TÉMA: HARAG
Jalcs Irén: Csók nélküli reggel /Piri és Laci története/
Piri története:
Hüvös a reggel és vacogok, pedig közel 24 fok van kint hajnali fél hatkor. Hiányzik az az édes ébredés ami minden nap boldoggá tesz. Hiányzik a csók ami megédesíti a cukor nélküli kávát is. Nehezen viselem ezt a mosolyszünetet. Nehéz, nagyon nehéz, mert imádom Őt de most olyan érzésem van, hogy nem szeret már. Ritkán vitatkozunk és a harag még kevesebb van szívünkben mert nehéz arra haragudni akit igazán szeretünk. Öt év együttélés után is olyan szerelmes vagyok mint az első hónapban. Számomra Laci a főnyeremény a boldogságom az életem értelme. Vagyis csak volt. Kicsit bizonytalanná váltam. Nem szeret! Biztosan nem szeret, mert akkor nem történt volna meg az ami megtörtént. Pokolba kívánom a tegnapi napot. Elég csak visszagondolnom rá és mintha éles tőrt szúrnának szívembe. A fájdalom csak nő. Haragszom rá de nagyon. Tegnap volt a megismerkedésünk ötödik évfordulója. Nagyon izgatott voltam és alig vártam a munkaidő végét mert főzni akartam és feldíszíteni a lakást. Álom szép estét álmodtam. Sikerült is időben hazaérnem. Hála égnek nem volt dugó. Gyorsan bedobtam a húst a sütőbe, majd vizet engedtem a kádba. Kedvenc habfürdőmmel frissé varázsoltam magam. Gyors smink, egy kis csábos ruha. Na, nem olyan, hogy mindenem előre van tálalva benne. Nem, szolid de szexis. Nagyon izgultam. Kedvenc zenénk a lejátszóba bekészítve. A pezsgő behűtve. A lakást kezdte átjárni a fűszeres hús illata. Az otthon melegét árasztotta az illatok keveredése a gyertyák fénye, ami beragyogta a lakást. Még tíz perc és jön Laci. A sütőt lezártam és hagytam had puhuljon a hús. Leültem a nappaliba és bekapcsoltam a tévét. Valami bugyuta szappanopera ment. Belefeledkeztem a tévézésbe és egy idő után arra eszméltem, hogy már rég haza kellett volna érkeznie Lacinak. Aggódni kezdtem, csak nem történt vele valami? Gyorsan előhalásztam a táskámból a telefont és csalódottan állapítottam meg, hogy nem keresett. Tárcsáztam. A hívott szám átmenetileg nem kapcsolható! Ki van kapcsolva! Nem tetszik ez nekem. Furcsa, nagyon furcsa. Többször próbáltam hívni de sikertelenül. Fél tízig vártam, mire a gyertyák már majdnem végig égtek. Majd leszedtem az ünnepi terítéket és a szexi ruhámat is egy laza pólóra cseréltem. Tíz órakor fordult a kulcs a zárban. Végre megjött! – sóhajtottam fel de már nagyon haragudtam rá, mert legalább hívott volna fel.
– Szia drágám! Boldog évfordulót. – köszönt. Majd valami száraz kórót nyomott a kezembe. Rózsa volt valamikor.
– Hol voltál?
– Nem fogod elhinni mi történt. Ma szép estéről álmodoztam.
– Ne is folytasd! Nem vagyok kíváncsi a kitalált történetre. Szőke vagy barna?
– Ki?
– Megcsaltál! Képes voltál még az évfordulónk napján is magamra hagyni, mert Ő fontosabb volt neked.
– Miről beszélsz? Végig hallgatnál?!
– Nem. Kinőttem már a mesékből. Azt hiszed, hogy egy száraz virággal elintézted a dolgokat? Tévedsz. Te már nem szeretsz. Eddig gyönyörű ajándékokat és virágokat kaptam. Most pedig? Szóval ennyi volt? Vége?
Nem folytattam tovább a beszélgetést, mert értelmetlen lett volna, hisz tudtam mindent. Egész éjszaka forgolódtam az ágyban mert nem tudtam aludni. Bezzeg Ő! Olyan mélyen aludt, hogy még horkolt is. Hiába na, minden véget ér egyszer. Szomorú és lehangolt vagyok. Hiányzik a forró csókja és ölelése de nem kezdeményezek, mert a haragom oly nagy, hogy nem tudom megbocsátani azt, hogy az akit én szeretek az mást szeret.
Laci története:
Kedvesem, hol vagy? Ó, már ennyi az idő! Kicsit elaludtam de miért nem ébresztett fel és hol van a reggeli csók? Reggelim nincs az asztalon. A kávéscsészém üres és most már a kedvem is pocsék. Haragszik rám de én is rá, mert esélyt sem adott arra, hogy elmagyarázzam miért késtem és már csak a száraz virágot tudtam átadni. Nők! Miért magyaráznak be maguknak dolgokat és ráadásul olyanokat amelyeknek semmi de semmi köze nincs a valósághoz. Én nem tudom de a nők soha nem nőnek fel. Valahol örökké hisztiző gyerekek maradnak. Na most jól meg is vágtam magam. Jó kis vágás éktelenkedik az arcomon. A fenébe az ilyen helyzetekkel. Tény és való, hogy semmi nem úgy alakult tegnap este ahogyan szerettem volna. Az igazság sokkal meseszerűbb mint az amit az én drágám gondol. Késtem, nagyon sokat késtem és ez a harag forrása. Nagyon szerettem volna elmesélni, hogy mi is történt de nem volt kinek. Időben végeztem és futottam egyből a virágoshoz. Vörös rózsát szerettem volna venni, mert az Pirikém kedvence de olyan kókadt virágok voltak, hogy inkább letettem a vásárlásról. Gondoltam majd az ékszerbolt melletti üzletben veszek virágot, mert oda siettem az ajándékért. Nagyon izgatott voltam, hogy vajon tetszeni fog e a karkötő amit rendeltem. Egyedi darabot szerettem volna és már hónapokkal ezelőtt kitaláltam, hogy olyan karkötőt csináltatok ahol a hal és bika egymáshoz simulnak. Jelezve ezzel azt, hogy mi örökké összetartozunk Az ékszerész nagyon csodálkozott az ötletemen de azt mondta, nem lehetetlen. Sajnos mégis nagy feladatnak tűnt számára mert nem igazán sikerült a kivitelezés. Olyan volt az egész mintha egy hal kapaszkodna egy bikába de olyan görcsösen mint aki fél attól, hogy leesik. Természetesen nem vettem át az elkészült darabot és elég éles vitába is keveredtem a mesterrel mikor csörgött a telefonom. A főnököm hívott, hogy azonnal menjek vissza mert az elküldésre váró pályázati anyagban nem stimmelnek a számok. Akartam mondani, hogy nem igazán szeretnék visszamenni de már nem tudtam, mert a telefonom lemerült. Soha nem merült még le mióta megvan de tegnap ez is sikerült. Gondoltam majd bentről felhívom a kedvest de ahogyan beléptem már magával is vitt a főnök és fél tízig meg sem szabadultam tőle de legalább az anyag rendben volt. A közeli benzinkúton vettem virágot ami még rondább volt mint az amit délután szerettem volna venni. Ez az igazság és semmi más. Haragszom Pirire mert nem hallgatott meg és nem adott lehetőséget arra, hogy szerelmemről biztosítsam. Soha nem csaltam meg, mert nagyon szeretem. Miért gondol mindig a legrosszabbra? Ma, nagy valószínűséggel a barátnőjével majd kibeszélik a dolgokat és biztosra veszem, hogy kap majd olyan tanácsokat ami nem a békülésünket fogja szolgálni. Én pedig egész nap törhetem majd a fejem, hogy mit találjak ki, hogy higgyen nekem, mert a valóság olyan meseszerű lenne neki, hogy soha nem hinné el. Nők! Hiányzik a reggeli csók, hiányzik az ölelés. Ó, miért kell ennek így lennie? Tüske van mindkettőnk lelkében teljesen feleslegesen.
Kutasi Horváth Katalin: Kutyasétáltatás
1.
Nem jön ez a nyavalyás, mindig megáll, mindent megszagol, minden érdekli… Állandóan úgy kell arrébb rángatni. A kutyafáját neki! Csak azt nem értem, miért nem az asszony kínlódik vele. Ő akart kutyát! Sétáltatni persze már nem tudja. Vagy inkább nem akarja. Ki tudja ezt a nőszemélyeknél eldönteni? Így a lába, úgy a dereka, most a migrénje, máskor a közérzete, aztán a vasalást vagy a mosást kell befejeznie, épp a pakolás közepén van, át kell ugrania a szomszédba, ki kell venni a dunsztból a befőtteket… A legváltozatosabb kifogásokat képes kitalálni! Mennyivel jobb lenne a karosszékemben ücsörögni, olvasni az újságomat! Vagy legalábbis úgy tenni! A méreg visz nemsoká a sírba! Aztán hozhatja ő le ezt a korcsot, nem lesz kit palira vennie! Úgyis kierőszakolja ez a kis vakarék, hogy kijöhessen! Addig ugat, míg le nem veszi az ember a pórázt a fogasról, és ki nem nyílik az ajtó… A fene sem akar magyarázkodni a szomszédoknak! Nem is tudom, kire haragszom jobban! Az asszonyra, akivel 58 éve együtt élek, és hazahozta, vagy a kutyára, akit már hét éve sétáltatok helyette! Gyerünk már, te! Megint mit találhatott, ami olyan érdekes! Ebadta! Ne húzd az időt, elég volt a kirándulásból! Na, itt is vagyunk végre! Mit csinálsz, te!? Pont a kapuban?
2.
Szép kis séta lehet, mondhatom! Az én kicsikém szeme azt mondja: „Itt már semmit nem lehet! Azt már megszoktam, hogy egy pillanatra sem tudok megállni, semmit nem tudok megszaglászni, egy kutyalányt sem tudok rendesen megnézni, mert azonnal szorul a póráz a nyakamon, de mostanában a legelemibb dolgokra sincs módom. Jól rám unt már ez a vénember! Eleinte örültem, mikor asszonyom helyett lehozott, még hálás is voltam érte. De ma is minek jöttünk le egyáltalán, ha kész kínszenvedés ez a séta neki is, meg egy ideje nekem is… Még véletlenül sem tudok könnyíteni magamon, mert ahogy megállok és rákészülődnék a dologra, abban a pillanatban ránt ezen a fránya zsinóron. Menet közben mégsem lehet elvégezni az ilyesmit!” És akkor az áldott jó uram csodálkozik, ha az én kincsem kínjában a kapuban végzi el a dolgát, mert amíg a kulcsát keresi, van végre egy kis lélegzetvételnyi ideje, a szükség pedig nagy úr…! Csoda, ha haragszom? Ez a Pali elfelejtette, hogy miért viszi le ezt a kis tündérfit? Olyan jól nevelt kis kutyus az én drágaságom, véletlenül se tenne ilyesmit az otthonunk előtt, a ház lakóinak szeme láttára! Mindig csak a méreg van ezzel az emberrel! 58 éve nézem már el a hibáit. Mosok, főzök, takarítok rá, mindent megcsinálok. Ő meg? Ha rajta múlna, ki sem mozdulna a karosszékéből! Pedig ráfér egy kis séta!
Kutasi Horváth Katalin: Nyugdíjas-búcsúztató
1.
Mit keresek én itt? Soha nem voltam táncos lábú. A focilabdával tudok mit kezdeni, meg a salakkal vagy a fűvel, de ez a parkett! Eddig még csak elvoltam valahogy! Egy kis közös vacsora, néhány koccintás, egy kis emlékidézés, humoros epizódok a múltból… Az ember teszi-veszi magát egy kicsit. De mi ez a rángatózás? Görcs húzza mindenki kezét-lábát? Felrázódik az agyvizük! A nyugdíjba készülő Józsi bácsi ahogy meghallotta a zenét, elsők közt pattant fel, hogy megtáncoltassa Mariska nénit… Már szédülök is, ahogy pörögnek-forognak. Az ördög bújt beléjük? Panka is nyugtalan. Nem tud rendesen megülni a helyén. A zenére jár a lába, mosolyog, bólogat. Tán ő is táncolna… Hát, talán egyet még ellötyögök valahogy, legyen csak meg az öröme, bár nem értem én ezt az egészet…
Na jó, elég is volt. Egy kicsit még elücsörgünk, aztán elbúcsúzunk, és irány haza! Mit akar ez a málészájú? Nem bánom, táncolhat egy kicsit Karcsival is Panka. A mindenségit! Jó hosszú ez a szám! Vagy ez már a második? Ja, hogy már Miskával csörög! Milyen önfeledten lejtenek! A csudába! Elég volt. Ki kíváncsi erre? Én megyek, ő meg majd jön, ha kimulatta magát. Á, nem haragszom…
2.
Jó, hogy túlvagyunk a vállalati vacsorán. Hú, micsoda pezsgés! Végre történik valami izgalmas! Csak úgy sziporkázik a parketta, villámlik a levegő! Árad a jókedv, szinte viszket a talpam. Csak nehogy észrevegye rajtam Beni! Esze ágában sincs felkérni, én meg nem merem őt még viccből sem. Ennyi év után jól ismerem, inkább nem kockáztatok. Nem kell, hogy megharagudjon a semmiért! De jól ropják Csöpiék! Jól összeszokott kis pár! Ezek a Karcsiék is beleadnak apait-anyait, messze maguk mögött hagyják a bajokat. Ez a kis Vali is tele élet, energia, pedig mennyi vizsgálaton, kezelésen volt mostanában! Jé, hát mégis felkér Beni!
Nyilván mindjárt hazamegyünk… Nem, köszönöm, Karcsikám, majd talán legközelebb, már indulunk. Hogy menjek csak? De nem lesz ebből baj? Nem ér annyit az egész! Ó, ez igazán jólesett! Nem, nem, Miska, csak lejts oda velem az asztalunkhoz, Beni már biztos nyugtalan! Most mégis hova tűnt ilyen pillanatok alatt? Persze, most már akár maradhatnék is. Nem fogok. Persze, hazatalálok egyedül is. Csak tudnám, mi baja! Ő biztatott, hogy táncoljak csak! Az persze nem volt baj, hogy a múltkor hajnali egykor állított be, pedig délután kettőkor volt a csapattársa temetése. És még csak haza sem szólt, hogy leülnek egy kicsit a régi haverokkal… És most még ő haragszik?
Magyar Eszter: Szülői értekezlet után
1.
„Csak érjek haza! Elkapom ezt a gyereket! Lesült a bőr a képemről. A szülői értekezlet végén, mikor szeretnék beszélni az osztályfőnökével, kénytelen vagyok mindig magam elé engedni a sorban a többi szülőt, legalább ők ne hallják, hogy már megint mit művelt az én lányom. Nem csodálom, hogy ki volt kelve magából Forgács tanár úr. Folyamatosan neki panaszkodik a többi tanár, hogy Esztert egyáltalán nem érdekli a tanítás, nem figyel, nem készül az órákra. Rengeteget romlott a tanulmányi eredménye. Ráadásul szemtelen, neveletlen módon viselkedik. Most meg ez a lila csík a hajában! Micsoda? Nem is láttam, hogy mikor festette be. Na, végre, hogy itthon vagyok!”
– Eszter! Gyere csak elő kislányom, beszélnünk kell!
– Ne csinálj úgy, mintha nem hallanád!
– Hogy nézel ki? Mi ez a lilaság? Mégis mit képzelsz? Nem vagy képes normálisan viselkedni? Tönkreteszed az életedet!
– Fogd már fel, hogy csak jót akarok neked! Szedd már össze magad!
– Nem érdekel, hogy más mit csinál, ne terelj! Inkább tanulnál!
– Hogy jön ide a póló? Szerinted megérdemled? Szó se lehet róla. Felejtsd el!
– Na, menjél a fürdőszobába és sürgősen fesd vissza szőkére a hajadat, amilyen volt. Ne is lássalak!
„Felhívom anyámat, ezt nem bírom tovább! Nem tudom, hogy élem túl a lányom serdülőkorát?”
2.
„Látom előre, hogy a mai este szörnyű lesz. Nem tudom ki találta ki a szülői értekezletet, és főleg minek? Forgács biztos megint fröcsögni fog rám. Rögtön láttam az évnyitón, hogy gáz ez az ember. A többi tanár sem különb. Mintha másik bolygón élnének, vagy a középkorból felejtették volna itt őket. Állandóan a tanulás, meg a viselkedés! Teljesen felesleges tanulni! Minek? Biztos, hogy nem úgy fogok élni, mint az anyám. Nem fogok kínlódni, én gazdag modell leszek. El voltak ájulva a csajok a hajamtól! Neki is tetszett, a legmenőbb srác a gimiben. Forgács bezzeg hisztizett, azt mondta, hogy holnapra tüntessem el. Fogalma sincs a divatról. Szánalmas. Hű, megjött anyám, nagyon dühös.”
– Hallom. Jövök már. Nem kell ordibálni.
– Mindenkinek nagyon tetszett a hajam, csak a tanároknak nem.
– Nem én vagyok a legrosszabb az osztályban. Bakost ki fogják rúgni.
– Tanulok, csak sose jut eszembe, mikor felelni kell. Dolgozatot pedig tudod, hogy utálok írni.
– Anya, azt a fekete pólót megvesszük holnap?
– Ne már! Ezt nem hiszem el!
„Felhívom Bernit, biztos ki lesz ő is akadva, hogy pénteken nem az új fekete pólómban megyek suliba. Szar az élet! Ahogy betöltöm a tizennyolcat lelépek, csak addig bírjam ki.”
Dobrosi Andrea: Rosszindulatú
Istenem…
miért,
minek teremtetted,
ha csak a rosszat látja meg?
Még hogy én…?
Feltételezésből jeles,
de teória nélkül vele mi lesz?
Ja,
a versek…
és én?
Fura szerzet.
A lelkem kiteszem,
csak hogy neki jó legyen,
te jó ég,
mit nem ért?
Én meccset nézek,
ő hasonlatot ír,
nálam sincs sör,
nála se legyen radír!
****
Istenem!
Miért?
Csak pár karakter:
r o s s z i n d u l a t ú,
de a szemembe nézni restell?
Persze,
nehogy már a másik kifejtse…
Azóta durci van,
mintha én bántottam volna meg,
indokolni
ugyan minek?
Egyszerűbb a cyber térbe írni,
ennél többet tudott E.T.
Te papucs-állatka,
velem szemben bezzeg
fenegyerek,
nem kellek úgy,
mint a Forma 1…!
Varga Katalin: Véletlen
A lány
Ma is kaptam tőle telex papírra írt levelet Esténként pedig órákat beszélgetünk.
Két hónapja tart már románcunk. Lassan már szerelem lesz belőle.
Izgulok, mint egy iskolás lány. Utazom hozzá Budapestre.
Elegáns ruha, divatos frizura, enyhe smink, kicsi parfüm. Na és az izgalomtól piros arc.
Azt mondta, kimaradást kapott, így ne ijedjek meg, nem katonaruhában vár a Keletiben.
Ő az . Mosolyogva , puszival üdvözöljük egymást. Arca két oldalán a gödröcskékbe bele lehet szeretni. Szőke hajú, barna szemű, kedves .
Vidáman idézzük fel a Héven ülve megismerkedésünk történetét. Telefonok, levelek, nincs távolság Sopron és Budapest között. Állapítottuk meg.
Mivel a Távírdán dolgozom, kapcsolatban vagyok a kiskatonákkal telefonon. Barátságként kezdődött, most meg itt tartunk.
Jó hozzábújni, mosószer illatú az inge. Frissen borotválkozhatott, sima az álla is.
Szép házuk van. A család még nem ért haza, kettesben vagyunk.
A Berni pásztor kutya majdnem feldönt a nagy üdvözlésben. Szíves fogadtatás.
Kávézunk, kekszet ropogtatunk.
Aztán megérkeznek a többiek is. Papa, Mama, a két öcsi.
Nagyon kedves mindenki velem. Én a hat éves kisfiúval fogok aludni egy szobában.
Este hamar elálmosodik mindenki. Kényelmes az ágyam, hamar el is alszom.
Reggel a kedves Mama ébreszti a kisfiút ,.iskolába kell menni.
Kicsit beszélgetünk. Jó érzés,hogy mindenki ilyen kedves velem.
Újra csak ketten maradunk. Friss kifli, kakaó, fekete kávé vár az asztalon.
Reggeli után elmosogatok. Ő mögém lopózik, átölel hátulról. Csókja nem idegen. Sőt
Indulok zuhanyozni . Nem zárom be az ajtót. így meg sem lepődöm, amikor bejön.
Fél órára kizuhanunk a világból. Észvesztő kábulat ez Mintha mindig ő ölelt volna.
Aztán már újra a vasútállomáson vagyunk, egymást átölelve. Tervezgetünk, hogyan tovább.
Hirtelen terem előttünk egy régi ismerősöm.A fiú megpuszil. Néhány szót váltunk. aztán már ott sincsen
Kedvesem arca elsápad. Csak annyit mond, nem gondolta volna, hogy ezek után én ilyen teszek vele. Majd felhív este telefonon.
De hát ez csak egy véletlen volt. Mit vétettem ellene ? Beszéljük meg. Kiáltok utána. De ő ezt már nem hallja. Messze jár.
Potyognak a könnyeim is már. Nem értem, miért haragszik rám ?
A fiú
Végre, két hónap után találkozunk. Teljesen elvarázsolt a hangja, a kedvessége. Katonaként csak telexpapírra írhattam neki a leveleimet . De ő ezt nem bánta. Ez lenne a szerelem?
Most ért be a vonat. Ott van ő. Törékenyen, elegánsan, illatosan, na és kicsit zavartan.
A Héven vidáman idézzük fel megismerkedésünk történetét.
Hazaérve kutyánk majdnem feldönti. Szerencsére ő is szereti az állatokat.
Családom is szívesen fogadja. Nagy fiú vagyok már. Miért nem alhatok vele ?
Reggel mindenki elmegy. Reggelit készítek, álomittas arccal üdvözöl. Örül a kakaónak, mindennek. Ahogyan a mosogatás közben lopott csóknak is. Nekem csak az ő szája kell.
Miért ne mennék hát be hozzá, zuhanyozás közben ? Minden tökéletes. Összeillünk, kábultan öleljük egymást a végtelenségig. Nekem csak ő kell most már örökké.
Újra az állomáson vagyunk.Tervezgetünk, egymást szorosan átölelve.
Aztán megjelenik egy fiú. Meg meri puszilni előttem a kedvesemet. Hiába megy el hamar. Bennem dúl a harag, a féltékenység.
Azt sem tudom, miket kiabálok neki. Elrohanok sértetten. Este majd felhívom. Miért van bennem ez a harag ? Nem lehet, hogy csak ennyi ideig tartson egy ilyen csodás kapcsolat.
Miért ez a harag ? Mi lesz így velünk ?
A választ csak a sors adja meg.
Győri Nagy Attila: Vendégségben
Márta
Hangosan csapódott be a bejárati ajtó, miután bevágta maga után. Ledobta szatyrait a konyha kövére és fáradtan leült az asztal mellé. Ekkorra férje már kikelt kényelmes foteljából, abbahagyva a tévézést és érdeklődve nézett rá.
-Mi történt? Idegesnek tűnsz!
-Jajj, ne is mondd! Kioktatott egy nyikhaj a szupermarketben. Azt mondta, hogy szerinte rossz paradicsomot választottam, mert nemcsak drága, hanem ízetlen is.
-Mi a baj ezzel? Csak segíteni akart. Biztos ő is befürdött vele korábban.
-Na, veled is ki vagyok segítve. Ki mellett is állsz te? Engem ne oktasson ki egy siheder, akinek még pihék vannak a bajsza helyett. 30 éve főzök, a kisujjamban van az egész. Ráadásul ott, egy csomó ismerős előtt. De nem kell engem félteni, jól kioktattam, hogy hol okoskodjon. De megismertem én, ő az új szomszédunk, a hétvégén költözött a Bányaiék lakásába.
-Megőrültél? Így köszöntessz egy új lakót? Milyen szomszédi viszony lesz ebből?
-Erre gondoltam én is, úgyhogy a végére lecsillapodtam, sőt, hogy lássa, kivel van dolga, meghívtam holnapra ebédre.
-Na, most vesztettem el a fonalat. Harminc éve ismerlek, minimum, nem vagy te ilyen kedves -nevette el magát János.
-Semmi baj a kedvességemmel. Olyan vendéglátást kap, hogy az álla leesik. Majd megmutatom én ennek a kölyöknek, mi az a főzéstudomány. Térdenállva fog elnézést kérni.
-Nagyon felfújod ezt a dolgot. De legalább megismerem én is.
Márta egész délelőtt készülődött, hogy délre minden tökéletes legyen, a lakást is alaposan kitakarította. Délben megjelent a szomszéd pontosan, akit először körbevezetett otthonukban. Megterített és elfogyasztották a vasárnapi menüt hármasban. Utána beszélgettek még egy órát, ami inkább volt udvariaskodás egymás felé, mint önfeledt csevegés. A végén ők kaptak meghívást a jövő vasárnapi ebédre Tamáshoz. Márta önelégült arccal kísérte ki vendégét.
-Mindennel elégedett vagy? -kérdezte János.
-Még szép! Láttad az arcát? Már akkor ledöbbent a tisztaságon, mikor körbevezettem. Csak úgy kerekedett a szeme. Na és ebéd közben? Még a szava is elállt, mindent megevett. Most aztán láthatta, nem egy kispályással van dolga. Ilyen az, amikor egy profi főz! Legközelebb kétszer is meggondolja, kinek adjon tanácsokat! Egy falatot se hagyott, annyira ízlett neki!
Tamás
Tamás kipakolt bevásárlószatyraiból a konyhaasztalra, majd leült az egyik székre és merengve nézett ki az ablakon. Ekkor megszólalt a telefonja. Eszter volt az, az egyik szakácslány a munkahelyéről. Eszterrel pár hete vették észre egymást, mindketten egy új szerelem lehetőségét látták a másikban.
-Jó napot, chef úr! -veccelődött.
-Ezt tartogasd a konyhára, itt csak Tamás.
-Tudom, csak vicc volt. Jól vagy? Olyan komolynak tűnik a hangod.
-Semmi különös, csak volt egy afférom a boltban. Ráadásul pont a szomszédomnak sikerült tanácsot adnom a paradicsommal kapcsolatban. Nem vette jó néven.
-Inkább örülne a balga, mások súlyos pénzeket fizetnének a tanácsaidért -kacagott Eszter.
-Még jó, hogy az össze többit meg se említettem, a bevásárlókocsijának a 90 százalékát a kukába dobtam volna legszívesebben -ekkor már Tamás is nevetett.
-Összevesztetek?
-Majdnem, de aztán szerintem rájött, hogy én vagyok az új szomszéd és megenyhült. Meghívott ebédre hozzájuk holnapra.
-Mi?!! Ó, szegény, fogalma sincsen, ki vagy! Elmész?
-Hát persze. Muszáj lesz. Mégiscsak a szomszédaim. Majd valahogy túlélem. Miért nevetsz ennyire? Lehet az is, hogy kiválóan főz és mesterszakács a szakmája. Ja nem, akkor nem vette volna azokat a szörnyű dolgokat. Mindegy, túl leszek rajta.
-Hát erre én nagyon kíváncsi vagyok. Holnap délután felhívlak.
Másnap Tamás már várta a telefont. Elvesztegetett időnek tartotta a szomszédolást, bárcsak inkább Eszterrel töltötte volna.
-Szia! Na, mesélj, milyen volt a vendégeskedés?
-Azt hiszem jobban járnék most, ha hallgatnék. De örömmel jelentem, élek!
-Ennek igazán örülök. Mi volt, mondd már!
-Először körbevezetett a lakásukban. Szóhoz se jutottam látva azt az izléstelenséget. Egyszerűen döbbenetes volt. Semmi nem passzolt semmihez… ááá… nem is folytatom, mert a hideg kirázott a látványtól.
-Ó, te szegény! És az ebéd?
-Az volt a hab a tortán. Minden falatnál imádkoztam, hogy nehogy visszajöjjön. Zsíros és túlfűszerezett volt, ráadásul mindent elnyomott valami vegeta-íz, vagy mi volt az. Komolyan megsajnáltam a végére és mindent lenyomtam a torkomon, hogy azt higgye, ízlik.
-Na, sebaj, este elmegyünk valahová és visszajön az életkedved. Te mit fogsz neki főzni?
-Pont ezen gondolkodtam. Csinálnom kéne neki zsíroskenyeret, még az is jobb lenne, mint az ő menüje. De nem, azt hiszem megcsinálom neki a tavalyi világbajnokságon nyertes menümet. Úgyis kritizálni fogja, legalább majd megszakadunk utána a röhögéstől.
Ordas Andrea: Hogy tehetted?!?
Johann:
Hogy tehetted?!? Így rámijeszteni, csak mert nem ma! Elhalasztottam! Összedőlt a világ? Miért nem érted, hogy nekem a gyerekeimet is figyelembe kell venni? Hogy várhatod el tőlem, hogy így elvegyelek? Hogy az egész násznép? Alig vannak tizenpáran! Nem értetted meg, hogy Trudika fél, hogy kisemmized? Miért nem lehetett azt a papírt a kedvéért megírnod előtte? Mi a gond azzal hogy a kis Johann félti a nevét? Nem érdekes, hogy megbeszéltük! Nem mindegy neked hogy hívnak, ha már egyszer elveszlek?!? Nem foghatok össze veled ellenük! Ha ez az egyetlen megoldás, csinálj amit akarsz, én nem foglak megakadályozni benne. Megtetted? Hogy kórházban vagy? Nem érdekel, bár egyedül vagyok, és nincs aki ápoljon, de ne gyere haza! Elhagytál! Nem bízom benned! Haragszom rád!
Erna:
Hogy tehetted?!? Azt hazudni nekem, hogy betört a koponyád, és nem veheted le a kötést a fejedről a három hétig, de nem tartottak bent, az esküvő miatt, viszont megtiltották, hogy elmenj?!? Mindezt azért, hogy ne kelljen megtartani az esküvőt?!? Hisz a te ötleted volt, te akartad! Megígérted! Megvetettél mindenkivel mindent! Megkérted a kezem az apukámtól! Kifizettem a papot, az éttermet, mindent! Keresztapám hintót bérelt, a hugod feljött Debrecenből! A gyerekeid nem engedik? Eddig nem jutott eszükbe szerződést íratni? Csak egy nappal az esküvő előtt? Hogy mondhatod le az esküvő reggelén?!? Hogy alázhatsz így meg az egész falu előtt? Elhagynálak! De képtelen vagyok ezzel a szégyennel, és nélküled tovább élni. Inkább meghalok! Hogy kerültem a kórházba? Felhívlak. Egyedül vagy? Ki ápol? Megyek haza, ápollak, mert szeretlek, de becsaptál! Nem bízom benned! Haragszom rád!