Szó-szövő 245.

MEGADOTT SZAVAK:

JEGENYEFÁN, SOPÁNKODNAK, SIRÁNKOZÓ, FÜSTÖLGŐ, HÓVIRÁGOT, MELEGEDHET, SORRA, CSÓKÁKRA

01. Herczeg-Vecsei Katalin: Tavaszi barátság

Jegenyefán sopánkodnak
siránkozó tolvaj szarkák,
irigykednek a csókákra,
átkaikat sorra szórják.

Füstölgő, rontó szavakkal
illetik a hóvirágot:
„Madár-barátjával együtt
ébredjen a másvilágon!”

Koromfekete madarak
egy olyan helyre vágytak,
ahol melegedhetnek,
barátot találnak.

Hóvirágok ölelésében
húzták meg sorra magukat,
együtt énekelték
tavaszváró dalukat.

02. Bihary Emőke – Kék vajlepke

Kék egével befed a nyár
Nem lel rád sem ember madár
Ám az ősz vörösét bontja
Társaid gubóznak sorra
Csak te repkedsz pillangólány
Ezüst kéken jegenyefán
Ügyet sem vetsz a csókákra
Siránkozó tél vártára
Füstölgő kémények felett
Hímporod megmelegedhet
Naiv hittel bizakodol
Kacagod a rokonságod
Sopánkodnak az őszebbek
Rátarti lett szegény gyerek
S márciusban erdőt járók
Szednek egy kék hóvirágot

03. Vermes – Szeles György Kinn a jegenyén

Egy jegenyefán csókákra váró sasok
Sopánkodnak, sorra tévednek a karmok,
Füstölgő leheletüktől melegedhet
Az idő, hóvirágot előteremthet,
Sírra tennék siránkozó vénasszonyok

04. Herczeg-Vecsei Katalin: Szó-szövő haiku-füzér

A jegenyefán
rikoltva sopánkodnak
a vén boszorkák.

Éjfeketében
inkább hasonlítanak
sötét csókákra.

Füstölgő szavuk,
siránkozó hangjuk a
tavaszt feltartják.

Ám hóvirágot
csalogat a nap fénye
és finom langya.

Majd melegedhet
a tavaszi fényárban:
sorra kibújnak.

05. Kutasi Horváth Katalin: Hajladozó emlékek

Jegenyefán hajladoznak emlékeim,
Fa odvából előbújnak reményeim.
Sopánkodnak a levelek, lehullnak,
Hiába a szép érzések, elmúlnak,
Siránkozó szelek szárnyán repülök,
Igen gyakran légörvénybe kerülök.
Víg csókákra vágyakoznak fácskám ágai,
Hóvirágot növesztenek bús tőzegem álmai.
Talán holnap még nem én kerülök sorra,
Nincs is hát semmi szükség itt halotti torra,
Füstölgő kéményekkel kacérkodnak álmaim,
Megmelegedhetnek hótól ázott szárnyaim?

06. Győri Nagy Attila: várakozás

csókákra szállt a köd a kopár jegenyefán
siránkozó csőrük ontja a panaszt
madarak százai sopánkodnak tavaszt
s ránézve némán e bús sorra
én is csak várok
várom némán
szívem mikor melegedhet
meglátva az első hóvirágot
s majd az ibolyát sorra mind
feladva a téli sirámot
füstölgő kémények unott sora
szürkén takarja el a reményt
a termőföld néma csendben
kitartóan bízva remél
lesz itt új világ
hamarosan
eltörölve mind a 
panaszokat

07. Dobó Georgina: Sopánkodó csókák

Magányos jegenyefákon sopánkodnak a csókák,
Friss hóvirágot szednének árnyékukban  a lánykák.
E virág itt nem terem, az ibolyák hol fehérek, hol lilák. 
Picinyek, árvák, akár a nagynak hitt világ.

Ezek a fák magasra nőnek, hiába szépek, 
így akár siránkozva is,de ki kell vágni őket.
Füstölgő kandallókba sorra hajigálják árva gallyát,
Törzsénél melegedhet az egyszerű ember, a király,
s a királylány.

08. Dobó Georgina: Hazaérkezés távoli városokból

Hóvirágot szedni indultam hazatérvén a temetőnkhöz,
de már ibolyát sem találtam.
A kastélykertben jegenyefák helyett csak paszulyok vártak.
Nagyra tör a világ, a jegenyék magassága, árnya már nem elég.
az egekbe vágyunk, de nehéz.
Siránkozó lányként hazatérni nem lehet, sopánkodnak is,
mi fájhat ennyire!
Csókákra már nem lelünk, a veréb szaporodik, a sárga hasú
cinke kevés.
Füstölgő fejjel veszem észre, hogy minden megváltozott.
A gyerekkori barátok felnőttek, rohamosan alakul át ma is
sorra az egész település.
A park, az ártér, utcák, terek.
Minden olyan mesterkélt, rendezett.
Régi búvóhelyeid sehol nem leled.
Szíved így hol melegítheted?

Ötvös Németh Edit: Téli kép

Sopánkodnak gyenge ágak,
siránkozó patak árad,
hóvirág kincs, bújik szirma
levele nincs, hó takarja.

Jegenyefán csókák sorra,
napra várnak szemük hunyva,
melegedhet azt álmodják,
füstölgő jelek a kottán.

Mayer Zsó: Vajon

Jegenyefán kopasz ágak sopánkodnak:
Vajon melegedhet-e a föld, vetése mikor sarjad?
Házak kéményei még füstölgők, a tél szárnyal,
Hóvirágok domboldalon mosolyognak,
Hisznek a tavaszi rügyfakadásban.
De a csókák siránkozón sorra sereglenek,
Kórusban kárognak: – a kutya nem ette meg
A zord, faggyal teli telet!

Varga Katalin: Hol a tavasz?

Jegenyefa tetején nem dalol egy madár sem.
Hóvirágot nem találok, hiába keresem.
Füstölgő kéményű erdészház,  ad csak meleget 
Sopánkodnak a csókák, nem találnak eledelt.
Siránkozni mégsem kell, hiszen majd, víg tavasz hív.
Melegedhet sorra ember, erdei állat is.

Klotz Mária: csókás remények

jegenyefán télen
hóval fedett részen
sopánkodnak a madarak
fájdalmat hadarnak
zajosan panaszkodnak
egymáshoz ragaszkodnak
egy
kóborló öreg vándor
arra járt
siránkozó csókákra talált
látta, hallotta
ahogy
sorra üldögélnek
zsíros táplálékot remélnek
fehér hóvirágról regélnek
majd
füstölgő kéményhez repülnek
ott kotorásznak
koromban bogarásznak
talán
megmelegedhetnek
tavaszt érezhetnek
„öreg csókával” szemezgetnek

Holéczi Zsuzsa: Jegenyefán gyülekeznek…

Jegenyefán gyülekeznek,
sopánkodnak és repdesnek:
siránkozó, öreg csókák
dalukkal múltjukat siratják.
Tavaszt, erdőt, hóvirágot,
bogarakban dús világot,
patakot, hol vizet leltek,
napfényt, melynél melegedtek,
mezőt, mely fölött repkedtek.
Most a füstölgő kéményen
fagyoskodnak hideg télben.
Énekükkel azt siratják
ami elmúlt, s azt kántálják:
Faluszélen, a vetésen
jó volt élni békességben.
Sorról sorra hajtást tépni,
fiókát azzal etetni,
nekik kukacot hordani.
Kirepült a fióka már,
elmúlt a nyár, milyen nagy kár!
Most, ha jő a vad zimankó,
sok madarat elpusztító,
az ő daluk is elhalkul,
s nem menekülnek a bajtul.