Szófelhő 03.

 

01. Dobó Georgina (Canses): Ne félj

Ne félj, szerelmem, ha fázol, vánkosomat adom neked, 
Csókot sem kérve cserébe.
Ne félj, szerelmem, viszonzást sosem kérek, mert már
Nem hiszek benne.
Miként a tavaszi szél fúj, úgy száll bánatom új vizekre.
Ma hajóra szállok, evezősre, mint a gályarabok hada.
Hajóra szállok, szélcsendben, édes, egyetlen, drága Kapitányom!

02. Dobó Georgina (Canses): Új vizeken

Lelkem Nélküled kietlenül kallódik, Uram, Istenem, Üdvözítőm.
Lelkem Nélküled ma fázik.
Hajótöröttként evickélek aszott életemmel Hozzád.
Lebegek a légüres térben.
Szélcsend van, vitorlám mégis mereven feszül,
Utamon kérlek kísérj!

03. Diana Soto: Az én hajóm

Az élet tengerén hánykolódom,
repedeznek a cserepes ajkak.
Fölém térdel a tűző napsugár,
zafír szemével jön, betakargat.

Hitből eszkábált hajóm sötétlő
hullámokat gyűr most maga alá.
Bámulom az egyre távolodó 
horizontot az ég öblös falán.

Gomolygó felhők gyűlnek amottan,
összeterelődnek fejem felett.
Szélgyermekek futják versenyüket,
nő belőlük közelgő fergeteg.

Kivetem a remény vasmacskáját.
Bár’ megtartanád öreg hajómat.
Nélküled elragadna a tenger,
s hajóm is céltalanul sodródhat.

Belekapaszkodok árbócába,
s kötelet vetek vézna derekamra.
A vihar lassan körém fonódik.
Rajtad múlok, te, rozsdás vasmacska.

Morajlik a dühöngő tenger,
mélyvízi szörnyeit küldi felém.
Reccsen a hit, de nem törik össze,
biztosan tartja lentről a remény.

Beleveszem az éjszakába, míg 
kábán alszom el, erőtlenül.
S mire újra fellélegzem, előttem 
megint a nyugodt tenger kékje vetül.

Kezem felsebzi a vizes kötél,
miközben visszahúzom a vasmacskát.
Nem látok uszonyokat, tovább úsztak,
talán a szörnyek is feladták.

Haladnom kell, nem állhatok tovább,
felmászom a hajóm árbócára.
Kiengedem kopott vásznam, s tovább 
repít a szeretet vitorlája. 

04. Holéczi Zsuzsa: Az én hajóm

Ez a csodás szófelhő nagyszerű élményeket elevenített fel bennem: képzeletben újra átéltem egy vihart Izraelben, a Genezáreti tavon. Ahhoz, hogy ezt az élményt átadhassam nektek, egy kis előzménnyel kell kezdenem:

Családom 2012-ben csodálatos 8 napot töltött egy Izraeli körúton, ahol Tel Avivtól Eilatig bejártuk ezt a kicsi, de nagyon érdekes országot. A Szentföldet látni –ez férjem régi vágya volt, és ha a nyugdíjba vonulásakor nem is, de két évvel később sikerült sort keríteni erre az útra. Akkor még nem is reméltük, hogy 3 év múlva – éppen az én nyugdíjba vonulásom idején – az „OTP-s dolgozók baráti köre” ismét szervez egy utat – ez esetben mintegy negyven százalékban más programokkal, és Betlehemmel kiegészítve, ami szintén vágyaink tárgya volt. A csoportnak több tagja „ismétlő volt”-  részben a társaság, az úti cél és főként a korábbi idegenvezetőnk hatására – de róla majd később. Induljon hát a beszámoló, lehetőség szerint kronológiai sorrendben, kis kitérőkkel:

Nov. 2-án reggel némi izgalommal kezdődött az út, mivel a 6 órára rendelt (és szerintem túl korainak gondolt) taxisnak indulás után 2 teljes óra kellett ahhoz hogy a kb. 4o km-es utat Piliscsabáról a repülőtérre megtegye a 10-es úton és a fővároson keresztül. Mivel a gyülekezést az indulás előtt 3 órával rendelték el, a 2o perces késés miatt végig idegeskedtem a dugókat, de szerencsénk volt.  Bár szinte a teljes 27 fős csoport átment már a kikérdezős vizsgálaton (ennek kapcsán egyesek a gatyára vetkőztetésen is) és a csomagfeladáson, kolléganőm Icu addig húzta az időt, hogy épp Ő utána – még mielőtt a másik sorban várakozó, szintén Izraelbe induló kb. 25o fős tömeget elkezdték volna beengedni – sikerült a csoport csomagjaihoz leadni a miénket is.

El Al géppel repültünk, kicsit félve attól, hogy a csomagban feladott csipkebogyó bor a fiam által Simonnak készített homok fúvott üveggel együtt épségben megérkezik-e (volt szerencsénk látni, hogyan zuhantak le a csomagok két emeletnyi magasból az előző utunk során, ill. azt hogy egyetlen bőröndben lévő spray miatt kipakoltatták a legnagyobb bőröndünket) – de most szerencsére baj nélkül landolt mindenünk.

Simonról tudni kell, hogy Ő egy 83 éves, nagyszerű humorú idegenvezető, akivel a 2012-es Izraeli úton örök barátságot kötöttünk. Ez a kicsi ember – aki Székely Lászlónként Budapesten született és, 11 évesen az iskolából jövet a budapesti utcáról hurcolták el koncentrációs táborba, majd 1949-ben az országból távozva Izraelben a Simon Segali nevet kapta – hihetetlen életúttal a háta mögött óriási hatással volt ránk az előző út során. Egész úton –akár pozitív, akár negatív értelemben emlegette a zsidókat – mindannyiunk derültségére különös hangszínnel fűzte hozzá a történeteihez: „nahát, ezek a zsidók!”

 Közel 70 éve él Izraelben „magyar zsidóként”, volt Ő ott mindenféle: tisztviselő és madárijesztő egy kibucban (mert a sivatagi rigók reggel – este dézsmálták a paradicsomtermést), operaénekes, színész, hajós legény, tanár, és immár több mint 40 éve idegenvezető. Kilenc nyelvet beszél – közte Jézus nyelvét az arámit is – és a magyart még ma is akcentus nélkül! Jelent meg elbeszéléskötete magyar nyelven Simon mesél címmel, és a Duna TV is készített  vele egy  dokumentumfilmet „SIMON: felvonások egy ember életéből” címmel – melyben bemutatták még a therezienstadti koncentrációs táborba történt visszatérését is (ebben a koncentrációs táborban raboskodott 11 évesen). 2008-ban a Magyar Köztársaság kitüntette Őt a „magyar kultúráért” érdeméremmel.

Első 3 napi szállásunk Nazarethben a Hotel St. Gabrielben /egy kolostorból kialakított szerény, de tiszta hotelben/ volt, ahol korábban a templomtól jobbra ill. balra húzódó szárnyban külön voltak a szerzetesek és az apácák, így a két szárny között a mai napig sincs átjárás. A 83 éves Simon viccesen meg is jegyezte: „hölgyeim én most a férfi szárnyban fogok aludni, nehogy a magányos útitársnők megrohamozzanak az éjszaka folyamán.”

A 2425 km-es repülőút, a be- és ki „csekkolás”, és az hogy a Tel Avivi repülőtérről eljussunk Nazarethbe szinte egy egész napot vett igénybe: mire odaértünk be is sötétedett. Érdekes hogy Izraelben nincs szürkület: mivel a nap a tengerbe „bukik le” nagyon gyorsan sötét lesz.

A második napon Galileában tartózkodtunk, a napot nazarethi városlátogatással kezdtük, de alig hagytuk el szállásunkat, Simon megállította a buszt „mielőtt tovább mennénk, megkérdezném: a fogak rendben vannak”? Mindenki az útitársára nézett: vajon miért? Fogmosás ellenőrzés lesz? De Simon eloszlatta aggodalmunkat a válasszal: „csak azért kérdem, mert az egyszeri Swartcz néni úgy járt, hogy miután mentünk vagy tíz perce, odatipegett hozzám a buszon: „Szimonka azt hiszem vissza kell fordulnunk… a szállodában felejtettem a fogszoromat!” Visszamentünk, szóltam a portásnak , hogy a hölgy felmenne a fürdőszobába a fogsoráért, mire a portás kihúzott egy fiókot, melyben legalább tíz fogsor lapult: tessék választani, ide szokták a takarítónők bedobni, hátha valaki  visszajön érte!”

A nazarethi bazilika megtekintése után elsőként a „boldogmondások hegyéhez” zarándokoltunk el, ahol Jézus a Genezáreti tó felől csónakból a szárazföldre lépve, tulajdonképp mint egy természetes amfiteátrumban a hegyoldalban álló többezres fős tömeghez egyszerre tudott beszélni. Itt mi is csónakba szálltunk, és legnagyobb meglepetésünkre a magyar zászló felhúzása mellett, a himnuszt hallgatva és énekelve himbálóztunk a nagy szélben.

Mire átértünk a tavon, szabályos vihar alakult ki, Icu barátnőmmel egymás mellett ülve kapaszkodunk a fából készült ingatag lócában és egymásban. A kissé félelmetes, de gyönyörű percben nekem valamiért egyik kedvenc Ady versem jutott eszembe:

„…minden percben új, félelmes az Élet,
Röpülj hajóm, új horizontok libegnek elébed.
Nem kellenek a megálmodott álmok,
Új kínok, titkok, vágyak vizén járok…
…Én nem leszek a szürkék hegedőse”

Ezután mentünk fel a hegyi beszéd színhelyére, Izrael egyik legszebb parkjába. Itt igazán a világ minden tájáról érkező turistát lehetett látni: pl. egy néger csoportot egységesen levelibéka zöld alapon fekete pöttyös szerelésben – nem mintha egyébként el tudtak volna keveredni a sok európai között, de így aztán egyértelmű volt az összetartozás!

Egyébként itt tűnt fel először, hogy nincs az a hatalmas tömeg mint 3 éve – hiszen akkor a parkban szinte kerülgették egymást a csoportok, most viszont  a fiam Robi a majdnem üres parkot fényképezte. Hiába, a feszült izraeli – palesztin viszony, a késelésekről és robbantásokról felröppenő hírek hallatán a zarándokok nagy része távolmarad.

A hegyi beszéd színhelyén egy un. oktogonális  (nyolcszögletű) templom áll, mely a helyben kitermelt bazaltból épült és oszlopos körfolyosójáról csodálatos kilátás nyílik a Genezáreti tóra  (hívják Kineret tónak is ami  arámi nyelven „hárfácskát” jelent – a tó alakjára utalva).

A parkban tett séta után  meglátogattuk Korazint és  Cafarneumot: a városokat ahol Jézus tanított.  Simon – hamiskásan mosolyogva – mesélte, hogy 3 éven át amíg itt tanított Jézus, Simon apostolnál –a későbbi egyház alapító Szent Péternél – lakott „albérletben”.   A legenda szerint Simon anyósa nagyon megbetegedett, és Jézus – akinek csodás gyógyító képessége közismert volt – bosszúból gyógyította meg az anyóst, mert tudta hogy Simon (későbbiekben: Péter) meg fogja őt tagadni amikor elfogják. /”…mire a kakas megszólal háromszor tagadsz meg engem…”/

A napot Jardenit keresztelőhelyen fejeztük be, ahol Jézust keresztelő Szent János megkeresztelte a Jordánban. Ezen a szent helyen a világ nemzeteinek elmék táblái között magyar nyelvűt is találtunk: a budaörsi plébánia és a terézvárosi Szent Teréz templom közösen készíttette. Simonnak erről is szolt sztorija: állítólag ilyen csempékre festett feliratokat csak egyetlen örmény ember készíthet Jeruzsálemben – bárki is a megrendelő – és a magyar zarándokok őt kérték fel, hogy ellenőrizze a táblán a helyesírást és felügyelje a kihelyezést. Nos, szegény örménynek vagy ötször kellett javítania, mert nem tudta megérteni, hogy pl. az „őt” az „eljött” és a „feljött” szavakban egyszer miért rövid, máskor miért hosszú az ékezet. Íme a tábla:

Itt hallottuk Simontól, hogy a baptisták a mai napig azért zarándokolnak ide, hogy felnőtt fejjel itt a Jordán folyóba bemerítkezzenek. Náluk ugyanis az a vallási hagyomány, hogy megkeresztelik a kisgyermeket, de felnőtté válásukkor saját döntésük alapján ismét elnyerik a keresztséget a bemerítkezés által. Simonnak persze erre is volt sztorija, mi szerint egy amerikai turistacsoport vallási vezetője azt kérte, hogy Őt Simon keresztelje meg – mert a híveit ugye Ő megkeresztelheti, de hát Őt ki fogja? Gondolta Simon, egy jó idegenvezető minden kívánságát teljesíti az utasainak – csak arra nem számított, hogy ezek után a csoport többi tagja is azt akarta, hogy őket is Simon merítse vízbe. „De hát én zsidó vagyok” – próbált tiltakozni – mire a vallási vezető közölte, hogy Jézust is egy zsidó keresztelte meg (Keresztelő Szent János), és ha neki jó volt ez így, akkor mi kifogása lehet bárkinek a döntésük ellen? Így aztán Simon végül 35 embert tartott a karjaiban és engedett háttal a vízbe – a turistáknak nagy örömet és magának nem kis izomlázat szerezve ezzel.

A második napunk itt ért véget, de ha valakinek tetszett az, amit most a szófelhő olvasása hatására felidéztem, nagyon szívesen megküldöm a fotókkal illusztrált 26 oldalas beszámolót.

05. Petres Katalin: Küzdelem

Vad, csendes, ősi vagy új vizeken?
Bárhol feszüljön ki vitorlám,
vágyam, hogy egyensúly legyen,
ahol végül horgonyom vetem.

06. Diana Soto: Áramlatok ölelése

Szirtek öble zár magába,
megtörik bennük a fénysugár.

Halott.

Csókot lehel gyöngyöző testemre,
merev s kihűlt tagjaimra.

Vagyok.

Langyos áramlat kap bele
fodrozódó hajfonatomba.

Érzek.

Hínár koszorút készítenek nekem,
s a bohóchalak akasztják rám.

Néznek.

Megcsíp a medúza is, jaj,
áramlat ösvényére kerültem.

Felkap.

Összesúgnak a kagylók mögöttem,
s amott egy szabad orca énekel.

Meghalt.

07. Varga Katalin: Ring kicsi hajóm

Vasmacska csikordul, nézd a szélcsend is megszűnt már.
Lelkem ujjongása kísér most kis hajóm útján…
Nap sugara lebeg csillogva, fodrozódó vízen.
Nem marad az veszteg, vígan ragyog, szelíden.
Szellő suhan, vitorla lobog, ring kicsi hajóm.
Sirályok kísérik utamat, szállnak szabadon.

08. Kutasi Horváth Katalin: Szárnyak nélkül

Lelkem ott lebegett
A szűzi víz felett,
Nem maradott veszteg,
Röpülni szeretett.
Nem félek szállani,
Habár szárnyam nincsen,
Hagyjam, hogy az Élet
Alamizsnát hintsen?

Szélcsendben hajóztam,
Kémleltem a vizet,
Vihar készülődött,
Tudtam, hogy megfizet.
Vitorlám ronggyá lett,
Cafatokká szakadt,
Átfúj rajta múltam,
Jövőm is felhasadt.

Ha a Holnap hőse
Bújna meg most bennem,
Szárnyakat növesztve
Tudná, mit kell tennem,
Kijátszaná büszkén,
Amit a Sors rám mért,
Lemerülne tüstént
Rozsdás vasmacskámért.

Könnyedén felhozná,
Súlya elenyészne,
Röpítené hajóm,
Vígan fütyörészne.
Akárhogy megdőlnék,
Viharnak feszülnék,
Öntudatos daccal
Mégis üdvözülnék.

09. Lénárt Anna: Bárcsak… mindig…

ÍGY… MINDIG ÍGY… bárcsak MINDIG ÍGY MARADNA! A VÉN IDŐ kegyes ma hozzánk. Megfáradt csontom zsibog az öreg HÚS ALATT. Szemem lecsukom… álmodom… SZÁLLANI, SZÁLLANI, SZÁLLANI EGYRE… MOST MESSZE FÖLDÖN járnak titkos gondolataim. MILY ÉDES LANYHA DÉLUTÁN, az AJTÓ ELŐTT MACSKA ÜL… TALÁN MEGÁLLT az ócska zsebóra… nem, nem állt meg, csak mintha halkabban ketyegne. Tik-tak, tik-tak… Hallod? Hallanod kell, hisz MI KETTEN ÉLÜNK MÁR CSUPÁN. NE FÉLJ… ÚJ, ÚJ VIZEKRE, NAGY SZŰZI VIZEKRE sodor még minket a sors. RÖPÜLJ HAJÓM, röpülj! AH, BE JÓ, HOGY MOST MELLETTED ÜLHETEK… Csak mi ketten… ELALSZIK MINDEN, MILY VARÁZS! NEM KELLENEK MEGÁLMODOTT ÁLMOK! Te és én… ALTASS EL, ÉDES ENGEMET! Ne hagyd, hogy RÖHÖGJENEK A RÉSZEG EVEZŐSRE! Látod ott azt a kaput? FÉNYLIK AZ AJTÓN A KILINCS. Ne félj, SENKI NINCS itt… mi… csak, mi ketten… MINDEN PERCBEN ÚJ, FÉLELMES AZ ÉLET. Emlékszel? Régen volt. Igen… A kis ház… KERTBEN TÜZEL A TULIPÁN… A NAPSÜTÖTT FAL OLDALÁN a cirmos HÁTÁT GUBBASZTVA GÖMBÖLYÜL, s te NÉZED A FEHÉR BÚS FALAT. Emlékek… homály fedi a régmúltat, de ma is ÚGY CSÜGGÖK FÉNYES SZEMEDEN, MINT HIPNOTIZÁLT, ORVOSÁN. Merjünk újat álmodni, MIKÉNT SZÉLCSENDBEN A HAJÓ! Ó sorsom, ÁLOM HAJÓJÁN MESSZE VIGY, oly messzire, amennyire csak lehet! Mindentől távol… ne, mégse! Hallom csábító szavaid, mit szívembe táplálsz: „ÚJ HORIZONOK LBEGNEK ELÉBED!” Új horizonok? Az nem lehet. Nekem nincs egyedül jövőm! NINCS A VILÁGON SEMMI VÉR, mi többet adna nekem annál a mosolynál. Igen az a mosoly… MOST MINDEN ÉDESEN BETEG. Szívem hevesen lüktet. VÁLLAD VONALA BETEGEN OMLIK EL KEBLED VÁNKOSÁN… betegen, mert nem öleli két karom. ÚJ KÍNOK, TITKOK, VÁGYAK VIZÉN JÁROK. Halkan egy dalt dúdolok… velem együtt dalolsz… Sok-sok éve már… Ó MILYEN ÉDES LANYHA HŐ, mi átjárja lelkem. Napsugarak áttörik a sötétséget. A TORNÁCON AZ OSZLOPÁRNY LEDŐL, MINT TEJBEN A KALÁN. Fényesség… mindenfelé… Látod? Maradj még! TEJJEL ÉS MÉZZEL FOLY AZ ÉR… neked, nekünk. Kérlek, ne legyints! VÉKONY ÉR AZÉRT VAGY, ÉDES, OLY FEHÉR… A szót ne fojtsd belém! LELKEM MA VESZTEG ÚGY LEBEG VITORLA NÉLKÜL… érted! Csak érted kel fel reggel a Nap! Még pár évet kérek… AH EZ AZ ÁLOM… hallod a madarak édes dalát? Neked énekelnek! Neked… Repülj HAJÓM, RAJTAD A HOLNAP HŐSE! A tűz utolsó szikrája lobban, FEJÉT MEGADVA CSÜGGETEG, két gyönyörű, csillag szem búcsúzik. A vörös tulipán kelyhében, MÁR ALIG ZÜMMÖG A DARÁZS. Könny csorog arcomon.  „NE FÉLJ, HAJÓM: RAJTAD A HOLNAP HŐSE az angyalok között.” – suttogom.  Indulok, ÉS AH a tegnap emlékei lassan ELTEMET. Ígéretet tettem, és bár HAJTSON SZENTLÉLEK VAGY A KORCSMA GŐZE akkor is betartom. ÉN NEM LESZEK A SZÜRKÉK HEGEDŐSE!

10. Lénárt Anna: ladikban

ladikban ülök
új vizekre evezek
nem tartasz velem

a víz szivárog
csónakom alja lyukas
sárral tapasztom

semmivé válik
egyre több víz tör elő
halálfélelem

egy légbuborék
tüdőm vízzel telik meg
sima víztükör

11. Mráz Erzsébet Irma: Kis hajóm

Kis hajóm ring a vízen,
Harcol, küzd a széllel,
Kemény nagyon a csata,
A zaja nem ér el.

A harci kedv fokozódik,
Egyre durvul a küzdelem,
A hullámok égig érnek,
sebet ütnek a lelkemen.

Zúg, dübörög szél, víz, hajó,
Félek, roppan a vitorla,
Ellenáll a támadásnak,
Halad büszkén a hajóm orra.

Csendesedik, fogy ereje,
Hajómé a győzelem,
Sebzett lelkem már nem sajog,
Egyenesben életem.

Lehorgonyzok megpihenni,
Néhány pillanatra csak,
Aztán kibontom vitorlám,
Hiszen az idő szalad.

Összeszedem minden erőm,
Rendezem a sorokat,
Készen álljak újabb harcra,
Jöhet az új feladat!

Vitorlásom tör előre,
Célom van, hát haladni kell,
kihívás minden akadály,
De megküzd viharral, széllel.

Az idő nem múlik nyomtalan,
Kicsi hajómon karcok, sebek,
Ezek őrzik a fájdalmakat,
Hogy mi történt, az emlékezet.