TÉMA: TÖLCSÉR
Holéczi Zsuzsa: Tomboló vihar
Támad a tornádó, a pusztító
tölcsér. Se embert, se állatot,
otthont se kímél. Aki ezt
túléli, borzalmakról
mesél. Háza oda
lett, élete
romokban.
Mi jön
még?
Kisznyér Ibolya: Esszencia
Irodalom, gyermekkori álom,
Benne élni sors nem engedett,
Tudásvágyam égőn hajtott,
Szakmák, férjek, gyerekek.
Mint tölcsérben párlat,
Lecsepegett, gyűlt,
Lét értelme,
Lezárni,
Méltón
Kell.
Czégény Nagy Erzsébet: Belső tükör
Lassan csurognak el az életem
meg nem valósult reményei.
Az idő egyre fogy, szűkül,
s szűköl már a vágy is,
nem mindig majális.
Ha felnézek az
égre, bízom
napfénybe.’
Új nap
jön.
Kutasi Horváth Katalin: Örvényharc
Hát beszippant a közönségesség?
Hagyod, hogy csak az árral sodródj?
Rúg-kapálózva tiltakozz,
az örvénynek ne engedj,
hadhoz ne csatlakozz,
képmutatásra
képtelenül
Utolsó
szavam
ez…
Kutasi Horváth Katalin: Érzések nélkül
Hány tölcsérrel töltsem fejetekbe
mindazt, mit érezni kéne,
ha nélkülözőket láttok,
ha kiszolgáltatottak
segítséget kérnek
lesütött szemmel,
szégyenkezve?
S szánalom
nélkül
hogy?
Kutasi Horváth Katalin: Elsöprő
Vágyvihar készül lélek-közelben,
formálódik a tölcsér képe.
Őrjöngve pusztít, mit érhet,
megállíthatatlanul,
majd elcsitul végleg,
hogy új tornádó
szülessen,
söpörjön
rajtam
át.
Vitos Irén: Szerelemörvény
Tölcsérré formálja testem a vágy,
sejtjeim mágnesként vonzanak,
magamban olvasztalak fel.
Szenvedélyben elégve,
örvényként forogva,
összefonódva
lélekben is
EGY vagyunk,
TE meg
ÉN.
Vitos Irén: Szövethalom
Végrehajtója az akaratnak,
engedelmese gondolatnak,
alárendeltje egónak,
fogalmazója szónak,
elszenvedője a
múlandóságnak,
otthona a
Léleknek,
szívnek.
TEST
Horváth-Tóth Éva: Gránátok
Minden háború mély nyomokat hagy.
Őrzik a leomlott házfalak,
vizek mélyén a roncs-rozsda,
gránáttölcsérek nyoma
a felszínen, bomba
a talpunk alatt,
emlék-hegek,
s a szívben
hagyott
félsz.
Horváth-Tóth Éva: Kertben
Nyáresti szellő lengeti lágyan
karcsú angyaltrombiták fáradt
sárga illatát, s mellére
tűzi a kert a formás
szirmú tölcséreket,
s magába issza
üde kelyhek
zamatát
szívem,
s szám.
Dobrosi Andrea:
kint gesztenye koppan bent mély víz csobban
a nyár még térül-fordul egy kicsit
feje közben már ősz hűs ölén
ráncos fény bár itt kóborol
dinnyét ritkán hűtök én
az idő örvényként
beszippantotta
lubickoló
terveim
de csak
kint
Mukli Ágnes: Felhőtölcsér
Ereje van a szélnek, zeng az ég.
Felhők záporoznak, villám tép.
Sietősen jönnek-mennek,
párát nyelnek, ittasan.
Örvénye forgó ék,
habos fehérben
egymagában
fakó kék
kötél
már.
Varga Katalin: Tölcsér
Tudást fejedbe tölcsérrel méred.
Italt üvegbe így szűrheted.
Ruhád ujját így kérheted.
Melled tölcséres lehet.
Orvos tán segíthet.
Látod ez törvény.
Egyet jelent.
Szójáték
Neked.
Szól.
Dobrosi Andrea: Nem lehetnek vakáción az elvek
Peti fagylaltot eszik fagylalttal,
de a kutyákat is szereti,
míg ők megkapják a tölcsért,
tiszta ragacs már Peti.
Persze nyár kell, apró
apától, hozzá
blöki; tisztán
még is hogy
nézne
ki ?
Domokos Edit: Szótölcsér
Öntöd fentről a szavakat bele –
telik, de sosem lesz ez tele.
Jó, vagy rossz? Nos fele-fele!
Játszani oly jó vele!
Ha van már elege,
sem lesz melege.
A tölcsérbe
töltsél be!
Gyere
Te!
Kalocsa Zsuzsa: Hazugság
Hazugsággal áltattál mindvégig,
szerelmed elkísér a sírig,
sorsunk eggyé forr majd össze,
hogy szeretsz mindörökre!
Szívem neked adtam,
becsapott voltam!
Képmutató,
utolsó
szavad
fáj!
Klotz Mária: kiáltás
nagy tölcsért formálok a kezemből
abba kiáltom jó hangosan
vágyódom rád mindenestül
játszom veled pajkosan
sugárzom testemből
a fényt boldogan
veled vagyok
ragyogok
örök
dal
Klotz Mária: fáj
eszembe jutottál drága anyám
ahogy ott fekszel a vaságyon
eres kezed a kezemben
szemed a plafont nézi
halkan beszélgettünk
most is dicsérlek
imádkoztunk
búcsúztunk
hol vagy
fáj
Petres Katalin: “Játszani is engedd…”
Ha tudományt megpróbálsz tölcsérrel
beletölteni a fejekbe,
kuszaság keletkezik ott,
a felejtés legyőzi
a valódi tudás
lehetőségét,
elpusztítja
a gyermek
agyát
is.
Kovács Ádám Máté: Tudat
A tudatunk mostantól egy termék,
Melyért életünkkel fizetünk,
De azok, akik ezt tették,
Még elhitették velünk,
Hogy számít az élet,
Nincs már reményed.
Mikor eszmélsz,
Hogy régen
Véged
Van?
Kovács Ádám Máté: Felelősség
Akik széttépték a társadalmat
És gyakorolják a hatalmat,
Kiknek az élet nem drága,
Még sincs rá bátorsága,
Hogy felelősségét
Mindig vállalja,
Mert a vétkét
Nem vallja
Be, így
Vét.
Kutasi Horváth Katalin: Forgolódva
Beszív a kétely, az örök lárma
nem hagy nyugovást éjjelente.
Zajong a forgalom egyre,
tennivalók tolongnak,
zsibongnak fejemben,
bizonytalanság
vibrál körben,
megfeszülök
meredten.
Éber
kín.
Kristófné Vidók Margit: Ölelj át
Harcolni akartam érted, értem,
porba hullt utolsó reményem,
hiába kértem egy esélyt,
kiabáltam, hogy megértsd
végre, az életem
adnám, csak maradj
itt örökké!
Ölelj át,
ringass,
el!
Kristófné Vidók Margit: Víztölcsér
Tomboló vihar, cikázó villám,
üvöltő szél tombol a sziklán,
vad hullámokon fény reszket,
napot takar zord felleg.
Vízoszlop tör égre,
örvénylő mélye
tátongó űr.
Istenem,
segíts
meg!
Kristófné Vidók Margit: Lángoló tornyok
Gyűlölet dönt tornyokat a mélybe
döbbenet düh feszül az égre
lángoló ablakok mögött
az arc elüszkösödött
iszonyú pokolból
ugrik haldokló
hamuvá vált
élete
emlék
lett.