01. Dobó Georgina: Ne hagyj el!
Virágcsokor kezedben, mégis menekülsz.
Gyönyörű esküvőnkön az igen, nem-re sikerült.
Mond: Miért hagysz el, mint falombot gyönge ága,
Melyet tavasszal levágnak?
Glóriádban látlak még mindig, mint mikor megismertél,
Mikor megismertük egymást;
Mikor először egymás szemébe néztünk.
Nem múlhatott el az érzés ily hamar,
Melyet irántam tápláltál.
Szeptember volt, mikor megkértem karcsú kezed.
Most októbert írunk, s már nincs belőle semmi sem.
Csak egy tánclépésnek tűnő, fájó búcsú,
Melyet nem felejt el senki sem!
02. Dobó Georgina: Szerelem
Szerelem ez? Vagy
Fájó búcsú? Nem tudom.
Táncnak tűnő kép.
03. Szabóné Horváth Anna: Várj még!
Szeptembert muzsikál a fürge szél.
Harmatban fürdő Nap erőtlen kél.
Gyermekkorom nyara rég elröppent,
De bennem szálldos, és élni serkent.
Kéz a kézben itt tartani téged,
Fogni a Napot, míg heve éget…
Fáklyaként összebújva forrón,
S önkívülten osztozni csókokon.
Fogj, s ölelj glóriád fényében még,
Ringass, szoríts, míg kósza láng ég!
Ne hagyd, hogy a fehér hó belepjen,
S hűs lehelete jéggé dermesszen,
Úrrá legyen rajtam a csúf halál,
Küzdjön tűz véremmel ha megtalál!
Hagyj elmenni, akkor engedj engem,
Ha nem küld szikrát fénytelen szemem…
Mondd, nem lehetne örökké csak nyár?
Miért van halál, ki éhesen vár?
Mért nem csorbul tél fogától kaszája?
Tán’ sírjánál nincs ki megsiratja?
Várj még, lobogj hevült ősz!
Életem vigyázd, óvd, akár a csősz!
Emelj föl felhők fölé az égig,
Csillagok szikrázó tenyeréig!
04. Szabó Edit Irma: Indián nyár lesben áll
Indián nyár lesben áll,
megszökne, ha tudna,
aranyló ősz követi,
titkon marasztalja.
Muskotályos szőlőnek
mézes leve csordul,
Nyár Asszonya Ősz Úrral
összebékül forrón.
Lepkeszárnyú köntöse
vállán puhán pihen,
pókháló-szőtt hajnalon
párásan útra kel.
Rőt bajuszos őszi úr
tarka köpenyében
tollászkodó bánat ül
rigó-feketében.
Levél-balladájában
ökörnyál-üzenet:
érett foltérintésed
zsebemben bizsereg.
05. Klotz Mária: Őszelői foszlányok
Egy forró kora szeptemberi éjjelen
kicsap a sötétségből az égő kegyelem,
látom, lángolsz önkívületben
ősz őrült fáklyája ég benned, bennem –
tudom, érzed, talán érted
pedig nem is kéred,
rokoni fogja vagyok áhítatodnak
hívő reszkető imádságodnak.
Könyörögjünk!
Könyörgünk.
Fogj glóriádba, emelj magasra fel
még ne eressz olyan gyorsan el,
szoríts magadhoz édesem
kell a közelséged nekem –
szememből könnyek kicsordulnak
mint a gyöngyök úgy gurulnak,
lelkem gödrei megtisztulnak
pokol bugyrát megjárva dalolnak.
Haljunk meg?
Egyszer úgyis meghalunk,
de addig virágnyílásra vágyódunk
kéjes részegségtől tántorgunk.
Álmodjunk?
Álmodunk.
Régi romokon magadhoz térsz
végtelen életről szófelhőt mesélsz,
boldogságtól dadogva elnémulsz
mint barna szemed, úgy szúrsz –
tovalebben a tücsökzenés szeptemberi éj
ébredő hajnal már nekünk zenél,
halál helyett aranyozd a színes képet
mint egy mesebeli napsugaras őszi szépet.
Kérhetek?
Kérek.
Testvéri szeretettel egyszer segíts
fénylő nyugalomba menekíts,
az időt egy kicsit állítsd le
hadd férjünk még be a rokon-képkeretbe –
reggeli termékeny áhítat
őszelői foszlányként átitat.
06. Blažekné Benik Mária: Kezem pihenne két kezedben
Szemed mind kigyóméreg
Tudom egyszer majd halálra mérgez
De szép halál lesz az nekem
Tekintetetbe merülve aludni el
Utolsó álmom Te lennél
Imádott képedet szivembe
Utojára még bevésném
Szemed mind fénylö csillag
Vezetne át
Az élet s a halál kapuján
S nem tudna azt senki csak Te
Hogy Te voltál életem utolsó
Legszebbik perce
S úgy mennék fel majd a mennybe
Hogy kezem pihenne két kezedbe
07. Mukli Ágnes: Kétségeim
Esttükrén folyónk, bút csörgedez.
Arcomra
ragyogja arcodat,
szememben,
te leszel
rejtve el.
Színében éj kékje,
valami sejtelmes gyöngédség,
pislákoló fáklya,
futó dallam,
kétség bennem.
Tárt karok egyensúlyán
várt oltalom,
biztató jelenemben,
ismeretlenül.
Szeptemberi
szokatlan este.
A közelgő ősz még
törten és verten lángol,
mégis sorsot nyit felém.
Patak-öle csobban,
régi nyarat és telet
röpke dalokkal dalolja,
Nap tűzétől bujdokoltan
el. Újra megpihenne
a gyönyörűségben, átélve
a megtévedt álmot,
ezernyi szépségével,
rejtsd el erdőrengeteg.
Háláját titkolja,
keserűségében, történjék,
bármilyen rettenetes,
jelentéktelenné válik.
08. Győri Nagy Attila: vágyódás
segíts, hogy ne fakuljak bele
glóriádba, hisz fáklya vagy
lángolsz, mint a nap
csak égek, ezer fokon égek
így elporhadok hamar
kissé hűts le, józaníts
akár a szeptemberi reggel
vagy egy enyhe kis zápor
éber maradjak egy percre,
érezhessem, fázom,
levegőt!
boldog a boldogtalan
nem kínozza mámor
legyen kis szelete szívemnek
mely nem ég, bárhol
az őrület határán lépkedek
forr a vérem szüntelen
te átkozott vágyódás
kínzó karmaiddal markoló
szűnni nem akaró száz csapás
enyhíts a láncon,
lazíts a hurkon,
levegőt!
bor itta szédülés józanon
értelmetlen szavak, mondatok
mégse bánom állapot
hívok majd egy tűzoltót
ha akarok, de még vonz
ez az oxigénmentes állapot
eldönthetném mit akarok
ugyan már!
döntésmentes állapot,
levegőt!
széttépett akarat
meghajoló öntudat
ha nem szenvedek újra
minek éljek szárazon?
mazochista szánalom
de akarom
ameddig csak bírom
és a végén,
de csak a legvégén,
levegőt!
09. Petres Katalin: Rehabilitáció
Ne hagyj el bokám,
kell nagyon a tánc.
Rázzon fel a ritmus,
kerüljön el a vítus.
Tánccal leltem párom,
nem lett abból károm.
Merev, törött bokám!
Egy kettő, csak bokázz!
Ugyan a járás még döcög,
lelkem zenére pörög.
Jöhet nyárra ősz,
jön télre majd tavasz.
Ereszd ki a fáradt gőzt,
légy győztes és ravasz!
10. Bihary Emőke: Valcer
Gondolom mindenki életében vannak elvetélt vágyak. Kinek nagyok és jelentősek, kinek kisebbek és jelentéktelenek. Vagy ilyenek is, meg olyanok is, hol ilyenek, hol olyanok.
Az én vágyaim többnyire nem lépték túl a megvalósíthatóság kereteit. Általában inkább élek a realizálható elképzelések, mint a kétes távolba tekintő álmok világában. Egy bécsi keringő például még mindig megvalósítható vágyaim horizontján lebeg.
No nem mintha soha nem táncoltam volna valcert életemben. Ám az a bizonyos, igazi, mélyen dekoltált, földig érő, nagyon bő, repülő-szoknyás estélyi ruhában a Kék Duna akkordjaira lejtett eddig nem adatott meg. Szilveszter tájt, meg az Újév délelőtti TV – n közvetített bécsi koncert perceiben könnyekkel a szememben tudom sajnálni magam, és szégyenkezem egyben, amiért sok méltatlan célért lemondtam a keringőről. De azért is, mert sok rokonom, barátom, ismerősöm veszteségei ennél sokkalta nagyobbak, és pótolhatatlanok.
És mégis, most, háromnegyed évszázaddal a hátam mögött egyre gyakrabban tervezem képzeletben azt a bizonyos utolsó táncot. Azt a földig érő, nagyon bő, repülő-szoknyás galambszürke estélyi ruhában a Kék Duna akkordjaira lejtett bécsi valcert. Tágas teremben, néhány szépen koreografált egyéni motívummal tarkítva az amúgy három ütemű szabvány lépéseket.
A mély dekoltázst azért már meghagyom az unokáimnak.
11. Kutasi Horváth Katalin: Küszöbön
Bár kezed nyújtod felém,
még nem fogadhatom el,
hisz a napra vágyom egyre
szélfútt romokon.
Ha majd esteledik,
hold mutassa utam,
ne ijessz rám, kérlek,
ha árnyékod vetül!
Bizarr, ahogy lángol
rakoncátlan fáklyád,
mert önkívület tébolya
fénylik arcodon.
Korai még nászunk,
hát miért is temetkeznénk,
glóriába foghat
az őszi pirkadat!
Szeptemberi napnak
alkonyulatánál
reszketve nyújtanám
karomat feléd,
bár átjárna a hideg,
vacogna a lelkem,
s hallanám: a fáklya
görögve gurul…
Áttáncoltathatnál
egy földöntúli létbe,
de a halálarcú párnak
volna ott helye?
12. Holécziné Tóth Zsuzsa: A negyvennegyedik
Kedves Andi! Elképzelni sem tudtam korábban, hogy egyszer majd azért fogok tollat ragadni, hogy a születésnapom miatt panaszkodjak neked. Nem baj, ha nem tudsz rögtön válaszolni nekem, de egyszerűen meg kell osztanom valakivel a nyomorúságomat, mert belehalok.
Képzeld el, hogy már hetek óta vártam ezt a szeptemberi napot, a 44. születésnapomat, mert bíztam benne, hogy a férjem és a fiaim valami szép meglepetéssel fogják megünnepelni ezt a dupla négyest. Talán már nem emlékszel, de épp ennek a felénél, vagyis 22. évesen szültem az ikreket, ezért számomra az a régi nap, amikor anya lettem óriási csoda volt. Még mindig előttem van annak a égőpiros színű rózsacsokornak a szépsége, amit azon a reggelen a férjemtől kaptam és az, ahogyan fogta a kezem, – miközben az inkubátorokhoz sétáltunk, ahová pár napra a fiúkat helyezték. Máig emlékszem, milyen forrón és hálásan csókolt meg akkor, hogy két ilyen csodálatos fiúval ajándékoztam meg őt!
De visszatérek a tegnapi napra. Reggel a fiúk virággal köszöntöttek, a férjem viszont egy kozmetikumokból álló csomagot adott át, benne legnagyobb megdöbbenésemre néhány ráctalanító, fiatalító kozmetikum és a megszokott parfümöm. Ezután elővette a whiskit, és már reggel ivott az egészségemre, sőt még a fiúkkal is koccintott, és közölte:
– Te nem kapsz, mert este vacsorázni megyünk a Holdvilág étterembe, úgyhogy neked kell vezetni.
Nesze neked meglepetés, nesze neked különleges nap! Amikor felocsúdtam a keserves csalódásból, hogy elmarad a meglepetés, nekiálltam főzni az ebédet, melyhez a férjem „természetesen” több pohár bort ivott, még reménykedtem abban, hogy majd este, a vendéglőben jön az újabb meglepetés. Hát jött is! Amikor az ismerős pincér udvariasan megkérdezte „mit iszik a szép anyuka?”, az én kapatos férjem harsányan közölte:
– Bizony csak anyuka, de még nem nagymama, pedig már 44 éves! Amúgy meg: nem iszik, mert vezet, hiszen mi ünnepeljük őt és nem fordítva.
Drága Andi, én teljesen ledöbbentem! Mi az, hogy nem nagymama? És miért kellett a pincérrel a koromat közölnie? Így megszégyeníteni épp a születésnapomon!
A szememből akaratom ellenére szivárogni kezdtek a megalázottság könnyei. A fiúk érzeték, hogy „vihar lesz”, ezérttestvéri egyetértésen, egyszerre húzták elő a mobiljaikat, és játszani kezdtek. A férjemben felmerülhetett, hogy rosszat mondott, mert magyarázkodni kezdett:
– Anyám épp 44 volt, mikor nagymama lett a nővéremék által. Mi rossz van abban, hogy én ezzel tréfálkoztam? Nem azt mondtam, amit ilyenkor a kollégáim szoktak, hogy „most már lecserélhetlek két 22 évesre”. Én ilyet nem mondanék.
Mivel a könnyeimet nyeldesve egy szót se tudtam felelni, ő is elővette a mobilját és nézegetni kezdte az e-mailjeit. A vacsora teljes némaságban telt el! A fiaim időnként rám néztek, de a férjem fel sem pillantott a mobiljából. Alig vártam, hogy mindenki befejezze az evést, gondoltam most gyorsan hazahúzunk, de ekkor jött az újabb meglepetés: az a kedves pincér, – aki valószínűleg oldani akarta azt a feszültséget, ami az asztalunknál szinte tapintható volt – a számlával együtt egy takaros kerek tortát is hozott nekem, melyen ott világítottak a 44-es számot formázó gyertyák. Az éttermi hangulatvilágításnál az ott vacsorázók persze mind látták, ahogyan a pincér a világító tortával mit egy fáklyával egyensúlyoz az asztalok között, és amikor letette elém, tapsviharban törtek ki. Gondolhatod, hogy nekem se kellett több: zokogva rohantam ki az étteremből, magam mögött hagyva a két értetlenkedő kamaszt, meg az én drágalátos uramat! Ők persze utánam kullogtak, és a kocsiban a fiúk még azon dohogtak, hogy „ugyan anyu, legalább a tortát megehettük volna”.
Drága Andi, én a végletekig el vagyok keseredve! Engem a családom egyszerűen semmibe vesz! Egész este mobiloztak, föl se fogták, hogy mennyire megbántottak. Vajon érezték a srácok, hogy az fáj legjobban, hiába igyekeztem empatikus, szeretetre képes felnőtté nevelni őket, csak idő kérdése, hogy ők is olyan bunkók legyenek, mint az apjuk? Mondd Andikám, hogyha született volna egy lányom, neki lelke is lett volna, és megvigasztalt volna? Akkor talán nem érezném most magam kivert kutyának a családomban. Így viszont egész életemben boldogtalanul fogom lesni ki figyel énrám? Nagyon – nagyon várom őszinte válaszod: Ili
13. Blažekné Benik Mária: Fogd a kezem, kérlek
Ne, még ne engedj el- Kérlek
Még hamar a búcsúzás
A szivünkben még itt a nyár
Csak összel búcsúznak a falevelek
Ölelj át utoljára még
Forrón mint a nap
Perzselje szivem ez a bús érintés
Fogj erösen szorits magadhoz
Vigasztald meg lelkem még egyszer
S jöhet az ösz a bús szeptember
De ma még kérlek ne eressz el
Repüljünk együtt a felhök mögé
Hisz fent még mindég kék az ég
Ha majd a Te hajad is belepi a dér
Emlékeidben visszatérek még
Mikor nem lesz már melletted senki sem
Hiába keresnél én már sehol nem leszek
Elmegyek egy hosszú vándorút vár reám
Ha elengeded a kezem
Már soha többé nem találsz reám
14. Blažekné Benik Mária: Búcsúzás
Reggel mikor majd égö fáklyaként
Szemedben fellobban a hajnali fény
Az én szivem ott hever majd összetörve
Romokban lábaid elött ,s elfeledve
Mert az a láng már többé nem értem ég
Neked a hajnal egy csodás ébredés
Nekem egy fájó érzés dúl a szivem mélyén
S befelé hulló könnyeimben
Táncolva kering a fájdalom
Búcsúkeringöt lejt még a szél is
Amint épp beszólt az ablakodon
Indulásra szólit ma a reggel
És én álmaimat átölelve indulok most el
De Nálad hagyom szomorú ,bús szivem
Mert Nélküled már az sem kell nekem
15. Blažekné Benik Mária Egy egész életen át
Most mondtuk ki az igent
S a boldogság táncát
Járom most Veled
Virágcsokorral a kezemben
Egy élet boldogságát
Reméli most a szivem
Veled élni egy életen át
Jóban rosszban s várni a csodát
Nem válni el sohasem
Kéz a kézben járni szüntelen
S szivünket majd ha belepi a dér
Együtt lépjük majd át
Az élet küszöbét
16. Blažekné Benik Mária Elhagyott a csillagom
Csillaghullás volt az éjjel
Én is láttam egy csillagot
Fényes volt és ragyogott
Gondoltam egy nagy merészet
S állmodtam egy meseszépet
S az álmomban az a csillag
Fényes csillag nékem ragyogott
Hazavittem ,dédelgettem,
Simogattam és becéztem
De a csillag fényes csillag
Visszaszállt az égre
Én azóta minden éjjel
Csak azt az egyett siratom
Én azóta minden éjjel
A csillagomról állmodom
17. Szabó Eszter Helka: Kettős mérce
Hűséget kértem.
Házasságot ígértél.
Szerződés. Üres.
18. Szabó Eszter Helka: A jövő titka
Esküvői fotónk
eleven emlék
lesz-e, avagy
gyűlölt kép?
19. Szabó Eszter Helka: Úgy emelj
Úgy emelj a Nap fölé, hogy a Földön járjak!
A gép exponál: mosolyodba zársz, keretbe.
Most még rám kacsintasz nevetve, holnap
talán már másra pislogsz, kéz a kézben.
Most még hiszem, hogy szeretsz, bár sosem
mondtad. Magzatunk is érzi szívem alatt.
Fenyő vagyok, egyenes törzsű, sudár.
Szeretsz-e majd vihar tépázta ágaimmal?
Szeretsz-e elszáradt tüskékkel, eltaposott
tobozokkal? Utolérjük-e az északi szelet?
Ha gyönge leszek, az ágyamból felsegítesz?
A gyerekünk pelusától sem undorodsz.
Nem fogok én sem véres vizelettől, gennytől,
sugárterápiától beijedni, jöjjön akármi.
Egyet kérek tőled, most még szabad kérni:
úgy emelj a Nap fölé, hogy a Földön járjak!
20. Szabó Eszter Helka: A templomlépcső előtt
Vivi
Nem értem, mi ütött Zsoltba! Úgy áll ott, mint egy csökönyös szamár. Tudom, hogy utálja az egyházi ceremóniákat, de a végén csak ráállt, hogy legyen egyházi esküvő. Állítólag azért, mert anyámék ragaszkodtak
hozzá az állapotom miatt. Két hónapos a leendő gyermekünk. Még nem látszik rajtam semmi. Anyám azt mondta, na és, ha két hónappal előbb jön a baba, legfeljebb azt mondjátok, hogy koraszülött. Ma nem gond ez
még falun sem, nem úgy, mint nagyika lánykorában, amikor megszólták a lányt, ha nem volt szűz, mindenki számolgatta, mikor jön a kicsi. Ha az esküvő után nem telt el kilenc hónap, az volt a baj, ha két évnél hosszabb idő telt el, akkor meg magtalannak hitték a férjet. Ma már természetes,
ha házasságkötés nélkül élnek együtt a fiatalok. Miután már egy évszázada élünk Debrecenben, ráadásul végig református hitben, természetes, hogy a szüleim ragaszkodtak az egyházi esküvőhöz. Vonakodva ment el Zsolt egy hónapja a paphoz házassági tanácsadásra, de meg kellene értenie, hogy vannak kötöttségek, amit elvár az egyház. Kibírja ezt a néhány órát értünk, vagy nem? Igaz, még azt sem volt képes soha kimondani, hogy szeret, de én úgy érzem, igen. Bizonyára nagyon szép lesz a szertartás, amire szívesen emlékezem majd. A Nagytemplom falai között felejthetetlen lehet!
Zsolt
Nem értem Vivit: hogy lehet ennyire képmutató? Állapotosan képes a pap előtt állni, végighallgatni azt a kenetteljes, de szerintem elcsépelt frázisokból álló szöveget, amire a polgári esküvő mellett aztán igazán semmi szükség!
Tudom én, honnan fúj a szél: a szülei keverik a kártyát. Szerintem ők irányítják ezt a bugyuta lányt, akit muszáj elvennem, mert állapotos. Belém van zúgva a drága, holott én mindig Csillát szerettem. Kínos volt, amikor az ágyban többször is Csillának szólítottam, aztán kimagyarázkodtam magam, hogy azt akartam mondani: csillagom – annyira lélegzetelállítóan szép. Tény, hogy csinos, szorgalmas teremtés, de meg sem közelíti Csillát! Csilla sokkal okosabb, önállóbb. Talán azért, mert már túl van egy váláson. Ezért olyan óvatos? Ezért nem mondta soha, hogy költözzünk össze, hogy feleségül jönne hozzám? Ez a szemét Vivi képes volt azt hazudni, hogy szedi a fogamzásgátlót. Elveszem, mi mást tehetnék? Mielőtt a gyerekünk megismerne, benyújtom a válókeresetet, aztán jöhet Csilla! Szerintem Csillával remekül összeillünk. A szertartást csak kibírom valahogy. Istenem, de nehéz fellépni a Nagytemplom lépcsőjére!