A 8 szó a következő: szitál, átölel, végtelenként, összeolvad, béke, elmélázok, sóhaj, szél Fenti szavakat Várhelyi Klára - cherno: Béke -Orfü- c.verséböl vettem.  Bambusz: A harmónia kertje Szikkadt kertemben beszippantom a közelgő est szélsóhaját, mely űzni igyekszik lantomról a tikkasztó hőség jaját, szitálva ér a hűs fuvallat, bebábozódom, a barát a végtelen forrósággal összeolvasztja hűs magát, cirpeléssel egy hős tücsök az enyhnek szerenádot ád, majd elvezényli az ismert tücsökszimfóniát, Hermész az estet langy keretbe fogja, hozza az égiek válaszát, a méla természet felszusszan, hálásan biccentenek a fák, esőcseppektől részegülten a karmester ismét kiáll, auftakt, a zenekar rázendít, további enyhülésért kiált, szikkadt kertemben belélegzem a rendteremtő harmóniát. 2006-08-06 Mimangi: Operátori levél utáni merengő hangulat által vezéreltetve szövődött szószövő Szél elkapja a gondolatom Elmélázok, kicsit hagyom, hogy a végtelenben utol- érjen, amíg csak ítél, latol Összeolvad a szóláncolat, jöhet rá állítás és cáfolat. Anisse pedig dorgál egyre nincs mód a kegyelemre De átölelve, béke lakozik Szitálnak örömkönnyeik Móricz Eszter: Enyhülés Elmélázok csöndben, szél fúj az arcomba, zokog, sóhajt minden virág. Csöndben várja az esőt, megnyugvást. Halkan szitál az eső. Megtisztul a világ! Átölel a fény, végtelenként összeolvad bennem szeretni-szeretve lenni utáni vágy. Ez most itt a béke csendes kis szigete. Már nem sír a világ az enyhülés után. Már nem lüktet-jajong, esőt kérve fájón a sok fa, s virág. Nagy Erzsébet: Távol A francia lankák fölött szitál az eső Elmélázva nézem a végtelennek tűnő nyugalmat. Sóhajom ráfonódik a szőlőtőkékre, megrebbenti az üveggyöngy vizcseppeket, melyek ugy ragyognak mint a mosolygás. Béke költözik szivembe. Az eső utáni szivárványhid égi mannával kényezteti lelkem. 2006_07_31 pendzsi Péter Erika: Elmélázva Évgyűrűim köre korhad. Múlt és jelen - összeolvad. Mért gyötörnek rozoga rémálmok? Ezen - elmélázok. Átölelhetne a béke, sors szélvédett menedéke, sóhajtásom vonal-végtelenként könyörög a rendért. (2006-07-25) Pogány Zoltán: Kiáltás valódi szél szitál, temérdek boldog sóhaj átölel, s végtelenként összeolvad mindenben a béke… elmélázok, vajon miért csak köröttem szitál a valódi szél, miért ölel át csak engem temérdek boldog sóhaj, miért csak rajtam olvad össze a végtelen s miért csak bennem mindenben-i a béke… merre bujdokolnak, kikkel együtt valódi szélben szitálhatunk, temérdek boldog sóhajban ölelkezhetünk végtelenként összeolvadva minden béke páros galambjaiként… jöjjetek hát, ti valódi szélben szitáltak, temérdek boldog sóhajban ölelkezők, végtelenként összeolvadni mindenben a béke követeiként… lássa meg már mindenki, nyílt szemmel, kitárt szívvel, hogy itt, mindenütt, valódi szél szitál, temérdek boldog sóhaj ölel át, s végtelenként összeolvad mindenben a béke… Szabó Gitta: Az én bástyám Béke s fájdalom dúlják lelkem, Öröm s harag lakoznak benne, melyek Összeolvadva átölelik testem. Sóhajom elvegyül a szitáló köddel, S a játékos hajnali szélben Végtelenként tovaröppen. Elmélázom a szép emlékekben: Virágzó rét, zöld mező, ficseri fecske… S érzem, bástyámat miként építem fel. (2006-08-02)

Szabó Gitta: Jó reggelt! Végtelenként húzódik előttem a virágzó rét, melynek nyugalmát, a szélén sorakozó fűzfák földig hajló ágai, szinte összeolvadva vigyázzák. Szemem gyönyörködik a reggeli szitáló ködben, melyet a Nap gyenge fénye szivárványossá fest. Lágy szél borzongatja testem, kócolja hajam, s meglebegteti a fűzfák ezüstösszürke leveleit. Elmélázva nézem az éppen ébredező békés természetet. Felsóhajtok! Sóhajom a széllel tovaszáll, s együtt susogják: - Jó reggelt! A madarak is fészkelődnek, halkan csivitelnek, majd az első erős napsugárral kirepülnek fészkeikből, melyeket a sűrű lombkorona védelmezve átölel. Óvatosan beljebb lépek a rét közepe felé, s érzem mezítelen talpam alatt a még nyirkos fű hűvösét. Az égbolton a Nap egyre magasabban jár. Sugarai már-már melegen érik el a Földet, a rétet, és a rét közepén engem. A friss illatok a felszálló párával belengik a levegőt. Mélyet szippantok belőle: mezei virágok, nyirkos fű és a bókoló fűz illata keveredik össze. A Nap felé fordítom arcom, behunyom szemeimet, és teljes valómmal élvezem sugarai simogatását. Nem gondolok semmire. Csend és nyugalom vesz körül. Egyre mélyebben lélegzem. Érzem szétáramolni a friss erőt a lelkemben, testemben. Nem tudom meddig álltam így, egyszer csak egy jó nagyot nyújtóztam! Frissen mozdultam. Mosolyogtam. Indulhat az új nap! 2006-08-02

A 137. Szószövő játékunk nyertese Péter Erika lett! Nyereménye: Gratulálok!