Dobó Georgina: A Cél
Régi Célok, új Remények,
Hagytalak porba veszni Titeket.
Új Nap kél, mégsem hoz semmi mást,
Csak puszta kéjt! Örökkön sötétlő Éjszakát.
Dús hajam barna világát fehér tincsek
Ritkítják. Gyérül minden, vágyak semmisülnek
Meg tizedmásodpercek alatt. Nézem búsan a Táj
Meséjét, s hallgatom az Ég Ígéretét, ami már
Búcsút sem int, annyira fáj, hogy árt.
Üres pillanatokban izzó könnyek áztatják
Lapjait Könyvemnek, elköszön az Esztendő, ez
A bús Év, majd észre sem vesszük: s az egész Élet
Kárba vész. Hiába minden Csillag a tündöklő Édenben,
Fényed csak magadban lelheted, ha szereted
E rongyos, értelmetlen Lépteket. A küszöbön tán
Még egy kissé, úgy tűnik, hogy meghátrálsz.
Mented, döntéseid érdemtelenek.
Mélybe eshetsz, vagy a Mennybe reppensz. Véled.
Addig én várom és hiszem az Örök Halált,
Mely talán ma vagy holnap Ránk talál!
Horváth-Tóth Éva: Tiszta lapok
Az utamat járom
olyan amilyen
elfogadom,
viseltes topánom
már sokat látott
de még nem eleget
ilyennek szeretem,
lábaim megtorpannak
az év küszöbénél
és elidőz vállam felett
mint keringő hópehely
néhány gondolat,
az, ami volt már hátam
mögött marad
és tegnapokká fásul
a sok volt pillanat,
és ami lesz, mind előttem
hát megállni nem szabad,
egy könyv betelt
háromszázhatvanöt
oldallal, de tiszta
lapokkal ott az új,
teleírni lesz módom
reménykedem,
hiszen lehetőség van
száz is minden nap
bármire, mert a cél
ha megvan
és miért ne lenne,
akkor csak menni kell
csak mindig menni, előre,
hadd teljenek az oldalak.
Sági Klári: Hópihe
Hópihe, vagy jégvirág? Bármelyik is lehet, szomorúan veszem tudomásul, hogy csak képeken, filmekben láthatom. Tél Kapitány nem kényeztet minket. Nem, sajnos már évek óta nem. Elmúlt Szenteste éje, lassan beköszönt az új esztendő, tiszta lapot nyitunk az évek naptárában, de hópihéket eddig még nem láttunk. Pedig oly gyönyörű, amikor a csillogó puha hó belepi a tájat. Csodálatosan szép, lelket nyugtató, szívet melengető a fák ágain pihenő, a napfényében szikrázó vattapamacs rengeteg, varázslatos, meseszerű minden. A dús fehérség eltakarja az összes csúnyaságot, talán még az emberi bűnöket is leplezi, legalábbis addig, amíg a kedves, vidám Tavasz Tündér új célokat nem ígér az emberiségnek. S mik is lehetnek az új célok? Az emberek régóta ugyanazt kívánják: egészséget, szeretetet, boldogságot, nyugalmat, gazdagságot, felejthetetlen élményeket maguknak és családjuknak, de idén szilveszter éjjelén reménnyel telve sok millióan biztosan kiegészítik ezt a kéréssort:
Az új év küszöbén szívünk minden melegével várjuk, akarjuk és kérjük: hallgassanak el végre a fegyverek, virradjon fel a béke napja.
Dobó Georgina: Céltalanul
Céltalanul kopik tollam, könyvek születnek
Az újév küszöbén fogadom, hogy . . .
Nem ígérek már soha semmit többet.
Elköszön az Óév, pezsgő kezekben. Kortyolom
Forralt borom, vad hangzavar fülemben.
Minden törjön, égjen szét ezen az estén,
Mert szívem, lelkem fáj. Mire vársz még hát Te,
Kit tiszta szívemből szerettem. Napunk utolsó Estéjén
Mit kívánhatsz még? Dús gesztenye hajam
Megtagadtam. Kérem, kopjon le róla a festék,
Ez a Máz! Bókod ismét fülemben cseng ma,
Újra hódol: Meseszép fejed koronája, soha ne tegyél
Rá semmilyen krémet. Lappang a kór bennem,
Beteg vagyok: Lelkemnek mogorva bolondja.
Nem kellesz már Szerelem, búcsút veszek Tőled.
Adjon az Ég szebbeket énekelnem, új témákat számba.
Jót akarok, a Világ eddig mégsem látta
Közönyöm megölte Életemet, eltemette minden
Feljajduló halk lélegzetemet. Ha hangom majd
Ordító hangzavart, s nem kusza zűröket kelt
Akkor eljut talán utolsó leheletem, s pár kósza
Versem. Én legalább hozzád írtam. Nem egy
Idegen cipőnek, a kopogó pepita kőnek. Annak,
Ki legnagyobb haragosom volt, irigyem, ellenségem.
Kristófné Vidók Margit: Éjféli sejtelem
Szikrázón csillog bársonyos éjben,
hófehér selymén időtlen imák,
Uram!- engedd, hogy újra átéljem
amint az éjféli csend muzsikál.
Minden esztendő új reményt ígér,
apró lábain még kicsiny topán,
a régi emlék árnyékként kísér,
a hajnal most gyöngy-fehér félhomály.
Égi könyvben félig megírt lapok,
álmok, vágyak tán valóra válnak,
jövő uszálya izzó kéjt ragyog,
csillan a cél már aranyló lánggal.
Gáthy Emőke: „HARAGSZIK AZ ISTEN”
Kosztolányi Dezső
„Haragszik az Isten”
de miért emberre
kegyelemtől fosztva
ha e Földre küldte
Fordult nagyot fordult
a világ tengelye
Skorpió ideál
vele halál meg szex
Mindentudó Isten
Tudta ezt előre
Magára haragszik
Nem tudja maga se
kiben hisz miben hisz
Elnyomja a kicsit
Hatalmast segíti
Embernek idelent
nehéz ezt érteni
„ Haragszik az Isten „
leginkább magára
Ábellel Káinnal
megosztott világra
Vétkét korrigálni
ember csak próbálja
„ Haragszik az Isten „
Harag haragot szül
Egy fáradt hópehely
fenyő csúcsára ült
Békét szeretetet
melenget kristálya
a csenden átharsog
Isten hahotája
’ Megrengeti vadul
a nyomorú földet ’
Aki a hatalmat
egyszer megszerezte
Amint fent úgy lent
Önként már nem mond le
Kristófné Vidók Margit: Új és régi
Miért hisszük minden évben,
hogy megváltozik a világ,
mikor újév száll a légben,
rajta selyemfényű topán.
Csillagkeringőt varázsol,
hold sző ezüstös szálakat,
a cél régi, vonz magához
a kéj, a holnap rám szakad.
Ezeréves könyvben szusszan
a mese, lapozz hát bele,
sorsot, és jövendőt láttat,
de, vigyázz napja, ha beteg.
Az év küszöbén hívogat
egy új világ, mögöttem múlt
penget viharvert húrokat,
mi volt, örökre mélybe hull.
Ej, de mégsem veszíthetek
megannyi álmot, és reményt,
megtanultam becsüljelek
vén esztendő, örök emlék.
Horváth-Tóth Éva: A régi vagyok
Még ha változom is
én a régi vagyok,
a reggelem új csak,
és hogy a holnapok
mit ígérnek, nem tudom,
de szemembe ébredés
cseppen kávégőzzel
sóhajomtól lebben
és kacskaring köröttem,
másképp mégis mindig
ugyanúgy indul napom,
csak a tükörképem suttog
arcomba süppedő évekről
és egykor dús hajam
feketéjében ezüst villámként
rebbennek a tegnapok,
és esténként fűzöm
életem könyvébe a kapott
tiszta lapot teleírva,
egyre vaskosabb kartotékba,
de még ha változom is,
én a régi vagyok,
a reggelem új csak
és hogy a holnapok
mit ígérnek, nem tudhatom…
Homovics Panna: Szilveszter éjjel
BUMMM! – zárta be erőteljes dörrenéssel a lépcsőház szeméttárolójának ajtaját Géczy Mihály, s tüstént meglepetten hőkölt hátra, mivel az ajtó mögötti takarásban ott állt Gréta, az új szomszéd, aki egy barátságos mosoly kíséretében kívánt neki jó reggelt.
Misi az utóbbi időszakban nem szerette se a jó reggeleket, se a barátságos mosolyokat, Gréta személye pedig egyenesen irritálta, a lépcsőházba való költözését pedig egy istencsapásnak élte meg, ennek következtében megpróbált minél kevesebb kontaktust teremteni vele, az ajtaja előtt pedig jószerivel elloholt.
A fiatal nő ugyanis, aki a férfi saccolása szerint olyan 34-35 év körüli lehetett, vagyis csak pár évvel fiatalabb nála költözése után becsöngetett hozzá, sőt, meg süteményt is adott neki a jó szomszédi viszony megpecsételésére, ám mindhiába volt mindez kedves gesztus a maga nemében, Mihály ezt nem tudta értékelni. Száraz, érzelemmentes hangon megköszönte, majd rácsukta a nőre az ajtót.
Amint most felfelé baktatott a lakásába, kénytelen volt konstatálni, hogy nem túl barátságos bánásmódja egyáltalán nem szegte kedvét szomszédjának, akiből továbbra is sugárzott az életszeretet és az ismerkedni vágyás, mindez pedig, ha lehet még inkább felbőszítette őt.
– És még havazik is, nem hiszem el, már csak ez hiányzott! – nézett ki a lépcsőház ablakán a városra, amelynek épületeit szépen lassan elkezdte ellepni az apró porhóréteg.
– Áh, már egyszer láttam, hagyjuk! – kapcsolta ki Misi a televíziót, épp mielőtt Júszef el-Neszjrí megszerezte volna a vezetést Marokkónak a Portugália elleni negyeddöntős meccsen.
A férfi unottan hátradőlt, s pár percig azon morfondírozott, mit is kezdjen magával.
– Most még a Tengerimalacba sem ugorhatok le egy sörre, mert az is zárva van. Mindenki vagy a családdal szilveszterezik, vagy valamiféle baráti társasággal. Csak én töltöm egyedül a december 31-et.
Már épphogy belemélyedt volna az önsajnálatba, amikor megcsörrent a kaputelefon, jelezve, hogy valaki bebocsátást kér odalentről.
– Na ez meg ki lehet?… Ó te jó ég! – sóhajtott fel a férfi, mert mire kiért az előszobába, már sejtette, kik lehetnek váratlan látogatói.
Öt perccel később immár két szöszke üstök viháncolt körülötte, testvére, Dorka pedig jóízűen nézte, ahogy unokahúgai ,,szétszedik” bátyját.
– Jól van lányok, én is örülök, hogy látlak titeket! – próbálta csitítani a két temperamentumos gyereket, a 6 éves Dorinát és a 8 éves Orsit.
– Gyerekek, mi lenne, ha bemennétek a nappaliba? Mindjárt beviszem a sütit – szólt ki a konyhából édesanyjuk.
A két lányt nem kellett sokat noszogatni, máris bevetették magukat a helyiségbe, s elkezdtek közelharcot folytatni a kanapé legkényelmesebb pontjáért.
– Misi, neked nincs karácsonyfád? – kérdezte idősebb unokahúga olyan hangsúllyal, mintha ez a tény a világ végével lenne egyenlő.
– Sejtettem, hogy ez lesz a helyzet – lépett be Dorka kezében a süteményestállal, hóna alatt pedig egy behatárolhatatlan alakú csomaggal. – Misi pakold le kérlek a dohányzóasztalt.
A férfi csak kapkodott össze-vissza, nagy hirtelenjében azt se tudta, hová tegye a sok lomot, amit egész éven át felgyűjtött az asztalon. Végül nagy nehezen helyet talált mindennek és pillanatokon belül ott díszelgett a kis műfenyő alatta szép karácsonyi terítővel, előtte pedig a süteményestállal.
– Így már sokkal jobb – bólogatott Orsi egy szakértőt is meghazudtoló komolysággal.
– Anyu, játszunk Gazdálkodj okosan!-t? – jött a kérdés most Dorinától, de az ötletre nővérének is felcsillant a szeme.
– Igen, játszhatunk, de előtte beszélni szeretnék a nagybátyátokkal – nézett mosolyogva, ám egyben komolyan Misire, s intett, menjenek ki a konyhába. – Addig keressétek meg a társast, szerintem a kisszobai szekrényben kell lennie valahol, úgy emlékszem, anyáék mindig oda rakták. Hacsak te át nem pakoltad.
– Nem, azokhoz a dolgokhoz nem igazán nyúltam – sóhajtott bátyja, aki körülbelül olyan hangulatban ment ki saját konyhájába, mint amikor a rossz kisdiák az igaztatói iroda küszöbén lép keresztül.
– Nézd Misi, gondolkodtam – kezdett bele nagy komolyan Dorka – és rá kellett jönnöm, hogy nem vagy boldog.
Misi belenézett húga sötétbarna szemeibe, amelyek akár sajátjai is lehettek volna és kedve támadt elnevetni magát, végül azonban csak ennyit mondott:
– Dorka, igazán értékelem az aggódásodat, de kérlek hadd tudjam már jobban én, hogy mit érzek, elvégre is szerintem nem te élsz a testemben.
– Rendben Misi, de akkor mégis mit érzel? Azt mindenesetre le merem fogadni, hogy boldogságot biztosan nem.
– Egyáltalán mi az, hogy boldogság, definiálnád nekem? – mordult fel a férfi, és érezte, hogy kezd emelkedni a pulzusa.
– Hah – sóhajtott fel Dorka. – Misi, légyszíves ne álltasd magad, hogy ez neked így jó. Itt vagy 39 évesen egyedül anyáék régi lakásában, ami gyakorlatilag pont úgy néz ki, mint a ’60-as években, mikor felépült.
– Most akkor a lakással van bajod vagy az életemmel? – kérdezte a másik csípősen.
– Én csak azt akarom neked ezzel mondani, hogy nem törődsz magaddal. Anya két éve nincs már közöttünk és persze nem kell teljes átalakítás, de ha már megörökölted a házat egy kicsit otthonosabbá tehetnéd, ez nem te vagy. Ami azonban ennél is fontosabb, be kell végre látnod, hogy Anita nem fog visszajönni…
– Tudom, hogy nem fog visszajönni – szólt fagyosan a másik.
– Hát akkor?
– Hát akkor mi?
– Misi, négy éve elment és te ugyanott tartasz, mint akkor. És ne gyere nekem azzal, hogy nem akarsz családot, gyerekeket, mert látom rajtad. Látom, ahogy Orsiékra nézel.
– Megmondanád mégis mit látsz? Komolyan Dorka teljesen összezavarsz!
– Azt, hogy igenis vágysz egy családra. Csak nem tudod, hogyan tedd meg a következő lépést.
– Jaj, ne gyere már te is ezzel, a haverok is állandóan azzal piszkálnak, hogy mikor nősülök már meg, könyörgöm legalább te ne! Mintha csak eleget kéne tennem egy hülye társadalmi elvárásnak…
– Itt nem a társadalmi elvárásról van szó, hanem rólad. Ha azt látnám, hogy neked jó így egyedül, hidd el, békén hagynálak, de látom, hogy szenvedsz. Te is érzed, hogy megrekedtél, tudom.
– És szerinted mégis mit csináljak? – kérdezte Misi enyhe dühvel a hangjában. – Ha annyira segíteni akarsz, akkor mondd meg.
– Kezdj el ismerkedni.
– Tényleg? Nem mondod! Hogy ez eddig nekem nem jutott eszembe!
– Lehetsz nyugodtan szarkasztikus, de őszintén, tettél bármi komolyabb előrelépést az ügy érdekében? Mármint azon kívül, hogy néha lementél a Tengerimalacba, ahova mondjuk én nem igazán járnék ismerkedni, de mindegy.
– Apropó, Balázs hogy-hogy nem jött?
– Dolgozik. Tudod, hogy a taxisoknak ilyenkor van a legnagyobb forgalmuk, de ne tereld a témát, jó?
– És mégis hol ismerkedjek? Menjek fel társkeresőre? – nevetett fel röfögésszerűen a férfi.
– Akár. A semminél még az is jobb – felelt Dorka kuncogva, látva bátyja grimaszát. – Bárhol ismerkedhetsz Misi, akár a postán is. Tudom, hogy nem egyszerű, emlékezz rá én hány rossz kapcsolaton vergődtem magam végig, mire megtaláltam Balázst, de a fő, hogy ha igazán akarod, ne add fel!
Misi meredt tekintettel nézte a konyha kövezetét. Utálta, hogy a húga úgy ismeri, mint a tenyerét és mindig az elevenébe talál, de ennek köszönhette, hogy még nem omlott össze. Mikor Anita elment, akkor is ő segített talpra állni, még ha nem is véglegesen. Dorka sokkal erősebb volt, mint ő, ezt be kellett látnia, s azt, hogy bölcsebb is, így talán a tanácsait sem érdemtelen megfogadni.
– Mellettem leszel?
– Mert eddig hol voltam? – kacagott föl testvére. – Egyébként nagyon kedves az új szomszédotok, Grétának hívják azt hiszem, összefutottunk vele felfelé jövet épp ment kutyát sétáltatni.
– Jesszusom, kutyája is van!
– Á, tehát már ismered.
– Behatóan szerencsére még nem, de nem is akarom. Az a nő állandóan mosolyog, jókedvű, mikor ide költözött még süteményt is hozott.
– De aranyos!
– Aranyos? Szerinted ebben mi aranyos?
– Az, hogy nem akar elzárkózni. Ismerni akar téged is, és feltehetően a többi szomszédot is. Amennyire a szavaiból kivettem nincs senkije, egyedül él, még az is lehet, hogy a város is idegen számára, s hol máshol kezdhetne el kapcsolatokat kiépíteni először, mint a saját lakókörnyezetében?
– Igazad van. Talán – felelte Misi még mindig a kövezetet fixírozva.
– Az pedig, hogy mindig jókedvű csak azért zavar, mert Anitára emlékeztet, meg persze azért, mert te mostanában állandóan olyan morci vagy – imitálta Dorka Misi bosszús tekintetét.
– Be kéne mennünk a lányokhoz, mielőtt felrobbantják a nappalit.
– Nos, szerintem neked inkább le kéne menned.
– Le? Hova? – nézett értetlenül a férfi a húgára.
– Le a hat szám alá, beszélni Grétával, hogy nincs-e kedve velünk tölteni a szilvesztert. Már biztos visszatért a kutyasétáltatásból.
– Én aztán le nem megyek!
– Változtatni kell a hozzáállásodon kedves bátyám, ha ki akarod magad törni ebből az apatikus állapotból, és íme itt a nagyszerű első lehetőség – libbentette meg Misi orra előtt annak lakáskulcsát.
A férfi egy mély sóhaj kíséretében elvette, Dorka pedig a nappali felé vette az irányt, ahol a lányok időközben már kipakolták a társast a szőnyegre, s Dorina fennhangon énekelte az óvodában nemrég megtanult dalocskát: – ,,…adjon Isten bőven az új esztendőben”.
– ,,Talán mégsem forgatják fel teljesen a lakást, csak visznek bele egy kis színt” – gondolt a két lányra szeretettel Misi, miközben lebattyogott egy emelettel lejjebb, megállt az ajtó előtt, becsengetett, nem is sejtve, hogy ha a lakása nem is, az élete fenekestül felfordul a rákövetkezendő esztendőben.
Kisznyér Ibolya: Felhős óév
Régi esztendő éje búcsút int,
minden jót, rosszat híven teljesít,
újév küszöbén ember csak mulat,
átlép, s feledi az igaz utat.
Beköszön új, komor év, számonkér,
hol az új cél, csak a hamis ígér,
látszat minden, dús föld ütött-kopott,
sok ember-szív üres, elhagyatott.
Szürke remény milyen évet adhat?
Tán ha a szívben szép, tiszta tűz ég,
mi megtisztít, táplál, s segíti Ég,
a tétlen vár, csodát, megújulást.
Dobó Georgina: KENO LÁZ
– avagy Bíróság elé citálva ismét
(Bűnöm szerelmem, búm, bánatom, s valós, vélt vagy rám kényszerített betegségeim)
Kékbe borult a táj, nem rózsaszín az égalja,
Kutyahideg van, mégis jobbat remélünk. S hogy mit
Kapunk? Jussunk egy könyvcafat margójára
Karcolt üzenet: Szerettelek!!! Csak ennyi.
Egy Hópihe táncol magányosan az Erdőben,
Elillan a varázslat hamar. A Csend megtöri
Egyedüllétem, nem hoz Megváltást a Zene sem:
Egyetlen Menedékem. Csak nézem régi, megsárgult képeid.
Nem üzennek már a Télnek, elfújt mindent a Szél,
Négerbarna hajadat is lobogtatja, tépázza a Halál.
Nélkülözlek Titeket, Szavak! Adjatok új Célt, Eszményt!
Nélkületek éhezem. Öntsetek innom, vad Szomjúság tört rám.
Olvad a hó, miközben linzer sül a sütőben.
Omlós tésztája köszönti a Telet, a Szentestét,
Orgiákat! A karácsonyt várta apraja, nagyja.
Otthonokban ég a tűz, pislákol a Remény.
Lehet-e vajon elég valamit ennyire akarni, vagy
Letagadni?! Már cseppet sem várni a Csodát!
Lapos ez a nap, nem történik semmi ma.
Levél érkezett, szerelmesnek nem mondhatnám.
Álmos kezek írták. Postásunk még csak nem is
Átkozott, hisz meg volt kötve az eb. Az ünneppel
Átitatott sorok lapjai keservesen sírtak. Hitetik,
Ámbár mégsem teszik. Kényszerítik őket, Engem.
Zizegő Zúzmara hull dús mellkasomra, ÉS
Zizzen a Zár az ajtón. Ismét a Bíróság. Újabb
Zaklatás. Vizsgálódás. Felülvizsgálat. Mit akarnak MÉG? És
Zizzen a zár az ajtón. Míg én várok hadban állva.
Dobrosi Andrea: Lassan beköszön…
Lassan beköszön az új év,
és ígérünk új célokat,
ez esztendőnek küszöbén
kéjes ismeretlen fogad.
Sorskönyvet lapoz s mondja:
neked virít a derűs ég,
szállhatnál benne, mint madár,
minden rikít és csupa kék!
Akkor a régi lap éjén
felfénylik tüzes napkorong,
búcsút int sötét éjszaka,
mi nem más mint egy bús bolond.
Eljő, minek el kell jönni,
jót hoz dús hajú január,
lebbenő fürtjeit nézed,
s ahogy lobog nyakán a sál.
Thesaurus — Centrumban a „Cél”
Kristály pihe égnek pelyhe
Lebben-libben és most puhán
Rátelepszik épp’ fejemre
Küszöbön az új esztendő
Bár a mostani sem régi
Jöhet az ó’ búfelejtő
Pille pihen a hajamon
Pillámra is leppen lopva
Pepecsel, csikiz ajkamom
Múlt él könyvben, s minden lapja
Emlék ma már; elfeledve
Kínja-könnye, éje-napja
Kiszakadt a felhő-dunna
Téli csoda szállingózva
Világra hópaplant von ma.
Lányok lábán kecses topán
Tekintetük dús éjt ígér
Kéj-vágyó kéz simít bokán
Legyen több, ez évszakváltás
Természettel természetünk
Éljen valós megújulást!
Jószay Magdolna: Év végén
Küszöbön várakozik az új esztendő,
de még a régi végén tartunk számadást,
lapozgatjuk az elmúlt év vaskos könyvét,
betelt lapjai hoztak-e jót, változást.
Minden év egyszeri, ismételhetetlen,
nemsoká elköszön a szilveszteri éjen.
Dús, hullámzó ősz haját utoljára látjuk,
s az új év mit ígér? Folytatódik minden…?
Nincs határvonal, legfeljebb átmenet.
Azért mindenki friss reményeket ápol,
rosszabb ne legyen, ha lehet; lényeges óhaj.
Ám változás sem sok lesz, csak úgy, magától.
Keczely Gaby: Az új esztendő küszöbén
Az ég felé nézek titkon.
Az éjjel most sok kéjt ígér.
Régi szerelmem e napon
– mielőtt beköszönt a tél –,
szép célokat suttog nagyon,
az új esztendő küszöbén.