Péter Erika: Egy majdnem füstbe ment terv...
avagy a székesfehérvári "hetek"

Húsvét hétfőjének délutánja van. Székesfehérvárról hazajövet "robogunk" az 
országúton a Békéscsaba irányába. Sehol egy rendőrautó, egy traffipax, sehol 
nem ellenőriztek, pedig a férjem utazási kedvét majdnem meghiúsította a 
Rendőrség, mert három napos fokozott ellenőrzést ígért. Nem mintha a 
szondázástól félt volna, de miután több megyén is át kellett gurulnunk, 
attól tartott, hogy lépten-nyomon megállítanak, ellenőriznek majd. 
Szerencsére nem így történt, sőt még kamionok és részeg biciklisták sem 
akadályozták a forgalmat, összesen két imbolygóval találkoztunk, az is szép 
szabályosan, a kerékpárosoknak kijelölt helyen tologatta volna a járművét. A 
terv "füstbe menésének" másik oka jobb lábam iszonyatos fájdalma volt, amire 
már az éjjel felriadtam, de igyekeztem nem tudomást venni róla. Nem úgy 
lábam! Reggel nem tudtam rálépni, nem tudom, miért, hiszen hiszen az előtte 
lévő nap még nem fájt. (Később Fehérváron Anisse bevallotta, hogy ő rúgott 
bokán álmomban.:))

A lábamat vizes törölközőbe bugyolálva, minden fájdalmamat leküzdve - 
elindultunk tehát Székesfehérvár felé. A nap ragyogott, a lábam sajogott, de 
szerencsésen megérkeztünk a vasútállomáshoz, ahol a randit megbeszéltük. 
Először Pendzsi és Angel jött felénk mosolyogva, mindketten tortát 
szorongattak, meglepiként Anisse szülinapja alkalmából.
Gyorsan megállapítottam, hogy tortából bizonyosan nem fogunk hiányt 
szenvedni. Pendzsivel már Szegeden összebarátkoztunk, így a kislányos Angel, 
alias Berni volt az egyetlen új arc, akivel megismerkedtem Fehérváron. 
Mimangit nagyon hiányoltuk, hisz egyikünk sem találkozott még személyesen 
vele, s kíváncsiak voltunk, hogy ki írja a jobbnál jobb napi kalendárt. 
Azután Anisse következett, akire alig ismertünk rá, mert alkalmazott 
fogyókúrája következtében alakja kicsit "karcsúsodott". (A receptet azonnal 
elkértem, hogy véletlenségből nehogy ilyet vegyek! :)) Negyedórás várakozás 
után Anisse felhívta Dináékat, akik már valahol a város határában voltak. 
Úgy döntöttünk, hogy elindulunk szállásunk felé. Öten zsúfoltuk be magunkat 
a négyszemélyes Suzuki Altoba. A mutatványt a fokozott rendőri ellenőrzés 
ellenére megúsztuk büntetés nélkül.

A József Attila Középiskolai Kollégiumot a belváros szélén, Berni jó 
választásának köszönhetjük. Recepció, italautomata, lift, szóval minden 
volt, ami a fáradt Verslistásoknak kell.
A szobákat elfoglaltuk, dumcsiztunk egy kicsit, s máris megérkeztek Dináék, 
alig pár kört téve a kolesz körül, ami szerintem nagy teljesítmény, mert én 
a helyükben még mindig ott keringőznék valahol az emeletes házak zegzugai 
között.
Érdekes módon a lábam már nem fájt (talán azért, mert végre bevettem a 
férjem által fél napja ajánlott fájdalomcsillapítót :)), így édes hetesben 
elindultunk a belváros irányába. Menet közben az első látvány Petőfi szobra 
volt, amely már messziről odavonzza a kíváncsi tekinteteket. Nem tudom, ki 
követhette el, de ha az volt a célja, hogy felfigyeljünk rá, akaratát 
tökéletesen elérte vele. Olyan, mintha egy néger és egy török férfi mutánsa 
lenne, csak méreteiben hatalmasabb, az alkotó nyilvánvalóan Petőfi nagyságát 
kívánta szimbolizálni ezzel. Meg kell jegyeznem, hogy több rondaságot nem 
láttunk utána ebben a városban.
Székesfehérvár meglátogatását, aki csak teheti, ne hagyja ki! Már a Tihanyi 
alapítólevél is megemlíti, hogy el kell menni: "Feheruuaru rea meneh hodu 
utu rea"(vagyis Fehérvárra menő hadiútra). Olyan város ez, ahol eggyé olvad 
a múlt és a jelen.

A város történelmi múltja - amelyet a belváros műemlékei napjainkig 
őriznek - a honfoglalásig nyúlik vissza.
Székesfehérvár volt az uralkodó Árpád vezér törzsének szállásterülete, Géza 
nagyfejedelem pedig itt alakította ki uralkodói székhelyét. I. Szent István 
uralkodása alatt, 1018-ban épült Nagyboldogasszony-bazilikában őrizték a 
koronázási jelvényeket és az ország levéltárát. A bazilikának az utókorra 
maradt töredékei - amelyek napjainkban nemzeti emlékhelynek számítanak - 
beszédesen vallanak a régi időkről. Bár a XIV.századtól Buda, Esztergom, 
Visegrád is versengett a főváros rangjáért, a koronázások, a temetkezések a 
XVI. sz. közepéig itt történtek. A város falai között 32 királyt koronáztak. 
Géza fejedelem építette erőddé a fehérvári szálláshelyet, ároksánccal, 
sánccal, fallal vette körül. A település latin neve Alba cavitas volt. A 
bazilikában állott a magyar királyságot jelképező trónus-így  a középkori 
oklevelek tanúsága szerint a város új neve Alba Regia .A XVIII. sz. elejétől 
a már szabad, de néptelen, elhanyagolt, romos városban új irányú fejlődés 
indult. A megyeszékhely Mária Terézia királynő rendelkezésére 1777-ben 
püspöki székhely lett, és a római katolikus egyház egyik központjává vált. A 
jezsuiták iskolát, patikát alapítottak. Ez a század alakította ki a 
történelmi belváros ma is élő arculatát. A középkori alapokon kialakult 
barokk belváros házai védett műemlékként megmaradtak, de új lakótelepek is 
épültek.

Szóval járkálunk a fehérvári utcákon, a lábat amúgy is fájdító 
macskaköveken. Mindenfelé gyönyörű kirakatokat, gyönyörű műemlékeket látunk. 
Mindent le kellene fényképezni, de ez lehetetlen. Nagyszombat van. Minden 
utunkba kerülő templomba bemegyünk.  (Természetesen a Barátok templomába 
is-, mi a Versbarátok, hát nem nagyszerűű?!), és két múzeumba. Először a 
Deák-Gyűjteményt nézzük meg.(Berni kicsit sértődöttnek látszik, mert 
mindenhol diákjegyet akarnak adni neki, -hisz oly fiatal, s még fiatalabbnak 
néz ki, pedig asszonysor(s)ban van már.) Az az érdeklődő, aki a XX. század 
magyar képzőművészetét nem könyvekből, nem reprodukciókból kívánja 
megismerni, keresve sem találna ennél alkalmasabb helyet. A műgyűjtő Deák 
Dénest (1931-1993) a 60-as évektől érdekelte a műgyűjtés, 1975-től pedig 
csak ezzel foglalkozott. Halála után a gyűjteményt a városnak adta. Neki 
köszönhetőn csodálhattunk meg több jeles képzőművészeti alkotást Gulácsy 
Lajostól, Mednyánszky Lászlótól, Pippl-Rónai Józseftől, Kernstock Károlytól, 
Czóbel Bélától, Márffy Ödöntől, Kassák Lajostól... nem győzöm a neveket 
sorolni.
A Fő utcán, a Szent István Király Múzeumban Mészáros Mihály grafikus, 
művésztanár szép kiállítását látjuk, ahol a kiállított képek mellett az ott 
dolgozók kedvességét is értékeljük. Állandó kiállítás az itt található 
Ládamúzeum, amelyre külön felhívják a figyelmünket.

Székesfehérváron mindenhol jól használhatók az útba igazító táblák, de a mi 
Bernikénk mindenhová játszva elkísér minket, még azt a műemlékházat is 
megmutatja, ahol albérletben laktak, itt a belváros közepén. A Városház-tér 
palotáinál, a tér kellős közepén ott az Országalma, a királyi hatalom 
jelképe. Négy kőoroszlán támasztja a jókora gömböt.
Megcsodáljuk a két lábon álló óriás lovasszobrot, a virágórát és mindent, 
ami időnkbe belefér, de kezdünk éhesek lenni, korgó gyomrunk enyhítésére 
keresünk némi sós élelmet, de csak cukrászdákat találunk nyitva. Édességet 
nem kívánunk enni, hiszen a koleszban vár minket a két szülinapi tortacsoda. 
A Vörösmarty Színház elegáns büféjében - végre találunk édességmentes kaját, 
és a ránk váró "otthoni" finomságokkal mit sem törődve- jól teletöltjük a 
gyomrunkat.
Vidám kis társaságunk indul visszafelé a koleszba, de előbb meg szeretnénk 
nézni a város híres harangóráját, amely óránként zenél, miközben történelmi 
figurák bukkannak elő az
óraszerkezetből, de miért is működne épp most nekünk?
(Megjegyzem másnap is csak a zene szólalt meg, a figurák nem mertek 
előbújni.)

 Jól elfáradunk, mire visszaérünk a kollégiumba, s bár nem vagyunk éhesek, 
hihetetlen étvággyal habzsoljuk Pendzsi és Angel finom tortáit, amit Anisse 
kapott a szülinapjára.
Anisse úgy tűnik, hogy örül, engedi magát fotózni is, elfújja a gyertyát, 
miközben dalolászunk neki.
A tortaevészet után az est irodalmi része következik. Anisse megmutatja az 5 
éves jubileumi cédé borítóját, a Magánkozmosz legújabb számát, beszélgetünk, 
elmondom Dina békéscsabai sikerét, hogy a színiiskolások, a színészek 
logopédusának nagyon megtetszett Dina egyik műve, a "Kaddis a meg nem 
született gyermekért" című. Azután András szórakoztatására - miután kiderül, 
hogy az oroszlán jegyében született- elmondok két "oroszlános" 
gyermekversemet, amin mindenki nevet, de legjobban én. :))
A vacsorázóhely szerencsére jó messze esik tőlünk, a belvárosban, a 
Várkörúton. Angel ismét remekelt, nagyon kellemes helyet foglalt le. A 
Castrum Lovagi Étterem széles választékából (Királynő vágya, Felszarvazott 
tál, Szerzetes álma stb.)  igyekszünk a legkisebb adagokat kiválasztani, de 
így is degeszre esszük magunkat a finomságokkal.  Nyakunkba kötjük a fehér 
partedlikat, ahogy ezt egy királyi vendéglőben illik.  András szokása 
szerint természetesen lefényképezi az ételt. Az est megkoronázása, hogy a 
vacsora végére Anisse szülinapi pezsgőt rendel.
 Kissé hosszúnak tűnik a kollégiumig érő út. A kapuban sajnos a bűbájos 
Angel elbúcsúzik tőlünk, Dina és András szintén indulnak hazafelé. Velük 
biztosan nemsokára találkozunk, mert ők hűségesen járnak a találkozókra. A 
kollégium IV. emeletén mindössze két szobát adtak ki. Ezen az emeleten 
bizonyos Pribék László nevű kollégiumi tanár tart rendet, ez kissé vicces 
nekem, s felteszem a költői kérdést: "Talán azért is van az, hogy ilyen 
tiszta a kolesz?" A szobánkban viszont találok egy fatáblát, amelyre ez van 
vésve "Rend csak ott van, ahol lusták az emberek megkeresni valamit.":))
Másnap Pendzsi és Anisse is hazamennek, mi itt maradunk Húsvét vasárnapján 
is. Újból végigjárjuk a városközpontot, elmegyünk a Középkori Romkertbe, 
ahol megnézzük az Aba-
Novák Vilmos által készített csodálatos seccókat. Szegény megviselt lábam 
csoda, hogy bírja. Egy idő után már minden olyan padon megpihenünk, ahová 
odasüt a Nap, és élvezzük a tavaszt, gyönyörködünk Székesfehérvár 
szépségeiben.
Húsvét hétfőn sokáig alszunk: csendes hely ez a kollégium, ha nincs benne 
diák. Lacikám meglocsol kicsit, hogy el ne hervadjak, azután irány 
Békéscsaba. Az út kellemes, de erről már írtam... a hosszúra nyúlt beszámoló 
elején...
Békéscsaba, 2007-04-10.


Pendzsi: Székesfehérvári tali

Ijedten rezzentem fel álmomból, amikor megcsörrent az óra április 7-én 
hajnali 4 órakor. Kipattantam az ágyból, zuhanyozás, kávé, öltözködés és 
indulás az állomásra. A hajnali csöndet bőröndöm kerekeinek zörgése verte 
fel.
Debrecenbe átszállás, bár ne szálltam volna, mert egy eléggé piszkos, 
huzatos, hideg helyen utaztam Pestig. Végig vacogtam az utat. Pesten újabb 
átszállás, s még dél sem volt, én már a székesfehérvári állomás előtt egy 
napsütötte parki padon landoltam. Felhívtam Angelt, aki jelezte, hogy 
nemsokára érkezik, csak még előbb elmegy a cukiba az Anisse részére 
megrendelt tortáért. Az én csomagomba is ott lapult a meglepi torta, amit 
előző nap készítettem Anisse szülinapjára.
Nemsokára megérkezett Angel, majd ?befutottak? Péter Erikáék is.
Erika lábán dizájnos kötés ?egyedi megjelenés?, de mint kiderült csak
egy vizes törölköző bedagadt bokájára.
Így aztán Erika és párja Laci, Angel és jómagam, széles mosollyal és két 
szülinapi tortával vártuk a ?Nagyfőnököt? az állomáson.
Anisse végül megérkezett, s indultunk elfoglalni a szálláshelyünket. A 
csoport két hiányzó tagja, Dina és András is megérkeztek kis ?városnéző 
kanyarok? után, a József Attila Kollégiumba.
Mivel négyen kértünk szállást, és két szobát kaptunk, még időm sem volt 
megkérdezni Anisset, hogy ? hálótársam mondd, akarsz e lenni?, máris egy 
szobába landoltunk, hogy Erikát ne válaszuk el párjától. Később aztán 
megbeszéltük, hogy ki horkol, s milyen mértékben, s megállapítottuk, hogy 
nem fogjuk egymás álmát zavarni.
Ezután elindultunk városnéző körútra Angel vezetésével, villantak a 
fényképezőgépek, s a látni valók örökítve lettek. Nagyon szép város 
Székesfehérvár, nekem főleg a régi házak, a múltat idéző épületek, szűk 
utcák tetszettek. Egy szobor viszont negatívumot váltott ki nem csak 
belőlem, ez pedig Petőfi Sándor hatalmas szobra volt. Félelmetes arca, s 
valami nem oda illő fehér felsőt épített rá a szobrász, mintha egy vastag 
fehér pulóvert húzott volna rá. Ezt meg kellett örökíteni.
Oda is kuporodtunk mindannyian a szobor lába elé, csak Erikának nem volt már 
máshol hely, így Petőfi lába között tört magának utat a fényképező lencséje 
felé.
Megtekintettük többek között a világórát, valamint egy udvari részen egy 
harang órára is találtunk, amit meg szerettünk volna hallgatni, de egy 
táblára ez volt kiírva: ?A harangok Rómába mentek.?
Először azt hittem egy film címét olvasom, de lehetne egy vers címe is, 
persze kiderült, hogy a harangokat Rómába szállították Húsvétra.
Múzeumokat is látogattunk, festményekben, linómetszetekben, akvarellekben 
gyönyörködtünk, megbeszéltük kinek melyik s miért tetszik. Régi tulipános 
ládákat csodálhattunk, némelyik még mindig kitűnő állapotban volt. Szobrok 
művészi kidolgozását tárgyaltuk meg Dínával ketten, s nagyon egy véleményen 
voltunk.
Templomok belsejét csodálhattuk meg, s én újra átéltem ott bent azt a 
csodálatos áhítatot, amelyet a lelkemben megszólaló mélységes csend idézett 
elő. Csodálatos érzés volt.
Mivel már kezdett fáradni és éhes lenni a társaság, így egy Erika által 
felfedezett színházi ?büfében? amely nagyon szép és elegáns helyiség volt, 
mindenki feltölthette energiával magát.
Ezután indultunk vissza szálláshelyünkre, ahol felköszöntöttük Anisset, és 
nekiláttunk a tortáknak. Nagy beszélgetések, vidámkodások s aztán egy kis 
felolvasó est következett, ahol Erika gyermekverseit olvasta fel, amelyet 
mindenki élvezettel hallgatott.
Később Anisse bemutatta a napokban már rendelhető irodalmi CD borítót, s a 
Magánkozmosz legújabb számát. Ezután indultunk el vacsorázni a belvárosba, 
egy lovagi étterembe.
Nagyon meghitt kedves hely, mindenki felvette a hófehér különbejáratú 
?szakállkáját?, s úgy néztünk ki, mint a hét törpe, csak a Hófehérke 
hiányzott közülünk. /talán ő lett volna Mimangi, ha eljött volna/
Mindenki jót evett, ivott, s a vidámságnak nem volt határa, de egy idő után 
már mindenkin kezdtek kiütközni a nap fáradalmai. Így aztán úgy döntött a 
hét tagú társaság, hogy véget vet a napnak. Elbúcsúztunk Dínáéktól, később 
Angeltől, s elindultunk hogy magunkévá tegyük ágyainkat.
Másnap elbúcsúztunk egymástól, s én elindultam vissza, a hétköznapjaim felé.
Anisse, Erika, Laci, Angel, Dina, András! - nagyon jól éreztem magam 
köztetek.
2007-04-09