MEGVÁLASZOLANDÓ KÉRDÉS:
- Gáspár Klára: Válasz Vörösmartynak
Ó, költő!
Bárcsak kérdésedre válaszolhatnám büszkén,
hogy közösen felkapaszkodtunk az értelem keblén,
hogy könyvek által kinyílt világunk,
hogy végre egymásra és értelemre találtunk.
Te mondtad: „nyomorra milliók születnek”.
Ez mit sem változott: milliók most éppen úgy szenvednek.
Fájdalmuk tanúja lett az éhség,
Nyomorúságos útjuk végén csak a hűvösség.
Ha látnád, hogy a technika mily’ nagyot fejlődött,
csak ámulnál, hogy életünk mennyire felpörgött.
Tér és idő, csak üldözik egymást,
De már elfeledtük az ölelést, a kézfogást.
A bitek és bájtok titkait fel nem foghatod,
gépesített világunk szül torz magzatot.
A tudomány elképesztő méreteket öltött,
de a földkerekség mára mégis elzüllött.
Ahogy tágult a világ, úgy szűkült a gyomor,
nem volt még ehhez fogható a nyomor.
Könyvtárunkban nem születnek magvas gondolatok.
Gyűlölködésre buzdítanak a feliratok.
Tudod, csak hirdetik, hogy mindenkit egyformán…
Majd gonosz döntéseiket kíséri tapsorkán.
Ketrecében forog az egész ország,
Nem igazi érdem ma már a jóság.
A drótkerítést büszkén lebontottuk nyugaton,
Majd húsz év múlva felhúztuk azt a déli oldalon.
Minket tőlük vagy tőlünk kell védeni őket?
Megkérdezhetnéd a zsarnok hitszegőket.
Fóbiáink szaporodnak, akár a vírusok,
és az emberek, sajnos, nem boldogok.
Ó, költő!
Kérdésedre én azt mondom még mindig,
hogy bár a könyvek által tudásunk felért az égig,
a nagyobb rész most sem boldog, ebben a világban,
bedrogozva gyötrődik intim magányában.
- Szabóné Horváth Anna: Gondolatcsokor
Múlnak a napok, telnek az évek,
születnek ifjak, kihalnak vének.
Tanulnak írni, tudnak olvasni,
csak legbelül hiányzik valami…
Többek lettünk, s vágytuk jók jutalmát!?
Becsület már nem terem csak csutkát.
Lerágott csont a jóság érdeme,
a tudás lehet rontás köpenye.
Kihaltak az igazi vitézek,
nem íródnak már hősköltemények.
Elhalkultak a szép tündérmesék,
helyüket a modernek ellepték.
Csatáznak érzéketlen robotok,
hatalomvágy és vírus kóborog.
Nagy elmék alkotta szellem-halál,
visz védtelen gyengét, ha rátalál.
Ne ébredj fel ó, kedves sírlakó!
A betű már nem oly szép, s biztató.
Nem tűz célt, nem libbent színes álmot,
Pénz mámora gyötri e világot.
Az érme kétoldalú, mint régen,
nyomorban tengők, s csillogó éden.
Csak kevesen olvasnak könyveket,
mulatnak, vagy vajúdnak könnyeket…
- Kisznyér Ibolya: A jelen súlya
A kérdés súlyos, mint tengerből kiemelkedő szikla nehézsége,
melyet a hullámok csapkodnak, s merül egyre a mederbe,
az idő, mint vízfolyam, nem áll meg semmilyen akadály előtt,
hajtja a korokat, görgeti a változás gyorsuló, iramló kerekét.
A könyvtárak polcain szomorúan várakoznak, ülnek a könyvek,
bölcsességek, embert művelő, nemesítő, pompás remekművek,
szűk rétege embernek ki igényel szellemi értékes táplálékot,
a többség készen kapott élményt kíván, cirkuszt, sorozatot.
A média kiszolgálja az igényeket, a hamist, az értéktelent,
ma a “Színház az egész világ” helyett, minden fontos ami üzlet,
pénzben méri az embert, árcimkét aggat érzésre, árul érzelmet,
Moliére sem győzné kiválogatni kedvére való, túlzó témákat.
A könyvekben rejlő tudás, tudomány, szépség, elmés bölcselet,
évszázadokon át formálta, érlelte a mai tudás gyümölcsét,
nemzedékek sorát művelte, csiszolta, adott szép perceket,
a hangoskönyv pótlék, nem pótolja sohasem olvasás élvezetét.
A könyvek által haladt a világ előbbre, többször bizonyított,
mégis a könyvek égetése sötét, komor korszakokban, mint
ellenséggé vált tudás megtestesítője, előtör időnként,
szörnyű igazság bizonysága, hogy az ember nem okult.
Kétszáz évnyi távolságból szomorú valóság az eredmény,
hiába épít robotot, jár a Holdon, felfedez, tágul a tudomány,
az ember pusztít, kiírt, tékozol, mohón, oly érzéketlen,
hátat fordít éhező millióknak, gyarlón vétkes közönyében.
Eltévedt, megtévedt az ember az útján, elveszett, kiüresedett,
talán, ha hallgat lelke szavára, megérti a tápláló Természetet,
megérzi a Szeretet hatalmas erejét, rendjét, harmóniáját,
nincs más út, összefog, beéri kevesebbel, tán megmenti faját.
- Varga Katalin: Olvasni jó
Már az őskorban voltak írások kőbe vésve.
Mennyi emlék ősi Biblia, Krónikás ének.
Volt, hogy elégették a sok szép könyvet, de miért?
Kár volt büntetni, egy írás oly sok mindent megér.
Ha olvasol, írsz ezzel a világ csak szebb lehet.
Vörösmarty Mihály, a válaszom csak ez lehet.
- Keczely Gaby: Sajnos
Tanultunk sok újat, szépet.
Idővel sok bölcsességet.
Tiszteltük tanárainkat,
akik minden jót átadtak.
Rászoktattak a könyvekre.
Tudásra szomjaztunk persze!
Alkalmaztunk oly sok mindent,
mi még előbbre vitt minket.
Fejlődött egyre az agyunk,
szakkönyveket ahogy falunk,
és az érzelmeink pusztán,
sok gyönyörű írás kapcsán.
Sajnos oly okosak lettünk,
sok új dolgot fejlesztettünk:
gépi csodák hatására,
okostelefonok mára
elkényeztették a lelkünk,
s unokáinknál már megszűnt
az olvasás szeretete.
Nincs idejük ilyesmire!
A sok infót benn a gépben
megtalálja írva s képben.
Miért keresse a könyvet?
Ejthetünk azért egy könnyet!
Remélem, megérti a Szózat írója:
új időket élünk! Ne legyen bírója!
- Dobó Georgina: Könyvem
Vettem egy angol könyvet, nem jutottam egyről a kettőre,
Csak a gazdasági középfokú lett meg…
Kaptam egy füzetet, szerelmes levelet, de a posta elkeverte
Tőlem ezeket.
Kijártam ezer meg egy iskolát, tanultam törteket,
Ragozni ik-es, és külföldi igéket.
Szerettem a képeket, a gótikus épületeket.
Páromat azonban ezekkel sosem leltem meg.
Jártam színházba, többekkel, veletek, elfeledett
Emberek.
Voltunk operában, könyvtárban, koncerteken…
Együtt mindenhol, ahol csak lehet.
Petőfi múzeum, unalmas előadások, mesék.
Egyetlen barátommal, Mátém.
Éltetett az Élet, veletek! Budapest.
Elfeledett patak medreken, topánka hegyeken.
Újabban szakácskönyveket vásárolok,
Sütnék, főznék, csak lenne aki honorálja ezt már végre most.
Beetetek néha egy két fogással, mégis visszautasítasz,
Mert csak a pletyka éltet, nem én. Utálnálak,
De csak nehezen állok rá!
Nagy a baj, hisz össze vagyok zárva veled a munkahelyen, Balázs!
Ilyen süti, olyan kalács. Mégis csak jobb lesz egy boltban
Vásárolt mikulás, mit beállítok az ablakba,
És nem csalódást ad, hanem varázst.
- Dobó Georgina: Régen
Egykoron könyvekkel fejeztem ki, mi járt a fejemben.
Mégsem érdekelt egy csöppet sem.
Humorom, fájdalmam, tudásom és nem tudásom,
Talán csak egy kósza szó, mi magával ragadott.
Korábban hittem, több leszek, ha köztetek élek,
Könyvtárban tanultam, nem is akárhol, Budán: a Széchenyi-ben.
Azt hittem többet jelentek majd, ha olyanná válok, mint Te.
Úgy gondoltam, jobban érdekellek. NEM. NEM. Nem.
Aztán firkálni kezdtem, mint…mint valaki, akit régen szerettem.
Pont úgy mint ő, de a sorok célt tévesztettek.
Csak a messzi Pécsig vittek el. Az ELTE nem vett fel, jó kis duma.
Hülyének néztél vagy csak én éreztem annak magam?
Könyvet írnék de kinek minek miről?
Talán neked? Ki miatt magával ragadott ez a miliő…
Nem értettem miért kellek és vajon miért nem!?
Féltem és nem értettem az egészet.
Kérlek, bocsáss meg!
Egy Ginsberg könyvvel rohangáltál,
mi akkor engem még nem érdekelt!! Csacska vágy,
Mely téged megtévesztett.
Meg a posta, mely elkeverte az összes levelet.
- Dobó Georgina: Miattad
Te voltál a legfőbb ok, aki miatt könyvet ragadtam a kötelező olvasmányokon túl. Sírva írtam az artézi kútról, mely kertünkben fakadt.
Kiapadt a forrás, eremet vágja a magány, és az ellopott búcsú!
Látod! El akarom mondani, mégsem tudom. Lettél volna erősebb Akarat!
Hiába! Én Puskás Öcsiről olvasgattam ezt azt! Az Élet érdekelt!
Nem e temetett évezred! Amióta nem láthatom mandula szemedet!
Ginsberg, Pilinszky vagy Radnóti! Veszekedtetek, “irodalmárok”!
Nem mindegy! Csak rímeljen vagy valamit üzenjen…
Már végre… Hallgat, hallgat a világ!
Hogy lehet ennyire balga a Lány!
Olvas, ahelyett, hogy megfordítaná
Ír ahelyett hogy elmondaná…
Mit már nem lehet,
Hogy hiába diplomák, egyebek,
Ő csak egy örökkön bukdácsoló diák!
- Kalocsa Zsuzsa: Legjobb barát
A könyv a legjobb barátunk,
szórakoztat és felvidít,
új dolgokra nevel, tanít,
a rossz pillanatban társunk.
Ma már kevesen olvasnak,
a TV-ben néznek filmet,
böngészik az internetet,
játékokkal szórakoznak.
Kultúra mellett elmennek,
mért’ írjanak verset, regényt?
Nem olvassák, lelke szegény,
Szózat, Himnusz lényegtelen.
Az ifjúság jobbá lenne,
tán’ ez lenne a megoldás?
Miért az eltávolodás?
A világ előbbre menne!
- Horváth-Tóth Éva: Könyvek
Előtted én nyitott könyv vagyok
betűimben rejlő száz titok
csak csendben sustorog,
ahogy lapjaimon az idő ujja
sárguló éveket lapoz.
Néha megállok egy sornál,
vagy egy fejezetnél megtorpanok,
felszisszenek egy-egy szamárfülnél,
amit az élet hajtott a sarkokon,
de aztán mégis tovább haladok,
és sétálok lapról lapra.
Nem tudom, mennyit lapozhatok,
de az utolsó oldalon
– az apróbetűs részben -,
őrzöm a legféltettebb titkom,
neked most mégis elárulom,
a betűk, a strófák, a mondatok
és minden írásjel hozzád szól,
neked üzeni, te vagy a világom.
Én csak egy könyv vagyok
lapokkal, betűkkel, szamárfülekkel,
de veled együtt életre kel bennem
a történet, és haladunk a sorokon,
lapról lapra. Az utolsó oldalig.
- Gáthy Emőke: Előzetes
Nálam az írás másállapot. (Miként a természetjárás is.)
Ritkán csepegtetett kegyelmi ajándék.
Későn kezdtem, Harmincnégy évesen.
Azóta is szüntelenül kérdezem magamtól: lehet e még manapság is olyasmit és úgy írni, hogy az nekünk embereknek javára legyen.
A könyveket illetően pesszimista vagyok. Különösen az újabb kori irodalom nyújt nekem nagyon keveset. Szerelmi négyszögeket lehetőleg több évadra megfilmesíthető bonyodalmakkal. Már a tömeg – irodalomra gondolok. Az írás könyvgyártás lett. Grafomán forró – láz emészti a Földet. Egy, Magyarországnak nevezett pontját mindenképpen.
Ha a nap 24 órájából 48 – t csak kedves ismerőseim valamennyi – amúgy 1 – 1 élvezetes – írásának végigolvasásával töltenék, – sem jutnék a végére e világi életemben. De talán még a túlvilági örökkévalóságban sem.
Két új emberfajta jelent meg a Földön. Akik írnak és ontják a könyveket, de nem olvasnak. Viszont elvárják, hogy őket olvassák. Sőt tetszikeljék. És akik nem írnak ( még ), de az elvárásnak eleget tesznek.
Hibriddel nem, vagy csak alig találkoztam.
Profán kérdés, ám számomra megkerülhetetlen: Mi lesz a rengeteg kiadott, jobbik esetben részben meg is vásárolt könyv sorsa ? Hova kerülnek ?
MERT AMI ANYAG ANNAK TÉR KELL. - Domokos Edit : Válaszra méltató Vörösmarty Mihály kérdésére
Hogy: ” Ment-e a könyvek által a világ elébb?” –
Tette fel a kérdést Vörösmarty Mihály,
s, ha válaszolni kellene rá, egy szó is elég:
Igen! – De, ha belegondolunk mélyen, van még, mi fáj,
mert könyvet égettek, tapostak, gyaláztak. –
Jaj, mennyi gonoszság ártott a világnak!
Gyakran félre dobják, nem érték a lapja,
húzza csak a száját, ki pénz helyett kapja…
Már az internet oldal előrébb került,
szemünk elé így sok-sok tudás terült,
de előrébb visz az is, hogyha tanít minket!
Az írás bizony fontos, ha más mást is hirdet!…
- Szabó Eszter Helka: A raktáros merengései
Több tízezer kötetből selejtezni, Uram, képtelenség. Kezdetben vala a Biblia, sok-sok ember betevő falatja, Krisztus és maroknyi csapata nem állította meg a hanyatlást, nem jött aranykor, csak őrült császárok sora. A barátok a celláikban naphosszat görnyedtek a birkabőrök fölött, hogy uraik olvashassanak. Népek irtották egymást, üldöztek boszorkányt, bár Illig Heribert szerint az egész középkor csak kitalált és hamisítottak a krónikák. Uram, itt van a kezemben a vonalkódolvasó, lassan elzsibbad az ujjam, ahogy pittyegtetem a kódokat a laptopodba, de attól, hogy automatizált, még ugyanaz a rabszolgamunka. Kezemben a könyv Gutenbergről. Ő is a Bibliával kezdte, az örök kályhával, hadd ontsa a szeretet melegét, ráfér a polgárokra. Legyen már béke, gyarapodjanak végre! Luther felnézett az égre, aztán úgy döntött, elég az álszent papokból, a hit áruba bocsátásából, mintha nem kereskedtek volna már századok óta tiltott, hamis portékával. Remélem, mire hazaérek, a nejem elhajtja azt az ügynököt, akit már letiltottam a fészbúkos fiókomból és kitöröltem a kértetlen e-mail-jeit, hagyjon békén minket, nem vagyunk árucikkek. A régi menedzserkönyveket már nem olvassa senki, az új trendeket homály lengi, Az élet szerszámosládája frázisokkal teli. Többségüket a Bibliából vették. Az élet tankönyve – még ilyen is van, Schirilla György írta, 1990-es kiadás, lám, egyik fejezetének címe ez: „A könyv több, mint hű barát”. Ha ez igaz, a világ tényleg előbbre ment a könyvek által. Az a baj csak, Vörösmarty uram, hogy erre későn és kevesen jöttek rá. Régen is voltak, ma is vannak olyanok, akik változtatni akarnak a világ folyásán, de nem csak akarnak, hanem tesznek is érte, nemde, Váci Mihály? A te verseidet pláne nem olvassák. A klasszikusoktól is leginkább csak a kritikai kiadásokat hagyták meg itt, már akinek a munkáiról készültek. Most látom, hogy a Schirilla-kötetből kiesett egy cédula, „VISSZA A POLCRA”, hiába, a könyvtárosok is tévedhetnek, főleg a vége felé. A világvégével mindig jól lehetett keresni, Nostradamusból mégis túl sokat vettek. Emlékszem, egyszer már kiküldték a raktárba a könyveit, aztán újra vissza, hát így megy ez, mondaná Vonnegut. Ez a nagy kupac mind szépirodalom. A történetek ősidők óta hömpölyögnek, a mesék új mesék hullámaiba merülnek, mint Hárún a mesék tengerében. Mégis lesznek sztorik, amik örökre elmerülnek, mint ezek a leselejtezett szépirodalmi könyvek. A felelős fölösleges pédányai szétosztásra kerülnek. Gondoltad volna, Bólya Péter? Goda Gábort is alig olvassák. Az Egy naplopó naplója című regényében olvastam, hogy „…aki jól lopja a napot, az lop igazán kincseket”, hát ez is kiárusításra vár. Na, én aztán nem lopom a napot! Naphosszat robotolok, csak érne már véget ez a kupac! Kincseket is lopok innen-onnan, de leginkább a könyvekből. Mégis ment előrébb a világ, hiszen ma már a biblioterápia, meseterápia, irodalomterápia és még ki tudja, miféle könyves terápia módszerével gyógyítják az embereket. Ment? Hiszen a Bibliát olvasgatva csupa bölcs mondattal felelnek bajainkra a máig névtelen szerzők. Bele kell húznom a munkába, most jön a „K” betű, a legtöbb író neve így kezdődik meg „M”-mel, addig kell ma eljutnom. Mindjárt itt A podolini kísértet, 1900-ban írta Krúdy. A regényidőben voltak könyvek és „heidelbergai” diákok, de a babona örök. A COVID-ról is terjed mindenféle álhír, sorra jelennek meg az összeesküvés-elméleteket elemző szakmunkák és fércművek, hát nem lépett előrébb az ember itt sem, egy lépés előre, két lépés hátra, mindegy is, hogy szól a mondás és ki mondta. A könyvek nem hoznak vissza a halálból, legfeljebb segítenek meghalni, ugye, Polcz Alaine és Yalom? Nyugi, tőletek nem selejtezünk! Végre Madách! A Tragédia mindenhol olvasható, a Föld el nem hagyható. Nekem biztosan nem. Világéletben sci-fi rajongó voltam mégis, hát ezt ki tudná megmagyarázni? Kinőttük bolygónk, elpusztítottuk, hát ideje, hogy közbelépjen az Úr, mint nálad. Itt, Közép-Európában elégünk, nem kihűlünk, aztán ki tudja? A történelem kereke meg leáll. Könyvek? Félő, hogy a világ nem ment előrébb általuk. Eddig nem.