MEGADOTT SZAVAK:
NEHEZEBB, SZAMÁR, RÖPÍTETT, CSALÓ,
SEGÍTHETSZ, SOHA, CSÓKOLJ, VÉGÜL
Dobó Georgina: Csókok
Nehezebb az Élet, ha nincs Társa a Létnek.
Kallódunk, mint szamár farka a messzességben.
Vágy röpített, egy csaló ellopta minden földi álmom, boldogságom.
Segíthetsz, de lehet már késő próbálkozásod.
Elfeledni Őt nem tudom soha, pedig próbálom.
Valóság volt, és csak a fájó Űr, mi tátong utána!
Csókolj! Hiába!
Rá gondolok minden Rezdülésben, valamennyi Érintésben.
Tudom, előbb vagy utóbb új Életet kell kezdeni: mit nem lehet, csak érdemes.
Vermes-Szeles György: Nem könnyű vallomás
Azt hittem, én szamár, hogy soha sem fogsz engem
Szeretni. Segíthetsz most csaló szívemen,
Csókolj hát, nehezebb kimondani,
Végül a szerelmet megtartani,
Mely engem röpített fel, fel a mennyekbe!
Szabóné Horváth Anna: Hiányzol
Nehezebb az élet tőled távol.
Gondolatban itt vagy, lehetsz bárhol.
Én szamár mindenben téged látlak,
Lehet éj, s nappal, epedve várlak.
Csaló hajnalok kacagnak rajtam,
De hitemet soha el nem hagytam.
Hozzád röpített összes szép álmom,
Te voltál a színes szivárványom.
Szívem vérzik, láz ég az ajkamon,
Csak te segíthetsz akut bajomon.
Siess hát hozzám, s csókolj meg kérlek,
Engedd, hogy kicsit magamhoz térjek.
Öledbe simulnék kis időre
Hencegve néznék múltra, s jövőre.
Végül ha ott meghalnék sem bánnám.
Kebled lenne örök puha párnám…
Dobó Georgina: Csókjaink
Olyan szépen kértelek, csókolj meg még egyszer, utoljára.
Úgy kértelek, mint anyját a gyermek jó szóra várva.
Szamár voltam: hittem szerelmed, érzéseid gyermeki tisztaságát.
Hittem minden hazugságot, mely elhagyta ajkad engem bódítva mámorába.
Nem röpített az Èlet magaslatokba minket: hisz elhagytál, csaló módjára becsaptál.
Soha nem szerettél, színjáték volt minden tetted, mit naívan elhittem neked.
Soha nem segíthetsz már, hisz a fájdalmak múlnak, miket okoztál.
Csókolj, kérném még egyszer, végül. De már nem kell.
Nekem már könnyedebb, nem nehezebb az Élet Nélküled.
Köszönöm ezt Neked imáim meghallgatója: Egyetlen Istenem!
Szörényi Vanda: ha casanova jó útra térne
bár késő a kérdés: segíthetsz-e?
minden égbe röpített luftballon
csak szamárság szavait szórnád
furfangos csalóké e vonzalom
s a tisztesség neked nehezebb út
mégse légy kizárt belőle soha
csókolj ölelj vagy simogass ha kell
megtörik végül vadak démona
Golán Angéla Gabriella: A választás
Ne légy csökönyös mint a szamár,
ha már sorsod nehezebb! Habár
segíthetsz az életed csaló
során! Hiszen soha nem való
a röpített ábrándok után,
hogy epekedve csókolj, bután
vicsorgó végzetet. Végül is
rajtad múlik,tart-e még bilincs.
Kutasi Horváth Katalin: Csökönyösen
Egyre nehezebb, mit felvállaltam egykor.
(Tán makacsabb nálam a csökönyös szamár?)
Hányszor elröpített gondolatom messze,
mert bezárult előttem minden zord határ!
Rajtam nem segíthetsz, hadilábon állok
még a hazugsággal, s a gőg sem keserít.
Soha nem törtettem, végül félreálltam,
a Hiúság vására mindig földerít.
Másra hagyom hát a babérkoszorúmat,
hidd el, tényleg nem fáj, csak széttárom karom.
Kívülről szemlélem a csaló világot,
csókolj, s majd tisztességem lesz kárhozatom!
Lám Etelka:Vágy szirmai
Végül is a legnehezebb idöszak elmúlt.
Vágy színes szírmait a szelíd
szél sóhajával bontottam ki.
Árnyékodat körberajzolta az esti fény
hegedű halk zenéje röpített hozzád.
Keserű csalódás szikrái elszálltak a néma csendbe.
Látod már csalóké a világ, most segíthetsz nekem!
Ne állj ott, mint a szürke szamár a kék hegyen.
Selyemsál simul arcodhoz csillagos ég lebeg feletted
Ölelj át és csókolj meg soha ne nézz idegen szemébe.
Mosolygó tekinteted fénykört vonz körénk,
Öröm szava csendül, fényt hoz és reményt.
shf/Hanyecz István: Örömpercek
Nehezebb igaz
úton járni ha csaló
az utitársad
csökönyös szamár
a buta ember társa,
vagyok én magam
öröm percekben
boldogság röpített fel
a fellegekig
nehéz helyzetben
önmagadon segíthetsz
tisztán látással
soha ne becsüld
le az ellenfeledet
legyél óvatos
Randevú után
Katám, végül csókoljmeg
kedves tubicám
Mukli Ágnes:Fényünk a reggel
Csillagot csókol az éj az égre,
soha nem látott csalóka csillagot,
nehéz az élete fent szegénynek
nem érezhet örömöt sem bánatot.
Arany szamara húzza, röpíti
messze időtlenségének szekerét,
egykedvűsége segít elhinni,
hogy örömünk és a bánat két testvér.
Együtt nőnek, kergetőznek játszva,
végül szöknek,s elfogják a gyors fogót,
kétségek közt szaladnak felváltva,
ha lelkünk, tengernyi kínban fuldokol.
Csillagok gyűjtik csillogó könnyünk,
harmatos rét lett fényüktől a reggel,
napfényével ébred öreg Földünk,
jázminok reménye éled szemedben.
Mayer Zsó: Göröngyös úton
Hosszú, göröngyös úton
Szamár hátán döcögve
Bámultam a természetet.
A Nap kissé csaló módon
Sebesen bukott le eltűnve
Az esti félhomályban,
Csak egy csillag vezetett
Végül utamon az éjszakában.
Nehezebb lélekcsomagom
Nem röpített boldogságba,
Csak te segíthetsz barátom,
Ha nem hagysz cserben soha!
Csókolj homlokomra igent,
Így lelkem pihenőre tér hátadon.
Együtt visszük terhünket
A megkezdett göröngyös úton.
Buday Anikó: Csaló csókja
Soha nem segíthetsz
nehezebb dolgot tenni,
mint, csaló csókját
velem elfeledtetni.
Végül én szamár,
szívemből szerelemnek
madarát röpítem, soha
vissza ne jöjjön, üzenem.
Klotz Mária: így jártál
butaság
azt hinni
hogy az élet messzire röpített
egyre nehezebb a boldogulás
elhiheted
csaló férkőzött hozzád
aki hitegetett
azt gondoltad
rajta önfeledten segíthetsz
szamár vagy
be kell látnod
soha ne kergess hamis álmot
ne babusgass hervadt virágot
ne csókolj hazug embert
becsapott
nem szeretett
pénzedet azóta is várod
közelségét már nem kívánod
végül
jól ráfáztál
sajnos így jártál
Klotz Mária: jó tanács
szürke szamár kullog
gazdája mellette duzzog
az állat nem engedelmeskedik
nehezebb terhet tett rá, mint eddig
soha nem akar cipelni
bajba nem akar kerülni
emberünk közben kavicsot röpített
egy csaló után követ gördített
segíthetsz rajta, de nem lehet
agyát elborította a rettenet
inkább csókolj mátkát
soha ne kínozz állatkát
végül nem találsz igaz barátot
majd meglátod
Klotz Mária: Vigaszképpen
Most nehezebb a létem,
szamár vagyok, érzem,
vágyam magasra röpített,
csaló lelked bánatba kerített,
segíthetsz rajtam édesem,
gyorsan siess, ha kérhetem,
már soha másnak ne bókolj,
inkább engem hevesen csókolj,
végül mégis te jársz jól,
lelkünk együtt szerelmet dalol.
Horváth-Tóth Éva: Eressz el
Csordul az este, elcsihad benne
csaló szívednek talmi zöngéje.
Rég röpítette szád a szerelmet
fel-fel az égbe szárnyalt a lélek.
Szamárnak érzem most magam édes,
ne csókolj engem, soha már kérlek!
Eressz el kedves, felleg a cseppet,
hadd hulljak földre! Eressz el kedves…
Most nehezebb így, elmegyek messze,
nem segíthetsz mert még zúg a lelkem.
Szívemben ordít, sír a fergeteg
elsöpör végül süvöltő széllel.
Mi voltál nékem? Maga az élet…
Holécziné Tóth Zsuzsa: Göröngyös görög út
Családunk második külföldi nyaralására 1991-ben került sor: nem IBUSZ által szervezett csoporttal, hanem néhány ismerőssel és azok barátaival összefogva, két mikrobusszal indultunk útnak Görögországba. Úgy alakult, hogy az akkor 13 éves Robi fiunk névnapját is ott ünnepeltük. Nagy örömmel készülődtünk az útra, amely azonban elég kalandosra sikeredett. A több mint 20 órás odaúton a fiunk szinte végig rosszul volt: a kanyarós szerb hegyi utakon hányni kezdett, és ahogy haladtunk, egyre nehezebben viselte az utazás viszontagságait. A ráérős – nézelődős tempó helyett Tomi a sofőrünk a végén már azért röpített őrült iramban bennünket végig a tengerparton, hogy mielőbb Toloba érjünk. Útitársaink nagyon sajnáltak bennünket – kivéve az egyik családot, akiknek az elkényeztetett kislánya Laura direkt Robi felé fordulva tömte magába a magukkal hozott gyümölcsöt meg édességet, hogy bosszantsa őt. Azt hittük, soha nem ér véget ez az út – és rettegve gondoltunk arra, mi lesz majd a visszaúton? Végül késő este megérkeztünk a csodás öbölbe, elfoglaltuk szállásunkat a vadonatúj szállodában – ahol a konyhai étkészletet még mi csomagoltuk a dobozból, mint első vendégek.
Robi szerencsésen kialudta magából a fáradtságot és a rosszullétet, és másnap boldogan fedeztük fel a tengerpart szépségeit. Vizibiciklit béreltünk, hogy a stranddal átellenben lévő kis szigetre átjussunk. Mivel Robi tudott úszni, ő boldogan ficánkolt a vízi alkalmatosság mellett, miközben mi elszántan tekertünk az apukájával. Elsőnek ért a szigetre, és azonnal indulni akart a sziget felfedezésére. A sziklák elég meredekek voltak, de alföldi gyerek lévén számára akkora élmény volt a hegymászás, hogy lehetetlent nem ismerve azonnal kapaszkodott felfelé. Egy idő után persze elfáradt, a kezeit itt-ott felsértette az éles kő, amiben kapaszkodott. Misi utána szólt:Nem fáradtál el? Bírod még?
– Á, nem – kiáltotta – de azért segíthetsz visszafordulni.
Kiderült: már csak azért mászott felfelé, mert fogalma se volt, hogy lehet onnan visszaereszkedni. Az apja persze utánament, lesegítette és csendben korholta:
– Te kis szamár! Hát miért nem szóltál, hogy jöjjek segíteni?
– Azt hittem, ha nem mászom fel, ki fogtok nevetni… olyan csalóka volt az az ösvény! Könnyűnek látszott, és egyre nehezebb lett – válaszolta szipogva.
– Mért nevettünk volna ki? Nem vagy te ilyen terephez szokva, sőt még mi sem anyuval. Nézd, mit csinál éppen!
Hát volt is mit nézni rajta, ugyanis épp egy tengeri sünre sikerült az egyik szikla mellett rálépnem, és fél lábon ugrálva próbáltam eljutni egy laposabb sziklához, hogy a beletört tüskéktől megszabaduljak.
Végül Misi szabadított meg tőle, de még napok múlva is égett a helye és sántikáltam miatta.
A nap további részében jól szórakoztunk a kis szigeten, a fiúk még egy polipot is fogtak. Laura apukája ugyanis horgászfelszerelést is hozott, de hal helyett csak egy szegény polip lett a zsákmány.
Voltunk hajókiránduláson is, egy szomszédos szigeten, ahol a hajóból kiszálló utasokat szamarakkal várták: csak gyalog, vagy ezek nyergében lehetett a szűk sikátorokon át feljutni a sziget legmagasabb pontjára, ahonnan lenyűgöző panoráma nyílt a Peloponnészosz félszigetre. De jártunk a Meteoráknál is, ahol a férjem és én kis híján szívinfarktust kaptunk: Robi minden félelemérzet nélkül teljesen kiállt a szikla szélére – alatta a többszáz méteres mélység. Ne mertünk rákálltani, mert ha megretten, biztos lezuhant volna, így csak dermedten néztem, ahogy a férjem odarohan és a kezénél fogva visszahúzza.
Amikor már biztonságban volt, azt se tudtam, hogy szorítsam magamhoz.
– Robikám ilyet soha többé ne tegyél! Nem szabad a szakadékhoz ilyen közel menni! Elgondolni is borzasztó: ha azon a szél által simára koptatott kövön megcsúszott volna a bőrszandálod talpa, lezuhanhattál volna!
Csak nézett rám szomorúan azokkal a nagy, kék szemeivel, aztán hozzám bújt és majd azt mondta:
– Megéretettem, anya. Most már ne sírj, csókolj meg és felejtsük el az egészet. Jó?
Hát mit tehettem? Össze-vissza csókoltam, de elfelejteni azóta se tudtam. Vannak pillanatok, amelyeket még harminc év távlatából se lehet elfeledni.
A nyaralás sajnos gyorsan véget ért, és várt ránk egy félelmetes hazaút. A biztonságért egész úton csak ropit és palackozott vizet adtam a fiamnak – így a rettegett rosszullét elmaradt. Az út nem is ettől lett emlékezetes, hanem attól, hogy kint kaptuk az első híreket a jugoszláviai háború kezdetéről, és először még azt sem tudtuk eldönteni: egy hosszabb úton, Románián át térjünk haza ez miatt? 1991. júniusát írtuk, ekkor repültek először harci gépek Belgrád fölé, mindenki ideges és bizonytalan volt. Fél úton lehettünk, amikor két egyenruhás megállította az elöl haladó mikrobuszt – amelyben mi is ültünk. Kiszúrták, hogy a sofőr mellett ülő idegenvezetőnek nincs a biztonsági öve bekapcsolva. Megszámolta az utasokat – és az idegenvezető 4 éves kisfiával együtt eggyel többen voltunk a buszban, mint a megengedett. Ezután a sofőrt –aki az utazás szervezője is volt – félre hívta az útszéli bokor mögé – valószínűleg azért, hogy ne legyen tanú – és közölte vele, hogy vagy ad 500 márkát „zsebbe”, vagy lecsukja őt 24 órára, mi pedig addig itt maradunk az út szélén. Gyerekekkel, mosdó nélkül a hőségben egy kietlen tájon, ahol akár ránk is lőhetnek? Tomi visszajött, és elmondta, mi a feltétel, és azt is, hogy neki nincs ennyi pénze. Mit tehettünk: mindannyian elkezdtük a buszban számolgatni kinek mennyi pénze maradt, hogy összeadjuk a büntetést – kivéve Laura szülei, akik közölték, ez nem az ő hibájuk, oldja meg az idegenvezető és az utazásszervező!
A pénz végül is összegyűlt, és szerencsésen hazatértünk. De a barátságnak Lauráékkal már az úton megszakadt. Aki egy ilyen helyzetben, amikor mindannyiunk érdeke volt, hogy összefogjunk, kihúzza magát –az nem lehet jó ember.
Mukli Ágnes:Múzsámhoz
Ha tűzbe doblak, lángra kapsz,
magasra röpítesz a széllel,
ha locsogsz locsogok,
hallgatlak
kis éji zenével.
Segíts ha jajdul puszta szó,
s nem jön rá rím
se csattanó,
ha nehezebben
szól a dal,
csapongó dallama fölkavar.
Soha ne kérdezd
miért csaló a csalfa rím,
miért oly csacsi a vén szamár,
mért kell, a csönd a csók
s fagyra mért jön olvadás.
Soha ne hidd, hogy érted.
Végül,csak csókolj homlokon…
észrevétlen,
minden megolvad.
Kutasi Horváth Katalin: Gáncsoskodás
Csókolj inkább, ne bánts!
Ne ránts le a porba!
Kapaszkodjál belém,
én még verdesek!
Azzal is segíthetsz,
hogyha békét kötnél,
s nem harcolnál ellenünk,
megadnád magad.
Soha nem hitted el,
hogy boldog is lehetnél,
adva volt a szamár,
s mi kellett? A ló…
Nehezebb lesz most már
meggyőznöm jogunkról,
s bár lehet, hogy a csaló
végül meglakol,
te csak azt látod, hogy
semmi sincsen rendben,
elfojtod vágyadat,
mi egykor röpített,
s bár szárnyaszegetten is
tovább tudnánk lépni,
meguntad a bicegést,
s elgáncsolod magunk.
Kisznyér Ibolya: Fanatizmus
Szamár voltam oly sokáig,
mondták köröttem,mit teszel,
hiába intettek,fülem lekonyult,
ám rohantam tovább esztelen.
Te kérdeztél,miben segíthetsz,
választ soha nem vártál,
súgtál szépeket,később kifogást,
soroltad külső-belső hibám.
Szerelem röpített fellegekbe,
vágytam,hogy csókolj,ez
szenvedély,függőség,s voltam
féltékeny,biz’ritkán tévedtem.
Csaló voltál velem,s magaddal,
egyre nehezebb lett veled,
végül feladtam,élek nélküled,
létem,szerelem híján,fél elem.
Sági Klári: Verekedés
Na, ez nehezebb lesz, mint gondoltam. A két fiút a karommal, Gábort jobbra, Zoltánt balra tartva, próbáltam féken tartani. Alig két perce néztem rájuk, békésen játszottak. Most meg az egyik fején kisebb vércsík látszik, a másik a térdét fájlalja. A többiek, az osztálytársaik szép nagy kört alkotva körülöttünk, érdeklődve figyelték, hogyan büntetem meg ezt a két „szamarat”.
– Meséljétek csak el, végül is mi történt? – szólaltam meg kissé haragosan.
– Az úgy volt Klári néni, hogy Gábor azt kiabálta csaló vagyok, mert szerinte puskáztam a matek dogában. Hiába mondtam, hogy én soha, de soha nem csinálnék ilyet, csak folytatta – kezdte Zoltán dühösen a vallomását.
– Te meg azt válaszoltad, hogy nekem is segíthetsz, ha akarom, megtanítasz a puskázás titkaira, csak ne áruljalak el – tajtékzott Gábor és még a kezeim között is megpróbált átrúgni a másik oldalamon tekergőző Zoltánra.
– Ebből elég. Lássuk, mi a valóság! Mindketten kötelesek vagytok őszintén válaszolni, csakis az igazat mondani, akkor talán megússzátok egy enyhébb büntetéssel. Zoltán, te kezded – rendelkeztem.
– Gábornak igaza van, bevallom, én, én tényleg csaltam. Az egyik példát kilestem a füzetből, de az nem igaz, hogy őt is meg akarom erre tanítani. Nem hitt nekem, tovább csúfolt, ezért egy kavicsot röpítettem felé. Eltaláltam. Bocsánat.
Gábor kis csend után, sebeit tapogatva így válaszolt:
– Jól van, kicsit túloztam, de azért nem kellett volna dobálni. Mikor észrevettem, hogy vérzik a fejem, Zolinak rohantam és jól megrugdostam a lábát. Akkor tetszett odaérni.
– Nagyon bután viselkedtetek. Alaposan át kell gondolnom a továbbiakat. Addig is azonnal béküljetek ki, azt nem várom, hogy csókoljátok meg egymást, de legalább fogjatok kezet!
Most pedig mindenki induljon az osztályba! Majd órák után visszatérünk a dologra- zártam le a beszélgetést – s közben a tanterembe próbáltam terelni a 25 kíváncsiskodó, zajongó hatodikos gyermeket.
Gáthy Emőke: Ki a nagyobb csaló?
Valamikor réges régen
feledés mély pincéjében
versenyre kelt szamár dínó
melyikük a nagyobb csaló
Kaktuszt kérték fel bírónak
Segíthetsz te soha nem csalsz
Jól pattogtatsz az ostorral
Röpített is karikásat
négyet ötöt tizenhármat
Csacsi moccanatlan tűrte
pedig ez volt a neheze / bb
Dínó el – elugrott tőle
Kaktusz végül belekékült
Döntenie nem sikerült
Csókolj mondta ítéletül
Csacsi füle – farka lebbent
puhán lágyan hisz plüssből lett
Dínó viszont nagyot szólott
felfújható gumiból volt
Lám Etelka: Igazság kék madara
Éjszaka rám zuhant a félelem
fehér falamhoz simult az éj.
Végül megérintettem a múltamat
nehezebb volt, mint gondoltam.
Szamárvoltam hagytam, hogy te segíthetsz !
De az igazság kék madarát elkaptam.
Làm csaló voltál, soha ne csókolj és ne ölelj meg.
Végül a csillagok fénye röpített el végtelenbe.
Oda ahol a fényes Nap felkelt arany életet igért.