SZÓSZÖVŐ - 104.

E heti 8 szó a következő:

miért
megsemmisülni
vesztenünk
szenvednünk
lesznek
érzelmek
kell
újra

Miért...?!

Szürkület homályában megsemmisül a fény
Sötétség, alaktalan formák, idomtalan lény
Érzelmek óceánjában, lélekben szenvedünk
Mélyebbre hatolva értelmet kell vesztenünk

Szeretet és gyűlölet, ragaszkodás és közöny
Szétáradó öröm és bánat, nevetés és könny
Éltető erő ez, mit újra és újra át kell élnünk
De magunkban a miértre sem kell felelnünk
(Mimangi)

 MIÉRT KELL SZENVEDNÜNK

Miért kell szenvednünk,
vesztenünk minden győzelem helyett?
miért lesznek újra, s újra
elhagyott anyák, megcsalt szeretők,
baltával agyonvert szerelem?
Magukba fordult gyermekek
sodródnak érzelmek bővizű folyójában,
hűvös, iszapos fenéken kutatnak
rendületlenül árván
csillámló gyémánt-remény után.
Megsemmisülni vágyik a magára maradt.
Levegőt markol reszkető keze.
Semmit se szívhat, megrögzült benne a hiány.
Csapzott hajához kap fulladása,
víznyeldeklő gyötrődés szorítja
fonnyadt tüdejét.
Csillámokat lát vakuló szeme.
Csillagos határból szorul ki az élet.
Minden elveszett! Mit is remélhet?
Meddig még?
Meddig még az élet?
Roppanj össze sors!

Lélekhajó ködlik a csendből elő,
lélekhajó siklik a víz felett.
Könnyű kísértet, fehér lebegés,
fénysugárkarokkal
nyúl a fuldoklóért.
Ha cseppnyi remény, egy cseppnyi hit
bújik mélyen benne, megtalálja.
Mint hasonlót, vonzza magához,
sápadt fényében éled a holt,
minden szenvedése szertefoszlik
a gyötrődés csak köd, puha pára.

Győzelem ez?
Győzelem a csendben.
A hangos külvilág elmaradt.
Nincsenek fanfárok, himnuszok
Belül szól mélyen halk szimfónia.

A víz, sodródik tovább
sorsokat cipelve, és
örvények, erős áramlatok
igazítják a felszín habjait.
Lassan csendesül szilajsága,
a szelídülő vadság sima
gyűrűkben oldódik.
Elnémul
minden csobbanás.

Angyaltrombiták ringnak
a csillámló vízen.
Ringnak szelíden,
úsznak tovább, új
áldozatra várva.
(Gállai Juli)

Üzenet Sanyinak

Szenvednünk kell újra és újra az érzelmek áramát.
De miért is, hogy égis többször másfelé áramoltatnánk az áramlást, mint amerre
azok áramlanak? Rejtély a jó, annyira, hogy mindig másra vágó fekete szemüvegünk eltakarja,
sötét szövetet sző rá a csak duzzadó boldogságvágyunk.
Van mit vesztenünk. Ez a pókunk, mely csendben hálóba fog egészen, megbénítja
örömeinket a mostban, megbénítja napfény-látásunkat a mostban, megbénítja és
fekete bábként hurcolja, égül összetöri szívbéli nevetésünket a mostban...
A benned és körülötted lévő érzelmek szépek.
Nemesek lesznek, ha őszintén megtisztítod őket az unalom, a közöny, a fájdalom
porától és új színnel fested ne mind.
Ragyogjanak még soká, mint az erőt adó nap és a hűvös, de mindig fénylő
csillagok. Élj újra! Felejts el megsemmisülni!
Kell minden érzelem, még a negatívak is, hogy tudd, mit dobj el a kezeid közt
gyűrt fecnik közül!
Élj meg minden napot és mind végén tudd, mit kell eldobnod az átélt perceidből!
Élj, figyelj, érezz, tisztulj és újulj meg!
(Molnár Szilvia)

Miért kéne most megsemmisülni,
miért kéne most vesztenünk
lehetnek még szép napjaink is,
s nem kell többé már szenvednünk,
Érzelmek nélkül, vagy érzelemmel,
szeretet nélkül, vagy szerelemmel
mégis újra kell kezdenünk.
(Efraim)

k. o.

Mikor önmagaddal ringbe szállsz,
vesztesz. Megsemmisül a vágy.
Knock out. Újra kell élned a harcot,
hogy győztesként élhess tovább.

Mikor önmagaddal viaskodsz,
a közönség nem tapsol
duzzadó érzelmeid párviadalán.

Knock out. Győznöd kell,
és nem szenvedsz tovább.
(Bambusz)

AZ ÉLET NAGY KÉRDÉSE,
AMIRE FELELNI ÉN SE
TUDOK

Miért kell egyszer csak megsemmisülni,
az élettel szemben játszmát veszteni?
És ha vesztünk, minek újra kezdeni?
Érdemes egyáltalán, vagy van az
életünkben még másik talány,
amire feleletet nem lelhet
senki sem?
(Sztakó Zsolt)

A magány monológja.

Rád gondolok ma éjjel, ahogy ígértem.
Nem nehéz, hiszen te jutsz eszembe
mindenről, és nincs miért.

Nincs válasz, nincs mit vesztenünk,
nincs semmi, csak szenvedés, az érzelmek
csak jönnek, és bizalmatlanul egyre még.

Sírsz is, látványos, és újra-újra kell,
mert a magány mohó karmai
a boldogságon kopnak el.

Igen. Lesznek még szép napok, de
nem Neked, ha csak önmagad siratja
befelé tekintő behunyt szemed.

Nyiss ajtót, széleset, hadd legyen
esélye annak is, ki őszintén szeret.
És így lesz a magányból hazug szerep.

2oo5.o3.31.
(koka)

104. strófaszelet

Újra
miért kell vesztenünk
Újra
mindég csak másokért
Újra
megsemmisülni százszor
Újra
jajongva szenvednünk
Újra
önmagunkat kiokádni
Újra
érzelmek nélkül
Újra
miért kell vesztenünk
Újra
örökké miértek lesznek
Újra
(Betyár Benő)

Taps

Két tenyér csattanása közt
megsemmisül a szenvedés.
Miért is kell újra vesztve
szélnek ereszteni ismét
a magunk kis kék madarát?
Tapsolj,- a könny nem szelídít.
A boldogság kezeidbe
magát csak vígnak fészkeli.
Hiszem, hogy részese leszel
ennek a hosszú kalandnak;
érzem, hogy kalandorodként
benned vagyok s te bennem vagy
hősöm, madaram. Nevessünk
egymás bezárt tenyerében,
nevessünk a kínra nyitott
kurta, szertelen reményen!
Látod? Színpad ez a világ.
Az ima kulcsát ha veszed,
sírás helyett játszva játszol,
s mily csodás: terhed elveszett...
(Dobrosi Andica)

Gyermekért

Állunk a sötét csendben,
A csoda várva várt hajnalán.
Várjuk, hogy amiért oly sokat küzdünk,
Egy nap valóra váljon már.

Nagy ajándék az élettől,
De sokan nem értékelik.
Mi pedig várjuk és ha nem jön el,
Minden hónapban meghalunk kicsit.

Megsemmisülni nem hagyjuk e reményt,
Bár nem tudjuk miért e kín, szenvedés.
Miért kell mindig vesztenünk,
Az érzelmek tengerében elvesznünk.

S mi mindig megpróbáljuk,
A remény nem hal meg bennünk.
Mi pedig akarjuk újra,
Hogy csoda történjen velünk.

Egy gyermek. Maga a csoda.
Az élet nagy ajándéka volna.
Oly sokan vágyunk rá,
Érte mindent megteszünk.

Várjuk őt, őket talán.
Várjuk sokan, reménykedünk.
Mert hisszük újra és újra,
Hogy egyszer nekünk is lesz
Gyermekünk!
(Varjú-Kolozs Mónika)

Kérjük, hogy amennyiben véleményed van a fenti versekről, írd meg nekünk a kritika@verslista.hu címre!