|
-
-
E heti 8 szó a következő:
ültem, édes, mostoha, soha, született, öröm, halál, láttalak
Fenti szavakat Kovács Károly: Ars poetica 1. kísérlet c.verséböl vettem.
-
- Bambusz: Homo ludens
Élet, te édes-gonosz mostoha,
örömmel s bánattal teli játék,
előre senki nem tudja soha,
még ha deres is a halánték,
mit pörget ki a rulett kereke,
rossz vagy jó lapot oszt-e a mágus,
hatost mutat-e a kocka teteje,
s melyik arcát mutatja Janus.
Nem született még e földre oly ember,
ki megmondhatná, mit hoz a sors,
de ha béke van és hallgat a fegyver,
lehetsz mosollyal játszó vidám bohóc.
2006.08.15.
-
- Dobrosi Andica: Édes öröm!
Kérlek -
térülj, pattanj, ülj ide,
üldözz belőlem
bút hamar!
Ha nem jössz,
kikezd ez a mostoha élet
s bánatrongyba varr…
Lásd be végre,
soha nem azért születünk halálig,
hogy beérjük azzal:
mosolyunk
(egyszer)
göngyöleggé válik.
-
- Jávorka Ágnes: –
Mint édes mostoha ültem
soha meg nem született
gyermekem mellett,
láttalak, mint halált,
mint az öröm aláz
maga alá.
-
- Maszong József: Temető kövén
Csak ültem mélán
nehéz gondolatok közt
temető kövén a hárs alatt,
feledve a mostoha sorsot,
mert tudtuk ki született
azért eljön a halál, de most
magam előtt édes alakod
megjelenni látszik,
arcodról öröm sugárzik,
szívemnek megnyugvás,
hogy odaát,
boldognak láttalak...
-
- Molnár Szilvia: Élsz megint (haiku-lánc)
vajúdik a Föld:
megszületni láttalak
szemed tengerén
vajúdik a Föld:
ősz öreg érzésekben
lappangó tavasz
vajúdik a Föld:
ültem édes ugyanígy
öröm-halálban
vajúdik a Föld:
mostoha-soha húzza
remény-magzatát
vajúdik a Föld:
berzenkedő tegnapok
véred keverik
vajúdik a Föld:
felöklendi szétrágott
mégisszeretést
vajúdik a Föld:
tefelsírás felszakad
élsz megint miért.
2006. VIII. 15.
-
- Pogány Zoltán: Halálos vacsora
Halál, én egyszer már megláttalak,
(csontcsuhában bőrtelen lábon)
Öledbe ültem, láncos fák alatt
(éreztem, hogy jaj de nem fázom)
Fényszerű voltál, édes láng-alak
(sikoltás egy néma szeszélyben)
Szívemre mostoha öröm tapadt
(lyukszemed üregébe néztem)
Kaszádon gyerke rozsda született
(kerenyem gyürke végű volt még)
Nem maradt sehol bennem az az arc
(zsenge sárba vegyült a moslék)
Soha sírva más nem nevettetett
(mert firtatott, vissza-aláztam)
Fecsegve feledtem mit is hadarsz,
(nem fagytam verítékes lázban)
Értél, láttál-e ekkor, akkor ott,
(koptatott kövű istállóban)
Vagy egyik ujjam vágytad csak talán
(vércsonk-, és csonkvér-pocsolyában)
Rozsdás vastömeg, hogy megtámadott,
(nagyapám törő dühe mellett)
Szecskavágó nyekergő asztalán
(egy-ujjam, mégis, mire kellett?)
Halál, szép neved megjegyeztem én
(egyszer megvárlak, parolázzunk)
Nem sírok akkor sem, ígérhetem
(zörgős, keserves lyukba mászunk)
Betakarsz, mint egy kemény költemény
(márvány és szikföld nem is fájhat)
Vigadva jöttöd, hogy kinevetem
(lelkemből főzd meg vacsorádat)
Szádalmás, 2006. augusztus 15.
-
- Poéta: Vég
Örömömből született
édes mostohám.
Csak ültem soha nem hívtalak
s halál Te mégis eljöttél értem.
2006.08.08.
-
-
Szabo Gitta: Míg a halál el nem választ!
Melletted ültem s
csak néztem édes mosolyod.
Nem szóltun, a csendet hallgattuk,
a perc s pillanat varázsát.
Kéz a kézbe,
tekintete a tekintetbe kapaszkodott,
s lelkünk öröm járta át, és
a csendben megszületett a boldogság.
Még nem láttalak szebbnek, boldogabbnak,
s tekikteted kék tengerében,
soha nem vesztem el így még.
Ajkunk összeért, lepecsételtük a megszületett érzést.
Mindörökre! Míg a halál el nem választ!
Az érem két oldala
Ültem az ágyad szélén s néztelek,
Néztem törékeny termeted,
mit a betegség felemésztett.
Láttalak édesanyám, az élet küszöbén,
melynek egyik felén épp,
hogy született egy gyermek,
a másik oldalán, már
várt rá a halál.
Szememben "öröm"könnyek,
hogy foghatom puha, lágy kezed,
s segíthetek az úton,
menni, menni fel a
Mennyekbe!
|
