01. Dobó Georgina: Boszorkány haiku
Boszorkányként jött
A világra kedvesem.
Seprűnyélen száll.
02. Petres Katalin: Holdvilágos éjszakán
Különös, holdvilágos éjszakán
lökhajtásos seprűjárgányán
felhők fölött suhant át
váratlanul egy boszorkány.
Álmatlan állva hálószobám
ablakából épp megláttam.
Észrevett, felém fordult,
kacaja gúnyosan mordult:
– Bűneimnek keserű jussa,
nincs lelkemnek nyugta.
Fontold meg tetted, szándékod
minden rejtett, mély zugát,
visszaüt a gonoszság,
sokáig hordhatsz vasorrot,
boszorkány kalapot, gúnyát,
senki sem kerüli el sorsát.
03. Szabó Eszter Helka: Békekötés
Én békét kötöttem a sorssal,
ellene fegyvert sosem fogtam.
Az országból sem húztam el
gazdagabb és átláthatóbb
vidékekre. Volt rá alkalom.
Önmagamra sem emeltem kezet.
Tettem a dolgom. Nehéz kereszt.
A hétköznapok hősének lenni,
ezt szeretném még, semmi mást.
Segíteni szeretnék, akinek tudok.
Az a labda még mindig az én
térfelemen pattog.
Jó boszorkának lenni volna jó,
semmiből varázsolni tündérkertet.
Azt mondani: ezt én teremtettem.
Meghalni a naplementékkel.
04. Győri Nagy Attila: fegyverem
békét kötnék a világgal
hagynám rozsdásodni fegyverem
de nem tudok
jaj, még nem tudok
túl sok a szenvedése
ártatlanok kínkeserve esdekelve
egy jobb létért harcra hív
élvezném a földi nyugalmat
csendesen nézve csodáit
de küzdenem kell
jaj, még küzdenem kell
hol elnyomás hódít
árvizek, éhínség tombol
ott legyek én nyugodt?
ott pihenjek nesztelen?
szívem nem engedi
jaj, de nem engedi
tehetetlenül kiáltok költőként
a toll a fegyverem
a szavaimban az üzenetem
csak legyen szem, mi olvassa
csak legyen fül, mi meghallja
csak legyen szív, kire hat
05. Dobó Georgina: Boszorkány-apeva
Én
És én
Felhők víg
Útján szállok
Csöndesen tova…
06. Bihary Zsoltné: Luca
Cirokseprő cirokseprő
Köröz itt felettem
Valamit valamit
Valamit feledtet
Békét az emberrel
Se té se tova
Hőstelen énekel
Luca a boszorka
07. Blažekné Benik Mária -Megbékéltem
Megbékéltem a ” háborúval”
A boszorkányos nyilával
Örök harcban állok
Magammal s a világgal
Békét kötöttem a hattyúval
A hattyú utolsó dalával
A sorsok útján tovaszállok
Vágyaimmal felhök mögé bújok
Arcom pirját sietve eltakarom
Gondolkodni rólad már többé nemakarok
Az emlékezet fakó,vad lovát
Gyorsan karóhoz kötöm
Hogy velem újból el ne szökjön
08. Dobó Georgina: A szavak szintjén
Hiába a seprőnyélen táncoló boszorkány,
Mely valamit húz, vonszol maga után.
Hiába küzdünk a Sorssal, a Világgal földi békénkért,
azt az egekben sem leljük meg.
Hiába dobognak vágyaim a felhők felett,
Letettem a fegyvert, nem harcolok többet.
Nem harcolok a megnyugvásért, mert nem látom értelmét.
Nem harcolok önmagammal, kínjaimat marcangolván szét.
Szállok tova Csöndesen békét kötve a viharral.
És amikor majd a tó hattyúi jelzik közeledtét a végnek,
Leteszem tollam is.
Hisz víg szellők kacagják ki gondolataim.
09. Kutasi Horváth Katalin: Felhők szárnyán
Békét kötöttem én a Sorssal,
Átkozódni már nem fogok;
Boszorkányos, víg száguldásom
Felhők szárnyán kelt nyílt titok.
Ebet sem kötök többé karóhoz,
Letettem valahány fegyverem,
Megalkuszom én a világgal,
Vágyaim seprűvel kergetem.
Nem perlekedek az Éggel,
Csupán csökkentett sebességgel
Utazom messze, a végtelenbe,
Hattyúdalomat énekelve.
10. Petres Katalin: Haiku
Fenn sötét felhő
suhan csillagos égen,
boszorkány-forma.
11. Klotz Mária – Nincs jól így
Hogy békét kötöttem-e a sorssal?
Nem tudom.
Hogy csöndesen letettem-e a fegyvert?
Azt sem tudom.
Vágyaim útján utazom tova,
Felhők között szállok, hova?
Egeknek hattyúi énekelnek,
Víg dalaik kinek kellenek?
És az én énekem?
Kell-e a ködös világnak,
Emberek kínzó fájdalmának?
Vagy csak nekem.
Szellők sugallatában ténfergek,
Szavaimmal kéjelgek.
Meghallgatja-e valaki bánatom?
Vagy csak magamat áltatom.
12. Dobó Georgina: Csöndesen
Csöndesen tettem le fegyverem, a ki nem mondott szót,
A meg nem értett gondolatot.
Csöndesen tettem le.
Békét kötöttem a halállal, a felhők fölött repkedő boszorkánnyal,
Mely rabolja életem.
Mely rabolja mindenem.
Zsákjába zárta vágyaim, meg nem valósult álmaim.
És viszi magával tova, el:
Életem, képzetem.
Felhők felett szállok, félem az egek urát.
Torz fantomkép, csalárd leány.
Add vissza mindenem, hisz én feletted szállok,
És védem az egek urát.
13. Szabó Eszter Helka: Boszorkányosodom
Boszorkányosodom minden hétköznapon.
Már nem használok régóta cirokseprűt.
Mop van helyette, de senki se higgye,
hogy nagyobb a tisztaság, mint régen.
Felülről látnám a világot: elmosódnának
a kontúrok hajléktalan és kőgazdag között.
Hangyákat látnék, ahogy kétségbeesetten
futkosnak ide-oda, rohannak a bolyba.
Azt sem látnám, hogy a napi betevőért.
Átrepülnék az óceánokon, elhagyva
a PET-palackok úszó szigeteit,
el a bálnatetemeket, olajban fuldokló
cápákat, halott korallzátonyokat.
Átrepülnék a Himalája felett, elhagyva
a művégtagokat és a dermedt hullákat,
el a turisták kihajigált konzervdobozait.
Szükségem lenne néhány csodaszerszámra.
Egy fésűre, amely elsimítja a háborúkat.
Egy tükörre, amely csak igaz híreket ad.
Egy szitára, amin kihullana minden rossz.
Seprűm már van. Boszorkányosodom.
14. Holécziné Tóth Zsuzsa: Egy balatoni éjszaka
Esteledett már, amikor az Alkotóházban egy könyvvel a kezemben elhelyezkedtem a teraszon. A fejem felett a nyári vihar utáni alkonyatban különösebbnél különösebb felhők vonultak: elől egy hosszú sárkány, utána egy söprűn ülő boszorkányt formázó felhő – hosszú lobogó palástja úszott mögötte az alkonyi égen. Ezt néhány kisebb, rózsaszín felhő követte, majd ismét sötétebb, fenyőfát ábrázoló formációk vonultak tova. Tekintetem a felhőkről a pázsitra tévedt: két fiatal indult sétálni a tücsök-, és kabócaciripeléstől hangos parkon át a tóhoz, ahol egy öreg pad várta őket. Amint néztem távolodó alakjukat, gondolataim messzire kalandoztak – vissza az ifjúságomba –amikor holdfényes éjszakákon mi is így andalogtunk a párommal közös jövőnket tervezgetve. Sok idő telt el azóta, és azokból az álmokból nagyon kevés valósult meg. De mára már békét kötöttem én a sorssal, megbékéltem a változó világgal.
Kisvártatva a vár felől hűvös szellő támadt, de ettől még valószínűleg a helyemen maradtam volna, viszont a lámpás fényére körém gyűlő szúnyogok támadásba lendültek. Úgy döntöttem, inkább bent, a szobámban folytatom az olvasást. A könyv izgalmas volt, egyik alkotótársunk krimijének a részleteibe bonyolódtam éppen, amikor kintről, a kastély elől rémséges, földöntúli hangok harsantak fel. Ijedten letettem a könyvet, és füleltem, vajon megismétlődik-e ez a meghatározhatatlan hang? Döbbenten ültem, egy ideig, majd úgy döntöttem, odalopózom az erkélyajtóhoz, és a kulcslyukon át megpróbálok kilesni, hátha a telihold fényénél meglátok valakit vagy valamit. Éppen az ajtóhoz értem, amikor a hang ismét felharsant, de ezúttal valahonnan a tölgyfalomb magasságából, és leginkább olyan volt, mintha egy állat az életéért küzdve halálsikolyokat hallatna. Ezt követően marakodás hangja hallatszott, és ekkor már egyértelművé vált, hogy nem a kezemben tartott krimi szereplői keltek életre és vívták odakint haláltusájukat, hanem valamilyen éjszakai állat – menyét vagy nyest – védte a territóriumát.
Elhatároztam, hogy aznapra elég a borzongásból, abbahagytam az olvasást és lefeküdtem. Nagy nehezen elaludtam, és másnapra már el is felejtettem volna a történteket, ha reggel le nem mentem volna az autómhoz, amelyen oda-vissza apró sáros talpnyomok, és néhány odaszáradt vércsepp volt látható.
No – gondoltam – ezek szerint nemcsak a tölgyfán folyt a harc! Lehetséges, hogy az én autóm vezetékein osztoztak azok a szörnyek az éjjel?
15-16. Petres Katalin: Két apeva
Rossz
szavak
gonoszul
összegyűlnek:
boszorkány-felhő.
Szó
felhő
szavai
boszorkánnyá
formálódhatnak.