|
Hangtalan kiáltás
- Egy hét múlva nyaralunk! – sóhajtott
fel a fiatal édesanya, miközben két gyermekét ebédeltette. Ha, sokat nem
is, de egy évben egyszer, az üdülési csekkel, tíz napra el szokta utazni a
magyar tenger mellé, a Balatonhoz nyaralni. Egy kis kikapcsolódás, mikor
végre, az egész család együtt töltheti ezt a pár napot, és az apa is több
időt tud a gyermekeivel foglalkozni.
Lázas tervezgetéssel telt ez az egy hét. Minden felé, kitűzött cetlik,
rajtuk egy-egy felfirkantott fontos dolog, amit okvetlenül vinni
szeretnének. Eljött az utolsó nap is, a vasárnap, amikor az egész lakás
egy csatatérré változott. Nagy volt a sürgés-forgás, csomagoltak, hiszen
másnap végre utaznak!
A házba vendégek érkeztek, ugyan nem az ifjú családhoz, hanem a férj
szüleihez jöttek látogatóba a nagyobbik fiuk a családjával. Ők külön
élnek, nem maradtak a szülőkkel, mint a fiatalabb fivér, aki együtt
építkezett szüleivel. Ez miatt, állandó feszültség van a három család
között. Mert, hát ugye, ők nem kértek a közös élet szépségeiből, mégis
most, hogy kész a gyönyörű új ház, most féltik a jussukat, félnek attól,
hogy így kevesebbet örökölnek.
„Szomorú vasárnap "
Ismételten felütötte a fejét ez a nézetkülönbség. Nem válogatott, nem
fürkészte alkalmas-e az időpont. Csak jött, és az egyébként csendes
napokat pokollá tette.
Így történt ez, ezen a vasárnapon is. A fiatal szülők között szörnyűséges
veszekedés kerekedett. Még jó, hogy a gyermekek, az udvaron játszottak, és
nem hallhatták, ahogy szüleik marakodnak. Eljött a reggel. Izgatottan
búcsúzkodtak a nagyszülőktől a gyerekek. Aztán, zsupsz! Be a kocsiba, és
indulás! Másfél, két óra alatt leértek a Balatonhoz. Egykettőre
bejelentkeztek a recepción, majd beköltöztek a tíz napig otthonukká vált
szobába, és irány a víz.
A fiúk – apa és a kisebbik gyermek -, nem akartak azon nyomban megmártózni
a vízbe, inkább körbenéztek, és felfedezték maguknak az üdülőt körül ölelő
parkot, játékteret, büfét. A lányok, fogták a gumimatracot és egyenesen a
vízbe mentek. Az anya még nem feledte az előző napi veszekedést.
Érzelmileg lehangolt volt, nem akart férjével, még csak egy területen sem
lenni.
Mivel, gondolatait lefoglalták az egymás fejéhez vágott éles szavak, az
éjszaka sírásától kimerült, így nem tudott arra koncentrálni, amit éppen
csinált. A máskor elővigyázatos asszony, most elvesztette önkontrollját,
és óvatlan játékba kezdett kislányával, a gumimatrac megszerzéséért. És
ekkor, megtörtént a baj! Az asszony elsüllyedt a derékig érő Balaton
vizében! Megrémült! Lába alól kicsúszott a talaj, a Balaton egy pillanat
alatt riasztó vad tengerré változott! A gondolatok gyorsan keveregtek a
fejében:
- Most mi lesz? – Ekkor döbbent rá, hogy mi is történt valójában. Hogy
felelőtlen volt, hiszen nem tud úszni, nem lett volna szabad egyedül
bemerészkednie a vízbe. De már késő volt. Csak nyelte a vizet. Kezeivel
hadonászott, kapálódzott, egyre nagyobb hullámokat keverve..
Közben segítségért kiabált. Majd egyre sötétebb lett minden. Egyre jobban
félt, kapálódzott, igyekezett támaszt találni, de a vízen ilyen nincs.
Egyszer csak, valaki megfogta a kezét. Az asszony abban a pillanatban
lábra állt. Feje végre kiemelkedett a vízből. Óriási levegőt vett, szinte
beleszédült! Mikor már rendesen tudott lélegezni, kislánya rémülettől
tágra nyílt szemei meredtek rá.
- Menjünk ki a partra! –rebegte az anya halovány hangon.
Kéz a kézben elindultak a part felé, ami ugyan nem volt túl messze, de az
asszonyt remegő lábai alig bírták.. Szíve majd kiugrott a helyéből, már
csak azért is, mert az esze már rendesen működött, és egyre csak az
kattogott benne:
- szegény kicsi lány! Mennyire megijedhetett? Dühös volt magára, mert
gyermekét kitette ilyen borzalmas élménynek..
Óráknak tűnt, mire partot értek. Ott az asszony lerogyott a fűbe, a
leányka pedig apjáért szaladt. Sietve jöttek mind hárman.
- Mi történt? – kérdezte a férj.
Az asszony addigra már összeszedte magát, és igyekezett mosolyogva
válaszolni, hogy a gyermekeket ne riassza meg még jobban.
- Semmi! Csak ittam egy kis vizet. Lecsúsztam a matracról, elsüllyedtem.
Kiabáltam. Mesélés közben igyekezett nem túl rémisztő szavakat használni.
Férje így is tudta miről van szó. A leánykának is megeredt a nyelve:
- Először azt hittem, csak viccelsz! – mondta, és mamájához bújt. – De nem
kiabáltál! Akkor, előbb fogtam volna meg a kezed!
- Pedig én tisztán hallottam a hangomat, ahogy kiabáltam. – válaszolt a
mama. Majd, az jutott eszébe – „némán kiáltottam!"
Hogy oldja a feszültséget, így szólt a lányának:
- Ha hazaértünk, készítek neked egy életmentő jelvényt. Jó? – ezzel kézen
fogta gyermekeit, és még mindig reszkető, bizonytalan léptekkel
visszatértek a korábban birtokba vett szobába pihenni.
(Szabó Gitta)
|
SZÖVŐ -
127.
