Válaszra méltató 09.

MEGVÁLASZOLANDÓ KÉRDÉS:

  1. Dobó Georgina: Kerékcsere

“Ülök a járdaszélen”, mint Attila ült a Duna partján nézvén elmélázva a vízen úszó, szétmarcangolt dinnyehéjt.
“A sofőr kereket cserél”, mondhatnám unom, vagy azt: nem érdekel, mégis így teszek.
Múltam fájdalmas, jövőm képlékeny, egyik sem bizonyos.
Nem szeretem a régit, sokszor mégis visszasírom azokat a Balatonparti naplementéket, mit veled éltem meg.
Egyre többször szeretnék gyermek lenni, nagymamám egykori udvarán ténykedni gondtalanul.
Nagypapám cukrát figyelni untalanul.
Nem olyan az Élet, mint elvárjuk, a jelenben kéne élnünk, mi mégis hajlamosak vagyunk hol előre, hol hátra néznünk.
Utazás közben hatásszünet, techinkai malőr. Munkából hazamenet eldurran a kerék, vele együtt borul agyam dühbe, a bringát úgy tűnik megint hazáig tolom a járdaszélen.
Nem szeretek munkában lenni, hisz nem értek semmihez, igaz az emberek igazán jófejek.
Otthon gyötrő magányom fojtogat, miközben fő a káposztaleves, a scsi, pontosan úgy, ahogy Pécsett, az egyetemen tanították velem.
A tovatűnő perc szekerén ülök, hova tartok, utam végállomása jót nem tartogat, mégis izgatottam utazom.
Repülnék is akár hozzád, Édesem, de nem lehet: hisz csak nézem a rozsdásodó küllőket szüntelen.
Próbálom megélni e sírig tartó utat, hogy legalább a ma jobb legyen, holott már rég karodban lennék elképzelt boldog éveken.
Nincs időm, hazafelé menet mégis megállok, Gabi bá’ korrigálja defektes hibámat.
Türelme végtelen.
Én már nem bírom, tartanék hozzád tovább Istenem, de ezt sem engeded! Emiatt nézem e folyamatot ennyire esztelen.

  1. Kisznyér Ibolya: Lecke

Rohanni, mindig futni, csak előre,
nem figyelni bukkanóra, göröngyre,
sorsa űzi, hajtja, vágya kíméletlen,
szabadságot áhít, szűkülő életterében.

Idősen szembenézni magával kénytelen,
sóhajtva ismeri fel hibáit, csendesen,
múltjában nem gondolkodott a miérteken,
már tudja, régi minta ő, ősei szőttesében.

Ám dolgozik, pörög elméje szüntelenül,
őrli gondolatai malmát, örömtelenül,
változni akar, késsel faragja önmagát,
fájdalmas, míg lehántja a kérgeket.

Keserves évtizedek alatt fedi fel kincsét,
született, egykori ártatlan kisded-énjét,
majd bölcsen, szelíden, szívében békével,
hátradől, ha lelkében egyensúlyra lel.

  1. Jószay Magdolna: Tűkön ülve

Nem találom helyem.
És őszintén szólva, az egészet
nem is értem.
Alig vártam, hogy eljöjjek,
magam mögött hagyva az
egész eddigi túlharcolt,
zsibbadt életet.
Ahová mehetek, nem vágyom.
Ha rágondolok, légszomjam van
és előre nem is állhatom.
Azt hihetném, két pont közt legjobb,
mikor sehova nem tartozom.
S a nagy kérdés, mégis “miért nézem
a kerékcserét türelmetlenül?”
Nem lennék se ott, se amott.
Nem itt a legjobb-e nekem,
ki csak vár, s a járda szélén ül?
Talán mert valami célnak
mindenképp lenni kell,
érkezni valahova, hol kiderül,
merre tovább és miért,
megpihenve, kigondolva, s indulni el,
nem tanyázni itt, tehetetlenül,
hisz’ ok és cél mindig kell,
rendületlenül, mielőtt minden
húr végsőkig megfeszül…

  1. Szabó Eszter Helka: Az Ördög országútján

             Már megszokta, hogy neki csak a járdaszél jut. Szívesen feszítene egy Cabrio-ban. Naná, hogy nem egyedül, hanem Lolával! Egyelőre csak kerülgeti azt a lányt, mint éhes macska a forró kását. Milyen jó, hogy végre a plázákban sem kötelező a maszk! Tegnap úgy bámulta a lányt, mint most a kocsikat. Lola csak elsuhant mellette, mint itt ezek a csodák. Egy hófehér, áramvonalas kocsi hamar visszazökkentette a mába. Milyen márka lehet? Noha Krisz az autók szakértőjének tartja magát, esküdni merne, hogy ezt a típust még sosem látta!

            A kocsi bal hátsó kereke egyenesen Krisz ölébe gurult. A jármű Krisz előtt állt meg. Kreol bőrű, sárga napszemüveges, nyári öltönyös fickó ugrott ki belőle. A  legújabb párizsi férfi divat! Az Ördög udvariasan bemutatkozott. Kriszt annyira lenyűgözte a látomás, hogy kezet fogni is elfelejtett. Nem ilyennek képzelte. Ezen nincs semmi fekete! Az öltönye is makulátlan. Jaj, csak nem vele szerelteti be a kereket?

      – Ha azonnal megjavítod a kocsimat, akkor a tiéd lesz Lola! A kocsit is neked adom. Könnyű vezetni. Gondolatvezérelt. Oda mégy a lánnyal, ahová csak akarsz! Áll az alku? – kérdezte mosolyogva a fickó. Krisz igent mondott. Két válás után végre övé lesz élete nagy szerelme! Ha a kocsi tényleg gondolatvezérelt, könnyű lesz megjavítani. Tekintetével szuggerálta a kereket,  hogy pontosan illeszkedjen a tengelyre. Így is lett. Az Ördög elégedetten csettintett. Széles mosollyal invitálta Kriszt a hófehér autócsodába.

      – Te is jössz? – kérdezte Krisz gyanakodva.

      – Á, dehogy! Különben is, még nem jött el az időd – vetette oda. Krisz megborzongott. Lola kacagása térítette magához. A nő megkérdezte, hova  mennek.

      – Ahová csak akarod, drágám! Tiéd a pálya! – vágta rá Krisz nagyvonalúan. Lola a 6-os számú Kisbolygó mellett döntött. Ezek szerint a jármű kétéltű – állapította meg Krisz. Sőt, még időutazásra is képes! Lola akkor már morcos volt, mikor a strandbelépőért neki, a nőnek kellett a „Fizetés” jele felé fordítania a lézerpisztolyát. Eltörölhették volna a pénzt ezen az átkozott bolygón – dühöngött a férfi. A nő teste egy időre feledtette ezt a malőrt.

Lola és a tenger kimossa az agyamból a nyomorúságot  – vigasztalta magát Krisz. Lolától megtudta, hogy ez az egyetlen Covid-mentes bolygó. Hurrá! Eszperantóul beszélnek. Sebaj, majd megtanulja. Talán az ideje sem járt még le. Igen ám, de hol alszanak?  Erről nem szólt a szerződés. Megvan! Irány a hófehér autó! Aztán addig furikáznak az országúton, ameddig bírják

5. Varga Katalin: Hol vagyok?

Járdaszél szintjén miért is ülnék?
Hol vagyok én?
Miért bámulom úgy a kerékcserét? – kérdezném.
Jobb, ha ott marad minden, odébb állok, ne is kérdezz.
Miért is utaznék el? Maradok itt, ne ítélkezz!
Nem várok tovább, tollforgató, kedves Bertold Brecht!

  1. Gáspár Klára: Sietsz a jelenbe

A múltadat bánod, nem voltál benne szívesen.
A jövődet féled, nem tudod, hogy hogy legyen.
Itt, a kettő között nincs más, mint egy bosszantó kerékcsere,
Pedig a jelennek sokkal szebbnek kellene lennie.

A vészvillogó ütemes kattogására,
a rég elfeledett szavak agyadban táncot járnak.
Tekeredő kerékkulcsok hatására,
nehezen lazulnak az anyák, csavarjuktól elválnak.

Ha előre nézel, csak a reménytelen szürke út vár rád.
Mögötted egy háromszög jelzi a bajt. Ez a te karmád.
Gyors autókkal melletted elszáguld az idő,
az út szélén ülve kérded, a tiéd mért nem bújik elő.

Most már akarod, hogy végre a te időd eljöjjön,
csavar, anya, kerékkulcs, mind helyére kerüljön.
Elindulj a szürke úton, bár nem tudod hová vezet,
az út végén majd utoléred az izgalmas jelenedet.

  1. Mayer Zsó: Gondolkodom

„Ülök a járdaszélen.”
Itt pihenem ki az út göröngyét,
Mely egyenes, de legtöbbször
Kanyargós és sáros volt.
Rám telepedett a múltam
Ezernyi bajjal, milliónyi kínnal,
Őseim már porban én egyedül.
Bámulom a parkban lévő óriáskereket,
Egyszer fent, azután lent,
Nem szeretném ezt az utat járni,
De az előttem lévő is félelemmel tölt el!
Elindulok, próbálom legyűrni türelemmel,
Ami úgy tűnik lehetetlen.

  1. Horváth-Tóth Éva: Az utazás

A park méla csendje szitál
tegnaptól görnyedt vállamra,
mellém ül az idő, megáll
velem néhány pillanatra.

Fakó port köhög a beton,
járdaszélen csikk füstölög,
szellő sodor papírlapot,
a földön olvadt fagylalt bugyog.

A játszótér már kiürült,
kopott a kacaj, mint festék
a hinta lécén és fütyül
rám a mászóka, meg a lomb.

Utazom. El valahonnan,
ahol keserű volt a méz.
Ahová megyek, ott is csókban
erjed majd a szív, s elenyész.

Mégis menni-menni vágyom!
Miért suttog hívón a szél?
Talán, mert nem is a csókok,
hanem az utazás a cél…

  1. László Orsii – Úton

Ülök az út szélén… lerobbant a kocsi
S nézem a sofőrt, a kereket ahogy cseréli
Talán én is egy kerék vagyok, mit cserélnek
Hol ide vagy oda dobnak az emberek…

Éreztem én mindig, rossz helyen vagyok..
Nem szerettek s én éreztem ezt nagyon,
Hiába is lenne minden, nem adom magam
Jó nekem itt és most, egyedül a Nap alatt.

Talán jobb is, ha maradok egy darabig,
Talán a kerékcsere sok időbe telik..
Elhagytam a házam, mert nem szerettek,
De ahová tartok ott is magányos leszek.

  1. Győri Nagy Attila: Örök várakozás

Várjuk a hétvége, az ünnepek pillanatát,
a dicsfénybe öltöztetett reményt,
a húsvét, a karácsony idejét.
Majd ha a pillanat elszalad, időzünk
a soron következőért, sürgetve
hajszoljuk életünk a kívánt célokért.
Már csak pár hét, csak néhány nap,
mindössze pár óra.
Egyedül a veszteglés állandó, s benne
múlik el az ég legszebb ajándéka,
a lét, mely most adatott.
Rostokolva megélt óráink,
elpazarolt napjaink kérnek
megbecsülést, odafigyelést.
Ha teleraknánk az utat a cél felé
tartalommal, tán nem is sürgetnénk
tovább az időt a vég felé.
Ha jobban átélnénk a jelent,
minden nap ünnepi köntösbe
bújhatna, a virág nem hervadna,
ott virítana éppen akkor,
mikor szemem rápillant,
mikor szívem megtelik szépséggel.
Miért futunk hát a halál felé?

  1. Gáspár Klára: Újabb akadály

Végre elszabadultam a múltamból.
Nem volt ez könnyű döntés.
Mi vár rám holnaptól?
Tán folytatódik a küzdés.

Végre buszra szálltam, hogy továbblépjek,
de a sors másképp’ akarja.
Úgy tűnik, vége ennek a keréknek,
ez terveimet megzavarja.

Már megint a járda szélére kerültem,
ahelyett, hogy utamat járnám.
Itt ülök most ingerülten,
félek, hogy még mi vár rám.

Milyen akadályt gördít még elém az élet?
A sorsot, magamat és most a kereket kell legyőznöm,
Ez itt nem egy kellemes csendélet:
türelmetlenül nézem, ahogy dolgozik a sofőröm.

  1. Keczely Gaby: Bennünk lüktet

Bennünk lüktet mindig a sürgetés szava,
mintha akarnánk, de sose érnénk haza.
Lehet, hogy nem is lesz igazi otthonunk?
Csak vágyunk rá bőszen és sóvároghatunk?
Újra elbaktatunk a már kijárt úton…
Nem vezet sehova! Ezt már sajnos tudom!
Nap mint nap küzdünk s ez eredmény nélküli.
Rohanunk s azt várjuk, történjen valami…
De hiába várunk útközben változást,
szenvedünk s érezzük a szeretethiányt!

  1. Holécziné Tóth Zsuzsa: Kerékcsere

Kora reggel volt, anya és fia szótlanul autózott Zuglóból Vecsés felé. A kocsi hirtelen kátyúba futott, majd kacsázni kezdett az úton. A sofőr alig bírta a járda mellé kormányozni.
– Mi a baj kisfiam? – kérdezte Erzsike riadtan.
– Durrdefekt – válaszolta dühösen a fia. Éppen most, mikor sietnem kéne, de még téged is el kell vinnem az otthonba – mondta, miközben kiugrott a kocsiból. Kereket kell cserélnem. Kiszállnál, hogy könnyebben fel tudjam emelni?
Erzsike válasz helyett nehézkesen kikászálódott az anyósülésről, és botját kezébe fogva elindult a járdasziget szélén álló fatönk felé. Nézte, ahogy a fia leveti a zakóját, és feltűri az ingujját, majd a kocsi hátuljához megy, elővenni a pótkereket. A kocsi csomagtartója persze tele volt Erzsike holmijával – hiszen az anyja épp beköltözik egy vecsési nyugdíjas otthonba – így előbb a bőröndöt majd a szatyrokat pakolta ki nagy dühösen. Mennyi kacat – mormolta közben, és röpke pillanatra anyja után nézett, aki épp akkor helyezkedett el a fatönkön.
Erzsike szomorúan nézte a fiát, amint a csomagokkal, majd az emelővel bíbelődött. Nem sok örömmel indult ő erre az útra, de miután egy hónappal korábban a menye – aki kezdetektől fogva ellenezte, hogy ő Egerszegről hozzájuk, az unokája megürült szobájába költözzön – valami “mondva csinált” okkal veszekedést produkált, már nem volt náluk maradása. Hát tehet ő róla, hogy a fiáék a nagy házra felvett svájci frankos kölcsön miatt eladósodtak, és el kellett adnia a zalaegerszegi házat, hogy az árával kisegítse őket? Nem akart ő tehernek a nyakukra jönni, hiszen minden emlék szülővárosához kötötte, oda ahol negyven évig tanított, ahol Zolikát és Tamást Andrással felnevelték. Nagyot sóhajtott a gondolatra, hiszen az ő ügyes és talpraesett Tomikája már tíz éve az apjával közös sírban nyugszik. Igen, Tomi, aki mindig az apja mellett sürgölődött, akinek a kezében minden szerszám jól állt, rákos lett, és menthetetlen volt. Az emlékek hatására könnybe lábadt szemmel nézte Zoltánt, aki épp halk káromkodás közepette a lábára ejtette a csavarkulcsot. Istenem, hogy téged miért nem tudott soha apád maga mellé venni a műhelybe! – gondolta szomorúan, és egyre türelmetlenebbül nézte, amint az ő közgazdász fián kifog a kerékcsere.
Nem maga miatt volt türelmetlen, hiszen egyáltalán nem szívesen ment a maga választotta lakóotthonba, inkább a fiát sajnálta, aki a defekt miatt biztosan el fog késni a munkahelyéről, mert mire vele kiér Vecsésre, már biztos nagy lesz visszafelé a forgalom. Amikor gondolataival idáig ért, eszébe jutott egy mentőötlet. Lassan felállt kényelmetlen járdaszéli ülőhelyéről, és odaballagott a kocsi mellett térdelő fiához:
– Ne kapkodj fiam – mondta csendesen. Kitaláltan, hogy hívok egy taxit, ami engem elvisz az otthonba. Te meg fejezd be nyugodtan a kerékcserét, és eredj haza átöltözni munka előtt. Hiszen máris csupa kosz az inged válla. A fiú felállt, maszatos kezével sután átölelte édesanyját.
– Megtennéd? Nem baj ha nem én viszlek oda? Olyan jót tennél velem… mint mindig – tette hozzá szinte szégyenlősen. Aztán maga hívta a taxiállomást, és amíg a kocsira vártak, magyarázkodni kezdett:
– Sajnálom, hogy el kellett jönnöd tőlünk. Azt hittem mindannyiunknak jó lesz, ha ott élsz köztünk, ha főtt étellel vársz haza bennünket. Ne haragudj Sárára. Fejébe vette, hogy krsna tudat szerint akar élni, és ott fontos, hogy a tejforraló edényt ne használják másra. Azt mondta, te meg abban főzted a pörköltet.
A fiú magyarázkodását a taxi érkezése szakította félbe. Zoltán sietve átrakta a csomagokat, még egyszer megölelte anyját, és folytatta a kerékcserét. Erzsike elhelyezkedett az új sofőrje mellett, és miközben elindult oda, ahová sosem vágyott, az idős tanárnőnek Brecht sorai jutottak eszébe:
“Nem voltam szívesen ott, ahonnét jövök, Nem leszek szívesen ott, ahová utazom. ” Mennyire jellemző ez a pár sor az én mostani életemre, gondolta szomorúan.

  1. Dobrosi Andrea: Hova tartasz?

Hova – azt mondd – hova tartasz,
sorsod nem írod nélküled,
hiszen a dolgok olyanok,
elérik történésüket?!

Persze kívánj, persze higyj még,
de az a csont már lerágott,
képes vagy-e többre annál,
mint e csontot továbbrágod?

Csak nézlek, és már úgy unom
az egyforma kerékcserét,
hajlongsz a füstszagú csendben,
de nem veszed észre: elég.

Vagy, mint hömpölygő folyóhab,
minek oly mindegy már meder,
tán beletörődtél abba,
sodródsz és nem is létezel.

  1. Kutasi Horváth Katalin: Szervizelés

Nem a kereket, hanem a tereket,
na meg a neveket és a helyeket,
s persze a szerepet és az eszemet,
meg még a mezemet, s főleg lelkemet
kellene jó gyorsan kicserélnetek…
A tereket, melyeket rég bejártam,
a szerepet, melyet már jól lejátsz’tam,
a mezemet, amelyben jól eláztam,
s lelkemet, amibe magam bezártam…
Jobb nekem gyalog, ha el is fáradok,
bár beülök melléd, azért lázadok,
miközben száguld’nak ledér századok…
A kormányt már én is tarthatnám végre,
Hogyha már más vezet, bíznám az égre,
átkapcsolhatnánk másik sebességre,
s felkészülhetnék újabb vereségre…
Miért is néznék még vissza a múltba,
Mentőövet dobjak a vízbe fúltra?
Miért is indultam erre az útra?
Hogy új színt vigyek a már megfakultra.
Hogy ahová érek, ott már tudhassam,
hogy újabb köreim merre futhassam…

  1. Körmendi Rita: Sietek!

Csak ülök némán az útszéli patkán
a soffőr ideges, látszik az arcán.
Tekintetem magányosan elveszett
Bámulom mellettem a lyukas kereket.

Lelassult gondolatom tekeredik,
egészen a csavarkulcsra szegezödik.
Hangosan körbe és körbe nyekereg
órámra lesek az idő gyorsan pereg.

Sóhajtottam, végre útra keltem!
Eljöttem onnan, hol nincs helyem.
S most tessék, kételyek gyötörnek
hirtelen rám, Bűntudatok törnek.

Ó mit szólnak, hogy így kések?
Éles tekintetek nyomot vésnek!
Összesúgnak majd mögöttem!
Mi volt fontosabb, Hol időztem?

Pedig Csak tiszteletből megyek,
nem is azért hogy ott legyek.
S mielőtt onnan újra útra kelek
oda biccentek, bocsánat de sietek!