TÉMA: FÉLTÉKENYSÉG
1, Kutasi Horváth Katalin: Arthur és Paul
1.
Arthur kirúgott, pedig szeretettel, fiamként befogadtam, felkaroltam, miután vidékről felszökött Párizsba. Tíz évvel fiatalabb, és el kell ismerni: talán még nálam is tehetségesebb. Hamar megszerettem. Pontosabban: beleszerettem. Sokkal jobban megkedveltem, mint ahogy a mester a tanítványát szokta… Hogy van feleségem? Na és! Arthur viszont elárult! Többször is szakítani akart már velem. Velem! A felkarolójával! De ez a mostani… ez végleges.
Igazán észrevehette volna, hogy miatta még Mathilde-ot is elhanyagoltam. Pedig fiút szült nekem! Furdalt is eleget a lelkiismeretem emiatt. Na, ő aztán joggal panaszkodhatott, féltékenykedhetett volna akár egyfolytában! De úgy látszik, Arthurnak ez sem volt elég. Pedig mennyit utaztattam, tanítgattam! Arra jó voltam… Csodáltam, istenítettem, támogattam. Hát ez a hála! Miért hidegült el tőlem? Miért? Hisz olyan szenvedélyes tudott lenni! Olyan kis igazi lázadó, polgárpukkasztó alak. Merész, tán vakmerő…
Még ő küldött el azok után, hogy megérkezett londoni kiruccanásából! Ajtót mutatott, rendőrrel fenyegetett. Még szép, hogy revolvert rántottam rá! Szét akartam lőni hirtelen haragomban a legnemesebb testrészét… Hogy odatette védekezésül a kezét, és az sérült meg? Sajnálom… Csak ő lehet szenvedélyes? Nekem meg a haragom hirtelenebb. Gondolom, jól ellátták már a kórházban. Valószínűleg kutya baja! Én viszont itt kuksolok a fogdában. Hálátlan!
2.
Pault valószínűleg teljesen elbűvöltem, mikor Párizsba érkeztem. Abszolút a hatásom alá került. Bevallom, eleinte ez nagyon tetszett nekem. Még az abszintnál is jobban szeretett, hát még Mathilde-nál! Rettenetesen sajnáltam azt az asszonyt, mert Paul néha nagyon kegyetlenül bánt vele. Paul egyébként a fiával se törődött. Viszont gyakran járt haza részegen. Sokszor együtt ittunk, de hisz ezt tette már, mielőtt én betoppantam volna az életükbe.
Sokat veszekedtek Mathilde-dal. Néha talán épp miattam. Azt hiszem, el akart távolítani a házból, érezte, hogy veszélyt jelentek kapcsolatukra. Pedig az nélkülem is elviselhetetlen volt! Mindenesetre elköltöztem tőlük.
Hogy a többieket megvetettem? Hogy szerettem balhékat kirobbantani? Tagadhatatlan. De talán épp ezért lett belém oly megállíthatatlanul szerelmes Paul? Együtt csavarogtunk, bevallom: kihasználtam, hogy Paul fizet mindent. Bohém életet éltünk, azt hiszem, inspiráltam őt. Talán még rajongott is értem, de úgy érzem, Mathilde-ot sem akarta elveszíteni. Talán Mathilde nélkül jóval egyszerűbb lett volna minden! De nem tudtam igazán elszakítani tőle!
Paul szó és pénz nélkül magamra hagyott Londonban, hogy kapcsolatát rendezze a feleségével. Mit várt tőlem, mikor újra találkoztunk? Mathilde nem békült, így Paul újra nálam próbálkozott. Már megint kezdett igazán terhessé válni a ragaszkodása, meg amúgy is bántott, hogy faképnél hagyott. Gyáva! Kiutasítottam. Ő meg részegen rám lőtt, mikor kérdőre vontam. Hát nem ő lökött el magától? Nem is tudom, korábban miért tértem vissza hozzá. Igen, többször is! De most örökre vége! Gyilkos! Menjen vissza Mathilde-hoz, ha nincs annyi esze annak az asszonynak, hogy végleg kilépjen ő is Paul életéből…
2, Kutasi Horváth Katalin: Léda és Csinszka
1.
Bertuka, az a nyomorult kis bestia! Már a legelső leveléből láttam, milyen veszélyes kis fruska… Pedig ki hinné? Egy nevelőintézeti kislány. Hát pont egy ilyen jön utánam? Ez a sovány kis némber? Akár egy esernyőnyél! Semmi nőiesség nincs benne, legfeljebb csak duzzanatai vannak elöl meg hátul. Épp neki őriztem meg Adyt?
A semmiből emeltem fel Bandit. Én tettem őt igazán költővé. Mit tud ez a lány nyújtani neki? Mégis mit képzel magáról? Azt a szenvedélyt, azt a féktelenséget, amit általam ismert meg, soha nem tudja felülmúlni! Mit tud ő az életről, a halálról, az igazi mámorról, a szörnyű kínról és a mély fájdalomról, gyötrődésről, az elválásról? Honnan is tudhatná, mi az a bilincs, a romlás, a féltékenykedés, a távolság, a… Hagyjuk is!
A Mindent jelentettem Adynak, szimbólummá, bonyolult jelképpé váltam számára, egész ciklusokat szentelt nekem. Gyönyörűséges költeményeket váltottam ki belőle! Bertuska meg örüljön, ha majd néhány kedves vagy hálás hangú versikét kap. Igen, elhalványodtam olykor. Más topánkák, arcok is feltűntek az enyém mellett vagy helyett. Ezekre inkább féltékeny lehettem volna, mint erre a gyermeklányra…
2.
Léda csak egy kreált jelkép! Nem mondom, hogy nem jelentett semmit Bandinak, hisz rettenetesen nehezen tudott csak tőle elszakadni. De mit képzel magáról ez az asszony? Hogy egy bálvány? Hogy ő az egyedüli, aki megdobogtathatja Ady szívét? Vén boszorka! Hisz vagy öt évvel idősebb nála! Remélem, most megeszi a sárga irigység, mert hiába szakítottak, egészen biztos, hogy izgatja még, kivel, mikor, hol, meddig… Biztos piszkálja a csőrét, hogy mit láthat bennem Bandi… A lánya lehetnék ennek a szipirtyónak…
Igenis a Múzsája leszek Adynak, csak azért is férjhez megyek hozzá! Miért nem vált el Adél a férjétől, ha annyira szerette Bandit? Mit féltékenykedett rá állandóan? Miért eresztette el maga mellől? Persze, fontosabb volt neki a pénz, a csillogás…
Mit fúj annyira rám? Fél, hogy mi ketten majd jobban megértjük egymást? Hogy kevesebbet vitázunk? Hogy révbe ér mellettem? Hogy velem nyugalmasabb lesz az élete? Persze azért azt el kell ismernem, hogy nem korbácsoltam fel olyan féktelen szenvedélyt benne, mint ő, de mikor megismerkedtek, Ady is tizenkét évvel fiatalabb, féktelenebb volt. Kereste önmagát. De réges-rég kiforrott, vezérré vált.
Léda forgolódjon, kellesse csak magát a saját köreiben! Ő már a múlt. Én vagyok a jelen és a jövő! Mindig Bandi mellett leszek, nem kell félnie, támaszkodhat rám!
3, Czégény Nagy Erzsébet / Pendzsi : Gyerekek /1960-as évek, 2.c osztály/
Mit gondol magáról ez a Marika? Azt hiszi ő a legszebb lány az osztályban? Na, jó, szép hosszú haja van / nekem rövid/ és szépen be is van fonva, s az a gyönyörű piros selyemszalag a végén tényleg jól mutat. Látom, a Pistinek is tetszik, mert mindig ott sündörög újabban Marika körül és néha meghúzza a szalag végét. Ilyenkor nagyokat kacagnak. Persze, Marika mindig szép ruhákba jön az iskolába, minden nap másikban. Tudom, nem vehetem fel vele a versenyt, nekem csak pár ruhám van, de ilyen szép hófehér kötényem viszont csak nekem. Anyukám olyan fényesre vasalta, hogy csak úgy ragyog a napfényben. Még a tanító néni is megdicsérte. Az jobb lett volna, ha Pistike is észreveszi. Szeretnék vele én is játszani és nevetgélni. Talán még a kezemet is megfogná.
Mit akar ez a nyeszlett Éva a Pistitől? Látom ám, hogy kerülgeti, még a tízóraija felét is felajánlotta neki. Egy kicsit rosszul is esett, hogy elfogadta. Hozok én holnap olyan sonkás szendvicset, amilyet Éva még álmában sem evett. Az biztosan jobban fog ízleni Pistinek, mint az Éva kolbászzsíros kenyere. Különben is! Pisti az én barátom és kész! Egy ilyen kis ágrólszakadt, mint az Éva, nyomomba sem léphet. Holnap felveszem az új lakkos cipőmet, és megkérem Anyut, hogy vegye meg nekem azt a csipkés habos-babos kötényt, amit a kirakatban láttunk tegnap. Az sokkal szebb, mint az Éváé. Most pedig megyek, és teljesen véletlenül leöntöm tintával az Éva kötényét.
4, Varga Katalin: Bosszú
Kata
Annyit gondolkodtam már ezen. Valóban olyan jó barátnők vagyunk mi ketten?
Más a természetünk, más az ízlésünk. Te dohányzol, én nem. Te falod a férfiakat. Én nem.Te közönségesen beszélsz. Én nem.
Csak úgy sodródom a barátaid között. Miért is jöttem el, erre a bulira ?
Az egyik fiú is így érezhet. Magányosan ácsorog a nagy cigi-füst felhőben. Tonicot iszik. Észre veszi kíváncsi pillantásomat. odajön hozzám. Beszélgetni kezdünk.
Erre már felfigyel Erzsi. Látom rajta, nem tetszik neki a dolog.
Odajön hozzánk, pofon vágja a fiút. Majd a szájára tapad.
Nekem odasziszegi : – Lenyúltad a pasimat. De ezt nagyon meg fogod bánni.
A fiú megszégyenülten megy el a mosdó felé.
Erzsi egy másik sráccal beszélget, nagy vihogással mutogat felém.
Na nekem most lesz elegem ebből.
Szó nélkül elindulok haza.
De a fiú utánam jön.
-Pele vagyok, mutatkozik be
Felajánlja, haza kísér. Megcsap a szeszgőzös lehelete.
Olyan tapogatósan karol át. Cibál magával. Meg is rémülök.
Egy parkba érve, erőszakoskodni kezd velem. Sikítani akarok, de ő befogja a számat.
– Engedj el – zokogok – szűz vagyok
Aztán hirtelen elenged. Lehajtja a fejét,szinte suttogva mondja
– Ne haragudj, az Erzsi kért meg, kísérjelek haza, Azt mondta erőszakold meg ezt a kis szűzikét. Lenyúlta a pasimat, nem érdemel mást.
Csak remegni tudok. Most egész másként néz rám a fiú. Kézen fog és elkísér haza.
Csak megköszönni tudom, hogy így viselkedett Megpuszilja az. arcomat. Még egyszer elnézést kér és már ott sincsen .
Csak lassan nyugszom meg. El sem hiszem, hogy velem ilyen megtörtént.
De azt tudom, Erzsivel minden kapcsolatot megszakítok.
Erzsi
Van egy új barátnőm. Egy is szűzike. Csendes, nem iszik, nem dohányzik. El is hívom egy buliba. Ma lesz a beavatása.
Van egy új fiúm. Őt is elhívtam a buliba.
Egy kis szürke egér, Had szokja a nagy életet.
Jó a buli. Rengeteg az ital. Nagy a füst.
Mit látnak szemeim ?
Kata barátnőm az én pasimmal beszélget.
Hogy mer ilyent tenni?
Odamegyek hozzájuk. Egy nagy pofon a lovagnak. Aztán , mielőtt szólhatna , a szájára tapadok,
Kis barátnőmnek odasziszegem., hogy lenyúlta a fiúmat. Meg fogja bánni
Ahogy meglátom Pelét, a régi hapsimat, már kész is a terv.
Odamegyek hozzá, megkérem, kísérje már haza ezt a dinka csajt. Út közben tegyen már erőszakot rajta.
Ivott már rendesen, nem kell sokat kérlelni..
Én tovább iszom, dohányzom Új lovagom eltűnik. Új partnert kell hát keresnem
Jó fél óra múlva jelenik meg Pele.
De látom rajta, nem érte el a célját. Amikor elmeséli, mi törtét, csak kikacagni tudom. Ekkora balekot .
De ő is elmegy, azt mondja , szégyelljem magam.
Nagy dolog. Elvesztettem egy este alatt három embert is. Egy szende barátnőt. Egy őzike lelkű fiút, Pelét,sem látom többé.
Nem baj. Tart még a buli. Fel kell szednem egy új pasit. Szép az élet.
5, Holéczi Zsuzsa: A féltékenység csapdája
A feleség:
– Halló, igen! Kata vagyok.
– Szia! Nem zavarlak? Úgy emlékeztem, hogy a héten délutános vagy, azért most hívlak. Vagy dolgozol?
– Nem, nem dolgozom ma, képzeld: állásinterjúra megyek! Persze ez titok, nehogy elszóld magad, ha átjössz a hét végén. Még szerencse, hogy Zoli reggel korán ment dolgozni, így nem tudja, hogy Ildi már hétkor itt lesz a hajamat befésülni. Nem akartam neki előre megmondani, hogy állásinterjúra megyek – ki tudja, sikerül-e? Ha igen, úgyis elmondom neki, mielőtt igent mondok, ha meg nem, akkor jobb, ha nem tudja. Tudod milyen: hetekig hallgathatnám, hogy mit képzelek én, hogy óvónő létemre bankba akarok dolgozni? Biztos, hogy attól tartana, nem leszek alkalmas, hiszen eddig csak a gyerekek között voltam, de a sógornőm Ágika annyira biztatott, hogy ez un. háttérmunka lesz, ahol van ideje a csoport vezetőjének betanítani, és hogy mások is vannak náluk nem szakirányú diplomával.
– Nem sajnálnád otthagyni az ovit?
– Úgy érted, nem sajnálnám otthagyni gyerekeket? Hát nem is tudom: igen is, meg nem is. Tudod, lassan húsz éve már, hogy ezt csinálom és néha már nagyon elegem van. Amióta a vezetőhelyettes nyugdíjba ment, és nem közülünk választották az újat, iszonyú rossz a légkör. Ez a fő ok, de persze, a szülők is tudnak nagyon hülyék lenni, a gyerekek meg egyre hisztisebbek, szinte nincs nap, hogy ne lenne verekedés közöttük. Aztán persze jön a dühös apuka, hogy „kezitcsókolom, hát a Bettikét miért nem tetszett megbüntetni, amikor az én kis Evelinem haját húzgálta”? Még én magyarázkodjam, hogy nem tudok egyszerre száz helyen lenni, és ha a Pistike épp akkor rúgta hasba Karcsikát, és nekem az orvosi szobába kellett rohannom vele, hát hogy láthattam volna meg, hogy az ő kicsi lányának – aki egyébként általában maga szokta kezdeményezni a hajtépést – most az egyszer valaki visszaadta a copf rángatást?
Múltkor a kolléganőmet, Krisztát egy anyuka majdnem megverte, mert telefonálni mert neki, hogy a lázas beteg gyerekét vigye haza. Azt üvöltötte, hogy az óvoda azért van, hogy vigyázzon a gyerekére, és ha beteg, akkor gyógyítsák meg, ne őt zaklassák munka közben!
– De hát ez borzasztó! Elhiszem hogy elegetek van…
– Úgy, ahogy mondod: ennél már minden jobb, még az aktatologatás is – ahogy Zolim nevezi az irodai munkát. Annám most el kell búcsúznom, csöngettek: biztos a fodrász ért ide. Ha túl leszek az interjún, majd elmesélem. Lehet, hogy estefelé átszaladok, nálatok nyugodtabban tudunk beszélgetni.
—
– Szia, Anna! Bejöhetek?
– Gyere csak, és mesélj: már vártalak. De rossz a kedved! Nem sikerült?
– Jaj, ne is kérdezd!. Minden jól ment: Ildi szuper frizurát csinált, felvettem az uj háromrészes kiskosztümömet, még ki is sminkeltem magam, és hívtam egy taxit, hogy biztos odaérjek. A főnök fogadott, nagyon kedves volt, mondta, hogy ha valakit Ági ajánl, annak nála már nyert ügye van, mert amióta a sógornőm a hr-es, sokkal jobb munkatársakat kap. Ezután elmondta, mi lenne a munka, majd bemutatott azoknak, akikkel együtt dolgoznék, és utána felajánlotta, hogy körbevezet a bankban. Ezután kikísért a pénztárterembe, hogy bemutat a helyettesének. Hát, ahogy kiléptünk a belső ajtón – azt hiszem egy pillanatra még a vállam is megérintette, hogy balra forduljak – kis híján földbe gyökerezett a lábam: a pult előtt ott állt Zoli – éppen valami pénzt fizetett be a főnöke megbízásából…
– Szent ég! És mit szólt?
– Nem szólt az ott semmit, még a köszönésemet se fogadta el, csak sarkon fordult és kirohant. Akkor már tudtam, hogy vége: én ezen a munkahelyen biztos nem fogok dolgozni! Sejtettem, hogy amilyen féltékeny, ez most biztos azt hiszi, a főnök a szeretőm, azért jövök ki vele a hátsó szobából.
– És mit csináltál?
– Udvariasan végighallgattam Lajost, és siettem elbúcsúzni. Abba maradtunk, hogy holnap hívom, mert ha elfogadom az ajánlatát – egyébként majdnem a dupláját keresném, mint az óvodában – máris küldenek a pszichológushoz, az alkalmassági teszt kitöltésére. Azután rohantam haza, gyorsan levetettem az új ruhát, és kifésültem a hajamból a tupírt és főztem egy jó vacsorát – de ez már nem segített. Zoli vagy két óra késéssel, félrészegen jött haza, elmondott mindennek, hogy biztos megcsalom, hogy tudta ő, hogy nem leszek különb, mint az első felesége, de az legalább nem csináltatott magának két gyereket, hogy aztán ő húsz éven át fizethesse a gyerektartást, ha majd lelépek.
– Szentég! Ez tiszta bolond! De hát Te szereted őt, minden nap főtt vacsorával várod, soha sehová nem jössz el velünk, nehogy megharagudjon érte… de kár, hogy nem szóltál neki előre az állásajánlatról! Hiszen az ő nővére intézte a helyet. Nem mondtad neki?
– Próbáltam én megmagyarázni, hogy csak azért nem szóltam, mert nem akartam felesleges idegeskedést okozni neki, de a beleegyezése nélkül úgyse mentem volna új munkahelyre, de nem nagyon hallgatott meg. Végül azt mondta: Ő nem bánja, menjek, ha akarok, de arra ne számítsak, hogy ő fogja a két gyereket a napköziből hazahozni, ha én majd „túlórázgatok” a főnökömmel… Te, azt a metsző gúnyt, azt hallanod kellett volna, ahogy ezt odavágta, aztán elviharzott otthonról. Én meg átengedtem a gyerekeket Pannikához játszani, hogy átjöhessek hozzád elmondani, hogy jártam. Most mondd meg: mit vétettem? Hiszen csak jót akartam: több fizetést, hogy végre megvehessük az autót, hogy ne biciklivel kelljen tolnia a festőlétrát, amikor megy maszekolni, meg hogy legalább néha eljussunk a gyerekekkel kirándulni … sose fogja megérteni, hogy én nem az Eszter vagyok – aki képes volt a legjobb barátjával megcsalni – hogy szeretem őt, az összes bolondériájával együtt???
A férj:
– Hát ide figyelj, drága nővérkém! Én nem tudom, mit fundáltatok ki a Katival – ő azt mondja, te ajánlottad neki, hogy menjen a bankba dolgozni – de vedd tudomásul, hogy én se most léptem le a falvédőről! Már az is épp elég, hogy az óvodába nap mint nap találkozik a „drága” apukákkal, akik virággal meg bonbonnal kedveskednek neki, de azt még megemésztem. De azt, hogy majd beül a bankba, ahol nap mint nap férfiak flörtölnek vele, meg túlórázgat azzal a jóképű főnökkel, akivel olyan édes egyetértésben jöttek ki a belső ajtón amikor én épp ott voltam…hát ebből nem esztek! Ebből nem! Még hogy te vagy a kerítője? Hát erre végképp nem számítottam! Te aki láttad, mennyire odavoltam, amikor az Eszter elhagyott – jut eszembe: hiszen te mutattad be nekem a Katit, a kis Andris óvónőjét! Most meg elvennéd tőlem?
– Na de Zoli! Mi bajod van? Mit kiabálsz velem a kaputelefonon keresztül? Gyere föl, és mond el, mi történt, mert én ebből semmit se értek…
– Szóval azt se tudod, miről beszélek? Akkor semmi se igaz abból, hogy te küldted oda jelentkezni? Ebbe is hazudott, és elfelejtett szólni neked, hogy te vagy az alibi? Persze, honnan tudta volna, hogy épp abba a bankba van a főnök vállalkozói számlája… meg hogy néha én viszem be a bevételt!
– Zoli! Azonnal gyere föl, és beszéljük meg! Én nem vagyok hajlandó veled kaputelefonon keresztül vitatkozni.
– No itt vagyok. De ne gondold, hogy ettől megváltozik a véleményem!
– Ülj le, és bontsd ki azt a sört – neked készítettem, amíg felértél az emeletre. És most mesélj. Ezek szerint Kati volt bent a Kis Lajosnál a bankban, és te megláttad őt. Nem szólt előtte, hogy elmegy jelentkezni?
– Nem hát, mit tudom én, mit akart? Talán szépen átmenni oda, összeszűrni a levet a főnökkel, és majd kész tények elé állítani..
– Esküszöm, beteg vagy! Hát nem láttad hogy öltözik az az ember? Mindenki tudja, hogy a Lali meleg, évek óta él párkapcsolatban egy sráccal aki a Központban a Treasurynél dolgozik. Nagyon rendes, jó kolléga, a beosztottjaival is jó bánik, azért is gondoltam, hogy ajánlom a Katinak azt a helyet, ha már annyira elege van az óvodai munkából. Talán oda se figyelsz, amikor panaszkodik, de nagyon kihasználja az új helyettes, meg a gyerekekből és a „kedves szülőkből” is elege van! Nálunk a bankban a háttérben dolgozna három másik középkorú hölggyel, beiskoláznák…
– Aha, mint a Jóska feleségét! Az is akkor lépett le, amikor Pestre küldték tanfolyamra: addig-addig képezgették, amíg egyszer elfelejtett hazajönni. Köszönöm, ebből én nem kérek!
– Jaj Zolikám, sose fogsz kigyógyulni ebből a féltékenykedésből? Hiszen Kati tizenöt éve veled van jóban, rosszban. Szült neked két tündéri, okos kislányt szinte nincs magánélete, csak azt lesi, neked mi a jó, te mit szeretnél…tudod, hogy azért is akar váltani, és több pénzt keresni, hogy kocsit vehessetek? Hogy neked könnyebb legyen a munkába járás, a fusizás. Miért nem tudsz megbízni benne? Miért nem hiszed el, hogy szeret? Hmm?
– Nem tudom. Nem merek bízni… amikor hazamentem arra, hogy Anti és Eszter csomagol…akkor bennem összetört valami. Nem bírom elfelejteni, ahogy ott álltam, a kifosztott lakás küszöbén… nem élném ezt túl még egyszer, az biztos!
Szeretem, persze hogy szeretem a Katit, és az eszemmel tudom is, hogy nem hagyna el, de értsd meg: ilyen vagyok … most mit tegyek? Menjek haza, mintha mi sem történt volna? Megbocsát?
– Hát persze! Vegyél útközbe egy csokor vörös rózsát, aztán menj haza, és mond meg neki, hogy nem bánod, ha munkahelyet vált, de máskor az ilyen fontos dolgokat beszélje meg veled előre, és meg fogod érteni. Jó?
– Igen, megyek. Felhívnád mielőtt még hazaérek? Nem szeretek magyarázkodni… tedd meg helyettem nővérkém!
Epilógus:
Kati nem fogadta el a banki állásajánlatot, inkább átkérte magát az intézményen belül a bölcsődébe, ahol legalább a munkahelyi légkör elviselhetőbb. Itt aztán idővel tönkrement a gerince: talán a kicsik emelgetésétől, de a természetgyógyász szerint – aki gyakran kezeli őt – az ember gerince akkor is megtörik, ha olyan lelki terhet vesz magára, amit nehezen visel. És Zoli féltékenykedése és egyre súlyosbodó alkoholizmusa bizony nem könnyű teher.
6, Szabó Eszter Helka: Hazugság kipipálva
Gitta
Ötre ígérte magát Évi. Hallgatag lány, de mindenre odafigyel. Vele még Andrisról is beszélhetek őszintén. Tudom, hogy nem fog pletykálni. Na tessék, már berreg a csengő! Udvariasan kérdezte a lány, hogy nem zavar-e. Tudja, hogy Noncsi még csak kettő és fél. Úgy látom, még szunyókál. Gabi, a hétéves bátyja jól eljátszik a legóval, szóval a gyerekek sem zavarnak. Elmondta, milyen üzenettel küldte Andris, aki már egy hónapja felmondott az Elektrovill 2000 Kft.-nél, de azért rá-ránéz a régi dolgaira. Az új munkahelyével, a Transárammal még csak most ismerkedik a mérnök úr. Évi szorgalmas, igyekvő munkatársa volt Andrisnak, bár akadtak köztük nézeteltérések. Nehéz lehet Évinek a csőd szélén tántorgó cégnél, de ezt Andris is nagyon jól tudja. Tegnap este összekészített a lánynak egy írásos anyagot, azt már odaadtam, szóval jöhet a beszélgetés!
Évi azt mondta, hogy megszerette Bodajkot. Erre én panaszkodtam, hogy a mai napig idegenként tekintenek ránk a faluban. Bevallottam, hogy Andris már fél éve keresi nekünk Fehérváron a lakást, de még mindig nem talált megfelelőt. Nem igazán értem, miért, bár az is igaz, hogy a két kisgyerek mellől nehéz kimozdulnom. A lakáskeresés is Andrisra hárul, plusz az új munkahelyén is bizonyítania kell. Ennek a munkamániás, szingli lánynak talán nem kell magyaráznom, hogy Andris munka mellett végezte el a Műegyetemet, ráadásul négyes körüli átlaggal, ami igazán fantasztikus teljesítmény!
Mindig csodáltam a férjemet. Évi érdeklődve hallgatta a mi kettőnk különös történetét. Andris volt a legelső férfi az életemben, az ő számára meg én az első nő. A Nő! Gimibe együtt jártunk Pesten. Tizenhat éves voltam, ő tizennyolc, amikor összeházasodtunk. A szüleimnek gyámhatósági beleegyezés kellett a házassághoz. Miután leérettségiztem, Andris megpályázott egy állást ennél a bodajki cégnél. A szüleimnek nem tetszett a dolog. Az ő szülei is ellenezték. Tősgyökeres pesti családból származunk mindketten, mégis vállaltuk a vidéket. Valami újat, valami mást akartunk.
Hiányzik a városi élet, ha tudnád, Évi, mennyire hiányzik! Imádom Andrist, mindent megkapok tőle, amit csak szeretnék, mégis… szinte biztos voltam benne, hogy van valakije ott, Fehérváron, különben talált volna már lakást. Azért nem talál, mert nem is érdeke! Ki lehet az a másik, akinek a kezét szorongatta ott a hangszerbolt kirakata előtt? Talán csak egy kis lotyó, aki majd “lerepül” róla, olyan gyorsan, ahogy rászállt. Jaj, de mi van akkor, ha mégis a kolléganője? Meg sem említem neki az egészet. Azt mondom majd, hogy Gitta végre felcsípett egy pasit. Végig róla áradozott..
Andris
Amióta megismertem Juditot, úgy érzem, mintha visszafiatalodtam volna. Furcsa, mert Judit három évvel idősebb nálam, férje is van, mégis minden porcikám kívánja. Szeretem Gittát, a nejemet. Két gyerek után is csinos maradt. Mindent megtesz a családjáért. Úgy érzem, engem is változatlanul szeret, de Judit mégis más.
Jó most itt állni a fehérvári hangszerbolt kirakata előtt és fogni Judit már-már átlátszó porcelánkezét. Juditnak is tetszik az a gitár, amit együtt kinéztünk. A hónap végén meg is veszem neki. Jaj, de mit keres itt ilyenkor Évi?
Gyorsan elfordítottam a fejemet az ellenkező irányba, Juditot meg húztam befelé, egy kőoszlop mögé. Még szerencse, hogy árnyas oszlopsora van ennek az üzletnek. Vajon Évi felismert-e? Ha igen, biztosan elmondja Gittának, hogy egy idegen nő kezét szorongatva látott Fehérváron, Gittának meg azonnal leesik, miért nem találtam még mindig lakást. Tudom, hogy pokolian unja Bodajkot. Na, én is, de nekem legalább itt az új munkahely, hát én aztán nem unatkozom! Gittának se kellene, ott a két gyerek és a háztartás, az miért nem elégíti ki? Gitta világéletében lusta volt, rossz tanuló. A tanítóképzőt is csak az én unszolásomra végezte el, azt is csak közepesekkel. Bezzeg Judit! Ő ugyanúgy villamosmérnök, mint én. Imádja a munkáját. Végre egy nő az életemben, akiről szakmai dolgokról is lehet beszélgetni! Na, Évivel is lehetett valamennyire, de Évi nagyon zárkózott lány. Ráadásul csak technikus, bár becsülendő, hogy nyitott az új dolgokra. Judit sokkal több ennél. Élmény volt vele az ágyban. Olyan szenvedélyesen csinálta, amit Gittával még sohasem éltem át.
Ma végre meg mertem kérdezni Judittól, hogy elhagyná-e értem a férjét. Azt mondta, hogy már „kiszeretett belőle”, de nem tudhatom, mennyire hihetek neki. Mi van, ha csak játszik velem, mint macska az egérrel? Szeretőnek kellek? Esetleg csak az a gitár kell neki? Gitta mindenesetre egy stabil pont az életemben. Mit mondjak neki, ha rákérdez a lakásra? Márpedig rákérdez.
Ma végre a sarkamra állok és a szemébe mondom, hogy ne várja ölbe tett kézzel a berendezett fészket. Egy mesét is körítek mellé: ma végre találtam egy első emeleti, gyönyörű lakást, éppen olyat, amilyenre Gitta mindig is vágyott. Igen ám, csakhogy mikor bementem, a kisebbik szobában ott kuksolt egy ismeretlen férfi. Azt mondta, hogy ő a bérlő, őt a tulaj innen ki nem rakja! Gitta beveszi majd ezt a dumát, elvégre ugyanez történt a haverommal. Hogy ez nekem eddig miért nem jutott eszembe?
7, Kutasi Horváth Katalin: Hilda bosszúja
– Mi a bűnöd, te lány? Az egész falu összes cipőjét neked kell kipucolnod?
– Valami ilyesmi! – mosolygott pajkosan a boltosra Hilda, miközben a táskájába süllyesztette a két tubust.
*
– Hát ez meg mi? – kérdezte döbbenten Zita, mikor az utolsó óra után vajszínű nerckabátjáért nyúlt, és indult volna haza. Őrült nagy fekete foltok éktelenkedtek ugyanis mindkét zsebe körül, kívül-belül…
*
– Hilda, miért tetted ezt? – kérdezte középiskolai osztályfőnöke, miután körültekintően és egyértelműen megbizonyosodott a bűnös kilétéről. Elég volt tüzetesen megvizsgálni az arcokat…
Hilda nem tagadta, hogy egy-egy tubus cipőkrémet nyomott Zita kabátjának zsebeibe, megbánást egyáltalán nem tanúsított, inkább még büszke is volt rá, elégedetten vette tudomásul a végeredményt: a használhatatlan ruhadarabot.
– Tesztelni akartam a folttisztítók hatását!
– Elég volt! Ez már rég nem tréfa!
– Elszerette a fiúmat!
– Így akartál bosszút állni? Hisz barátnők vagytok!
– Voltunk…
– Nem tudtátok volna megbeszélni, máshogy rendezni ezt a dolgot?
– Ugyan… Egy faluban élünk. Együtt nőttünk fel. Óvodás korunkban már egy csoportba, általánosban is egy osztályba jártunk.
Mindig tudtunk egymás öröméről, bánatáról, szívügyéről. Mindent tudott rólam és Tibiről is. És ezek után suttyomban elfogadta a közeledését, bátorította őt. Ki tudja, mióta űzték már kettős játékukat? Ma reggel véletlenül lelepleződtek. Megláttam őket, ahogy csókolóznak. Azt hitték, jól elbújtak. Így hátba támadni! De Tibihez is lesz egy-két szavam…
– Zita?
– Mit tehetek arról, hogy Tibi belém habarodott? Már látszott, hogy nincs minden rendben közöttük. Úgyis szakítottak volna előbb vagy utóbb. Elkerülhetetlen volt. Nem is illettek egymáshoz. Hilda annyira vakon szerette, hogy észre se vette ezt. Engedélyt kellett volna kérnem tőle, hogy járhassak Tiborral? Épp mosolyszünet volt köztük…
– Te álnok!
– Lányok, a többit a fegyelmi tárgyaláson. Most nézzünk valamit, amiben haza tud menni Zita…
*
Hildát fegyelmi határozattal másik osztályba helyezték, az okozott anyagi kárt pedig meg kellett fizetnie. A lányok mindvégig kerülték egymást, középiskola után pedig másfelé sodorta őket az élet. Hilda továbbtanult, szép hivatást választott. Már megtalálta a párját, férjhez ment a falujához közeli nagyvárosba. Zita még keresgél, Tibort már rég elfelejtette. Ő a fővárosban él, itt dolgozik tanult szakmájában.
8, Ordas Andrea: Egy meg nem született gyermek meséje.
Karcsi:
Ez a lány olyan gyönyörű! Okos is, kedves is, igazán megérdemelne egy normális pasit végre! Amikor az egyetemen megismertem valami vén kéjenc jött érte minden nap, és kicsit zűrös csajszi volt. De most ahogy elnézem itt, ahogy a limonádéját szürcsöli…
-Szia Márti, megismersz? Nincs kedved táncolni?
Márti:
Na nézd a Karcsi! Az okostojás! Egész klassz pasi lett belőle. Emlékszem az egyetemen mindenki utálta, de nekem már akkor is tetszettek az okos szemei, csak ne hordta volna fenn úgy az orrát. Meg azért kicsit izmosabb és soványabb lett. Biztos észre se vett, persze biztos azt hiszi, hogy még mindig a vén kecském mellett hajtok. Hát nem, elegem lett belőle, unalmas és a pénz nem minden. Csak ne lenne ez a srác olyan flegma, biztos nem fog felkérni, már ha egyáltalán megismer. Na. Jön!
-Szia Karcsi! Persze, bár megváltoztál. Miért ne? Mehetünk.
Karcsi:
Elveszem ezt a lányt! Imádom! Szerencsés vagyok, hogy az a vén kecske, épp jókor volt bunkó vele. Mondjuk kicsit vigyáznom kéne, nem védekezünk, de nem számít, ha lesz gyerek az is kész csoda lesz. Ha olyan gyönyörű lesz mint ő, és olyan okos mint én… Csak meg ne csaljon! Holnap kéri vissza a kulcsot az öregtől. Csak nem fogja elcsavarni a fejét a vén fickó… Mondjuk a pénz nagy úr…
Márti:
Jaj de nincs kedvem találkozni az öreggel… Ez a hányinger már megint! Már egy hónapja gyötör, kb. azóta, hogy találkoztam az én gyönyörű okos Karcsimmal. Olyan erős és magabiztos, és okos. Biztonságban érzem magam mellette, és szerelmes vagyok. Hiszem, hogy együtt sokra visszük, csak ezen a találkozáson legyünk túl az öreggel.
Karcsi:
Milyen sokáig elmarad ez a lány! Biztos lefeküdt az öreggel, az ígér neki valami szépet, mondjuk egy új ruhát, vagy egy kocsit, netán lakást, és már el is felejti, hogy itthon várom. Mennyire szeretem ezt a lányt, az is lehet hogy terhes, mostanában gyakran van rosszul reggelente… Lehet hogy még az öreg csinálta fel? Ha akkor nem is, most biztos! Mi van, ha csak arra kellek neki, hogy legyen apja kölkének? Hiába hívom, kikapcsolta a telefonját. Persze, aközben zavarná, ha a hülye pasija, felhívná… Vajon hányszor feküdt le vele, míg dolgoztam? Megcsalt, érzem! De engem nem fog hülyére venni!
Márti:
Hol vagy már te vén kecske?!? Legalább a telefont vennéd fel! Itt várlak már több mint fél órája… A telefonom! Ennek is most kellett leesnie! Most, hogy hívom fel Karcsit, hogy az öreg késik? De muszály megvárnom, mert az albérletben nem cserélhetünk zárat, és nem örülnék, ha csak úgy beállítana, vissza kell kérnem a kulcsot, így Karcsinak is lehet sajátja! Mi az hogy nem hozta el? Hogy menjek fel hozzá?!? Azt aztán lesheti, megvárom a kapunál. Siethetne már, Karcsi biztos ideges, már rég otthon kéne lennem.
Karcsi:
– Lefeküdtél vele igaz? Azért nem vetted fel a telefont! Hányszor csaltál meg vele?
Márti:
– Karcsikám, hogy feküdtem volna le vele, mikor téged szeretlek?
Karcsi:
– Valld be, hogy végig az orromnál fogva vezettél! Az elejétől fogva! Igaz?!?
Márti:
– Te bolond, hát szerelmes vagyok beléd, nem veszed észre? Veled fekszem, veled kelek, ha nem vagy mellettem akkor is csak rád gondolok!
Karcsi:
– Rám gondolsz mi? Azért nem telefonáltál?!? Nyilván őkecskeségét zavarta a telefon, ezért kapcsoltad ki!?! Valld be, hogy megcsaltál vele!!!
Márti:
– Édes féltékeny bolondom! A telefonom leesett, hazafelé beadtam a szervízbe és, holnapra kész. Gyere ide, fogd meg a pocakom. Van egy hírem.
Karcsi:
– Persze, pont most ment tönkre a telefonod! Fogdostasd a pocakod az öregeddel. Valld már be, hogy megcsaltál vele!!! Valld be, vagy olyat teszek… Terhes vagy mi? Az övé, ugye? Persze azt várod, hogy elhiggyem, hogy az enyém a gyerek! Na mi lesz? Miért hallgatsz? Ne bőgj! Jobb ha bevallod, hogy megcsaltál!!!
Márti:
– Hogy beszélhetsz így velem? Mi okot adtam rá? Szeretlek…
Karcsi:
– Egyszerűen csak valld be! Gyerünk! Nem hallod?
Márti:
-Tudod mit? Bevallom, bevallok én mindent, csak ne gyötörj már! Karcsikám! Ölelj át kérlek! Gyerekem lesz tőled, csináltam tesztet. Örülsz?
Karcsi:
Na elmész te a… Végeztünk! Bevallod, hogy megcsaltál, és még azt akarod elhitetni, hogy tőlem vagy terhes?!? Nesze itt a kulcsod! Majd az öreg kifizeti neked az abortuszod! Engem többet nem látsz!
Márti:
– Karcsi, Karcsikám! Ne hagyj el, szeretlek!
Két év múlva
Karcsi:
– Márti? Őt nagyon szerettem, de elvetette a gyerekemet, és aztán szakított velem.
Márti:
Karcsi? Nagyon szerettem, de rákényszerített, hogy elvetessem a gyerekét, majd szakítottunk.
Karcsi, Klári: Kár, szép gyerek lett volna, hisz szép szerelem volt a miénk…
9, Szabó Eszter Helka: Csak egy e-mail
Karcsi
Átmentem egy kis ásványvízért a konyhába. Sohasem tartok a munkaszobában sem folyadékot, sem ételt. Erre szoktattam a fiunkat, Balázst is. Ahol számítógép, szkenner és egyéb technikai eszközök vannak, ott nem lehet folyadék, kosz, de még csak por sem! A laptopom nyitva maradt az asztalon. Zsuzsa, a feleségem – már tizenöt éve vagyunk együtt – tudja, hogy nem kutakodhat a dolgaim után. A pénzügyeimhez sincs semmi köze, kivéve a kosztpénzt. Mindenről én döntök. Ehhez szoktam.
Zsuzsa semmit sem tud Vikiről. A levelezésem nyitva maradt a gépen, de aligha kell attól tartanom, hogy Zsuzsa nézegeti. Amúgy is tele van munkával. Gyakran hazahozza az adminisztrációt. Az óráirra is idehaza készül. Viki gyógytornász, ráadásul egyedül van a fürdőben. Nincs senkije az égvilágon., a legközelebbi rokonai is vagy háromszáz kilométerre élnek. Folyton túlóráztatják azt a szegény lányt. Hétvégén is őt rendelik be ügyeletre a fürdőbe. Ki mást szipolyoznának ki, ha nem egy szinglit?
Viki elküldte a csatolmányt, ami biztosan vírus. Ezek a libák nem értenek a géphez, sem Zsuzsa, sem Viki. Nem is értem, miért nem tanítják nekik az iskolában a vírusvédelmet? Az azért furcsa, hogy Zsuzsa ilyenkor a dolgozószobában van, ráadásul ma arra hivatkozott, hogy kellene neki a gépem. Szombaton délelőtt főzni szokott máskor, nem dolgozni! Talán neki is van valamilyen titkos barátja? Nem örülnék neki, mert Zsuzsa a feleségem és csakis, kizárólag az enyém! Ez a lakás is az enyém, szóval Zsuzsa az én kenyeremet eszi. Apám meg is mondta, hogy rövid pórázon kell tartani a nőket, különben elkanászodnak. Bekapok még egy szendvicset, aztán válaszolok Vikinek.
Zsuzsa
Karcsi sosem engedett a gépe közelébe, mintha valami titkolnivalója lett volna előttem. Most, hogy itt vagyok a szobában, csak belenézek, mi is az a halaszthatatlan munka, amit ilyenkor csinál. Lássuk csak! Nini, egy e-mail, méghozzá nyitva! Mi az, hogy “Drága Viki!”? Hogy szólíthat egy nőt rajtam kívül “drágának”? Hát nem én vagyok a legdrágább neki a világon? Egyáltalán, ki az a Viki? Nekem csak egy név, de neki bizonyára jóval több ennél!
Na tessék, még a levél szövegében is hogy udvarol neki! “Vírus került a gépedre, drágám, az ilyet sohase nyisd meg…” Hát persze, azzal akar bevágódni ennél a nőnél, hogy nem ért a számítógéphez! Vajon más nőknek is ezzel a módszerrel csapja a szelet? Hiába görgetem, csupa hivatalos levél, ilyen cég, amolyan megrendelő, “Tisztelt Uram”, mind érdektelen. Ezek szerint csak ez a Viki lenne neki? Vajon jobb nő lehet nálam? Lefeküdt vele? Viszonya van vele? Ha igen, akkor mióta? Hol és mikor ismerkedhetett meg Vikivel?
Jöjjön csak vissza a konyhából, majd lekapom én a tíz körméről! Fapofával képes válaszolni, hogy Viki a gyógytornász a fürdőben, ha akarom, én is találkozhatok vele. Ráadásul még sajnáltatja is, hogy szegény lány egyke, már régen meghaltak a szülei … hogy a könnyem ki ne csorduljon már! Ki az, akinek “happy ” az élete, mégis, mit gondol? Aztán mennyit költhet Vikire? Fogadni mernék, hogy Balázska szája elől hurcolja el a falatot annak a ribancnak! Na, ez ezentúl nem így lesz, “drága” férjecském! Elszámolsz nekem minden fillérrel, továbbá igényt tartok a bankszámláid megismerésére! Méghogy banktitok? Majd adok én neked! Vedd tudomásul, drága, hogy nekem is lehetnek titkaim! Arra a kollégámra féltékenykedhetsz, amelyikre csak akarsz! Balázska, te meg ne pityeregj, nem történt semmi! Csak egy e-mail…
10, Holéczi Zsuzsa: Hogyan tovább?
Éva:
Drága András! Ahogy ma este elindultál lefelé a lépcsőn, érzetem az elbizonytalanodásodat, és ez nagyon fájt! Hidd el, álmomban sem gondoltam, hogy így fog a fiam viselkedni Veled, hiszen mielőtt jöttél, leültem vele beszélgetni, és elmondtam neki, hogy annyi egyedül töltött év után, ami az apjától való elválás óta eltelt, most először érzem azt, hogy van valaki, aki mellett biztonságban érezném magamat. Látszólag megértette, azt mondta, tudja, hogy kell nekem egy felnőtt barát akivel azt is megbeszélhetem, amit vele nem. Akkor még azt mondta, hogy ő már nagyfiú és megérti, hogy nem maradhatok egyedül ha majd neki is lesz barátnője – és látod: mégis! Most is előttem van ahogy azt kiabálta az ajtóban, hogy: „Nem jöhetsz be! Ez az én anyukám!”
Mondd, mit tegyek?! Rettenetes életünk volt a férjem mellett, nagyon megviselte Dávidot az apja folyamatos terrorja, a sok bántás – pedig akkor még csak négy éves volt. Tudod, meséltem neked, hogy anyagi és erkölcsi támogatás nélkül évekbe telt amíg lábra álltam – és akkor nem volt más mellettem, csak a kicsi fiam. Persze, hogy összenőttünk a megpróbáltatások során – talán ezért is nem kerestem azóta sem senkinek a társaságát – és nehezen mertem elhinni, hogy nekem még lehet más férfi társságom is, mint a fiam, de hidd el, már akarom a kapcsolatunkat, és mindent megtennék, hogy összebékítselek benneteket, de ő úgy érzi, elég egy pasi a házban – és az csak ő lehet.
Igen, tudom, hogy én rontottam el, mert sok tekintetben felnőtt szerepet osztottam rá, a bizalmasom volt. Most már tudom, hogy a fiunk sosem lehet a barátunk, meg kell húzni a határt – de fogalmam sincs, hogyan fogjak hozzá?
Kérlek, segíts! Mondd meg, hogyan tovább, és én mindent megteszek, hogy melletted maradhassak.
Nagyon várom a válaszod! Szeretlek:
Éva
Dávid:
– Szia Bence! Nem hívtalak későn? Muszáj valakinek elmondanom, mi történt, ezt most csak veled beszélhetem meg.
– Á, nem! Még nem alszom, várom hogy apuék hazaérjenek, addig a nagyi van itt nálunk, de ő ott szunyókál a fotelben a nappaliban. Mondd, mi a baj?
– Hát nem is tudom, hol kezdjem. Tudod, hogy mi anyuval már nagyon régen csak ketten vagyunk – és ez így van jól. Tudom persze, hogy a te apukád tök rendes, meg elvisz benneteket nyaralni is, de amíg mi apuval laktunk, nagyon sokszor bántotta anyut, mert rettenetesen féltékeny volt rá, és ha olyankor meg akartam védeni, engem is ellökött, vagy megpofozott nem is egyszer. Szóval, jó volt, amikor végre elváltak és ketten lehettünk, még ha néha alig volt pénzünk hó végén ennivalóra, akkor is.
– Igen, mesélted, tök rossz lehetett nektek. De aztán anyukád meggyógyult, lett rendes munkája, és már jól életek.
– Hát ez az! Annyira jó, hogy felnőttként kezel, hogy mindent megbeszél velem, hogy együtt járunk mindenhová, erre most mi történt? Beleszeretett egy pasi, és ma este hazahozta!
– Micsoda? Csak úgy hazaállított valakivel?
– Hát nem, mondta a múltkor, hogy van valaki, akire azt mondta, a lelki társa lehetne, meg fizikailag is vonzódik hozzá … igen, azt hiszem ezt mondta, és megkért, hogy bemutathassa.
– Hát akkor meg mi a baj? Végre ti is hárman lesztek! Együtt mehetne a két család nyaralni – hát nem lenne tök jó? És mi van? Láttad már?
– Igen. Ma este. De amikor megláttam, hogy anyu mint egy bakfislány, körülrajongja a lépcsőházban, elöntött a düh, és azt kiabáltam, hogy menjen innen, vagy valami ilyesmit. Én se tudom, miért, hiszen anya megkért, hogy fogadjam szívesen… de egyszerűen nem ment!
– Hát ezt jól elintézted! És mi lett?
– Látszott a pasin, hogy nagyon meglepődött, és szabadkozva elment. Aztán anyu sírt, én meg már nagyon bánom, hogy féltékeny lettem rá. Hülyén viselkedtem, már tudom. De hát tényleg olyan jól megvoltunk anyámmal hét éven át, minek ide bárki is? Ha nem ketten lennénk, biztos nem az én kedvencemeit főzné, hétvégenként nem oda mennénk ahová én szeretném, az biztos.
– Ezt bizony jól elintézted! És beszéltél azóta anyukáddal?
– Nem, bevonult a szobájába, és ha jól láttam levelet ír a laptopon. Gondolom, a pasinak ír, szabadkozik miattam. Olyan égő!
– Kíváncsi vagy a véleményemre? Szerintem attól, hogy ott lenne egy pasi veletek, és szerveznétek közös programokat inkább jobb lenne neked – hiszen eleinte biztos a kedvedbe járna, még talán külföldre is elmennétek. Aztán meg több szabadságod is lenne, anyukád figyelme megoszlana közte meg közted, nem ellenőrizné folyton hogy hol jársz, meg nem aggódna annyit ha egy kicsit bandázunk és később mégy haza… nem gondolod?
– Azt mondod, hülye voltam? És hogy próbáljam anyut kibékíteni és kérjem meg, hogy hívja meg újra?
– Én azt hiszem, a helyedben azt kérném az anyukádtól, hogy hívja meg őt, de ne hozzátok, hanem valahol találkozzatok: az nem olyan, mintha a lakásotokba jön, előbb beszélgess vele valahol, és majd utána megmondod anyukádnak, hogy szimpatikus-e.
– Köszi, ez tényleg jó lesz. Remélem nem riasztottam el végleg, ha már ilyen fafej voltam. De legalább látta, hogy engem nem lehet csak úgy félreállítani, velem számolnia kell!
– Oké, akkor most beszélj a mamáddal. Holnap dumálunk!
– Jó, addig szoríts nekem. Csá!
11, Jalcs Irén: Féltékenységi keringő
Vica
Ó, csak ezek a hétfő reggelek ne lennének. Ilyenkor minden még fájdalmasabb és csak a kérdések sokasága érlelődik bennem. Ködös a reggel. Ami még szomorúbbá varázsolja a lelkem. Munkába sietek. Na, ez túlzás, inkább csak döcögök. Minden hétfő reggelen egy félórával korábban indulok. Veszek a péknél egy csokis karikát és szépen lassan, komótosan sétálok a metró felé. Erőt és boldogságot remélek ettől a csokis valamitől, amit más napokon soha nem vennék meg. Nem kedvelem ezeket a ki tudja miből készült látványos csodákat, de a hétfő az más. Igaz, se erőt, se boldogságot nem kapok, de ott él bennem a remény, hogy talán most. Őrült hétvége és ki tudja, hogy mi vár rám? Odahaza a Pista gyötör halálra. A munkahelyemen meg ez a padlizsán Mónika. Én hívom így, mert olyan óriási padlizsán színű körmei vannak, hogy jeges vacogás fut át rajtam ha ránézek. Igaz váltogatja a körömlakk színeit de ez lehet a kedvence, mert ebben a színben gyakrabban látom. Néha kedvem lenne egy fazék forró vízbe dobni és kicsit megfőzni, hátha veszítene színéből és abból a feltörekvő ambíciójából kicsit. Sajog kezem, lábam. Nem csak lelkileg de testileg is megviselnek a hétvégék. Van sport rendesen. Ennek talán örülnöm kéne de nem olyan ez amire egy nő vágyna. Féltékenységi keringőknek hívom én ezeket, mikor a Pista hevesen ölel, csókol, bókol és addig kényeztet amíg sikítva kiáltom, hogy köszi, elég lesz egy hétre. Tíz éve élünk együtt, de langyos minden. Mikor megismertem a sarki fűszeresnél dolgozott. Naponta találkoztunk és mindig kedvesen bókolt. Néha esténként segített hazavinni a szatyrokat. Így kezdődött. Egy rossz házasságon volt túl és lelkileg összetörve és anyagilag kisemmizve, próbált új életet kezdeni velem. Mikor hozzám költözött azt hittem, hogy érez irántam valamit de ma már tudom, hogy minden bók és féltékenység csak azért van, hogy biztonságban tudja magát. Hétvégeken pedig azért szeret oly hevesen, mert fél, hogy a főnökömmel bújok ágyba, és akkor inogni kezdene a biztonsága. Most még bírja a tempót de mi lesz később mikor a libidó már feladni készül? Nagy a gyanúm, hogy Viagrát szed, de nincs rá bizonyítékom. Olyan heves hatvan évesen, hogy biztos vagyok a megérzéseimben. Száraz a sütemény vége. Ez is egyre rosszabb. Közeledek a munkahelyemhez, ahol kivétel nélkül mindenki azt hiszi, hogy a főnök szeretője vagyok. Soha nem voltam az. Lehettem volna de nem így akartam érvényesülni. Bedobhattam volna a kis női trükköket. Felcsúszott szoknya szélek, le, le csúszó ruhapántok. Ó, és még száz és száz apró trükk amivel fel lehet kelteni egy férfi érdeklődését, de soha nem kevertem össze a munkát a magánélettel. Dezsőt a főnökömet, több mint harminc éve ismerem. Szinte egy időben kerültünk a céghez. Ő akkor végzett a főiskolán és osztályvezetőként kezdett. Én lettem a titkárnője. Ma már kereskedelmi igazgató és én vagyok a helyettese. Sok mindenen keresztül mentünk az évek során és sokat dolgoztunk, hogy el tudjuk érni azt ahol most vagyunk. Barátok vagyunk, hisz az évek összekovácsoltak minket. Együtt sírtunk és nevettünk, de egymás ágyába soha nem kötöttünk ki. Nem érdekelt mit gondolnak mások, mert az én lelkiismeretem tiszta és ez a lényeg. Mindig boldogan mentem dolgozni de néhány hónapja kezdett minden megváltozni. Akkor került hozzánk ez a padlizsán Mónika. Fiatal, szép, ambiciózus, és tudja, nagyon jól tudja, hogy mit akar. Tudása? Nem buta. Helyén van az esze és értelmes, okos nő. Az öltözködésétől nem vagyok elragadtatva. Kihívó és vad! Hódítani akar és ki is lehetne a kiszemelt áldozat más mint Dezső. Gyakran érzek valami furcsa érzést a gyomromban, mikor pánik szerű érzés tör rám, hogy ez a kis padlizsán ki fog túrni az állásomból. Félek, mert akkor mit csinálok? Ötven felett már nem nagyon kapkodnak az emberért, még akkor sem ha olyan szakmai háttere és tudása van mint nekem. Negyed órával korábban érkeztem, de már nem én vagyok az első. A kis padlizsán már a gép előtt ül,úgy tesz mint aki szorgalmasan dolgozik, de tutira veszem, hogy a közösségi oldalon csetel. Köszönök neki. Félvállról felém dob egy sziát, majd valami megmagyarázhatatlan mosollyal az arcán még megkérdezi, na milyen volt a hétvége? Kösz, jó. Dadogom, de már lépek is tovább. Nem akarom tovább folytatni a beszélgetést. Az a mosoly! Talán tud valamit? Tudja, hogy milyenek a hétvégék nálunk? Butaság. Honnan is tudná? A Dezső! Biztosan a Dezső mesélt neki valamit. Akkor viszont nagy a gond, mert veszélyben a munkám. Ki fog túrni a kis bestia! Ó, de szívesen dobnám abba a bizonyos rotyogó fazékba. Rám néz és mosolyog. Ne dühíts tovább, mert ha harcba hívsz akkor én harcolni fogok a végsőkig.
Pista
Milyen új találmány ez az óriási iroda? Rideg és olyan mint valami kutyaól. Sok kis kutyaól, egymás mellett, ahová a dolgozók próbálnak valami kis melegséget becsempészni. Itt egy maci, ott egy fotó, száraz vagy éppen friss virág. Embertelen. Én megőrülnék ha itt kéne dolgoznom. Nem is csodálkozom, hogy mindig olyan ideges az én Vicám. Egész héten nem lehet vele beszélni. Esténként mikor hazaér csak dúl, fúl és csak csapkod. Ha kérdezem, mi a baj, akkor nem válaszol. Mindig nehezen értettem meg a nőket, de Vicát még nehezebb. Élhetnénk boldogan, de nem akar összejönni. Olyan boldog voltam mikor összeköltöztünk. Úgy éreztem, hogy megtaláltam azt a nőt aki boldoggá tehet és akit én is boldoggá tehetem őt. Nem volt egyszerű az indulás, mert sokat aggódtam a miatt, hogy hogyan tudja azt elfogadni, hogy nincs semmim. A válás padlóra küldött. Ő mindig hangsúlyozta, hogy nem érdekli, hogy mim van. Ezt sokáig el is hittem, de mostanában kezdem úgy érezni, hogy azt hiszi azért vagyok vele, mert ez biztonság számomra. Való igaz, nehéz lenne hatvan évesen új életet kezdeni, de nem ijednék meg. Én szeretem ezt a nőt. Jóságos és kedves, bár mostanában valami nem kerek. Lehet, hogy mégis csak beleszeretett ebbe a Dezsőbe? Á, nem. Akkor már rég észrevettem volna. Kezdek féltékeny lenni, de ez egészséges féltékenység. Hol lehet az én Vicám? Nincs a helyén. Biztosan már elment ebédelni. Na, ez a tervem sem jött össze. Gondoltam meglepem és ma elhívom a közeli vendéglőbe ebédelni. Megvárom. Igaz már sok értelme nincs, de legalább váltunk néhány szót és adok neki egy puszit. Úgy is mindig azt mondja, hogy csak hétvégeken kényeztetem. Kényeztetném én a hét minden napján, de olyan ideges egész héten, hogy jobbnak látom ha csendben maradok. Kettőre még így is odaérek az orvoshoz. Íratok Viagrát. Nem vagyok rá büszke, hogy egy gyógyszert is be kell vetnem a sikerért, de hiába, repülnek az évek és hol van már az a régi Pista. A kardiológusom óvatosságra int ezzel a kék pirulával kapcsolatban, de kérdezném, ő hogyan csinálja, mert ő is ott van korban ahol én. Dumálnak ezek is össze, vissza. Na, ez a zöld fotel elég kényelmesnek tűnik. Innen pont rálátok Vicusom íróasztalára és egyből észre veszem ha visszaérkezik. Furcsa! Már jó negyed órája itt sétálok, de senki nem kérdezte meg, hogy mit keresek itt. Ismerik itt egyáltalán egymást az emberek? Hozhattam volna egy újságot, hogy ne unatkozzak, de majd csak kibírom valahogyan. Jó, kényelmes ez a fotel. Mennyi gyötört arcú ember. Itt mindenki boldogtalan? Jaj, és ez a nő! Olyan közel van hozzám, hogy érzem az illatát. Szép arca van és fiatal. Telefonál. Jézusom! Mekkora körmei vannak és a színe! Nem vagyok kíváncsi arra, hogy kivel és mit beszél, de kénytelen vagyok hallgatni, ha már ide ültem le.
– Képzeld, posztoltam a fotót. Ja, és olyan nagy sikere van. Megyek lassan majd ebédelni csak az a vén dög megelőzött. Most kénytelen vagyok megvárni amíg visszaér. Nem, nem tudok addig elmenni, mert nekem kell fogadni a hívásokat. Megint a főnökkel ment. Ezer éve ismerik egymást. Ó, ne hidd! A Dezsőnek nem kell már ilyen vén hús, csak barátok. A Dezső az enyém lesz, meg a Vica helye is! Mindent befogok vetni, hogy kitúrjam őt. Ne félts engem. Ügyes leszek. Bár nem egyszerű, mert szakmailag nagyon ott van a csaj, de majd megkeresem az érzékeny pontját. Nem érdekel engem, hogy nyugdíj előtt van. Velem ki törődik? Tudod mivel fogom kikészíteni? Az otthoni dolgairól mesélt Dezső a múltkor valamit. Na, onnan támadok. Valami olyasmit mondott, hogy nincs rendben minden. Van valami élettársa aki csak a pénzéért van vele. Ja, és képzeld, házas életet is csak hétvégeken élnek. Ja. Nem. Nem így mondta konkrétan, de ez a lényeg. Szét marom a lelkét! Majd meglátod, és akkor a Te Mónika barátnőd igazgató helyettes lesz. Semmi más vágyam nincs. Azt is. Elég jó pasi a Dezső. Ki tudja, lehet még feleségül is vesz. Ó, ne izgulj, a feleségét is elrendezem. Most le kell tennem, mert már jönnek és nem lenne jó ha a Dezső rájönne, hogy magánbeszélgetést folytatok. Azért a Vica élettársát megnézném egyszer. Kíváncsi vagyok rá, hogyan is nézhet ki. Nem! Ne viccelj! Ő soha nem kéne. Még akkor sem ha ő lenne a világ legszebb pasija, hisz egy csóró. Nincs semmije. Na, pusszantalak. Csá, csumika, puszika. Este hívlak.
Jóságos ég! Merre fussak? Ez sok volt. Nem akarok most a Vicámmal találkozni, mert amit az arcomon látna, annak nem örülne. Megpróbálok arra menni, csak van ott is egy kijárat. Szegény Vicám. Most már kezdek sok mindent érteni, de hogyan segítsek neki? Ó, azok a körmök és az a fekete lélek! Rosszul vagyok!