratulált a lánynak, és megígérte, hogy a bemutatóra is eljön. De már ekkor tudta, hogy a cikket nem fogja megírni, mert ha nem írhatja meg a teljes igazságot, akkor mit ér az egész?!

Szabó Eszter Helka: Relatív

árva koldusként nyújtom kezem a fillérekért az élet márvány színpadán
ami másnak semmiség nekem végtelen kín szegény vagyok vagy gazdag 
nem tudom a rongyok elfedik valódi testem Isten előtt vagyok csak meztelen

Petres Katalin: Pillanatkép a kozmoszban

Az univerzum végtelen színpadán
árva bolygó biztos pályáját keresi.
Szegény, még csak nem is sejti,
mennyi márvány-arcú koldus lesi,
rongyaikban szinte meztelenül,
mikor fog egy kis semmiség hiánya
csoda