MEGVÁLASZOLANDÓ KÉRDÉS:
- Szabó Eszter Helka: Visszhangtalan
“Hát te hogy élsz? visszhang jöhet-é szavaidra e korban?”
(Radnóti Miklós)
Verseimet írom magamnak, az éjszakának, a Holdnak, a cseppfolyós csillagoknak.
Már azok sem állandóak, fényük foszforeszkál és néha egy-egy el-eltűnik,
Mintha azt mondaná, köszönöm, mostanáig eleget láttam, s amazok még tűrik,
Földön futkosó futrinkák, kikből kiveszett az értelem, lábukat kiégeti a talaj.
Azt legalább megérzik, de egy bolyba behúzódni, együtt sírni se mernek, ó, jaj!
Tihanyban hiába üvöltenék a Kálvária tetejéről, már nem felelne rá visszhang.
A bazalt elnyeli a szót és diszkréten őrzi a legsötétebb titkokat, hiába faggatják.
Szemtanú szepegi, hogy igen, a Badacsony oldalában volt egy zárt munkatábor.
Bazaltot bányásztak éjjel-nappal ők, bekötött szemű bányalovak, hordták, hordták
A vasúti töltésekhez, ahol utazom, ahonnan a páratlan panorámát bámulom.
Kit érdekel az a történet az elszánt bazalttúrásokon kívül, akik fogyasztanak,
Bort, mi mást, bortúrával kombinálják a kirándulást, de felejteni a látványt,
A kiszáradt szemgödröket a bazalthegy oldalában többé már úgysem lehet.
Egy pillanatra elnémul az összes mobiltelefon, de csak egy sóhajnyi időre.
Aztán erőre kap a zaj, a dobgép veri az emlékeket, mint ördög a feleségét.
Teszek néhány lépést a víz felé, hol szavaim elmerülnek és meglelem a békét.
- Gáspár Klára: Papírsors
Én csak írok.
Írok édes kalácsról, kolompoló kanászról,
végtelen valóságról.
Emlékről, mely boldog gondolatot ébreszt.
Ezüst színben mosolygó folyóról,
a levegő rózsa illatáról, egy virgonc napsugárról,
egy csodálatos szonátáról.
Idilli írásaim visszhangja is édes.
De ekkor rádöbbenek, hogy létezik egy másik valóság is.
Rongyokba öltözött koldus rám kétségbeesve tekint.
Aztán az égre néz egy angyalt keresve.
neki az angyal én vagyok, mondja hebegve.
Tekintetéből kiolvasom tervek nélküli sorsát,
úgy érzem, hogy ő már feladta a harcát.
Megrémiszt.
Kezei beleakadnak a képmutatás hálójába,
szemébe senki se néz, őt senki nem is látja.
Lehajtja fejét, mert retteg a megvető tekintetektől,
gyomrának korgása hallik ki a csendből.
Mindezt szomorúan vetem ma papírra,
de az írás lelkem háborgását nem csillapítja.
Írásomra nem hallom visszhang énekét,
a közömbös csend fel sem emeli fejét.
Szegény papíromnak is megvan a maga sorsa,
nyomorról szól ma, pedig inkább papírsárkány volna.
Vidáman szállna egy nevető kisgyermek kezében,
és pompázna a szivárvány minden színében.
bátran meglovagolná a tóparti szelet,
boldogan nézné, ahogy a gyermek ránevet.
Azt már nem!
A nagy papírsárkány piros, a kicsi kék lehet,
a többszínű sárkány ellen meghozták az ítéletet.
Színesben hogy lehetne boldog egy gyermek?
Jobb, ha nem tudja, milyen sárkányok lebegnek.
Hiszen az ég is csak egyszerűen tiszta kék,
nincs felhő, és sosem hallani a szivárvány énekét.
Írásomra most a csend felemeli fejét,
a visszhangot végre elvezeti a szóhoz,
de a sok szóból – színek ellen és színekért,
nem lesz más, mint egy iszonyatos káosz.
- Kisznyér Ibolya: A költő szava
Lángelme, mind ki jövőt igaz képpel idéz, hiszi, érző szív
Bűntelen, ír verset, lát sorsot, szépet, derűt, örök őrző ő,
Míg alkot ég küldi szó igazát, vigasz tán tavasz, kétség int,
Érzi sötét jön el, vész közel, életet, jót, hitet, békét űz,
Gőgös, barbár gonosz, álnok, mohó, leigáz, rabol, csúf vég jő,
Ám a költő dala fennmarad, túl koron át, szava méltón zeng.
- Dobó Georgina: Csendes Lét
Csendesen élek,
Mégis visszhangozzák
Szavaim
Bömbölnek a slágerek
Úttalan utakon
Rímeim skandálják
Holott nincsenek
Lágy jambusok
Csak vad sorok.
Csendesen élnék
De most hív, szólít a
Világ!
Hazám, Magyarország!
Elindulni nehéz,
Hinni e mesében
Gúzsba kötött magányom
Nem vethet véget e
Történetnek,
Úgy látom
Menni kell!
- Dobó Georgina: Üvölt a rádió!
Visszhangom szól a rádióban
Bömböl a zene
Rímeim zengik ma nekem.
Szakad a húr,
Üvölt a világ!
Költőből zeneszerző,
Mit ad ez a ház?
Csendesen élek,
Nem sikerre vágytam
Csak hogy soraim
Ismertté váljanak:
Hazámnak, eme idegen tájnak.
Ami sokaknak még fájhat.
Csitulj lélek,
Lelkedben maradjon béke,
A Nobel díj még várat, de
Most minden álom valóra válhat.
- Varga Katalin : Túlélünk
Kedvenc költőm kérdése válaszra méltat.
Új nap, új hét. Most is varázsolunk a pénzzel.
Jövő héten már lesz újra.
Van szép házunk, autónk. Biztos jövedelmünk.
Ha az nem is sok.
De az ingatlanadó, a gépjármű-biztosítás,
Rezsi.
Sorolhatnám.
Hát mi így élünk.
Sokan még így sem.
De fő az egészség.
Megtanuljuk a kicsit is sokra becsülni.
Beosztani a csekélyke pénzecskénket:
Fél pohár kakaóval, lemondva a rántott csirkecombról. Egyelőre .
Az állatkáink sem éheznek.
Mert idén már nem lesznek talán plusz költségek.
Visszhang jön hát szavainkra.
Túlélünk, győzünk.
A lelki gazdagságot, a szeretetet semmilyen pénz sem pótolja.
Még e korban sem.
- Szabóné Horváth Anna: Ó, költő!
Tudom figyelsz csillagfényes éjszakán.
Nézed mivé forrja magát a világ.
Élni próbálok még e vírus-tanyán.
Tollamból zeng vers, és nyílik szóvirág.
Lelkemnek sóhaja felszáll az égig.
Egy pór dalára ugyan ki kíváncsi?
Szerintem csak Isten hallgatja végig.
Visszhangot némán tud ő kiabálni.
Néha megrázza hátát a földgolyó,
mint a bolhás kutya nyüves bundáját.
Sok a farkas, szemeik vérben forgók,
adják-veszik hatalom koronáját.
Rajtad kívül kit érdekel más sorsa,
mikor mindenki sáros kezét mossa?
- Domokos Edit: Válaszra méltató – Radnóti vesére
Radnóti feltette a kérdést :
” Hát te hogy élsz?
visszhang jöhet-é szavaidra e korban!”
Nos, hogy élek? Nézd,
néha enyém minden,
máskor könnyem pottyan.
Szavaim olykor hangzanak üresen,
csak a négy fal veri vissza hangom,
máskor találok füleket,
kik andalodnak némely hangon.
Szavaim van, hogy visszhangra lelnek,
s a jó szó jólesik fülemnek,
ám e korban, e rohanó világban
kell, hogy a jót időnként kivárjam!
Visszhangot gyakorta botrányra adnak.
A szavak, mint mondám, ütköznek falaknak.
De gyávák, kik ilyenkor mindent feladnak,
jóra a jók bármit megadnak!
Szeretni kell, szeresd a Világot!
Szeresd a lelket, állatot, virágot!
Öleld a szomorú, bánatost magadhoz,
tedd le a gondokat sirató faladhoz!
E korban? Minden korban kell a szeretet,
mindenkinek ez ad boldog életet.
Ha szavakkal nem bántást, örömet hallatsz,
könnyek helyére máris mosolyt csalhatsz!
Annyi fájdalmat láttam a Világban,
ezt látván csakis ölelésre vágytam,
s megölelt a Világ legjobb embere,
felemelte lelkem magához egyszerre.
Legyen terved, célod, meg tudod csinálni!
Szedd össze magad, nem kell kiabálni!
Szavaidra vigyázz, szúr az, vagy símogat –
elküldi szeretted, vagy hozzád hívogat!
Visszhangja lehet e korban szavadnak,
s, hogy jó, vagy rossz – te teszed magadnak!
- László Orsii: oka van
oka volt annak hogy én megszülettem
pont oda pont akkor repített le Isten
s hogy tollat fogtam az saját döntés
de olvassa-e valaki a karcolataim
ez a remény
feladtam hogy megfeleljek bárkinek
magamat nem adom el senkinek
letettem az örök életről ezen a világon
de halhatatlan leszek, ha fennmarad
némelyik sorom.
- Horváth-Tóth Éva: Visszhangod
Táncoló fény a menny peremén,
felhőt cirógató napsugár,
vagy a bíboran lobbanó ég,
csillag ágak hegyén, lehetnék.
Vagy az édes íz nyelved hegyén,
netán az éltető levegő,
kéklő estén egy kedves emlék,
mosoly, egy ölelés, lehetnék.
Lehetnék neked a mindenség,
de se fény, se csillag nem leszek,
maradok örökig csak érzés,
ami visszhangzik a szívedben….
- Kalocsa Zsuzsa: Mardosó fájdalom
“Hát te hogy élsz”? – kérdezed ember,
lenézőn, soh’sem vesd rám szemed!
Írom a verset, mit és kinek?
Papíron zeng, remény lelkesít.
Szavakból szülni egy új világot,
s feledni a régi-ősi átkot!
Élek még eme őrületben,
hogy hinni tudjak a lényegben.
Szavam el ne haljon ajkamon,
s múljon a mardosó fájdalom.
Távolból nem hallok visszhangot,
a jövő kinek szán jobb sorsot?
- Jószay Magdolna: Visszhangra várva
Voltam már lent sokszor,
néha kicsit jobban,
ám hogy visszhang jöhet-é
szavaimra e korban,*
válaszom attól függ,
vajon kitől, honnan.
Csak találgathatok,
hogyan próbálkozzam.
Barátként, ismerősként
sokan vigasztaltak,
ez is visszhang talán,
hogy magamra nem hagytak.
Egeket nem vert persze
semmiféle visszhang,
mit asztalra tehettem,
azért nem szólt harang.
Attól is függhet ez,
ki teszi asztalra,
aki nem bizalmi társ,
sem őse, sem rokona,
utódja vagy ismerőse,**
kisember bár duplázhatja,
ugyanazt a visszhangot
soha ne is várja.
*Adaptáció (Radnóti)
** Adaptáció (Ady)