Könyvajánlók – 2018

Jalcs Irén: Könyvajánló
Kutasi Horváth Katalin: Kőlelkesülés című kötetéhez

A kötet borítóját nézve, és a címét olvasva, egyre fokozódott bennem az izgalom, hogy belelapozzak. Azon gondolkodva, hogy mit is takarhat ez a nem mindennapi cím, már lapoztam is a kötetet, amely sok kis rajzzal is megajándékozza az olvasót. Ezáltal még különlegesebbé válnak a történetek. A XXI. század valóságát tárja elénk az író. Választ kapunk arra, hogy hogyan válnak az emberek kőlelkűvé, feledve az emberi értékeket. Életek, sorsok tárulnak elénk, és olvasás közben kicsit az olvasó is elgondolkodhat azon, hogy merre, hogyan tovább? Mi az, ami jóvá tenné a világot, és hogyan hatnak ránk saját életünk történetei? Mindenkinek csak ajánlani tudom a prózák, novellák olvasását. A történetek által közelebb kerülhetünk az íróhoz, és feltárul előttünk csodálatos lelkének világa, ami arra van hangolva, hogy keresse a szépet, a jót, és minden eszközzel megőrizze az emberi értékeket, ami a boldogságunk forrása. Rajtunk múlik, hogy milyen világot építünk, és én hiszem, hogy aki elolvassa a kötetet, az nem válik kőlelkűvé. Mondanivalóján túl a történetek betűi oly csodálatosan vannak szőve, hogy minden sort boldogság olvasni. Bátran vegyük kézbe a kötetet, de készüljünk arra, hogy nem lehet csak gyorsan átfutva elolvasni, mert erre a kötetre időt kell szánni, mert ezáltal válik kinccsé számunkra.

Jalcs Irén: Könyvajánló
M. Simon Katalin: Színfoltok című verseskötetéhez

Aki a versek szerelmese, az egyből szeretne belelapozni a kötetbe, mert a borító színes varázsa vonzza a tekintetet, és valami csodát ígér a léleknek. Igényes, szép kötet. Méltó a benne lévő sorok üzenetéhez.
A verseket olvasva feltárul előttünk a költő csodálatos lelke, vonzódása a természethez, a széphez, az élet szépségéhez. Szinte érezzük az illatokat, a boldogság édes érzését. Majd fokozatosan visszavisz a költő a múltba. A sorok már a fájdalomról, a magányról, az elvágyódásról szólnak. Olyan érzésekről, melyeket mi is átélünk nap mint nap, de oly szépen vannak az érzések csokorba kötve, hogy minden sor ajándék az olvasónak. Ez egy olyan kötet, amit nem lehet letenni. Jó újra olvasni a verseket, mert egyre többet ad, és azonosulni tudunk a költővel.

Szeretettel ajánlom a kötetet a versek szerelmeseinek és azoknak, akik valami szép élménnyel szeretnének gazdagodni.

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Farkas Erzsébet: A szeretet ereje című kötetéhez

Három kis állatmese (egy méhcsalád, egy maci és egy kutya története), valamint egy régi életkép foglalja keretbe a verseket, melyekben a boldogságot, a magányt, a másik elvesztésének fájdalmát írja meg Farkas Erzsébet, aki szeretetet, mosolyt szeretne fakasztani, boldogságot kívánna látni mindenhol, és szebb jövőről álmodik. Hiszi, hogy megvalósulhatnak az álmok, a vágyak. Próbál receptet adni a boldogsághoz, s felfedni a magány ellenszerét. Megidézi a fájó múltat is, emléket állít egy barátjának és az öccsének, féltő szavakat intéz kislányához és édesanyjához, akinek köszönetét is kifejezi mindazért, amit kapott tőle. Hisz a hit erejében, maga is támaszt keres, a féltés és félelem, aggódás határozza meg gondolatai folyását.

A történetek és a versek egy része (az akrosztichonok, a kakasos, a teás és állatos versek) ismerősek lehetnek az olvasóknak, hiszen a Verslista játékaira, pályázataira születtek.

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Mitiner Mária: Lila világom című verseskötetéhez

A költőnő féltve őrzött kincseket rejt ékszerdobozában: élet- és hangulatképeket, vágyakat. A lila az epilepsziával élők színe, amivel ő maga is együtt él, mint ahogy észleléseivel, álmaival, az őt körülvevő – gyakran megelevenedő – tárgyakkal, vagy a természettel.

Egyszer népies hangot üt meg, máskor pajzán limerickekkel lep meg minket, majd realisztikus képeket tár fel vagy az édesanyjának állít szép emléket. Sok mindent olvashatunk tőle a kötetben: akrosztichonokat, haikukat – többek közt a Kosztolányi által megnevezett tíz legszebb magyar szóra, az évszakokra, de napjaink morzsáit is csipegethetjük általuk – és egy apevafüzért is.

Vall jászságáról, máskor meg ironikusan a fogyókúráról ír, hol a vadgalambbal, a forrás kacagásával, a rétek bujaságával, a folyók hordalékával, hol pedig egy jelzőlámpával, kottával, bohóccal vagy egy elhagyott gémeskúttal azonosítja magát. Ismerkedjünk meg világával!

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Kovács László: Csákány és penna című verseskötetéhez

Kovycs verseiben a lelkét adja nekünk a szívével együtt, az őszinteség vezeti pennáját. Vannak példaképei, de a plagizálást mélyen elítéli. Filozofálgatásai közben a harkály, az eső, a csákány, a lármafa, a cipő koppanását hallgathatjuk vele; fel-felvillan a lebegő vagy a legördülő függöny képe, bányászlétének számos emléke: a dőlő szénfal morajlása, a kaparó csattogása, a gerenda roppanása, a lánc rúgása, a kaskötél feszülése adja a ritmust. Fájóan szembesül a bányászat leáldozásával.

Kor-képei kórképek, guberálók hada mutatkozik bennük, elrontott sorsok körvonalazódnak. Nyolcsorosaiban, lélekszilánkjaiban, szívdarabjaiban, szösszeneteiben, haikuiban többször feltűnnek szülei; komor hangulatot fest a bányásztársak, a hit, a társadalom halála révén. Életmorzsákat, akrosztichonokat szór elénk, régmúlt alakok mellett a táj szépségét idézi, az Alföld, Oroszlány, Tatabánya iránti szeretetéről vall. Harmatot könnyeznek, táncra perdülnek nála a füvek. Megragadó képek!

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Kühne Katalin: Mezsgyeszélen – határtalanul? c. kötetéhez

Az írónő a hit-remény-szeretet nevében szól, memoárszerű írásaiból az értékek teremtése és átörökítése, az ősök tisztelete, a családi példa, az otthon melege, a békesség, a történelmi emlékezet, a régmúlt felidézése, a meghitt vagy fájdalmas pillanatok emléke árad. Fontos érték számára a becsület, az emberi küzdés, a kitartás, a szabadság és az igazság vágya, elítéli a zsarnokságot. Igazi kincs a feledésbe merülő szokások felelevenítése. Szembeállítja a lelki és anyagi világot. A jövőről alkotott képe ugyan borús, de szelíd szavai, tanácsai, elgondolkodtató kérdései hozzásegíthetnek minket ahhoz, hogy derűsre formáljuk.

Esszéiben megidézi apja nagynénjét, Kaffka Margitot, valamint Petőfi, Arany és Szent László alakját. Megosztja velünk férje laoszi naplójegyzeteit. Prózája mellett a kötetben szereplő verseiben is nagy szerepe van a fent említett értékeknek és a természetközeli élményeknek, a sok séta, túra alatt megélt szépségeknek és csodáknak.

Jalcs Irén: Könyvajánló
Nagy Antal Róbert: Félidőben című verseskötetéhez

Nagy érdeklődéssel vettem kezembe Nagy Antal Róbert első verseskötetét. Verseivel már találkoztam, de igazán egy költőt a kötete alapján tudunk megismerni. Kellemes perceket okozott a versek olvasása. Szép gondolatok a szerelemről, barátságról, örömről, bánatról. Mind olyan érzések, melyek minden emberben ott élnek, de a költő szépséges sorai felszínre hozzák a bennünk alvó érzéseket. Nemcsak olvasnivalót ad nekünk a kötet, mert gondolkodásra, együtt gondolkodásra is késztet. Sorok a fájdalomról, a költő által látott és érzett világról, de nem hiányzik a fanyar humor sem, a megdöbbentő fordulatokkal zárt mondanivaló. A kötet záró aforizmái igazi csemegék lehetnek mindenki számára.
A kötet olvasását azzal a gondolattal zárhatjuk, hogy jöhet a következő, mert szívünkbe zártuk a költőt, és szívesen olvasnánk még szép gondolatait. Szívesen ajánlom a kötetet azoknak, akik szeretik a szép verseket és szívesen megismernének egy olyan költőt, aki úgy szedi gondolatait rímes sorokba, hogy vele együtt tudjunk érezni és gondolkodni.

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Kovács-Popa Daniela: Lélekütemek című kötetéhez

Aki ismeri Dana költészetét, az igazi kincsként örülhetett új kötetének. Már a borító is oly hívogató, mintha azt mondaná, gyere közelebb, a szívem édes szavait adom neked, és valóban egy gyöngyszemet kapunk.
A versekben elénk tárul a költőnő őszinte, tiszta lelke, az irodalom, a vers iránti szeretete, alázata, tisztelete. A hazaszeretetről is oly szépen csengenek össze sorai, gondolatai, hogy kevés költő képes ilyen szépen és mély érzésekkel átitatottan átadni olvasóinak azt, amit érez. Lelkünknek dalolnak az összecsengő rímes sorok. Minden vers elolvasása után mélyen felsóhajt az ember, hogy milyen szép. József Attila iránti tisztelete – versbe foglalt érzései – igazi csemege azoknak, akik szívesen olvasnak József Attila-verseket. „Lélekütemek” a kötet címe, és valóban, lélektől lélekig szólnak, ütemet adva lelkünknek, hogy a költővel együtt érzéseinkben mi is elmélyüljünk. A könyv méretéből adódóan akár minden nap magunkkal vihetjük, és ha úgy érezzük, hogy lelkünk valami csodára vágyik, akkor bele is tudunk lapozni a kötetbe, ami szép pillanatokkal ajándékoz meg. Szeretettel ajánlom a kötetet minden szépre vágyó olvasónak. Csodálatos utazásban lesz része annak, aki a Lélekhamuba sült útravaló, a Vágy és vezeklés, a Múltba révedve, a Teremtés csodái, a Hazám, szent Hazám, a Térdet hajtva József Attila emléke előtt fejezeteken át a költőnővel tart.

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Kutasi Horváth Katalin: Levelekkel hullok című kötetéhez

„Levelekkel hullok, s tán erdei ösvénnyé válok egyszer” – vallja magáról a költő, aki a természet szerelmese. Már ez az egyetlen sor is elég ahhoz, hogy belelapozzunk a kötetbe, de fogva tartanak a sorok és az érzések. Nehezen lehet letenni a kötetet, mert egy érzékeny, tiszta, őszinte költő világát ismerhetjük meg. Hangulatok, érzések, vágyak, kételyek versbe szőve. Nagy költők szavai élnek tovább a csodálatos sorokban. Mindennek lelke van, a tárgyaknak, a növényeknek. Ezt az érzést adja át olvasóinak. Érezzük a sorokban, mikor egy kép, egy érzés lelkünk érzékeny rezdülésévé válik, mert olyan mély és őszinte érzésekkel átitatott sorokat kapunk, hogy mi is együtt rezdülünk a költővel. Öröm, boldogság, fájdalom, játékos, tréfás versek, mind, mind ajándék az olvasónak.

Szeretettel ajánlom a kötetet minden verskedvelőnek, de különösen azoknak, akik egy igazi, nemes, szép lélek dallamaira fogékonyak és kíváncsiak.

Bodó Csiba Gizella: Könyvajánló
Fetykó Judit: Berti meg azok a dolgok… című regényéhez

Könyvcímek sokasága sorakozik Fetykó Judit neve mellett a MEK-en. Könyvek elektronikus változatban. Kötetben megjelenni – ez volt Judit vágya, terve már egy ideje – kétségekkel, kérdésekkel, befelé, kifelé figyelve, eltökéltséggel, bizonytalanul és határozottan. Megvalósította!

A könyv az idei Könyvhéten, a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg. Egy ember életén keresztül voltot, közelmúltat, családot, történelmet sűrítő emléktárház! Az író memóriája nem mindennapi; odafigyelés Családra, Szülőkre, az életükre, a munkájukra, a szavaikra, a titkaikra.
A figyelés, a „rögzítés” az ismétlődés, amit hordozott gondolataiban, fel-idézett emlékeiben, amiben benne élt időtlenül, mert hordozta magában, mint a születéskor kapott anyajegyet. Ez az odafigyelés, együtt levés, meghallgatás, ami sűrűsödik, érik az emberben ifjan, felnőttként pedig értéket nyer, kikívánkozik valamilyen formában, amikor az ember, az író „abba a korba ér”. Emlékfotószerű gondolatai, nyelvi hűsége egy század mikro- és makrotörténete a 255 oldalnyi regényben, valóságos fotókkal, hiteles dokumentumok fotóival is igazolják, hogy a „dolgok” meg-történtek; elmúltak, de folytatódnak is utódokban, emlékekben, képzeletben. Az olvasó – mondhatnám – mintha esti tűznél hallgatná végig a történetet, nem álmosodik el, velük ül a teraszon éjszakába nyúlóan. Már az Előszó írója magas polcra helyezte Fetykó Judit munkáját; Móricz Boldog embere, Reymont Parasztok epikuma mellé. Ezt aligha szükséges kommentálni. Telepedjetek oda e történet tüzéhez, ajánlom bátran.

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Jártó Róza: Sors szimfonietták című kötetéhez

Jártó Róza közvetlen, bizalmas hangú kötetében szokások elevenednek fel, szellemes fordulatokkal él, történeteiben, hangulatképeiben az élet lüktet, de szembesülünk a betegséggel, az elmúlással is. Mintha Madách művét folytatná, elénk vetíti a „liberális falanszter” világát is. Megmutatja, hogy világunkban egyre inkább az a kirívó, ami normális.

A pénztelenség, a nélkülözés visszatérő témája az életmeséknek, de írójuk nem a panasz, hanem az elfogadás, a megoldáskeresés, a hit hangján szól. Sokszor szívszorító az az ösztönös emberség, ami megmutatkozik írásaiban. Van min elgondolkodni olvasás közben!

A személyes érintettség meghitt, szeretetteli emlékezést szül még a tragédiák, a betegség árnyékában is. Van példa kiforgatott mesére, korrajzra, az író egyszerű igazságokat mutat fel kritikus szemmel. Némely prózájához verset is fűz, de a kötet végén is – a József Attiláról és a Váci Mihályról szóló esszék után megtaláljuk – néhány versét, melyben a szülei iránti megbecsülés, szeretet is meglegyint minket az elmúlás szele mellett. Sokszínű szimfoniettákat csendít fel, melyek sokáig szívünkben visszhangoznak.

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Garamvölgyi Attila: Ly és A története című kötetéhez

     Az író által említett helyszínek közül megjártam Odesszát, láttam a Miramare kastélyt, Velencét, sokszor gyönyörködtem a Dunakanyar szépségeiben is. Ez máris érdekessé tette számomra az elbeszélést. De személyes élmény nélkül is sodorja, kíváncsivá teszi a történet az olvasót. Garamvölgyi Attila sokszor üt meg – az őszinte, közvetlen mellett – humoros hangot annak ellenére, hogy maguk a történések nem tudnak jó irányba fordulni. Ismétlődnek a hangulatok, a szereplők jelleméből – és a műfajból, terjedelemből – fakadóan nem kövezhet be jelentős változás. Az író egyéni kifejezései, olykor váratlan szórendje még különösebbé teszik az elmondottakat, hangja az élőszóbeli elmeséléshez közelít.

     Az elbeszélő által készített szép fényképek még hangulatosabbá színezik, illusztrálják a leírtakat. Ismerünk, hallottunk, átéltünk hasonló eseményeket, érzelmeket. A történet nyitva marad, lezáratlansága esélyt ad a folytatásra, bár az olvasó érzi: elképzelhetetlen a változás, nincs esély a fordulatra. Ez bármely kapcsolatban elgondolkodtató.

Vélemény, hozzászólás?