Könyvajánlók – 2023

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Herczeg-Vecsei Katalin: Szirmaim c. minikötetéhez

  A lét kibomlik, mint a rügyek, s tavaszra vágyik a dermedt szív. Sokat elbír a sebezhető költői lélekszirom. Érzékletes haikuik ezek, szinte halljuk Katalin szívrezdüléseit, mint ahogy általa az aranyvessző pattogó kibomlását is. Vele együtt rejtőzünk az aranyeső sárga függönye mögé a zord tél, a világ ridegsége elől. Az évszakok ritmusára születtek ezek a “hangulatdallamok”, érzékrezdülések.

  Feltárja egy-egy virágkehely csodáját, mely lágy itatójává lesz a könnyű röptű pillangóknak. Az orgona és a pite illata összekeveredik, így idézi anyja alakját. A japán haikuk természeti képei is elénk villannak; a költő a természetbe simulva együtt hajlik, nyílik a hajnalkával.

  Csókok emléke éled, könnyek születnek a harmattal, az akác, a hárs mézes illata terjed az erotikától is fűszeres légben. A szirmokkal levelek táncolnak át az őszbe, de a betonsír repedésében árvácska virít. Jégvirág váltja a negédesen illatozót, a költő bűbája által velünk is játszik a dermesztő szél, de végül kibújik a téltemető optimizmust rejtő bimbaja. Emelkedett szívvel ajánlhatjuk a haikukötetet mindenkinek!

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Sárváry Mariann: Ecsetem és tollam c. kötetéhez

  Sárváry Mariann könnyedén navigál az irodalom tengerén, otthonosan mozog a görög mitológiában, Dante vagy Balassi Bálint, Camus vagy a nyugatosok világában. Átérzi pl. Dsida Jenő, Radnóti Miklós, Tóth Árpád örömét-fájdalmát, átveszi a régiek szóhasználatát, nyelvi sajátosságaikat is, így kifejezve korunk ellentmondásait.

  Paolo és Francesca többször felbukkan a kötetben, krúdysan megelevenednek a letűnt korok ismert alakjai, felélednek a tárgyak, az író így üzen a mának. Párhuzamokat állít bölcsességeihez, értékítéletet sugall a sorok között, az erkölcsi tanulságot viszont nekünk kell levonni. Szurikátáját Csáth Gézának hívják, Nautilusán Némón kívül Pheidias is felbukkan, s a madáchi Falanszter hangulatával figyelmeztet: nem jó irányba haladunk.

  Az igényes, színes, a szerző saját festményeivel illusztrált könyv versparafrázisait és novelláit – mint Boccaccio Dekameronjában – a járvány foglalja keretbe.

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Dobrosi Andrea: Tinta-palinta c. minikötetéhez

  Egy idős, kutyás ismerős történetei és lelkiállapotai ihlették ezeket a rövid, beszédes, a lényeget frappánsan megragadó, mélyen elgondolkodtató haikukat. Dobrosi Andrea nemcsak az olvasót, de Laci barátját is megszólítja az előszóban. Empatikus módon az ismerőse bőrébe bújt, ki élete és hangulatai során hol lent, hol fent volt, mint mikor hintázunk. És ahogy mindannyian éljük köznapjainkat.

  Sajnos a haikuk ihletője már nincs itt lent, köztünk, időközben eltávozott az élők sorából, de a költőben elevenen él alakja, és fülében csengenek szavai, a játékok, mikor tetszőleges szavakra mesélt. Ez éltette, ez tartotta fenn saját és hallgatója szenvedélyét.

  Hullámzik a lét, nem áll le a Tinta-palinta! A mesélő már fent van, a magasban. Remélhetően megnyugodott, s bizonyára szívesen olvasná, elégedettséggel nézné, hogy itt maradt egy része lent, ebben a kis kötetben.

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Sáringer Márta: Fele (?) királyság c. könyvéhez

  Sáringer Márta könyvében – melyet egykori naplójegyzetei segítsé­­gével állított össze – kirajzolódik, mi is jár egy óvodás fiúgyermek fejében, mikor megtudja: kistestvére lesz. Kiderül az is, hogy nyilvánul meg a gyermek anyja iránti aggodalma, s hogy hogyan tudnak egymás szövetségesei, bizalmasai lenni.

  Vele élhetjük meg a várakozás izgalmát, az ő szemével kísérhetjük nyomon a nem is kevés változást, a kötődést, a féltékenységet, s nem utolsó sorban a büszkeséget.

  Szép lassan tanúi lehetünk, ahogy megnyeri őt anyja a fiúcska önérzetére támaszkodva nélkülözhetetlen segítőtársának kitárulkozó, bizalmas beszélgetéseik során szeretetteljes őszinteséggel, elismerő dicséretekkel.

  Miközben belelátunk olykor csodálkozó, máskor kicsit türelmetlen, nyugtalan szívébe, érezzük bizonytalanságát: mennyit kell vajon várnia arra, hogy a gondoskodásra szoruló, játékra még képtelen csecsemőből végre “igazi” testvér, játszópajtás lehessen.

  A pszichológiailag érdekes könyv nevelési “tanácsadó” is lehet.

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Kisznyér Ibolya: Lebegés c. verseskötetéhez

     Kisznyér Ibolya elégikus hangú verseskötetében egy különös világ tárul fel: az álom, a régmúlt és a valóság, a jelen, az érzékelhető és a homályos tükörben észlelt, a megélt és elképzelt, az embereket elválasztó vagy összekötő világok közti lélekutazó gondolatai, érzései mutatkoznak meg, ki az élet és a halál mezsgyéjén is szétnéz, az ünnepek fényében is elmereng. Bölcs felismerésekre jut. “Gondolatlebegései” során a remény szivárványa sejlik a szürkeségen, s a pirkadat pírja idéz csodát. Virágillat lengi be a jelent, egymásba mosódnak az idősíkok, a sötét fellegekben rossz ómen bújkálhat, allegorikus minden, üzen a táj.

     Számot vet, s míg a semmiben lebeg a lét, a test, a lélek fájdalommal jelzi az idő múlását. Lépcső az út, fokonként lehetséges a megismerés… De megvalósítható a lélek szabadsága. A költő figyelmeztet minket: ha nem vigyázunk, elvész a Rend, mélyre kerülhetnek az értékek. Elgondolkodtat minket: Mi az emberség? Mitől ember az ember? Szeretettel ajánlom az anya, az érző, humanista költő közvetlen hangú verseit.

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Horváth-Tóth Éva: Magamba loplak c. verseskötetéhez

     Közvetlen hangú, választékos nyelvezetű, sajátos szókinccsel felvértezett, különleges hasonlatokat, metaforákat, megszemélyesítéseket halmozó, könnyed, játékos, dallamos ritmusú, sodró erejű líra Horváth-Tóth Éváé, mely szép párhuzamokra, ellentétezésekre épül. A logikusan szerkesztett, szépen felépített versekben ott a pőrén feltárulkozó lélek mélysége, a vázig levetkeztetett szív szava. Mindennel tud azonosulni!

     A szerelem szomj, gyönyörű szenvedés számára. Az összetartozás, a ragaszkodás, a meghittség, a gyónás mellett megbújnak a háttérben a természet elemei, a tárgyak is éreznek, a költő lélekpillangóival együtt szárnyalhatunk. Szelíd, józan, szeretetteljes a hangja, finom, érzékeny a lelke, akár vágyairól, egyszerű, békésen átélt hitéről, az elmúlásról, anyai kötődéséről, szeretetéről vall, vagy gondolatfüzérei segítségével mereng el filozofikusan! Elegáns nyelvi megoldásaival, bátor kitárulkozásával, őszinte hangjával, maximalizmusával azonnal belopja magát az olvasók szívébe.

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Czégény Nagy Erzsébet – Nagy János: Két világ c. kötetéhez

      A különleges kötet mély érzelmekkel bíró, egymásra is fogékony, egymást ihlető lelkei összeillenek, ízig-vérig költők. Egybeforrt szívük, érzésviláguk, életük. Rendkívül érzékenyek a külvilágra. Benyitnak a csendkapukon, fojtott titkokra éreznek rá, elégikus műveikben ott lapulnak a széttört életek árnyai, hangulatréseiken ott süvít a hiány, de érződik a jövőbe vetett, egymásba kapaszkodó hitük is. Álmok, vágyak lebegnek körülöttük, eggyé válnak idegsejtjeik. Átlelkesítik a tájat, eluralkodik szívükben a végtelen. Titokzatos kincsekre vár bennük az ébredés, feloldódik körülöttük a magány, a csend és a távolság is új értelmet kap így. Rendkívüli empátiával érzékelik egymást és környezetüket. Érzéseik a röpke, meghitt pillanatok köré magasztosulnak.

     Egyedi költői képek, modern formai megoldások, egyéni hangú vallomások tárják fel a két költő összefonódó, nagyon jellegzetes, felismerhetően eltérő, csak rájuk jellemző világát!

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Vizsy Edit: A kék szitakötő c. regényéhez

     No de mégis hol található és hányszor bukkan fel ebben a könyvben az a bizonyos címbéli kék szitakötő? S persze rögtön felmerül a következő kérdés: vajon mi lehet a szerepe a történet során?

     Természetesen nemcsak a válaszokat kapjuk meg ezekre a felvetésekre, de egy váratlan fordulatokban és izgalmas párbeszédekben bővelkedő regényt olvashatunk Vizsy Edit tollából, kinek ez az első megjelent könyve, de ösztönösen éppoly jártas az érzelmek közvetítésében, mint az érdeklődés fenntartásában, s finom érzékkel nem tálal mindent készen, inkább elgondolkodtat, miközben időben, térben és erkölcsi megítélésben is messzire röpít minket a jelenből.

     Egy kis westernszerűség, krimijelleg, szerelmek kibontakozása, számtalan bonyodalom, s nem kevés kaland, mi az olvasóra vár.

Aki elolvassa a regényt, várni fogja a folytatást.

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
M. Simon Katalin: Egyszer egy időben c. mesekönyvéhez

M. Simon Katalin kedves, közvetlen hangon, választékos szókinccsel tárja elénk az erdélyi, székely ízekkel fűszerezett, mozgalmas, fordulatos, természetközeli történeteit, melyek sokszor megszokott mesei szereplőket és fordulatokat elevenítenek ugyan meg, de igen változatosan, s a modern köntösben frissítően hatnak.

Ezek a mesék gazdag érzelemvilágba varázsolnak, csodaforrás fakad bennük, a csalafinta róka mellett beszélő, bölcs korsó, szelekótya szél – általa az eredetmesék, mítoszok világában találjuk magunkat –, csintalan palacsinta vagy épp egy emberi lélekkel megáldott, elvágyó marabu jelenik meg, több tárgy és erdei állat bőrébe bújva az ösztönöket, a kiszolgáltatottságot, a melegséget nyújtó gondoskodó szeretetet is megélhetjük, magunkra, saját érzéseinkre ismerhetünk.

Az elsősorban gyerekeknek szóló mesekönyv végén a felnőttek figyelme is fontos felismerésekre irányul: mekkora kincs is az idő és a lelki tisztaság! Nyissuk ki ennek a csodavilágnak a kapuját!

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Lám Etelka: Opálgyűrű, varázssíp c. mesekönyvéhez

     Képzeljünk el egy világot, ahol minden valóságos, de mindennaposak benne a varázslatok! A melegség mellett szeretetet is áraszt a napsugár, a vadállatok is kiszolgáltatottak, törődésre szorulnak, a kis sárkány félelemben tartja az embereket, de később segíti őket.

     Izgalmas a bolti raktár is, de hol Afrikában, hol Izlandon találjuk magunkat, megismerjük a jó tündéreket, a törpéket, Lala bohócot, az ikreket. Krimiszerű nyomozás, bonyodalmak színezik a szürke valóságot. Kristályhegy, gyémánt, opálgyűrű titka tárul fel. Időutazást tehetünk a janicsárok világába. A felfedezés vágya fűti a szereplőket, megtapasztalhatjuk a bátorságot, tanulhatunk a természetről, az emberek közti kapcsolatokról. Boldogság-nélkülözés, együttérzés, fogság-szabadság, aggodalom, tisztelet – minderre kedvesen tanítanak a történetek, a szívtelen emberek alul maradnak, jobbá lesznek.

     Sokszor turpisság, találékonyság, bátorság, tündérsíp kell mindehhez, de minden jó, ha a vége jó…

     Jó kalandozást Lám Etelka mesevilágában!

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Kutasi Horváth Katalin: Vurlicerka c. verseskötetéhez

A vurlicerka olyan játékos szó, ami kifejezi léthelyzetemet, lehetőségeimet. Bűvös köreimből ritkán van módom kitörni, a verkli könyörtelenül ugyanazt a kottát játssza, de lélekceruzám gyakran varázsolja színesebbé a hétköznapok dallamát, igaz, el is tud kopni…

Kísérletezgettem a régi versformákkal, mértékekkel, s egyensúlyoztam (kerestem a harmóniát) az egykori gondolatok sínpárjain, korábban élt lélekmások lábnyomaiban, miközben a talaj ingoványosabbá, bizonytalanabbá vált alattam.

A visszaemlékezések, az őszinte, vallomásos kitárulkozások sok helyen megbújnak soraimban, rátaláltam költőelődeim kódolt üzeneteire. Az elégikus, szerető fájdalommal teli hangvétel, a röpke önbecsapásokat és derűs optimizmust elhessentő realitás, a kényszerű szembenézés határoz meg, s ezáltal lírámat is.

Felelevenítem az átélt csodákat, hogy feldolgozzam a hiányt, s hogy hálás lehessek azért, mit megélhettem! Tán átérzik olvasóim is…

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Baranyai Attila (Anisse): Lét.buborékok 02. minikötetéhez

  Anisse haiku-buborékjai újra felpezsegnek. Létkérdéseket feszegetnek, a jó és a rossz fogalmát lengik körbe, felvillantanak egy-egy borgőzös hajnalt, buja gondolatot, vágyálmok is rejtőznek bennük. A múló és visszatérő érzések, hangulatok kipattanásának lehetünk tanúi. Megjelenik a természet, kizöldül a rét, virágba borul a táj, az ősz rozsdája fogja be a leveleket, fagyos lehelet lengi be a vidéket, a szívet.

  Előtörnek a megkopott emlékek, megjelenik valamiféle bizarr fény, kísérteties homály. Több érzékszervünkre hatnak. Színeket látunk, csörrenést, csikordulást hallunk. Felsír az örök szerelem vágya, s felhangzik az eksztázis sikolya. Belekarmol a létbe a fájdalom, de a csacska macska játékossága egy kis időre elfeledteti a gondokat.

  A versek megragadják az elmúlást, a végtelenséget. Sztoikus nyugalmat árasztanak, ott vibrál bennük a nyugtalanság, beteg árnyék vetül a szétpattanó lét-buborékokra. Elégikussá teszi nagy részüket a bennük feszülő ellentét, de némelyikük könnyed, szinte szenvtelen, egyszerű hangulatokat ragadnak meg, s felhívják figyelmünket arra, hogy milyen sebezhetőek vagyunk. Óvjuk őket!

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Kutasi Horváth Katalin: Visszhangok 02. c. minikötetéhez

  Lélekvisszhangok és olykor üvöltő visszhangtalanság: talán fel is erősödtek a lágyan kísértő hangok bennem, s a fájó csend kínjai még inkább. Csábító hegycsúcsok, döngicsélő múlt, kidőlt fák, vérző szívek és napnyugták bukkannak fel a haikuimban. Bevillannak derűs, meghitt, békés és feldörrennek félelmetes, megrázó, örökre mély nyomot hagyó emlékek; meredezik a köd, felsejlenek a tarajos sziklák, gyöngyöznek és a nap tüzében égnek a keresztek; fagyos napkelték dermedtsége hasít a város fölött, Meseország jégcsapjai szemeznek, a szűzi titkokban szaporodnak a lábnyo­mok. Mindent a visszahozhatatlan szépség, az elmúlás fájdalma, a kiüresedett jelen árnya leng be. Több a fagy, mint az izzás. Elfüstölög a lét.

  Egy korszak lezárult, így a számvetés igénye is ott bujkál soraimban, de tagadhatatlan, hogy még erőteljesen benne élek, s meghatározza lelkületemet, nyitok ugyan az újra, de még ezernyi sóhaj húz vissza a múltba. A végtelenségig rezegnek majd itt megzendített lélekhúrjaim, mélyen bennem maradnak ezek a zöngék, s remélem, olvasóimban is.

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Szabó Eszter Helka: Cívisablakok c. minikötetéhez

  A költő a cívisvárosban él, ahova férjhez ment, s mit oly hamar megszeretett a Balaton-part és az Alföld után, s mely ihlet forrásává lett most haikuiban is. Férje még gyermekként került Debrecenbe, együtt nőtt fel a várossal, tőle is sok mindent hallott, házuk és lakóinak sorsát összefonta verseiben Szabó Eszter Helka, kit gyermekkorától fogva izgatott a szövevényes múlt, s Szabó Magda szemével figyelte a város utcáit, a házak homlokzatát, titkokat rejtő ablakait.

  Könyvecskéjében nemrég elhunyt tanár apósára emlékezik, ki bejáró diákként a Debreceni Református Kollégium lépcsőit koptatta, s több versben is érezhető személyiségének hatása, a matematika racionalitása és a latin nyelv szépségeinek tisztelete, megbecsülése.

  Megjelenik a könyvben a szerelem, a bánat, az elvágyódás, befurakszik a sorokba a betegség, a kiszolgáltatottság. Ez a könyv a költő gyászfolyamatának eredménye, s nemcsak a halottnak való emlékállítás, de a város múltját is rögzíti. A jól megragadott hangulatképek ablakokat tárnak nemcsak Debrecenre, de az olvasóra is!

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Domokos Edit: Felhőmadár c. minikötetéhez

  Domokos Edit az írás mellett szívesen fotózik is, a pécsi Szivárvány fotóklub vezetőjének, Csizmadia Sándornak is köszönhető, hogy miután a költő lencsevégre kapta az elsuhanó madárra emlékeztető felhőt, biztatására beindult a lelkében valami, mely ötvenöt haikut eredményezett.

  Hatalmas erejű, ám ellentétes érzések kavarognak verseiben. Nyíló virágok illata leng, zöld rétek, elbűvölő havas hegyek merednek. Lelke az égbe kapaszkodik, a fellegek közé, de vágy-ólmai a földre húzzák. Melegséget áraszt, s ő maga is erre áhítozik, de a fény kihuny, minden elillan, minden egész darabokra hullik… Bár a lemondás és a tűrés korlátai közé szorult, a derűt sugározza!

  A költő álmaiból szőtt valóság gyakran szertefoszlik, mint ahogy a felhők is változtatják alakjukat, messze úsznak, s olykor elszórják bánatukat, mintha siratnák a földi lelkeket. Kételyek kötik gúzsba, elkomorodik az ég. Érzései hullámvasútján utaztat minket, miközben elgondolkodunk, s fájón rezdül a szárnyunk, hisz vele repülünk!

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Jószay Magdolna: Évszakok körtánca c. minikötetéhez

  Ahogy az évszakok váltják egymást körülöttünk, olyan témasorrendben következnek egymás után Jószay Magdolna haikui immár második minikönyvében, melyben szintén a természet játszik főszerepet, de már nem ötletszerűen, ösztönösen feltárva lelkivilágát, hanem nagyon is tudatosan, az évszakok körtáncát követve. A tavaszról, a nyárról és az őszről 15-15-15 verset olvashatunk, majd tíz db téli hangulatkép követi őket.

  Haikuiból érezhető, hogy a természettel szoros kapcsolatban él, meghatározza érzéseit, hangulatait, s a sok negatív hatás közepette ebben a közegben képes megnyugodni, feldolgozni bánatát, megoldani problémáit. Képes jobbá válni, megújulni, tovább lépni általa.

  Megragad minden apróságot, örül minden szépségnek, hisz a természetben mindenhol orvosságra, harmóniára, egyensúlyra talál, s nincs olyan pöttöm látnivaló, melyet ne csodaként élne meg, s mi ne ösztönözné arra, hogy elraktározza, hisz nemesedik, gyógyul általa a teste-lelke. A mi figyelmünket is ráirányítja a környező gyönyörűségekre.   

Vélemény, hozzászólás?