MEGVÁLASZOLANDÓ KÉRDÉS:
„Mi marad itt meg végső menedékül
Az élet elfáradt Robinzonának,
Ha a vihartól minden álma szétdül?”
(Juhász Gyula)
01. Győri Nagy Attila: Mindig van remény
ha úgy érzed kifogytál
álmaidból s elszállt az utolsó
ég felé szálló madár
-ülj le egy pillanatra!-
végy mély levegőt s keverd
újra sorsod lapjait
építsd újra kártyavárad
hiszen tavasz van
új mag sarjad
lemerült elemeidben van
még szikra mélyen elbújva
várva az újraindításra
-adj neki egy esélyt!-
mert olyan nincs, hogy
elfogyott, teljesen kiürült,
pusztulásra ítéltetett
hiszen remény van
új mag sarjad
még nem csókolt a halál
bűzős lehelete, még
maradt pár kapaszkodó
-soha ne add fel!-
megtalálod új álmaidat
beindítva a rozsdás kerekeket,
az életet hajtó vasakat
hiszen ember vagy
új mag sarjad
hidd, elvonulnak a fellegek
s a kitisztuló égbolton
újra szállnak madarak
-csak bízz benne!-
kiviruló új életedben
fáradtságod is tova illan
s újra fiatal lesz szíved
hiszen az élet szép
új mag sarjad
02. Győri Nagy Attila: Van, ki segít
Mit adhatok a reményt vesztettnek,
kinek már elfogytak álmai,
tollak nélkül maradtak szárnyai?
-egy ölelés tán segít-
Van bennem még annyi erő,
hogy felállítsam az elesettet,
az önmagába temetettet.
-a figyelem bíz segít-
Álmok nélkül nem maradhat
e szép világban senki,
a rászorultakért kell tenni.
-hitem ebben segít-
Új álmokat nem adhatok,
de megfogom a kezed,
együtt keresve őket veled.
-egy társ mindig segít-
Megteszem, ha nem is kéred,
mert újra látni akarom
azt a szép mosolyt ajkadon.
-szívem ebben segít-
03. Buday Anikó, A hit mi megmarad
A hit az, mi megmarad,
hogy látunk még szép álmokat.
Hit nélkül üres, és értelmetlen
minden, higgy nékem barátom,
ez az, mit mentőövként adott
nékünk az isten.
Fogd meg a kezem, gyere ki a fényre,
ne a naplementében,
reggel, mikor a nap éppen felkel.
Meglásd, fénnyel a szemedben
másképp látsz majd mindent.
Életed még előtted áll,
írnod, és látnod kell még sok csodát.
04. Dobó Georgina: Mi marad?
Nem marad semmi, mégis minden a Tiéd. Szabad elméd új Életre kél.
Feladni nem szabad, a viharok had dúljanak.
Mi marad?
Minden, és semmi. Új álmok, ha a régiek cserbenhagytak.
Le kell porolni eddigi létünk s újat kezdeni. Meríteni abból, mi régen éltett.
Mi marad?
Csak Te és az üresség. A minden, a Valami. Amit Neked kell megteremteni.
05. Kalocsa Zsuzsa: Érzések nélkül
Valamikor, egykor régen
valami eltűnt bennünk,
az álmok is tovaléptek
érintés nélkül.
Az őszi avaron jártunk
érzések nélkül,
szó sem hagyta el ajkunk,
csend volt körülöttünk.
Álmok után esedezünk,
ki segít ebben?
Majd fogod a kezem,
s együtt haladok Veled.
Ha nem ápoljuk, az álom
is szertefoszlik,
szerelem viharában nem
őrzünk meg semmit.
Miért számít, hogy ez lesz
a végső menedék?
Minden ami szép, elillan –
örökre elvész!
Csillanjon fel a remény,
napsütést keressük,
hinni kell, amiért érdemes
lesz küzdenünk!
06. Klotz Mária: ne hagyjuk
ha nem vigyázunk a világra
szétesik az apró darabokra
nem lesz
egység
nem lesz mentség
semmire
ha nem vigyázunk hazánkra
összeomlik épített vára
nem lesz
magyar
nem marad semmi
hátra
ha nem őrizzük a lángot
ápoljuk a bimbózó virágot
nem lesz
kikelet
értékeidet tovább nem
viheted
ha nem adjuk tovább a szépet
hiába nézzük az elfakult képet
nem lesz
új csoda
nem léphetsz elődeid
nyomdokaiba
ha nem szőjük hosszan az álmot
tovább romboljuk a haldokló világot
nem lesz
menedék
csak egy óriási massza lesz
keverék
ne hagyjuk elpusztulni a létet
készítsünk új keretes képet
ember
legyen
imába foglalt vágyad
konkrét célod
valódi viharmentes otthonod
Istenünk, csak erre kérünk!
07. Kutasi Horváth Katalin: Fanyar gyümölcs
„Mi marad itt meg végső menedékül
Az élet elfáradt Robinzonának,
Ha a vihartól minden álma szétdül?”
(Juhász Gyula)
Sajkám
Könnyű préda.
Csoda, ha elfáradtam?
Kimerített a pusztuló lét.
Fárasztó ám az örökös harc,
Az értelmetlen erőfeszítés,
S fájó az ellehetetlenülés!
Ha a logika csődöt mond,
Ha a másik eleve lezár,
És csak szajkózza a maga jaját…
Ha csökönyösen görbült
Eszméket táplál,
S már nem tartod méltónak,
Hogy elmondd a magad igazát…
Elerőtlenedtem, de kivonszolom
Utolsó leheletemmel is magam,
Hisz kire is számíthatnék,
Az ingatag, tüskebokrokkal,
Csapdákkal, buktatókkal teli,
Felszínesen csillogó partra,
Melyen újabb viharok tépázzák
Makacs szívem, testem, idegem.
S bárhogy is tombol
A fékezhetetlen,
Eszelős elszántsággal,
Csak azért is
Ellenszegülök a szélnek,
Megfeszítem izmaim,
Megyek tovább,
Lehet, hogy lassan,
Fogcsikorítva…
Makacsra görbítem szám,
Erőltetem a léptet,
S ha mégis összeesek,
Akkor is küzdök tovább,
S már majdnem
Szólásra nyitom ajkam,
Nem kérek segítséget.
Csak megállapítom a tényt.
Nem marad más, csak a dac,
A megátalkodott tagadás,
A magamba vetett hit,
Mert sohase nyugodtam
Addig, míg el nem értem,
Mit elérni nem lehetett,
De makacsul elutasítottam
Minden ellenérvet,
Hogy bebizonyítsam,
A méreg is elég hatásos,
A kitartás pedig
Egyszer csak meghozza
Fanyar gyümölcsét!
08. Dobó Georgina: Vad vizeken
Válasz Juhász Gyulának
Vad vizeken evezünk, tombol az ár a tavon, a pocsolyán, a tengeren, a mocsárba veszünk, ha nincs hitünk.
Húzzuk az igát, mint a rabok Rómában, mégsem jutunk egyről a kettőre, előre. Elménk visszahúz a mélybe.
Szeretnénk szeretni, boldogok lenni. De nem tudjuk, hogy Jah nélkül nem lehet, ki az egyetlen isten földünk óceánjai felett.
Szeretnénk élni, de nélküle nem lehet.
Nélküle mint hitét vesztett hajó tengődünk a végtelenben, az éteren.
Ismerd meg hát nevét, míg lehet, hisz az utolsó nap közeleg!
09. Szabóné Horváth Anna: Vihar után
A sötét felhők is elfogynak egyszer,
süt még a melengető Nap ezerszer.
Ébresztve csillant új szivárványálmot,
S kínál egy szebb, színes tavasz-világot.
Minden rossz után vár valami jó is.
A szertefoszlott álom úgy fáj mégis.
Megfáradt magánynak minden társ öröm,
Hisz az élet szép ajándék. Köszönöm!
10. Petres Katalin: Mi marad?
„Mi marad itt meg végső menedékül
Az élet elfáradt Robinzonának,
Ha a vihartól minden álma szétdül?” (Juhász Gyula)
Vihar, jégeső dúlta kertünk
megtört fáin roncsolt gyümölcsünk.
Meghasad a szív, üresen kong a lélek,
körülöttünk zokog a megtiport élet.
Pára-prizmán szétbomló napsugár
szivárványhídján gyógyír suhan át.
Dalra fakad távolban pár kismadár.
Lassan heged a seb,
halvány csíkja örök.
Erősebb lesz új bőröm,
meg azért sem török.
Utam vége nagy talány,
rajta járnom muszáj.
Hitem vonszol tovább…
11. Bihary Emőke: Válasz Juhász Gyulának
Bor mámor nihil
S együtt szédülni élet
viharaiddal
12. Varga Katalin: Mert hinni kell
Ne add fel soha, bízzál ,, mert hited a menedék.
Ne gyötörjön az élet ,remény hited szigeté.
Elsimulnak a vad hullámok, nyugalomra lelsz.
13. Szabó Eszter Helka: Előző életem
Tó, bazalt, egek,
egymásba font kezek mind
szempillám mögött.
14. Szabó Eszter Helka: Újra reggel
Újra reggel. A géphang felver.
Ráhangolódom rohanásomra.
Torna, hideg víz, kaja, vitamin.
Agyamba gyűröm a határidőket.
Smink nem takarja testem üvegfalát.
Fésűfogak között félelmek bújnak.
Ma sem jut eszembe semmi kreatív.
Kárhozott klisék foglyaként írok.
A viharok forgószele felkap és röptet.
Megakasztja álmom. Erőt ad mégis.
Fordíthatsz, mondja, van elég merszed?
Mennyi kell hozzá, míg elér a végzet?
Kopott cipőtalp a hitem, ahogy kopog.
Új regény szagát szívom a villamoson.
Hajléktalanok már nem ülnek ott.
Pattognak az angol szavak labdái.
Diákként nekem is voltak álmaim.
A szélcsendbe is bele lehet halni.
Tartalékosként futok be a pályára.
Hiszem, hogy tudok még fordítani.
Nagyot fékez a villamos. Újra reggel.