Szólások/Közmondások 08.

NEM MIND ARANY, AMI FÉNYLIK

01.

Diana Soto: Hívogató veszélyek 

Lobbanó szikra
Hűs lángnyelvei hívnak 
Léted emészti

Vergődő hullám
Világa magába fojt 
Nem tudsz felnézni 

Villogó penge 
Érintésért sír fel a 
Vért követeli 

Tomboló tölcsér
Mennydörgő királyné de
Villámmal téli

Ámitó barát 
Ölelésedbe zárod 
Lehet még bízni 

Ürömcsalódás 
Nem biztos, hogy arany
Csak mert úgy fénylik

02.

Kutasi Horváth Katalin: Fent és lent

Csillog a fodor, árad az áram.
Tarajok közt villan a fényes ezüst.
Reszket a folyam, vibrál a tajték,
Csobban a mámor, háborog a lét.
Hiába aranylik, csillan a felszín,
Könnyen hevíti a nap sugara.
Hasítja árnyék, hajó motorja,
Meginog rajta a villódzó ég.

Fecseg a felszín, könnyedén zajlik,
Nyaldossa egyre a fellegeket.
Tükröset játszik, kelleti habját,
Párját ritkítja a rekkenő fény.
Halak pikkelyét megfényesíti,
Veszélybe libben az izgő sügér.
Gyönyörűséget sugároz minden,
Rettenet csapkod, hiába remélsz.

Madár karmában kopoltyú tátog,
Egyre messzebb már a folyófenék.
Biztonságodból kiemelkedtél,
Medernek mélyén a homok dalolt.
Sötétnek hitted, elszomorított,
Magányod éjén csak súlyos kő állt.
Felfele úsztál, tempóztál egyre,
Azt hitted, fénylik, hát szép felszín vár.

Csalóka mámor feltörni, vágyni,
Vakító fényben meséket látni,
Rideg valóság józanít ott, lent,
Lassul a tempó, nyugalmat így lelsz,
Hány kincsesláda merült a habba,
Súlyánál fogva szürke iszapba?
Hidd el hát végre, aranyad rád vár,
Ne bánd, hogy moha rejti varázsát…

03.

Dobrosi Andrea: Kopp

Annyira szerette volna,
az a lakkcipő…
megszerzi magának.
Egésznap arra gondolt,
meg Petire,
mikor meglátja rajta,
nem érdekli már a töri lecke,
csak a melle meg a sarka.
Csábítani fog,
de nem úgy,
mint Kleopátra,
ő nem fürdik tejben,
de lesz lábán topánka.
A folyosón majd abban megy végig,
irigykedhet rá Zsuzska,
meg a bögyös matektanár is,
abban ő úgy fog gyököt vonni,
hogy az zseniális.
Másnap a cipőben billeg,
a pénzt rá jól kikunyizta,
mikor szembejön vele Peti,
s kezét fogja Zsuzska.
Jó a cipőd – szól a srác,
közben a gyökökről
Zsuzskának magyaráz.
Így maradt koppon
a lakkcipős fruska,
pedig neki
mellplasztikára is futja.

04.

Tátos Gyöngyi: ” Nem mind arany, ami fénylik”

Kellemes csöndes délután volt. Ki akartam használni ezt a nyugalmat és elkezdtem rendezni a mindenes fiókomat.

Ahogy rámoltam az asztalra a kincseket egy dobozt felemelve kipotyogtak a régi pénzek, érmék belőle. Bosszankodva csipkedtem fel és keresgéltem össze a sok kacat közül.  Elhatároztam, hogy oda ajándékozom olyan valakinek, aki gyűjti és értékeli. Eszembe jutott a munkahelyemen agy örökösen csillogó tekintetű, széles mosolyú kollegám. Mindig kedves udvarias viselkedésével és rajongó vidámságával felhívta magára sokunk figyelmét. Épen valamelyik nap dicsekedett örömmel, hogy sikerült szereznie az éremgyűjteményébe egy becses darabot. Régi alumínium kétforintos volt.

Kis dobozom tartalmát átnéztem és megtaláltam azt a vékony régi érmét, amit még évekkel előbb a házi bácsimtól kaptam, mikor éppen ide raktam  a gyüjteményem.

Azt mondta, hogy nekem adja ezt az értékes kis érmét, mert egyedül hányódik a fiókjában. Így a többi között biztosan jobb helye lesz. Ott hezitáltam és forgattam a tenyeremben, hogy ki vegyem-e a többi közül, vagy ezzel együtt adjam oda.

Másnap mikor a mosolygós rám köszönt megállítottam.

– Állj! Meglepetésem van számodra.
– Nekem? Mi?
– Fogadd el tőlem ezt. Te jobban megbecsülöd és értékeled.

Mikor kinyitotta és meglátta a doboz tartalmát örömében a nyakamba ugrott elkezdett pörögni velem. Hálacsókokat hintett az arcomra.

– Köszönöm, köszönöm! Te vagy a legaranyosabb kolleganőm – örvendezett és ment a dolgára.

Az ajándékozási napok után hiányérzetem támadt. Nem láttam az irodában a kollegám. Csak az udvaron, vagy másik helyiségben, de ott is mintha került volna. Míg egyik nap egy pletykát sodort hozzám a sors. Aztán még egyet, meg még egyet.

Alig vártam azt a napot, amikor a kis vállalat egyik családias összejövetelén találkozhatok vele és a pletyisekkel.

Eljött végre a nap mikor sokan gyűltünk össze az irodában munkaidő után. Egyik kollegánkat köszöntöttük nősülése alkalmából. Miután megtörténtek a köszöntések és elindultak a csevegések kipördültem középre és csöndet kértem.

– Egy érdekes tapasztalatot szeretnék megosztani veletek.
– Halljuk mondták többen.
– Ismeritek azt a közmondást, hogy ” NEM MINDEN ARANY, AMI FÉNYLIK?”

Volt, aki értetlenül bámult, volt, aki bólintott, nevettek is. Én is elnevettem magam majd folytattam.

– Van ám egy másik nem ismert tapasztalatom is? Mégpedig „Van olyan arany is, ami nem fénylik!”

Én már csak tudom, mert egyszerre jöttem rá mindegyik igazságára. Van közöttünk egy kedves kollega, aki mindig fénylő szemével és kedves mosolyával aranyosnak tűnt a számomra. Hát tévedtem. Viszont tudatom vele, hogy én tudtam az én fénytelen aranyomról, hogy értékes.

Csak ennyit akartam mondani tanulságként. Több szót nem fogok erre vesztegetni.

– De szemét vagy Tibi. Megérdemelted! Ostoba fajankó – hangzottak el az összegyűltek közötti vélemények. Mások felhördültek, nevettek. Szóval megélénkült a társalgás, mert volt téma. Tibi nagyon gyorsan eltűnt.

Sokak tudták általa, hogy micsoda ostoba tudatlan liba vagyok, hogy nem ismerem az értéket és ilyet kiadok a kezemből. Ha rájönnék a tévedésre, ő már akkor sem adná vissza, mert tanuk vannak, hogy neki adtam.

Nos, csak ezért választottam ezt a lehetőséget, hogy lezárjak egy kellemetlen csalódást, és pletykát.

A kollega nemsokára kilépett. Nekem megmaradt emléknek az általa tapasztalt KÖZMONDÁS igazsága.

05.

Bubrik Zseraldina: A vihar

Hajnalban zajra
ébredtem, világos volt
az egész szoba.
Villámok fényes
csillogását láttam, amint
egymás után
kérik a másik táncát.
Dübörgött az egész ég,
dobok hada, erős, mély
hangja zengte az eget.
Féltem, de hiába
öleltelek át, nem
engedtél közel, csak
nem haragszol tán?
Látom napról-napra,
percről-percre
távolodol tőlem.
Barátok között
kedvesen szólítasz,
pedig otthon szinte
már fejen kólintasz.
Igaz nem a kezeddel,
de a fájó szavak
nagyon nehezek.
Az ég még mindig
dörög, a villámok
azóta is táncukat
járják, de én
még mindig
egyedül, hiába
vagy mellettem.
Szerelmünk tüzes
lángja, átment
fehér fátyollá,
amit épp a
vihar visz
messze, egyre
távolabbá.

06.

Mayer Zsó: Érzések

Először félve keresték egymás társaságát, látásból emlékezett a nő és férfi egymásra. Közös érdeklődésük a zene iránt felemelő érzést jelentett számukra. Minden, ami a zenével összefüggésben állt rajongva szerették. Programokon szívesen vettek részt. Egy-egy kedvelt melódia hallatán elfeledkezve magukról szemüket lecsukva érezték a lágy dallamot. Miután elhalkult vették észre, mennyire átadták magukat a zene világának, kedvenc időtöltésüknek. Útjuk hazafelé egy irányba vezetett, ilyenkor megbeszélték az elhangzottakkal kapcsolatos gondolataikat. Valami más elindult mindkettőjük szívében. Érezték, de még maguknak sem merték bevallani ezt a bizonyos „mást”. A nő úgy hitte megtalálta azt, akit keresett mindig.  Ha kedvet érzett egyik, vagy másik kedvelt hobbijukhoz, nyomban hívták egymást az eseményre. Beülve a teremben szokásos helyükre megosztották magánéletük ügyes-bajos dolgait, csak a felcsendült dallam szakította meg csevegésüket.  Ismét úrrá lett rajtuk a zene hatalma, felpillantva – a jegyszedő néni komor tekintete zavarta meg nyugalmukat. A férfi ezúttal ismerte fel szomszédját a néniben. Ez idáig nem tűnt fel a közeli ismeretség. Biccentett fejével, ő vissza, jelezvén ismeretségüket. Kissé ideges lett, hiszen feleségének jó társalkodónője volt a jegyszedő otthon. Ezután, csak a zenére koncentrált. Hobbi társa megérintette kezét, remélve – viszonzásra talál, de nem így történt. Hazafelé a férfi kifogást keresve, dadogva jelezte – őt várja régen látott barátja, beülnek egy italra valahová. A nő leplezte csalódottságát, így elindult egyedül haza. Elkezdődött köztük valami, de ez az érzés mégsem az, amire ő gondolt. A zene szeretete továbbra is érdeklődésük középpontjában maradt, de immár a koncert teremben egymástól távol ülve adták át magukat az áhítatnak. Miután andalogtak kifelé a teremből a férfit várta odakint barátja, nem félreérthető módon üdvözölték egymást és egy irányba indultak tovább. A nő most érezte csak igazán csalódottságát: ez a „más”, még annál is másabb, mint, amire ő gondolt. 

07.

Dittrich Panka: Kolleginák

Katica, Terike és Magdi a három középkorú nő már vagy tíz éve egy irodában bérszámfejtőként dolgoztak. Volt idejük megismerni egymás szokásait. Katica elvált nő létére próbált mindent megadni két gyermekének. Anyagi gondjai sokszor hozták kényelmetlen helyzetbe. Terike az utóbbi időben nagy fiáért aggódott. Leendő menye egy kereskedelmi tévé szerkesztője, aki épp a közvélemény elítélésének perceit éli sikkasztás gyanújával. Fiától pedig az iker gyermekeit próbálja szintén nem tiszta úton elválasztani. Magdi ritkán beszélt a családjáról. Jobban érdekelte a divat. Hetente fodrászhoz járt, havonta műkörmöt csináltatott. Ha úgy adta kedve, még a munkaidő alatt is sminkelte magát. A napi gyümölcs adagja pedig mindig ott várta sorsát az íróasztalán. Ha télen epret kívánt, akár az is ott kacsingatott rá addig, míg el nem fogyasztotta. Ilyenkor Katicának és Terikének összegyűlt a nyál a szájában és nagyokat nyeltek, de csak az illatából. Olykor pedig kimentek az irodából amikor már hallani is vélték a gyümölcsök ropogását Magdi sötét vörös rúzsos szájából… Akinek a ruhatára is széles skálát mutatott. Katica már rég észrevette, hogy fizetés után pár nappal mindig valami újban jelenik meg. Ritkán, de megdicsérte.

Ezen a reggelen Magdi telefonált, hogy egy órával később ér be. A két kollegina azon tanakodtak, vajon mi dolga lehet. Hiszen sosem szokott betelefonálni, hogy késni fog. Ő a munka megtestesítője, ahogyan maguk közt nevezték. Katica nem szeretett másnak a dolgaiba beleszólni. Terike annál inkább szeretett mindent tudni mindenkiről. Aztán ha tehette azt tovább adni. Ám ma Katicának is kissé megjött a kedve, hogy társalogjon.

– Terike, van egy sejtésem! Mibe fogadsz velem, hogy ma Magdi nagyon csinos lesz.
– Miből gondolod? Csak nem valami pasija lehet?
– Á dehogy. Csak röntgen szemeimmel látom, hogy ma miben fog belibbenni.
– Röntgen szemeiddel? Azt meg hogy érted?
– Úgy, hogy lefogadom, olyan ruhában jön amit még sosem láttál rajta.
– Azt meghiszem, hiszen tele lehet a gardróbja.
– Légyszi, fogadjunk! – könyörgött kedves hangon Terikének.
– Ejnye, de biztos vagy a dolgodban. Fogadjon a habos nyavalya! Utálok tótozni!
– De Terike! Ha fogadsz velem, akkor elárulom, honnan tudom.
– Honnan, honnan? Nyögd már ki végre!
– Mondom, a röntgen szemeim!
– És ha a röntgen szemeid tévednek? Akkor mit fogsz nekem elárulni? Hány dioptriásat is hordasz?
– Terike mikor tévedtem én? Ismerhetsz, hogy nem árulok zsákba macskát!
– Azt biztosan nem, hiszen utálod a macskákat. Hahaha… – Kacagott harsányan.
– Rendben, jó, akkor hagyjuk az egészet!
– Azt már nem! Bökd ki végre, mégis miben fog belibegni?
– Ha én azt megsúgom, akkor meghívsz egy kávéra!
– Ejnye, te Kata, már megint nincs kávéra pénzed? Szólj, aztán adok kölcsön!
­- Tudod, hogy utálok kölcsön kérni.
– Jó, akkor halljam miben fog Magdika jönni?
– Elég, ha annyit mondok, hogy olyan színű kosztümben lesz, amilyenben még soha nem mutatkozott.
– Micsoda? Csak nem zöldben lesz?
– Jaj te, hiszen tegnap is almazöld volt rajta, az a kivágott blúz, azt hittem kiesik a főnök szemgolyója amikor ránézett. Még kuncogtam is magamban, ahogy előrehajolt neki…
– Te Katica, hogy te mikre nem figyelsz! Ej, hogy én nem is vettem észre!
– Terka, ha te azt tudnád… mondom a röntgen szemem, na az ami mindent meglát!
– Na de, akkor ma megint kivágottban lesz? Mert akkor majd skubizom, ha bejön a főnök.
– Hát nem biztos, hogy kivágott, de extravagáns lesz, az tuti!
– Az meg mi, hogy extravagáns?
– Az összhang Terike! Az összhang! Kíváncsian várom, hogy fog Magdika festeni!
– Hogyan, hogyan, olyan ruhatára van, hogy felér egy vagyonnal! El sem tudom képzelni, azt a sok finom kelméit mennyi helyen kell, hogy tárolja. Vagy netán kidobja?
– Ezt tőle kérdezd, bár kötve hiszem, hogy elárulja, hiszen még a tíz év alatt egyszer sem volt mersze meghívni minket magához.
– Nem is fog! Ha eddig nem tette. Szóval, akkor ma milyen ruhában fog belibegni. Ha abban amilyenre te gondolsz, egye fene fizetek kávét! De ez az első és utolsó is, hogy fogadok veled!
– Oké! Magdi. Ma olyan lesz mint a lila ruhás hölgy! Csak a haja kicsit rövidebb és szőke!

Alighogy kiejtette Katica ezeket a szavakat, Magdi beviharzott lila ruhában. Viszont a szőke haja helyett a hajkoronája világos pirosban fénylett. Mérgesen köszönt és könnyivel küszködve szidta a fodrászát, mely a hajfestéket nem volt képes még ma reggel is úgy keverni, hogy visszanyerje a szokásos szőke hajszínét. A két kolléganő nem győzte vigasztalni. Aztán intettek egymásnak és Magdit magára hagyva kimentek a kávézóba. Ahol megvitatták a témát.

– Kata, csak fél kávét kapsz! Ugyanis a hajszínét nem jól tippelted.

– Márpedig a ruháján volt a hangsúly! Igenis jár a kávé!

Mindketten röhögésbe törtek ki. Főként Katica, aki nem csak kávéval lett gazdagabb, hanem Magdi féltve őrzött titkával is, hogy a ruhatárát használt-ruha butikból gazdagítja, nem pedig az általa áradozott legdrágább belvárosi szalonból. Hiszen tegnap véletlenül egy üzletben vásároltak, csak Magdi már a pénztárnál állt. Sőt, Kata már azt is sejteni véli, hogy a haját is otthon festheti saját kezűleg. Hoppá! Nevetett még az elfogyasztott kávé után is az orra alatt. Ha ezt Terike is tudná! Na az sok kávéjába kerülhetne az holt tuti! Jó kedvét az irodában Magdi is észrevette.

– Kata mitől vagy ilyen vidám.? Csak nem rajtam mosolyogsz? – kérdezte.
– Csak feldobott a kávé! Terike volt kedves és kivételesen meghívott!
– Te kis potyaleső! – nyögte oda neki Magdi.

Ám Kata kedvén ez mit sem változtatott, és magában azon fantáziált, hogy mit mondjon, ha Terike kíváncsiskodik, mégis honnan a fenéből tudta, hogy lila ruhában jön Magdi!

08.

Jószay Magdolna: Csodásan fénylett

Csodásan fénylett
a tőled kapott gyűrű,
azt mondtad, arany.

Nem néztem meg jól,
de így is tiltakoztam,
tényleg nem vártam.

Másoknak büszkén
szerénykedtél: tőled van
e jeles gyűrűm.

Sok felesleges
dicsekvés gyanússá lett…
egy kissé feltűnt.

Amire te nem
számíthattál, de én sem
gondoltam erre,

vörösre gyulladt
ujjam a fénylő gyűrű
alatti körben…

Nem tudhattad, hogy
ezzel nem etethettél
meg és lebuktál,

allergiámról
előtte nem beszéltünk,
így hát hazudtál.

Nem az volt a gond,
hogy aranyozott ezüst
e szép kis ékszer,

hanem hogy ezért
nemcsak engem, bárkit be-
csaptál ezerszer.

Lám, szépen fénylett,
nem vitás. De aranynak
hazudni kár volt.

Bármi mást hogyan
hihetnék ezután ön-
fényező szádból?

09.

Varga Katalin: Nem minden a külső

Újra” Fehérország” lakója lettem, két hétre. Évek óta járok már ide. Ismerem az orvosokat, nővéreket, a kezelőben is mindenkit.
Vajon idén kikkel leszek egy szobában? Eddig általában szerencsém volt a szobatársakkal.

Bekísér a kórterembe az egyik kedvenc nővérke. Az öt ágyas szoba üres. Gondolom, kezelésen vannak a többiek. De csak három ágynak van lakója,ahogy látom.
Kiválasztom az ablak melletti helyet, pakolni kezdek.
Megvizsgál az osztályos doktornő, EKG is meg volt. Visszaérve a kórterembe már mind a három betegtársnő visszaért a kezelésekről.

Kölcsönös bemutatkozás után, örömmel állapítom meg, aranyosak a szobatársak.
Egy nyugdíjas tanárnő. Egy mosolygós ágyszomszéd, aki éppen kabátkát horgol az unokájának. Meg egy idősebb néni.

Bár van még idő ebédig, de én már éhes vagyok. Hozzák alapom at, Már ma is lesznek kezeléseim, látom.
Szerencsére itt az ebéd. S utána irány az alagsor. Régi ismerősként üdvözölnek. A kezelések után megiszom egy kávét..Irány fel.

Már az ötödik ágynak is van lakója. Ahogy belépek, erős parfüm illat fogad. Éppen kipakol a drága bőröndből egy vörösre festett hajú fiatal hölgy. Rengeteg ruhát hozott, meg drága más holmikat. Be szeretnék mutatkozni neki. Arrogánsan közli, hogy most nem ér rá. Összenézünk a többiekkel.

Nekem kerekes járókeretem van. Odébb lökdösi, s közli, hogy ez neki útban lesz. Na szép, gondolom. Jól kezdődik az itt létem.

Ahogyan telnek a napok, egyre nehezebben viseljük el a művésznőt. A kórteremben akar dohányozni. Késő estig telefonál,laptopozik. Szólni nem szabad, mert egyből rikácsolni kezd.

A nővérek sem szeretik, sőt lent a kezeléseken sincsen nagy népszerűsége.
Naponta többször is átöltözik. Gúnyosan nézi a mi egyszerű, de tiszta szabadidő ruháinkat.
Amikor egyik este a barátja sokáig ott marad, s látjuk, hogy be akar bújni a művésznő ágyába, a tanárnő kimegy, s jelenti ezt a nővérnek.
Másnap, nagy szitkozódások között pakol. Nem maradhat tovább a kórházban. Az orvosokkal is alpári hangon beszélt.

-Én  elegánsabb környezetet szoktam meg, jobb kezeléseket. A viszont nem látásra- vágja be az ajtót, búcsúzás képen.

Indulok kezelésre. A szomszéd kórterem egyik férfi betege megkérdezi, csak nem ment el tőlünk végleg az a csinos bombázó?

Csak annyit mondok neki: Nem minden a külső, s nem minden arany, ami fénylik.
Ezen biztosan elgondolkodik majd ez a férfi.

10.

Czégény Nagy Erzsébet: Levél Anyámhoz

Drága Mama!

Már nem vagy velem. Felköltöztél az égi mezőkre. Mélységes hiányod itt ül szívemen, de én építettem egy házat Neked a lelkemben, beköltöztettelek, s most már örökké együtt vagyunk.

Mérhetetlen köszönettel tartozom az egész életemért, hogy igaz emberré neveltél, megtanítottál a becsületre. Azt mondtad, inkább legyek szegény, de a becsületemet soha ne áldozzam fel semmiféle hamis csillogás reményében. Úgy tettem Mama! Életem során soha senkitől olyan őszinte szeretetet nem kaptam, mint Tőled. Életemben egyetlen egyszer álltam olyan döntés előtt, amit ha megteszek, örökre stigmát égetett volna a szívembe, s soha nem tudtam volna megbocsájtani magamnak. De te ott voltál nekem, segítettél, hogy mindig tiszta szívvel és lélekkel nézhessek az emberek szemébe.

Emlékszel Mama?  Életem igazi nagy szerelmével találkoztam akkor. Úgy éreztem, kincsre leltem. A szerelem elvakított, boldogok voltunk, mindent odaadtam volna azért a férfiért. Te is boldog voltál, mert láttad az én boldogságomat, s neked ez volt a legfontosabb. Aztán a nagy szerelemnek gyümölcse kezdett érlelődni. Nem akartam elmondani neked, de egy idő után már kénytelen voltam, úgyis észrevette volna a Te gondoskodó anyai szemed. Aztán, amikor elmondtam azt is, hogy az én párom nem akar tudomást venni a szerelmünk gyümölcséről, túl korainak találta a gyermekáldást, sőt megzsarolt, hogy inkább elhagy, ha mégis ragaszkodok hozzá, s én úgy döntöttem, inkább a szerelmemet választom, Te kétségbe estél. Jóságos, józan eszeddel próbáltál lebeszélni értelmetlen döntésemről. Fiatal voltam még, pár évvel túl a húszon, tapasztalatlan, túlfűtött érzelmekkel. Nem hallgattam rád.

Emlékszel? Már az utcán jártam, összecsomagolt kórházi kellékekkel, s te még utánam szaladtál. Kislányom! – mondtad – Még most is meggondolhatod magad. Adj esélyt annak az ártatlan kis léleknek. Ha elhagy a párod, én itt vagyok neked, segítek felnevelni. Lesz, ahogy lesz, helyet adok, szegények vagyunk, de mindent megteszek értetek. Nem érdemli meg az a férfi, hogy ilyen áldozatot hozzál érte. Végre rájöttem mennyire igaz a közmondás: „Nem mind arany, ami fénylik!” Szemedben megjelent egy könnycsepp, aztán mindketten sírtunk. Meggyőztél. S mennyire hálás vagyok neked! Megtanítottál rá, hogy az életet tisztelni kell! Hogyan is gondolhattam akkor ezt másként?

Ha most ránézek gyermekemre, Téged látlak benne. Áldott jó gyermek, családszerető, embertisztelő. Úgy neveltem, ahogyan Te tanítottál. Átadtam a Tőled kapott bölcsességet, szeretetet. De ezt Te is érezted Mama, hisz míg velünk voltál, fürödhettél unokád szeretetében.

Köszönöm Neked Mama! Már nem foghatom a kezed, nem ölelhetlek, de bennem élsz, s én tovább költöztetlek majd a gyermekem lelkébe, ha én is utánad megyek.

Szeretlek Mama!

11.

Petres Katalin: Haiku

Csillog és villog,
hiába, megkaparod,
leválik máza.

Nézz a mélyére,
mielőtt megcsodálod,
ne legyél kába!

12.

Keszy-Harmath Dániel: Fénylő Irodalom
(haiku)

Nem minden Arany,
ami fénylik, néha Pe-
tőfi vagy Ady.

13.

Vermes – Szeles György: Mi is fénylik?

Nem mind arany, ami fénylik.
Mert a topáz, ugye kéklik.
Az ónix az zöld
Hordozza a föld,
Lányok farán ringnak réklik