Barátok Verslista

Szószövő 142.


2006. IX. 17.


Dobrosi Andica: Helyetted beszél című verséből idézek 8 szót:

négylevelű, anya, ősz, napfény, vigyázz, szél, küzdeni, beszél.




Mimangi: Ősz

A napfény se küzd már
a borongós ősszel
Átengedi a homályt
a virradati széllel

Foszladozó ködben
anya vigyáz gyermekére
S lépte alatt közben
A négylevelű lóherére




Péter Erika: Négylevelű dal

Az ősz zenekarában zenél a szél,
mint a mélyhegedű.
Fűszálakon húzza a vonót.
Mutáns négylevelűt
bujtat a bozót.
- Ne tépj ki, kérlek! -
Vigyázz rám, mint jó anya!-
Légy hát hű őrangyala,
engedd küzdeni
a hajnal harmatával,
az éj fagyfogával,
a napfény tüzével,
szél lendületével.
Talpad ne tapossa! -Óvd!
Szánd - a szerencsehozót!

(2006-09-19)




Szabó Gitta: Az első nap

Az anya könnyes szemekkel intett búcsút fiacskájának, aki egy őszi reggelen iskolatáskával a hátán, elindult a nagy ismeretlenbe.

Reggel volt, kissé hűvös, enyhe szél is fújdogált. Kíváncsi volt arra, hogy a kis emberke mennyire jegyezte meg, édesanyja intő szavait: — Vigyázz kincsem magadra, mindig gombold be kabátkádat, nehogy megfázz a hűvös reggeli időben.

De fújhatott a szél, incselkedhetett a gyermekkel, kócolta szöszke haját, belefúj a szemébe — na csak egy picikét —, fütyült a fülébe, mind hiába. Bizony a gyermek szót fogadott a mamájának! A szél fel is hagyott a fújással, a gyermek úgyis beért már az iskolába. Visszavonult, és hagyta, hadd bontsa ki a Nap a sugarait, és a napfény hadd világítson be az osztályterembe, ahol a szél úrfi reggeli játszótársa izgatottan, csodálkozó szemekkel meredt a tanító nénire.

A tanító néni nagyon okos! — gondolta magában a fiúcska. — Majd ha nagy leszek, én is ilyen okos leszek — fűzte gondolatait lázasan tovább.

Eközben azt hallotta, hogy névsor szerint — amiről még nem tudta, hogy milyen is lehet —, hogy megismerjék egymást az osztálytársak, egyenként álljanak fel, és mondják meg a nevüket. De jó hangosan ám, hogy a többiek mind hallhassák, és tudják majd, hogyan szólítsák majd.

A névsor olvasásában a tanító néni az ő nevéhez ért, és mivel mindig szólt, hogy melyik gyermek következik, ezért mos éppen Ö rá mutatott.

A fiúcska idegesen, remegő lábakkal igyekezett felállni… Annyira zavarban volt, hogy ingecskéje egyik gombja beakadt a pad szélébe. Rémültem kezdett küzdeni a paddal és a gombbal. Arca lángvörös volt a szégyentől, hogy ilyen ügyetlen az első nap.

Sehogy sem akart sikerülni kiszabadítania magát a pad fogságából. Úgy érezte már nagyon rég, hadakozik a paddal, és egyre jobban égett az arca. Már az összes gyerek őt nézte, és imitt-amott halk kuncogások is hallhatók voltak.

A tanító néni nyugodtan beszélt a gyerekekhez: — Tudjátok ez csúnya dolog ám, hogy kinevetitek a társatokat, akinek segítségre van szüksége. Gondoljátok csak azt, hogy ti magatok vagytok, aki ilyen bajba került. Jól esne nektek, ha nevetnének rajtatok? — és amíg beszélt egyre közelebb ért a bajba jutott gyermekhez.

Ettől a kisfiú még idegesebb lett. Abbahagyta a küzdést, kissé fél oldalra hajolva állt, teljesen megsemmisülve, hogy most már mindenki butának és ügyetlennek fogja tartani. Még a tanító néni is. Könnyes szemecskéivel nézte a tanító néni barátságosan mosolygó arcát. Most, hogy ilyen közel volt hozzá, kicsi szíve nagyot dobbant. — De jó lenne hozzá bújni, mint anyuhoz, ha baj van!

— Na mutasd! — mondta a tanító néni. — Lássuk csak! Ez a pad minden évben megtréfál egy gyermeket, de nem hagyjuk ám, hogy sokáig garázdálkodjon. Megmutatjuk neki ki az erősebb! — és a fiúcska kezét megfogva, együttesen fosztották meg a padot a fogságul ejtett gombtól. Végre a fiúcska kiegyenesedhetett, arcáról a pír is elszállt. Kihúzta magát, és hálásan nézett a tanító nénire: — Mégis csak ilyen okos leszek! — gondolta.

A Tanító néni megkérte őt, hogy jó hangosan mondja meg a nevét a gyerekeknek. A fiúcska megint elvörösödött, mert félt attól, hogy a neve miatt kinevetik majd megint. De muszáj volt bemutatkozni, hiszen a csengő is megszólalt, jelezve az óra végét.

A gyerekek nem mozdultak. Csendben voltak, és ő rá figyeltek. A fiúcska felemelte a fejét, és azt mondta: — Négylevelű Mátyás vagyok.

— Nagyon szépen mutatkoztál be! — dicsérte meg a tanító néni. — Látjátok? Így kell, ilyen szépen, érthetően beszélni, mint ahogy Matyi tette. Ezután, ha kérdek valamit, ugyan ilyen szépen válaszoljatok majd! — mondta, és megsimogatta a fiú buksiját, és lassú léptekkel ment vissza a tanári asztal mellé.

Matyi leült a padjába, és szinte mozdulatlak ajkakkal, csak úgy a fogai közül súgta a padnak: Jó lesz, ha rendesen viselkedsz! Hallod! Mostantól én vagyok a gazdád!

— Gyerekek! — szólt hangosan a tanító néni — most kimehettek az udvarra játszani. De vigyázzatok magatokra, és segítsetek egymásnak!

A gyermekek az udvaron körbeállták Matyit: — Mutasd az inged! Nem szakadt el? — Biztos ki fogsz kapni érte! — Tényleg négylevelű a neved? —

A kérdések sosem akartak véget érni. Matyi feje már szédült belé. Végre becsöngettek, és visszamentek a tanterembe. Így a többi kérdést már nem tették fel neki.

Lassan véget ért az első nap az iskolában. A gyermekek hazafelé indultak. Matyi is elindult, a fejében sokasodó eseményekkel, hogy hogyan fogja majd otthon elmesélni azt a sok mindent!

Fáradtan, lassan bandukolt, nem volt kedve az ugrándozáshoz, inkább nézelődött minden felé. Nézte, az eget, a madarakat, nézte a fűben még, még előbukkanó virágokat. Egyszer csak megállt, lehajolt, hogy egy szál százszorszépet leszakítson, és hazavigye anyukájának. És láss csodát! A virággal együtt, véletlenül egy négylevelű lóherét is leszakított!

Matyi nagyon boldog volt. Sokat hallott már arról, hogy egy ilyen kis növény sok szerencsét hozhat. Otthon anyukája betette a lóherét két papír közé: — Majd ha szépen megszáradt, akkor beteheted az ellenőrző füzetedbe, hogy…

(2006-09-20)

A 141. Szószövő nyertese Maszong József.
Nyereménye: Kamarás Klára (Sida): Ólomból szoni pilleszárnyat… c. kötete
Gratulálok!


  



Barátok Verslista


© dalos