|
-
- Szabó Gitta: Lázálom
Álmodott! Dermedten feküdt az ágyán, mint aki halott. Mozdulatlanságát
csak lázasan ziháló mellkasának szaggatott rezdülései törték meg. Álmában
messzi földön járt. Hegyek, völgyek között vitte a lába, oldalán hatalmas
kard lógott. Szinte súrolta a földet. Ö volt az, aki a gonosz sárkány ellen
indult, hogy kiszabadítsa szíve szerelmét.
Amint rendületlenül haladt előre az ösvényen, egyre nyugtalanabbul
mocorgott az ágyában.
A szoba sötétjében a falióra elütötte az éjfélt. Ez a hang valahogy
bekúszott az álmába, amitől az ösvény, amin járt hirtelen megváltozott. Mint
a mesében, három irányban haladt tovább.
A vándor megállt. Egy darabig téblábolt, nem tudta merre menjen tovább,
hol találja vajon a félelmetes ellenséget. Egyszer csak a sötét semmiből
különös fények kerültek a szeme elé. Először azt gondolta, biztosan csak a
fáradtságtól káprázik a szeme. Megdörgölte szemeit, majd ismét
széjjelnézett, de a fények most is ott lebegtek előtte, majd lassú mozgással
elindultak. Az ifjú követte őket. Az ösvény végénél, azután balra
kanyarodott, de ő észre sem vette, csak megbűvölten követte a fényeket.
Egyre sűrűbb erdőbe jutott. A fényeket is alig-alig látta a fák
lombjainak tömör szövevényein át. Lábai botladoztak a rég kidőlt, korhadt
fatörzsekben, kardja hangos csörömpölése hasított az éjszaka csendjébe,
egy-egy ilyen botladozás után, amint neki verődött a fatörzsnek.
A három elágazás után, a harmadik botladozás után, három órával éjfél után
elérkezett egy sziklakápolnához, amelynek három ajtaja volt. Az egyikben egy
jól megtermett kutya feküdt, a másikban egy tigris nyúlt el kényelmesen, a
harmadikban egy óriáskígyó tekergett.
A fények hármas csoportba rendeződtek és a kapuk őrzői fölé lebbentek.
A vándor tanácstalanul állt. Erősen gondolkodott: — Vajon melyik kapun
kell bemennie? Melyikben rejtőzik a félelmetes sárkány? Mert abban biztos
volt, hogy elérkezett a háromfejű sárkány barlangjához.
Erősen gondolkodott. Kedvesére gondolt, ahogyan szőke tincsei lágyan
omlanak vállára. Szinte látta maga előtt, hogy a sárkány mindhárom feje a
lány körül tekereg és kígyónyelveivel meg-megérinti a lány hamvas vállait,
nyakát, arcát.
Ez a látomás hirtelen ötletet sugallt neki, és a harmadik kapuhoz lépett,
amelyben a kígyó tekergett. Előrántotta kardját, és le akarta csapni az
állat fejét, amikor az ránézett. A kígyónak olyan szemei voltak, mint a
fogságban lévő kedvesének.
A legény megrémült, majd harag és kétségbeesés járta át a testét. Hangosan
kiabálni kezdett. Ágyában hevesen hadonászott.
A hajnal fényei derengtek már az utcákon. Lassan beszűrődött a szobába is.
A félhomályban egy alak ült az ágy mellett, és a lázasan forgolódó ifjút
nézte. Kezeit imára kulcsolta, szája lassan mozgott. Agyában kétségbeesett
gondolatok cikáztak.
Egy fénynyaláb megvilágította az alak arcát. Egy szépséges,
szőke hajú, ifjú leányzó volt, aki őrizte a fiú álmát: — Azt mondta az
orvos: — csak ezt az éjszakát… akkor…
Lassan, lomhán felkúszott a Nap az égboltra. Még lusta volt az éjszakai
pihenéstől. Sugarait is csak kényeskedve bontogatta.
Egy kakas hangos kukorékolással köszöntötte. A Nap ekkorra már fényével
elárasztotta a baromfiudvart, a kis házikót. Benézett a szobába, ahol az
éjszaka démonjai a legényt kerülgették, amelyek az egyre erősödő napfénytől
megriadva hirtelen köddé váltak.
A lány felállt székéből, nyújtózott egyet, majd a beteg fölé hajolt.
Gyöngyöző homlokát óvatosan megérintette:
— Hűvös! — állapította meg, és szája
szegletében a megkönnyebbülés halvány mosolya jelent meg.
— Lement a láza!
(2006-07-12)
|
