01. Holécziné Tóth Zsuzsa: Harcolnunk kell a boldogságért
Az este oly szép, varázslatos a PILLANAT,
Kéz a kézben andalgunk a csillagfényes ég alatt.
TELEHOLDas éjjelen SZÍVem SZÍVEDIG hatol,
Én vigyázok rád ezután, békésen alhatol.
A szerelemnek RÓZSÁJA kivirul e hajnalon,
SZÁJON CSÓKOL a boldogság, engedem, hagyom.
Jaj, de KÉST döf az irigy, elűzne a gonosz,
Ha nem óvom szerelmünk, a HARMADIK eloroz.
Nem l é g g ö m b a szerelmünk, nem egy felfújt hólyag,
Ha van múltunk, s jelenünk, miénk lesz a holnap!
Jön még sok-sok TELEHOLD, tél, nyár s boldog tavasz,
Erős a mi szerelmünk, s a jövőnkre szavaz!
02. Kisznyér Ibolya: Szürke szív
Szívedig ér, kínja mérhetetlen,
sivár, hálátlan emlékezeten,
emberhez méltó nagyjaink, hősök,
ma nem születnek, tán szűntek idők.
Halk hangon szól a féltő tisztelet,
ki ad vizet, levegőt, kenyeret
jövő nemzedéknek, út mi lehet,
telehold hoz vagy visz sötétséget.
Másik, a harmadik, a negyedik,
mind várja, majd valaki, valakik,
csodát tesznek, széppé a világot,
nekik, helyettük, s hallgat kritikát.
A pillanat illan a semmibe,
szájon csókol a múlt, hűlt szerelme,
szív rózsája mereng, kedvét szegte,
tüske szúr véresen, érzésekbe.
Kést üt a gyűlölet az emberbe,
megvett, riadt, irigy, fásult éle,
csorbult tőrré vált a hősök tette,
csillagok fényes útja sárverte.
03. Horváth-Tóth Éva: Hold-rózsa
ezüst szirmait bontja
a telehold rózsája
hideg és halk pillanat
az ablakon a fény villan
akár kés pengéjén az él
csorba szíveken billen
egy emlék ahol még
szájon csókolt a szerelem
örökkévalóról hiteket,
és vágy izzott az erekben
de rést ütött a kamrák közt
a mégse te aztán jött
egyik a másik után
láncdohányos keresés
még parázslik valami
de aztán földre hullt
és füstbe ment a sosem
volt balga szerelem
…
csak a pillanatnak él
néha az a csacska szív
mert az olyan szép
mint a hold ezüst szirmain
rezzenő csók-emlék
és az a halk remény
hogy a te meg én
talán most tart örökké…
04. Gáthy Emőke: „MEGLEPETÉSEK”
Telehold
halk kongással szívedig üt a ködben a templom toronyórája … egy … kettő … harmadik … negyedik … éjfél …
kést emel a gyilkos pillanat párhetes Röfikét épp most puszilja szájon a kert egyetlen szál már fonnyadt Rózsája
a szerszám hegye élő szív helyett egy arra tévedt méretes szilveszteri lufiba csókol
másik tál kerül az asztalra holnap …
a megszokott újévi disznótor ezúttal úgy tűnik elmarad
Szabó Lőrinc verscímét idézem
05. Kristófné Vidók Margit: Szóvarázs- léggömb
Harmadik napja hiába várlak,
bámul rám a telehold,
míg sötétlő árnyak körbezárnak,
tudd!- a szívem hever ott.
Luftballon álom; végtelen az út
csillagporos éjeken,
és szól imám; Uram óvd a fiút,
hiszen ő az életem.
Pillanat bársony ölén ringató
képzelet játszik velem,
reményt szövő emlékek mulandó
bája, mérföldköveken.
Szóvarázs-léggömbök feléd szállva
pukkannak szét bokrokon,
bimbózó szerelmem izzó vággyal,
halkan feléd sompolyog.
Pöttömnyi lufik kelnek életre
bennem, míg csókol a szád
vöröslőn lobban hajnal-igézet,
napszirmok hajolnak rád.
Egy másik út nyílik meg előttem,
és szabadság szárnyain
lélekbuborékok fénye rebben,
ölelve a galaxist.
06. Jószay Magdolna: Kerüljük el egymást
Először csak ütsz,
másodjára tán kést ragadsz,
ki tudja, mikor jön el
az a harmadik vagy
negyedik pillanat…
Talán megvárod, míg
felfénylik a telehold,
legyen feltűnő, hogy
már nem élő vagyok, csak holt…
Vagy majd észleled,
hogy a szív rózsája
végleg összezárult,
bármit teszel, minden,
mi érték velünk volt,
az már semmi más, mint
egy igaz-sem-volt múlt.
Ne ródd fel, de nem bízom
veled semmilyen holnapban,
s nem várom meg, míg szájon csókol
valami hazug és bizonytalan.
Csak kerüljük ki egymást
óvatosan, halkan.
07. Petres Katalin: Szerelem
Szerelem rózsája tüskés,
mégis illata mámorít.
Késsel döf a félreértés,
mégis vágy csókja kábít.
“A szerelemnek múlnia kell,
akkor is, ha égig emel…”
Akár külön akár együtt,
szívedben lesz a csoda,
de átalakítja a valóság,
mégis adj hálát érte,
hogy volt, hogy megélted.
08. Szabó Eszter Helka: Felfedezted Füredet
A Tagore-sétányon, kéz a kézben, akkor azt hitted, ketten vagytok. Pontosabban hárman: te, a csajod és a telehold. Már nem rémlik, miről beszéltetek. Talán a jövőről, ami akkoriban minden
kamaszt, így benneteket is lázban tartott. Atomkutató akartál lenni, s hol máshol, mint Amerikában? Talán grandiózus álmaidtól ijedhetett meg, mert arra viszont élénken emlékszel,
hogy ellhallgatott. Ez volt a legelső, szokatlan jel. Beszédes lányka volt, mint a ficseri fecskék.
Akkor mégis néma lett. Aztán teletalpú cipőjével rugdosni kezdte a kavicsokat. Ha nem rúgta,
akkor a talpával, akár a hókotró, utat mélyített a kavicsba és tolta maga előtt a kavicsdombokat.
– Figyelsz rám egyáltalán? – kérdezted idegesen. Érezted, hogy verítékezni kezd a tenyered. Biztosan a tiéd, nem az övé.
– Ühüm – volt a rövid válasz. Aztán eldöntötted, hogy most bemutatod neki a környéket. Szakszerűen, mint az idegenvezetők. Vidéki lány, talán nem is tud róla semmit. Bezzeg te! Már kezded is, hogy az a világító, oszlopos valami a Kossuth-fotrrás, aztán megforgatod a lányt, addig is élvezed bőre érintését, áthat teste forrósága. Mondod, hogy az a két sötét alak ott a parton a Halász és a Révész szobra. Pásztor János 1937-ben készítette a szobrokat, de már a háború alatt állították fel.
– Bocs, de nem hasonlít pásztorra – szólalt meg végre. Ez hülye, gondoltad magadban, minek
vesztegeted rá a drága időt, sok lány van a gimiben. Talán újra meg kellene kérdezned., figyel-e. Á, fölösleges! Inkább ezt mondod:
– Felfedezted Füredet. .
Kést csókol beléd
a pillanat parázslik
nem is te vagy az
09. Dobrosi Andrea: Meglepetés
Mint az égen egy luftballon,
elszállt bennem egy gondolat,
oly sebes volt és oly kacér,
mégis a legszebb pillanat.
Kis bájos, imádnivaló,
s veled repültem, veled én,
csak simítottuk ráncaink,
és suhantunk egy csók hegyén.
Ittuk a késhegynyi csendet,
mint ahogy a szomjas gerlék,
te hozzám bújtál, én hozzád,
lestük egymás szívverését.
Megleptél, szürke volt egem,
sirályok reptét se láttam –
de most… érzem, hogy rám hajolsz;
mégse nehezebb a vállam.
10. Gáspár Klára: A pillanat délibábja
Az emlék a felhők mögé elszállt,
már sosem láthatod rózsás mosolyát.
Kipukkant, mint egy léggömb, és mégis
a telihold alatt csókolod idődnek gyilkosát.
Kést döfött a jövődbe, de a vér múltadból csorog.
Lehet, amit elméd képzelt, valójában ott sem volt.
A forró csók mégsem lehetett egy illúzió csupán,
hisz’ lelkedbe úgy hatolt, mint egy hatalmas hurrikán.
Szíven ütött a vágy, ahogy karját feléd halkan kitárta,
és ekkor teljesen elvarázsolt a pillanat délibábja!