TE és ÉN 10.

TÉMA: GYÁVASÁG

1, Kutasi Horváth Katalin: A tizedik barázda

Odüsszeusz

Már szervezkedtek a görögök Trója ellen, mikor Odüsszeuszt azon kapták, hogy…

– Hé, Odüsszeusz! Mi a csudát művelsz? Háborúban van most a férfiember helye!
– Nem látsz a szemedtől? Szántok! Minek kérded?
– Szántasz… És nem telik még egy ökörre, hogy szamarat fogsz be mellé?
– Te meg mit szólsz bele? Mi közöd hozzá? Jól megvannak ezek egymással! – mutatott ingerülten az ökör és a szamár felé.
– Na persze, te tudod! De inkább a fegyvereidre lenne gondod!

Odüsszeusz csak vállat rándított, aztán belemerült a barázdákba. De máris ott volt a következő érdeklődő:

– Te, Odüsszeusz, mi van a fejeden?
– Tán nem láttál még kalapot?
– Ez neked kalap? És mégis miféle?
– Irigyled a jó kis nemezt tőlem! Ismerlek!
– Igen, főleg ezt a tojáshéjformát! – gúnyolódott a másik.

Odüsszeusz meg gúnyosan elhajította a kalapját, és még nagyobb erőbedobással vetette bele magát a munkába. És természetesen máris ott volt a harmadik kíváncsiskodó is:

– Az Istenekre, Odüsszeusz! Mégis mit vetsz?
– Nyilván látod, hogy sót!
– Sót? Megőrültél? Nem tudod, mekkora kárt okozol?
– Elmész innen, te, nagy okos! Az én földem! – felelte hetykén, és már örült, hogy lassan eléri a szándékát, azaz végre bolondnak nyilvánítják, így nem kell részt vennie a háborúban…
– Papa, ezt nem hiszem el!
– De miért, Bence? Csak mert a trójai faló ötletével olyan leleményesnek bizonyult Odüsszeusz?
– Igen, ezért is. Mégiscsak központi hős!
– Azzá válik, miután a tizedik barázdába csecsemő fiát teszik a közeledő állatok elé…
– Szóval visszafogta az állatokat, ezért bebizonyította, hogy értelmes, így kénytelen volt csatlakozni a hadba indulókhoz?
– Pontosan így történt, Bence! Ekkor még nem volt kellően leleményes…
– Azaz szerencsére nem volt kellően őrült!

Télemakhosz

 – Télemakhosz, igaz-e, hogy apád miattad állt be annakidején a trójaiak ellen a hadba?

 A fiú, aki régóta várta már haza atyját a trójai háborúból, az atyját, akit nem ismert, mert nélküle kellett felnőnie, kelletlenül válaszolt:

 – Igen, szeretett nagyon, bár alig tarthatott egy kicsit a kezében, mert elszólította mellőlünk a háború, képtelen lett volna a legkisebb kárt tenni bennem! Miattam…
– Nem gondolod, hogy őrült volt? – szakította félbe a kérdező. – Aki ilyesmit tettet, az valamilyen szinten biztos, hogy az!
– Csak leleményes… – szűrte a hangokat a fogai közül Télemakhosz.
– De nem jött be a számítása! – kiáltott fel kárörvendően Odüsszeusz vetélytársa.
– Akkor az egyszer nem, de én ezt is csak a javára írom! Egyébként van, aki azt mondja, nem őrültséget tettetett apám, hanem jósolt. A sóval behintett barázdákkal egy-egy kárba veszett évet jósolt a hadaknak!
– Na persze! De elő ne gyere most meg a falovas ötletével!
– Ugyan! Van más is a tarsolyomban! Hisz anyám kezét is leleménnyel szerezte meg!
– Erről nem is hallottam! – kapott a szón a vetélytárs.
– Érezte, hogy nincs esélye a sok kérő közt a szépséges Helenénél, így egy ügyes egyezséggel megszerezte inkább Tündareósz unokahúgának, az én drága anyámnak a kezét! – vágott oda az apjára ütő hetyke fiú.
– Helyes, Télemakhosz, védd csak, hisz az apád! De mikor fogadod el végre, hogy nem tér haza már, hisz rég halott!
– Soha! Az egyszerűen lehetetlen… Nem hagyom beszennyezni, eltiporni az emlékét. Ő is visszafogta az ökröt és a szamarat, mikor közeledett felém! Féltő gonddal figyelem a tizedik barázdát!

2, Varga Katalin : Csak így boldogulok

Kata

Este 20.00 óra van. Szokásos menetrend szerint jön János a Facebookra beszélgetni.
Évek óta tart a barátságunk. Bár ő huszonöt évvel fiatalabb nálam. Borsod Abaúj- Zemplén megyében lakik.
Önbizalma kevés. Talán mert százharminc kilós, s kopaszodik.
Most éppen munkát keres. Eddig éjjeliőr volt egy Szeméttelepen.
Minden titkunkat megosztjuk egymással.
Nekem ő jó barát. Ő ,bár sosem merné bevallani, de szerelmes belém.
Szokásos, esti párbeszéd.
” Szép estét Kata. Én küldök neki egy vidám videót. Ő megícséri, s jön az aktuális kérdés .
” Milyen napod volt Kata ltt?
Mindig beszámolok róla, aznap mit főztem, mit csináltam, mesélek Déváról.
Ő pedig a szokásos rajongásával dicsér.
Mert én egy leleményes, jó ember vagyok Déva a csoda kutya.
Mindig küldök neki virtuálisan, ha finomat, sütök, főzök.
Persze, én vagyok a tökéletes szakácsnő.
21.00 óra előtt, tíz perccel elbúcsúzik. Ez a szokásos menetrend.
Érdekes kapcsolat ez a mienk.
Ha akad egy lovag, mesélek róla. Szidja, mint a bokrot.
Aranyos fiú. Hozzátartozik az estéimhez.
Kata a leleményes, s János az ő távoli lovagja.

János

Miért vagyok huszonöt évvel fiatalabb nála ? Miért lakom az ország másik végében,Miskolc mellett?
Sosem fogja megtudni, mennyire szeretem. Nem merem elmondani neki.
Talán el is veszíteném a barátságát.
Este nyolckor hívom mindig a Facebookon.
Olyan sokat beszélgetünk, vagyis írunk. Én csak csodálni tudom a leleményességét. Erőt merítek belőle. Ő jó szakácsnő, mindent megold, pedig egyedül van
Most is szorít nekem, hogy újra legyen munkám.
Megszépíti az estéimet. Nekem ő a példaképem.
Remélem, nem unja, hogy mindig, ugyan azokat a mondatokat használom ?
Ő leleményes barátnőm. S Déva a kutyája a szuper eb.
Miért nem lehet nekem ilyen igazi párom, mint ő ?i
De ez is jó, hogy évek óta működik a barátságunk. Sose merném lerohanni.
Maradnak az esti csevegések, s a titkos álmot.

3, Szabó Eszter Helka: Miért lennék én gyáva?

Gazsi

  Pislogtam, mikor fölhívott a csávó, hogy vasárnap estig adjam meg a hitelemet. Arról volt szó, hogy két hónap haladékot ad az a rohadék! Ráadásul fenyegetett, hogy viszi az iPhone-t., a kompjútert meg az akusztikus gitárt, ha nem adom meg a pénzt. Honnan szerzek én annyit vasárnap estig? Tudja jól, hogy munkám még mindig nincs. A Krisztiánnal lógok, éles eszű fickó, megbízható is valamennyire, de ekkora összeget képtelenek leszünk előteremteni. Márpedig muszáj!

  Arra gondoltam, mi lenne, ha kiszerelnénk a Bandi verdájából a motort? Azt mondta Krisztián, hogy ne szarjak be a riasztótól, mert szerinte kikapcsolták. A redőnyök mind le vannak eresztve. Kizárt, hogy Bandi otthon van, de ha még így lenne is, tudunk mi zajtalanul dolgozni! Jó cuccaink vannak, azokkal gyorsan menne a munka. Ezer szerencse, hogy éppen most tatarozzák a villa homlokzatát! A főkapu tárva-nyitva! Mondtam is Krisztiánnak, hogy vegyünk fel munkásruhát, mert így nem keltenénk feltűnést.

  Azt mondom majd, hogy lakatos a szakmám. Így el tudom hitetni, hogy minket kért meg a Bandi: nézzünk már rá a kocsijára, mert zörög egy kicsit a motorja. Van vagy nyolc éves az a fehér színű Toyota Corolla, hát éppen ideje, hogy meghibásodjon. Amikor Csaba, a kőműves beáll a barkasszal az udvarba, a két embere meg felállítja a betonkeverőt, addig mi csendben  tesszük a dolgunkat. Nekem már az is szokatlan, hogy Bandi Toyotája vasárnap délelőtt kint van az udvaron. Készül valahová? Mi van, ha mégis otthon van, aztán majd leszalad, hogy eligazítsa Csabáékat?

  Krisztián, csak nem képzeled rólam, hogy félek? Vedd tudomásul, hogy az ötlet az enyém! Neked adom a lóvét, ha megadtam a tartozásomat annak a baromnak. Ne vesztegessük tovább az időt, mindjárt lemerül a mobilom. Bevágom magam a „Piroskába”, aztán a Zöldfa utca 10. szám előtt, a főkapunál találkozunk. A kocsit három házzal előbb, Kunéknál parkolom le. Kék munkásruha, zöld kerti csizma, szerszámosláda – ennyiről csak rám ismersz? Csáó!

Bandi

  Megértem a hetvenet, de azt sohasem gondoltam volna, hogy a kocsim feltörése miatt még gyávának neveznek a falumbeliek! Mi mást tehettem volna, mint a függöny mögül alaposan megfigyelni, kik is a tolvajok, hogy néznek ki? Minél alaposabb személyleírást akartam adni Rudinak, a rendőrőrs vezetőjének. Mi az, hogy meg kellett volna védenem az autót? Öreg ember vagyok én már ahhoz a két fiatal fickóhoz. Azt sem tudhattam, van-e náluk fegyver? Ha nem volt náluk fegyver, leüthettek volna a feszítővassal, aztán kampec!

  Időben kihívtam a rendőrséget, mert azok még a falu határában elfogták őket a Gazsi piros Fiatjában. „Nem jutottak messzire, csak a falu szélire…” A Gazsit még ismerem is, de azt az alacsonyabb, sötétbarna tüsi hajút még sohasem láttam. Állítólag a szomszéd faluból való. A motort elvitték a rohadékok, de az egész autót vitték volna, ha nagystílű, gyakorlott gazemberek. Szerencsére nem azok. Most majd csücsülhetnek egy darabig! Előbb-utóbb használható lesz az a járgány, mert rendesen fizetem a biztosítást.

  Miért kellett volna szólnom a nejemnek? Joli úgy megijedt volna, elkezd lármázni, azok ketten meglógnak. Kinek lett volna az jó? Ez a két gazember egy ideig nem fogja űzni az ipart. Jobb lett volna a falubelieknek, ha hagyom őket futni, törjenek csak föl még több autót? Tudom én jól, hogy azért tartanak gyávának, meg a tetejébe még hülyének is, mert a TV-sorozatban már a helyszínen elkapja a gyilkost a rendőr, csakhogy nem a TV-ben vagyunk!

  Már harminc éve élek ebben a faluban. Itt dolgoztam az önkormányzatnál, adótanácsadóként mentem nyugdíjba, mégis idegennek néznek, mert Érsekújvárról telepítettek minket át. Talán igazuk is van Molnáréknak, annak a brassói házaspárnak, hogy kimentek Svédországba, mert Romániában a magyarságuk szúrt szemet, itt meg „románozták” őket. Molnár Gyula szerelte a kocsimat, amíg el nem mentek. Most jó állása van a Volvónál. Volt egy bűbájos kis felesége, az Ilka. Istenem, de szerettem azt az asszonyt! Mondtam is mindig a nejemnek, hogy már megint elromlott a Toyota, pedig csak az Ilka bőrének illatát akartam én érezni, semmi mást! A mostani szerelőt, a Tomit nem kedvelem annyira, mint a Gyulát, de majd megreparálja a kocsit.

  Méghogy én gyáva! Jó-jó, nem vagyok egy James Bond vagy egy Simon Templar, de megvan a józan eszem. Jolit jobban idegesítik ezek a legújabb pletykák rólam, hogy „a karosszékből nézte végig, ahogy feltörik az autóját”, meg hasonlók. Alig győzöm csitítgatni. Az azért hatott, amikor azt mondtam neki: büszke lehetsz az uradra, hogy ilyen leleményes!

Ilkáról persze hallgattam. Senki sem akadt, aki tartotta a lámpát!