MEGVÁLASZOLANDÓ KÉRDÉS:
“Ha lehetne visszavenni,
Lehetne-é visszaadni
A napokat kik lementek?”
(Szép Ernő)
01. Márton Csilla: Hajnal
Évek teltek, érzelmek megrekedtek,
salakká váltak, kinőt a fájdalom fája,
már jó nagy a koronája.
Akkor még csodás rügyben és
illatos virágban pompázott.
Beleillett a tájba, a nyárba,
a tükröző napsugárba és a langyos szél
átölelő meleg csókjába.
De az idő megváltozott, a nap
többé fel nem ragyogott.
Felhőből villámokat szórt
és fájdalmában szívem
kővé meredt, amikor elveszítettelek.
„Ha lehetne visszavenni, lehetne-é visszaadni?”
Ó, Uram kérdem én: „A napok kik lementek,”
ugye tudod miről mesélnek a halált megélve?
Mindkettőnknek az lett a vége,
hogy érzelmünket eltemetve, magunkba roskadva és
merengve, várjuk a hajnal hasadtát,
hogy a sok könnyem felszáradjon
és termő talajjá váljon lelkem óhajának,
hogy fám arany almát teremjen
s magját elültethetem ott a mennyben.
02. Kovács Ádám Máté: Így volt szép, így volt jó…
Ha életem másképp érne véget,
Nem kaptam volna ennyi bölcsességet.
Így nem változtatnék semmit rajta,
Mert Teremtő Istenem így akarta.
Kellettem hozzá én is, nyilvánvaló,
Egyedül kevés a Mindenható,
Kollaboráció is szükséges volt,
Mégsem érte életem szégyenfolt.
E földön kevés időt töltöttem még,
Elmémben él megannyi szép emlék,
Eltüntetné arcomról mosolyomat,
Ha vissza kéne adnom napokat.
Úgy szeretném még életemet élni,
Minden percben lehessen remélni,
Mikor megfogalmazódik a végszó,
Azt mondhassam: „Így volt szép, így volt jó.”
03. Kovács Ádám Máté: Immatéria
Bíborszínű Holdfény vetül a tájra,
Az utcákat éjjel Naptolvaj járja,
Felhőkkel takarja lábai nyomát,
Tolvajlásból szerzi minden vagyonát.
Immateriális módon harácsol,
Kifosztja Lelkedet, ha nem vigyázol:
Enyves kézzel gyengéden beléd karol,
Csillagösvényen szórja szét, mit rabol.
04. Kovács Ádám Máté: Mosolyszünet
Minden napom köréd épül,
Már reggel Rád gondolok,
Légy szívemnek segítségül,
Mutasd meg, nem álmodok.
Visszakapom-e majd Tőled
Az összes pillanatot,
Mikor nem hallok felőled?
Mosolyszünet adatott.
Megfordítanám a kérdést,
Inkább én adnám oda,
Így nem kaphatok agyvérzést,
Nyugodt lett állapota.
Nem terhel már semmi többé,
Elfogytak már a szavak,
Lelkem válik Neked köddé,
Háladalok szálljanak.
05. Keczely Gaby: Ami elmúlt…
Ami elmúlt, nem jön vissza!
„Ha lehetne visszavenni”,
nem lehetne veszíteni!
Játszhatunk a gondolattal:
milyen jó lenne, ha tudnánk,
mi lesz holnap, hogy dönthetünk,
felelősen kijöhetünk
Megtaláljuk ma a módját?
De nem lehet, nem jön vissza!
Egyféleképpen dönthetünk!
Gondolatunk csak tőlünk függ!
Ugyanúgy járunk el újra!
Ami elmúlt, nem jön vissza!
06. Kisznyér Ibolya: A remény reménysége
Oly nagy a zűrzavar most is világunkban,
ha az ember tehetné, hogy időutazásban
toldozna, foltozna, javítgatna múltjában,
ám, gyarlósága felülkerekedne józanságán.
Fájdalmas, kínzó napokat törölnénk,
új, ismeretlen dolgok sikerülhetnének,
kiradírozott nehézségek helyébe, mások,
talán, súlyosabb terhek kerülnének.
Vésné, faragná át meg át keresztjét,
teret görbítene akár, talmi sikerekért,
harcolna, küzdene maga igazáért,
nem érezné szívében Isten ígéretét.
A Sors szővi vásznát életünknek,
melyek, láthatatlan szálakkal összekötődnek,
mások életére hatnak, változást hoznak,
hibákból érik a tapasztalat, ha felismerjük.
Gyakran ismételjük tévedések sorát,
míg okulunk, s újabb feladatba kezdünk,
szenvedünk, nevetünk, sírunk, örülünk,
kék madárról álmodik hétköznapi életünk.
Időskorban, egyre fogynak a lehetőségek,
erőink apadnak, önkéntelenek a számvetések,
ledobott álarcainkon tapos őszinte énünk,
test öregszik, ám ég belül szenvedélyünk.
Hasznos, mégis fájó visszanézni tegnapokra,
álmodozni jó, akkor is, ha nincs ha…..
Rövid tervek, célok, szép élmények vágyai,
felülír száz kifogást, a ma örömét kitölteni.
Bölcs és bolond különbözősége mennyi,
tán, annyi, mint a Minden és a Semmi,
a Remény élteti az ember derűjét,
akarata szabad, míg él, változtathat.
07. Varga Katalin : Carpe diem
Szép Ernő válaszra méltató; csodás sorait olvasva tollat ragadtam .
Íme szavai , melyekre késztetést éreztem, hogy feleljek .
“Ha lehetne visszavenni .
Lehetne- é visszaadni a napokat
kik lementek ? “
Túl a hatvanon sokan készítünk számvetést eddigi életünkről .
Ha most lennék fiatal , ugyan így élnék a szüleimmel .
Tanulnék , dolgoznék.
Párválasztás terén viszont óvatosabb lennék .
Bölcs Édesapámra hallgatnék .
Ne lássad a párodat sosem rózsaszínű szemüvegen keresztül – mondta mindig. Milyen igaza volt!
Azóta sok év telt el .
A csalódások tanulságként szolgáltak, megerősítettek .
Végre révbe értem.
Megtaláltam a páromat .
Jelszavunk ez: Carpe diem!
Nem vesszük vissza a napokat .
Legfeljebb emlékezetünkben .
Egymás kezét fogva.
08. Szabóné Horváth Anna: Ki tudja?
Sok minden alakítja a létet.
Talán, ha kígyó nem kínál vétket
Nem tudnánk mi a bűn, a szenvedés,
Létünk a világban szemrebbenés.
Az univerzum rejtett titkai
Hitet adó remények bugyrai.
Várják az újat hozó holnapot,
Ha éjek temetik a tegnapot.
Öröm, s keserv ízéből is jutott.
Lehetőségből ennyire futott…
Ami lehetett volna jobb, s rosszabb…
Nem tudni mit hoz nekünk a holnap.
Lassan őszbe deresedő fejjel,
Már nem csak szemével lát az ember.
Újakat sző, ha teljesült vágya,
Vagy még ott dereng szivárvány-álma,
S latolgatja régi lépéseit,
Bontogatva múlt letűnt éveit.
Ki tudja mi lett volna jó irány,
Hisz érzések nélkül minden silány.
Idővel begyógyulnak a hegek,
Míg tavaszt hoznak borzongó telek.
Meddig éltetnek szép nyár-emlékek,
S remélhetünk még maroknyi éltet?
09. Dobó Georgina: Nehéz
A napokat sem elvenni, de visszaadni sem lehet
Egyszeri felhasználásra kaptad Életed.
Rövidek a percek, múlnak ezredek,
Mire Célod megleled.
Nehéz kérdésekre egyszerű a válasz:
Carpe diem, élj a mának,
Hisz holnap lehet nem leled reggeled.
10. Holécziné Tóth Zsuzsa: Ami elmúlt, elmúlt
Ami elmúlt, nem jön vissza
ez életünk nagy-nagy titka.
Sok-sok rosszat elkövetünk
s megbánhatjuk sok rossz tettünk.
„Ha lehetne visszavenni…”
a tévedést elfeledni?
Talán újra elkövetnénk
sok mindent, mit már felednénk.
Maradjon csak intő emlék
a rossz, mit egykor elköveték.
Tanulni kell hibáinkból,
múltbeli sok botlásunkból.
Csak így tudunk újba fogni,
tévedésből is tanulni.
Ne rágódjunk hát a múlton,
haladjunk egy másik úton.
És ha végül sikert érünk,
nem hiányzik régi éltünk.
11. Kutasi Horváth Katalin: Leszentülnek napjaink?
“Ha lehetne visszavenni,
Lehetne-é visszaadni
A napokat kik lementek?”
(Szép Ernő)
Visszavenni nem lehet,
hát minek is kérded?
Elrohantak tőlünk,
vissza sose térnek.
Leszentülnek napjaink,
bár még földerengnek,
új hajnal még támadhat,
régi is keleszthet.
Visszaadnám, nem tudom.
Hát minek is kéred?
A szamár is csökönyös,
miért ösztökéled?
Újraélnéd múltadat
teljes egészében?
Akarnál hullt napokat,
visszaadjam szépen?
Hogy is kérhetsz ilyesmit,
éljünk át sok újat!
Most a jelent élvezzük,
dobd félre a múltat!
A jövőnket tervezzük,
ne a régit éljük,
tudunk jobbat formálni,
higgyük és reméljük!
12. Mayer Zó: Így egész
Sok esztendőt tudok magam mögött
Bélelte lelkemet jó és rossz idő,
Tudtam, gyengeségem után erősség jő,
Így váltakozva lett életem teljes egész.
Álmodtam utódokat, lett sok csoda,
A Jóisten kegyelme nem került el soha,
Gyerekzsivajtól zengett házam minden zuga,
Ha betegség gyötört eltűnt mellőlem a félsz.
Akartam, tettem, hogy életem szebb legyen
Felhők mögött megcsillant a nap fénye,
Sütkéreztem benne, amíg lehetett,
Így lett életem kerek, teljes egész.
Nem felejtem az elmúlt temérdek napot,
Szeretetet adtam és kaptam, mely sohasem sok,
Múlt nélkül nincs jövő: hittel vallom,
Nem adom vissza lement életem, mert így egész!
13. Klotz Mária: egy élet golgotája
keresztet cipelni nem könnyű
testnek léleknek szörnyű
az okait keresni jó
ha megtalálod megnyugtató
egy élet golgotája
a világ minden bajára
selymes krém-gyógyírerős bőr-panír
fájdalom a napi gondokra
függönyt ereszt a sorsodra
egy régi tüskés trauma
keretet csomagol szúrós bajodra
rideg fal omlik rád
megbénítja tetteid alakulását
kemény jégcsappá válsz
fekete mélybe szállsz
ha lebontanád a gátlás-falat
előbukkanna egy fény-akarat
gyógyító relaxációs zene
gyermeki terápiás-mese
hol fent majd lent kullogsz
könny-dalokat vagy dicshimnuszokat dúdolsz
megváltoztatnád minek
sorsjátékot osztott a jóisten mindenkinek
gonosz rosszból tanulhattál
ajándék-cseppektől fényesen csilloghattál
nem tehetsz mást fogadd el
így kerek egész a végtelen
egy élet göröngyös kálváriája
bejárása mély és gyáva
egyben erős és ékes
édes gyakran igen kényes
keresztet cipelni nem könnyű
zárt koporsód virág-fedelű
vérző tested végútján mégis révbe ér
örök boldogságot az égi mezőn remél
14. Klotz Mária: Kellenek
„Ha lehetne visszavenni,
Lehetne-é visszaadni
A napokat kik lementek?” (Szép Ernő)
Ha visszaadnám a régi, megélt napokat, szilánk momentumokat, az élet apró pihéit dobnám el magamtól. Különféle illatokat, lágy mozdulatokat, apró csodákat, amelyekhez még látás sem kell, csak belső rezgésállapot. Felfogni az ingereket és azokra rezonálni… Úgy, hogy nem készülök előre rájuk, de ha elérnek hatnak, belsőmbe marnak, fogva tartanak…
Ilyen a zene. Nem kell látni, csak érezni, ahogy átjár, ahogy végigvonul ereimben, ahogy lehengerel. Önkéntelenül is mozgásba lendít, áramlásától nem tudok nyugodt maradni.
Nemcsak hallgatni szeretem a zenét, de csukott szemmel egy-egy dallamot a gitáromon kikeresni – kell ennél léleksimogatóbb? Maga a mennyország!
Táncolni imádok. Egy összebújós táncnál csak érezni kell a partner szívdobbanását és a zene ritmusára átadni magad a mozgás költészetének.
Az írás? Hát azt sem adnám vissza. Az első döcögő versemet, vagy a mostani terápiás merengéseimet, talán megőrzi az emlékezet… Titkos tánc a költészet, a maga ritmusaival…
Úszni a folyóban, tóban egyszerűen felemelő. Élvezni a víz lágy simogatását, közben beszippantani testembe a szabadság minden áramlatát. Suhanni kell csupán…
Az őszi levélszőnyegbe belegázolni csudajó. Érzem, ahogy zizzen lábam alatt az avar, ahogy az apró hangfoszlányok darabkája felkavar… Szeretem a gesztenye és dióillatú őszt, a temetők csendjét, halottaim emlékét… Kellenek!
Vágyom a nyár tikkasztó melegére, a nap simogató érzésére. Csak elterülök a Balaton partján egy napozóágyban, testem leégett illatát szippantom és várom egy hajó érkezését a távolból… Maga a nyugalom mámora!
Egy nyáresti éjszakán a kertben üldögélve tücsökzene ciripelése éri el a bensőmet. Hallom a lelkemmel, ahogy eláraszt. Nagyon magasztos…
A vadvirágos rét közepén megnyílik az enciánkék ég és eláraszt a kegyelem… Fű, fa, virág fon koszorút körém, hallom a dongók zümmögését, a szellő lebbenését… A világ közepén érzem magam!
A púderhavas fényben lesiklani a dombról – gyermekkori mámor! Ebben a hónélküli világban kell az emlékezés, a képzeletbeli hóba való gabalyodás!
A karácsonyi illatok, fények – ha nem lennének, sírnék. Hát felidézem, szinte érzem a régieket, és előteremtek újakat.
Amikor megcsapja fülemet egy-egy harangkondulás, angyali suhogó üzenetet érzek…
A templom csendjében kegyelmet kapni, na ennél nincs fenomenálisabb. Megtisztuló varázs!
Madárcsicsergés tavasszal? Daktilusok hada! Fülemnek élvezet! A szellő lágy fuvallatával, az ibolya, gyöngyvirág, orgona mámorító illatával szinte kábulatba terel. Kell nekem!
Imádom a tavaszi zápor, fű illatát. Élvezem a csillogó esőcseppeket az arcomon, hajamon, kezemen. Egy fűbe markolva érzem, vár rám a kikelet.
„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan” – mint azt Antoine de Saint-Exupéry-től tudjuk. Szerintem is fontosak a lelki rezdülések, az ingereket felfogó libabőrős érzések.
Mindezeken kívül még nem tudnám csak úgy elfeledni, eldobni a már megélt szeretkezéseket, a rám pillantó szúrós szemeket, a szerelem tébolyult varázsát. Gyermekeim születését, szeretteim emlékét. Anyukám ölelését. Munkám gyümölcsét. Küzdelmeimet az életben, sikertelenségeimet, vizsgadrukkjaimat, szomorúságaimat, félelmeimet, betegségeimet. Az emberek megvető pillantásait, számos átverést, boldogtalan éjszakát. Jó és rossz cselekedeteimet, bűneimet. A társadalom gyarlóságait, a világ hazugságait.
Mindezektől vagyok teljes. Ezek nélkül nem én lennék, hát hogyan is adhatnám vissza a már kínnal megszenvedett, vagy boldogsághormonokkal megspékelt napokat, összeillő puzzle-darabokat? Nem szándékozom. Inkább az összeset emlékbe összegyűjtöm, leírom és szétszórom…
15. Gáthy Emőke: Válasz Szép Ernőnek két szólamban
Szép Ernő ezt a kérdést tette fel:
“Ha lehetne visszavenni,
Lehetne-é visszaadni
A napokat kik lementek?”
*
Van kinek igen
Van kinek nem a kérdés
Fájdalmas lehet
Van kinek igen
Van kinek nem a válasz
Fájdalmas lehet
16. Dobó Georgina: Visszaadnám
Visszaadnám nem csak kókatag napjaim, hanem egész életem,
Ha legalább neked kellene, Istenem.
Nincs szüksége erre senkinek, lopom könnyeit árvaságomnak,
Magányomnak, magamra hagyatottságának.
Nappalok tűnnek, az Esthajnal kíséri utamat,
Újraélném születésemet, ha csepp értelmét is látnám a Létnek.
Búsan bandukolunk az éjszakában elfecsérelve mindenünk,
Züllött végzetünk,
Mely legalább neked kellene, egyetlen Istenünk.
17. Dobó Georgina: Pécsi éveim
Ha lehetne, újrakezdeném, s csak távolról csodálnálak téged, Pécs!
Ha megtehetném kitörölném az ott élt éveket,
Vele együtt emlékezetemből téged, s minden szép emlékemet,
Mit veled együtt éltem meg.
Kitépném a sok sok vizsga, s szerelmed fájdalmát,
A kopogó macskakövek siralmas zúgását, fejem kongását.
Visszaadnám mindenem, bár tudom, nem lehet.
Hát kérlek, te vedd el ismét tőlem ezt!
Fájnak az eltékozolt ifjúi évek,
Elmosódnak az elszenvedett képek,
Mit csak csalárd szíved szépített meg nekem.
Torzul a fájdalom, talán egyszer el is múlik,
Ha visszaadhatnám csókjaid,
De te már nem kéred.
Elapadna minden rossz érzésem
Ha legalább tudnám, hogy szerettél engem.
Ha visszaadhatnád éveim sem tennéd,
Kegyetlen vagy, ennyire ismerlek még.
Felverték a macskaköveket, stadiont építettek helyette és leandereket ültettek a város ékességének.
Ha lehetne, újrakezdeném, és messziről elkerülném mesés, mediterrán, egyetemi városod, mik elvették mindenemet, Pécs!
18. Horváth Tóth Éva: Téli reggel
A nap aranyba font sugara
fagyott fűpillákat rezzent
a zúzmarától didergő réten,
tejködöt ásít az ébredő föld,
kérges derékkal ropognak
a nyújtózkodó fák az út mellett,
csendet szaggat a károgó vekker.
Ijedt kapkodás a hajnal,
forró tenyerében elolvadnak
a dermedt tegnapok,
a hibák, a vágyak, a sóhajok,
az elszalasztott felismerések,
a félresöpört megbocsátások,
meg a szép pillanatok.
Mind kifolynak a padlóra.
A rések közé bújva várnak.
Az estére, a csillagokra,
tán a hold megértő szép szavára?
De el senki sem jön értük,
keblére nem emeli őket
már az idő soha.
Mert nem kell, mert így jó.
Az emel fel, az visz oda
– ami egyszer volt -,
ahol a most fénye jövőt dajkál
a jégvirágos ablakokban.
És azon is túl. A napnyugtáig.
Vagy tán Isten mosolyáig.
19. Thesaurus: Válasz Szép Ernőnek
Szép Ernő ezt a kérdést tette fel:
“Ha lehetne visszavenni,
Lehetne-é visszaadni
A napokat kik lementek?”
Elöljáróban megállapítom, hogy ez egy dupla költői kérdés.Egyrészt: ha vissza lehetne venni, akkor vissza is lehetne adni. Másrészt, mert költő írta.
De komolyabbra fordítva a szót, magamra nézve is költőinek tartom a kérdést. Azonban ilyen egyszerűen nem lehet elintézni a dolgot, adatokkal kell alátámasztani egy ilyen értekezést.
Abban nem is lesz hiány!
Nagyjából tíz éves szeletkéket fogok megvizsgálni gyerekkoromtól kezdve napjainkig az életemből. A végén pedig levonom a konklúziót, ami válasz lesz a fenti kérdésre!
1958. Egy kora tavaszi hajnalon, szeretne megszületni a zalaszentgróti
szülőotthonban a Szentpéterúr nevű községben lakó a Kincses család második gyermeke. A dolog nem egyszerű. A köldökzsinór a nyakára tekeredett; kékül – zöldül szegényke.
Édesanyja aggódik. Doktor bácsi teszi a dolgát. Nővérek sürognek-forognak.
A jó Isten úgy dönt: meg kell születnie ennek a csecsemőnek; a Föld napja mégsem kezdődhet egy csecsemő halálával. Végre felsírok… világra jöttem! De milyenre? Mindegy! Kezdetnek nem rossz.
– Most ezt mire cserélném? Egy másik születésre? És ha ott megh… nék? Nem, nem! Nagyon jól volt ez így kitalálva. Kicsit izgis volt, de született belőle egy megható betétdal…
Csecsemő-, gyermekkor. A szent keresztségben a János nevet kaptam. Azt jelenti:Isten ajándéka. Kíváncsi lennék, hányan értenek vele egyet? Gyerekbetegségek, szülői aggodalmak, szülői szigorok. Iskola. Több-kevesebb sikerrel. Inkább több. Elsőáldozás. Gyermekkori szerelmek. Már annakidején is hogy megérintettek!… De akkor még könnyebb volt túlélni a csalódásokat!
– Tehát ez is szép, érdekes, mondjuk, hogy csodás volt!
Második évtized. Nagyszerű gyermekkor továbbra is! Bérmálás. Szerényen éltünk,de ami kellett, mindig megvolt. Használt, tiszta ruhánk, cipőnk. Néha persze új is. Zsíros kenyér piros paprikával… Használt tankönyv. Szülői szeretet és még nagyobb szigor.
A Karácsonyok /nemcsak a hó miatt/ mindig csodálatosak voltak!
Nyolcadikban titokban felvételiztem Pannonhalmára a Bencés Gimnáziumba. Mert a Párt pénzén hízott igazgató szemében ez reakciós ellenkezés volt a nemes kommunista eszmékkel szemben. Kit érdekelt, szüleim gerinces emberek és nem lehetett megfélemlíteni őket! Felvettek. Felejthetetlen négy évet töltöttem ott… itt. Mert tiszta időben házunktól ellátni a domb tetején épült Apátságig. El sem tudom képzelni, hogy ne második otthonomnak tekintsem, hanem egy gyönyörű műemlék együttesnek. A jó bencés atyák mesterien bántak velünk, tanítványaikkal. Akkor még nem volt gyanús, ha a tanár egy simogatással, kedveskedéssel oldotta egy félénk gyerkőc aggodalmát… Ekkor már egyértelművé vált, hogy inkább az irodalom vonz, mint a matek-fizika. Inkább verseket tanultam, olvastam, mintsem ezeket a Mumus-tantárgyakat műveltek volna. Azért matematikából is leérettségiztem és a nagy spirál füzetek rengeteg rajzot, verset, dalszöveget voltak képesek befogadni. Máig megvannak… Rock zenekarunk is itt alakult…
– Hát ezekből az évekből mit cserélhetnék el? Őrültség lenne! – már bocsánat!
Óh, és ebbe a tíz évbe esik, épp a végére, az ún. kötelező katonai szolgálat. Hát az sem volt semmi! Két év. Elég nyomasztóan hangzik, távol a szülői háztól, akár hónapokig és buta /tisztelet a kivételnek! / emberek többnyire haszontalan parancsait teljesíteni. De ki lehetett bírni. Igaz, voltak nehéz napok, hetek, történtek tragédiák, de én hál’Istennek megúsztam ép bőrrel és lélekkel. Az előbbit Teremtőmnek, az utóbbit alapvetően vidám természetemnek köszönhetem – amit persze, szintén ‘felülről’ kaptam. Így aztán Svejk-i stílusban, viszonylag vidáman telt el a két év.
– Ennek okán ezt az időszakot sem adom egy másikért; ami lehet, hogy rosszabb variáció lenne.
Harmadik évtized. Elején házasság kötés, aztán gyermekek nemzése és felnevelése; három leány és egy fiú. Roppant nehéz és felelősségteljes feladat, – de ebből mi semmit nem vettünk észre, legalábbis ebben az életszakaszunkban. Éltünk, dolgoztunk, bíztunk Istenünkben… Így aztán lett szép kocka lakásunk, egymás után több is. Kölcsönökből, amiket előbb-utóbb kifizettünk. Mindig volt valamilyen /használt/ autónk, a legelérhetőbb típus, ezért rendszeresen látogathattuk szüleinket, ismerőseinket. Jobb nem kellett, mert nyaralásra, főleg külföldire, nem volt gondunk. A három, itthon eltöltött hétvégét a Balatonnál szépen elosztottuk házasságunk jó negyven éve között. Ebből egy munkahelyi támogatással, kettő egy barátunk nyaralója jóvoltából realizálódott.
Közben a gyermekek cseperedtek, közép- és felsőbb iskolákba mentek.
Örömben, egyszerűségben teltek napjaink, éveink.
– Na most akkor ki tud ennél jobbat, szebbet? Lehet, hogy túl egyszerűen gondolkodom, de én nem. Tehát, nem adom!
Negyedik évtized. A gyermekek tovább cseperedtek, továbbtanultak, házasodtak. Legalábbis kettő lány, közülük. Közben a Mindenható jóvoltából összejött egy családi ház, nagy kerttel.
Innentől még annyira sem hiányoztak a nagy nyaralások…Mindenünk megvolt, ami a boldog élethez kellett. A gyermekek lassan a saját lábukra álltak, egyikük-másikuk kirepült a családi fészekből. De még maradt itthon elég!
– Úgyhogy ezt is kipipálhatjuk, nincs cserebere!
Ötödik évtized. Jönnek az unokák. Elő is és hozzánk is. Teljesen más világ. Szülőből nagyszülővé válni. Kicsit nehezen értettem meg, hogy én vagyok a papa, akihez a csöppségek szólnak. De meg lehet szokni…
Újabb házasságok, újabb unokák;
egészen négyig. Persze mind fiúk!
Ki ne felejtsem ötödik gyermekünket, Annát, akivel annyi gondunk volt, van, mint a többi néggyel, de annyi örömet és szeretetet is kapunk cserébe Tőle.
Az egészség még mindig tűrhető, letelnek a kölcsönök. Dolgozunk, szeretjük a munkánkat. Feleségem lassan elmehetne nyugdíjba, de mivel öt gyermeket vállalatunk, ezt úgy méltányolja országunk, hogy még ad lehetőséget, hogy megszakadjon az egyébként lelkiismeretesen és szeretettel végzett munkájába, a helyi Idősek Otthonában.
– Hát nem csodálatos életút! Ki ne felejtsem, én már a gimnáziumban elkezdtem kitanulni a könyvkötés ritka és gyönyörű mesterségét. Azóta tizenhatodik századi bőrkötéses, fatáblás könyv-csodák és rengeteg más egyházi ritkaság megfordult a kezeim között és megújúlva távozott. De bármi, amiben betű van, és irodalom, számomra szinte szakrális örömet ad, ha olvasgatom vagy foglalkoztok vele.
Végül pedig Győr határában 35 évvel ezelőtt felépült egy máig figyelemre méltó modern templom, aminek a munkálataiban, szombatonként lehetőségem és nagy örömem volt résztvennem. Máig is ennek a virágzó egyházközösségnek a tagjai vagyunk.
– Kérdem ezek után a tisztelt, költő-író Urat, ebből a sok szépségből és élményből mit lehetne jobbra cserélni?
Ahogyan Ön sem cserélné el sikeres, bár talán nem mindig könnyű, tartalmas életét másra, így én is maradok a jól bevált éveimnél és nem adom, nem cserélgetem őket, hiszen ők az Életem….
… az ember nem cserélgetni az Életét, ugyebár…