Cserepes Andrea
 Katicapettyegtető Felicián

Megjelent régi kedves pécsi listatagunk első mesekönyve! GRATULÁLUNK!

2005 december 8.-án az RTL- Klub Fókusz c. TV-műsorában szerepelt Csandi. Részlet a riportból:

...A mesekönyv első nyomtatott példánya, 12 évig íródott. És a büszke szerző, akinek élete az írás, és évek óta arról álmodozik, hogy egyszer nyomtatásban láthatja meséit. És aki mindezt lehetővé tette, a saját nagymamája, aki szponzorálta unokája első könyvét. Nem sopánkodik, nem tekinti tragikusnak az állapotát. Pedig soha nem tudott lábra állni, vagy éppen menni, mire megtanulhatott volna súlyos beteg lett. 6 hónapos volt, amikor kiderült, hogy nem úgy mozog, mint a többi csecsemő. Orvostól orvosig cipelték, azt mondták a szülőknek, hogy nem éri meg az óvodáskort sem... Az általános iskolát magántanulóként végezte el, majd leérettségizett, és a mozgássérültek klubjában dolgozik azóta. És persze gőzerővel gyártja a meséket, de festeget is, sőt saját honlapot működtet, amit maga készített.

"Szerintem jó ha látják az emberek, hogy mindegy hogyan élünk, így is, úgy is ki lehet fejezni önmagunkat. szeretnék egy kis színt vinni a világba, remélem sikerül" - magyarázza Csandi.

Meséi, novellái újságokban is megjelentek, próbál minden lehetőséget megragadni, hogy mások is megismerjék őt. Ahogy ő fogalmaz folyton folyvást gondolatokat gömbölyít.

Azt mondja, hogy a fizikai korlátok ellenére nap mint nap hatalmas távlatok nyílnak meg előtte. Írás közben szárnyal, és nem számít, hogy önmagát képtelen egyedül ellátni, és az sem, hogy mindenhez segítségre van szüksége....

...A mesekönyvet, amely csak az első állomás Andi számára, könyvesboltokban nem kapni, csupán néhány száz példányra futotta a nagymama pénzügyi támogatásából...



A keményfedelű, 182 oldalas, szép rajzokkal illusztrált, A5-ös méretű mesekönyv ára: 1000 Ft/db. + postaköltség

Megrendelhető a katicape@freestart.hu e-mail címen.

Telefonon keresztül Fekete Erzsébet veszi fel a megrendeléseket, 17.00 óra után a 06 72 444-765-ös telefonszámon.

A kötetet illusztrálta: Cserepes Gabriella, Horváth Henrietta, Korcsok Lili, Korcsok Tamás

Tiszta szívvel gratulálunk Csandinak! Mindenkinek szeretettel ajánljuk a kötetet!