SZÓSZÖVŐ - 102.

E heti 9 szó a következő:

égbe
szálljon
sorsunkkal
bízva
napba
szép
álmaink
megfáradt
szívünk

Egyperces novella egy gyertyáról

....és akkor meggyújtottak!
Úgy lobbant fel a lángom, mint aki az égbe akar szállni. Nyújtózkodva
lobogtam, illegtem, billegtem, ragyogtam és táncoltam.
Haj! - de izgalmasan indult. Nyújtózkodtam fel a magasba. El akartam
érni a napot, a holdat, csillagokat.
Égig akartam érni. Meleget akartam adni a didergőknek, álmokat a
szenvedőknek, illatot a hajnali szélnek. Micsoda erőt éreztem
magamban! Akár tűzvészt is tudtam volna indítani. Csak lobogtam és
lobogtam. Azt hittem örökké égni fogok. Aki látta s belenézett lángom
varázslatos fényébe, irigyelt érte.
De minél tovább égtem, annál kevesebb lettem. Ó jaj! Sorsunkkal
szembenézve rájövünk: álmaink nem mindig válnak valóra. Bízunk
erőnkben, fényünkben és lobogásunkban,
de egyszer majd  elfárad ez a vörösen ízzó, táncos lábú, apró, lobogó
csoda. Még lángolok, még égek, még lobogok,........de félek.
(meddig élek?)

2005.02.22.
(Nagy Erzsébet)

Élet...

Hegyen, völgyön fel-, leszálljon
Hegyek ormán meg-, megálljon
Fodra, habja
Szép álmaink egy darabja
Újra- újra, bízva ránk találjon

Mélyben hömpölygő sorspatak
Lelkeket is összekötő szívhidak
Vége, hossza
Szép emlékek egy darabja
A megfáradt pilléreken állnak

Kékláng fényei futnak az égben
A nyugalmunkra vigyázz éppen
Ereje, sugara
Szép életünk egy darabja
Fut a napba, egy csodás légben
(Mimangi)

BÍZTATÓ

Égbe szálljon sóhajunk
fényüljön kékké a szürkeség.
Megfáradtak álmaink.
Imára kulcsolva szép kezünk
Istenben bízva vétkezünk.
Földre hullnak vágyaink.
Ránk borul a messzeség
megszelídül gondunk, bajunk.

Napba nézve vakul szemünk
sorsunkkal csendben békülünk.

Szólít Isten: engem hívjál!

"Ember küzdj, és bízva bízzál!"
(Gállai Juli)

gyűrött felkiáltójelek a semmibe, most tarkómra ömlik ez a
csend, álmaim s a szavak halottaim, én kínlódom itt, megfáradt a szívem, közben
rám csukódnak a versek, magukhoz ölelnek, csak durva szél törtet a tájon,
szobámba csapódik a fekete föld szaga,
őrzöm az elfutott időt, az éveket,  a napokban bízva, miközben életre vérezlek,
hogy figyelj, és felismerjük egymást az ölelés mozdulatából, most törnék
tükörben, hosszan, sokáig, érted, hogy veled merüljek az égbe, új csodákba,
képzelet minden éjszakáján
(Jega)

Égben szőtt szerelem

Megláttalak és megláttál,
szemedbe néztem, szemembe néztél.
Mosolyogtam, te is mosolyogtál
szívem dobbant, szíved lángra gyúlt.

Alig beszéltünk, de már csókoltunk,
csókoltuk egymást féktelen szenvedéllyel,
ahogy őrült álmainkban reméltünk
bízva a napban, mely egymásnak ad minket.

Azt mondod szeretsz, mondom szeretlek,
azt kívánod mindig veled legyek,
azt kívánom sorsunk együtt szálljon tovább,
soha véget nem érő káprázatban.

Angyalok káprázata lakik szívünkben
angyaloké, kik  égben szőtték e szerelmet,
kik egymásnak ítéltek téged s engem
megajándékozva e halhatatlan érzéssel.
(Fiala Sándor)

elmélázva felnézem itt a kék égre
kutatok, emlékeim között egy végre
fodros bárányfelhő szálljon most délre
sorsunkkal, anyámnak jó hírét hazavigye
hazát cseréltünk, jó reményekben bízva
embert próbáló időket éltünk itt meg sorra
sok napba került míg újra magunkra leltünk
becsülettel helyt álltunk, csatát nem vesztettünk
eme história szép lett mára idő múlásával,
íme fiatalságunk s álmaink valós története
mert az idő eközben rohant öles léptekkel
száguldott tova a második évezreddel
ma megfáradt testem, mely aggaszt
de valahányszor óhazára gondolunk
boldog szívünk, amely felemel e múltra

2005-02-25
(Hanyecz István)

Szálljon...

Megfáradt szívünk
őrzi még álmaink,
sorsunkkal szálljon
égbe a dal,
napba és csillagok
szép távolába
bízva repüljünk,
tűnjön a baj!
(Szabolcsi Erzsébet)

Kilenc másodperc ítéletig

Kilenc létrafok fut az égre,
kilenc galamb száll fellegébe,
kilenc sorson sorstalan fények,
kilenc bizalom a sötétnek,
kilenc fegyenc napba nézni mer,
kilenc tükör, kilenc szép teher,
kilencszer lövik lentről az álmot,
kilencszer megfárad a vádlott,
kilenc szívdobbanás épp elég,

a tizediknél már kiáltok.
(Dobrosi Andica)

Hol-rímes, holott rémes

Kőhegy tetején kilátó,
ő megy elején a kiáltó.
Visszhangot hord itt a szél;
visz fagyot, zord, int a tél.

Mondták, írjak hol-rímes,
tudták, bírjak: holott rém ez..

Ui.:
Jaj, Istenem, hol a krémes,
amit nagy-nagy ijedtemben,
papírdarabkámra kentem....
(Szakáli Anna)

Kérjük, hogy amennyiben véleményed van a fenti versekről, írd meg nekünk a kritika@verslista.hu címre!