Kisznyér Ibolya elégikus hangú verseskötetében egy különös világ tárul fel: az álom, a régmúlt és a valóság, a jelen, az érzékelhető és a homályosan észlelt, a megélt és elképzelt, az embereket elválasztó vagy összekötő világok közti lélekutazó gondolatai, érzései mutatkoznak meg, ki néha az élet és a halál mezsgyéjén is szétnéz. Filozofikusan elmereng az élet dolgain, meditációja pedig bölcs felismeréseket eredményez.
Lázadozhatna, elégedetlenkedhetne, s negatív véleményét erőteljesebb hangon is kifejthetné, de nem teszi, nagyon távol áll tőle mindez, hisz finom és érzékeny lélek, s amúgy is: csendes és józan hangjának jóval nagyobb súlya van. Megállapít, csóválja a fejét, felméri a kisember helyzetét, lehetőségeit, tetterejét a nagyvilágban, és sztoikusan tudomásul veszi, keresi azt a harmóniát, amit ő maga képes megteremteni, azt a szeretetet, amit családja, környezete visszatükröz számára.