Holéczi Zsuzsa jónéhány nyílt pályázatunkon dobogós helyen végzett, heti játékainkon is többször volt nyertes, de más irodalmi körök által kiírt pályázatokon is szép elismeréseket szerzett. Az elmúlt években sorra jelentek meg nyomtatásban novelláskötetei, sőt, egy regénye is napvilágot látott.
─ Zsanna, tudjuk, hogy nyugdíjas vagy, s hogy végre kedvedre élhetsz az irodalomnak, persze ehhez a jobb egészség is elkelne. Több nehézséget is gördített eléd a sors, az általad vezetett irodalmi klub működését is fel kellett függesztened egy időre. Hogy vagy mostanában, és hogy áll a PIKK ügye?
─ Bár az egészségem ─ két komplikált gerincműtét után ─ még mindig nem a régi, igyekszem azt gyaloglással, gyógytornával karbantartani. Az irodalmi klubot – melynek létrehozásával, vezetésével négy éve bíztak meg – október 18-án indítottuk újra a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola által kiadott „Mesék a velencei-tóról” című mesekönyvn bemutatásával, ebben az én egyik mesém is szerepel. A zsűri különdíjjal jutalmazta, ezzel is megerősítve elhatározásomat, hogy a KMI Kiadó segítségével egy mesekönyvem is napvilágot lásson.
─ Csaknem tíz éve írsz. Hét éve megkaptad a Kortárs Magyar Irodalomért Díjat a közösségért kategóriában, idén pedig publikációid által lettél díjazott. Hogy élted meg az elmúlt hét, sikerekkel tűzdelt évet? Mi változott?
─ Amikor nyugdíjba vonultam, el sem tudtam képzelni, hogy fognak telni a napjaim távol a rokonoktól, barátoktól, egykori munkatársaktól, az ügyfelektől, akikkel szinte baráti volt a viszonyom. Felvidéken élő magyartanár barátnőm biztatására novellákat kezdtem írni, és jelentkeztem egy kreatív írástechnikai tanfolyamra. Közben rátaláltam a Verslistára, és újra lett egy közösség, melyhez tartozhattam. Írásaim jó fogadtatásra találtak, s újabb két alkotócsoportot is megismertem. Voltam „Az év prózaírója” ill. „Az év meseírója” 2. helyezett az IR-nél, kaptam „Nívódíjat” és „Aranypenna díjat” a MANE-tól. Többször vettem részt országos megmérettetésen is (pl. a fent említett meseíró pályázaton kívül négy év óta a Kárpát-medencei Életmesék pályázaton, ahol idén szintén különdíjas lettem), de képviseltem szülőfalumat a CSEÖH történetírói pályázatán, ahol egy 2. és egy 3. helyezést értem el. Gyűltek az oklevelek, és én lassan el mertem hinni: ez az én utam, megtaláltam nyugdíjas éveim szellemi elfoglaltságát. A pályázatra írott novelláimból ez idő alatt három elbeszéléskötet született, és az OSZK MEK oldalán két e-könyvem is megjelent.
Időközben elvégeztem az írástechnika tanfolyam haladó kurzusát is, mely után elkezdtem a Sorsfordítók c. regény írását – mely a KMI jóvoltából három kiadást ért meg, és ezt többen a legsikeresebb alkotásomnak tartják. Örömmel végeztem közösségi munkát, boldoggá tettek az alkotócsoportok által adományozott díjak, és azok a barátságok, melyeket az alkotásnak köszönhetek.
─ Reméljük, vannak még megjelenési terveid, ötleteid, s az irodalmon túl is vannak vágyaid, céljaid. Egy nagy útra készülsz…
─ Most, hogy az erős fájdalmaim elmúltak, már merek vállalkozni utazásra is. Idén végre megvalósítjuk a család régóta dédelgetett tervét: látni szeretnénk a piramisokat, utazni a Níluson és megcsodálni az egyiptomi múzeum kincseit. Bízom benne, hogy ez az utazás újabb történetekhez szolgáltat alapot: szeretnék egy ─ a szentföldi útleírásomhoz hasonló – útinaplót írni. Előbb-utóbb a mesekönyvhöz is születnek illusztrációk, és talán még pár új mese is napvilágot lát – így a jövő évi terveim között ennek megjelentetése is szerepel.
─ Mire jut még időd az írás és a házimunka mellett? Tudom, hogy a családod, s elsősorban férjed mindenben melletted áll, segít.
─ Igen, a férjem segítsége nélkül még mindig nem tudnám az itthoni teendőket teljes mértkében ellátni, hiszen sem cipekedni, sem hosszabban lehajolva dolgozni nem tudok. Csak az ő munkája mellett jut időm olvasásra, írásra, kézimunkázásra – no és a közös hobbinkra, a gombászásra! Miután az Alföldről a Pilisbe költöztünk, eljártunk gombaismereti tanfolyamra, és nyolcadik éve rójuk az erdőt-mezőt, boldogan fedezve fel annak minden szépségét. Felkutatni, lefotózni, begyűjteni és feldolgozni: fáradságos, de lélekemelő elfoglaltság.
─ Sokan ismerik írásaid, bemutatóidon ─ főleg gyermekkorod színterén ─ szeretetteli érdeklődéssel várják újabb könyveidet. Hogy éled ezt meg? Inspirál-e újabb művek írására?
─ Az írás nemcsak itt, jelenlegi lakóhelyemen és az alkotócsoportban hozott ismertséget és új barátságokat. Első könyvem megjelenése után szülőfalum, Jakabszállás nyugdíjas könyvtárosa ─ egykori iskolatársam ─ egy rokonomtól tudomást szerzett a könyvről, és megajándékozta vele a polgármester urat, aki meghívott könyvbemutatóra, ahol az egykori iskolaigazgatóm köszöntött, s 55 éve nem látott osztálytársaim öleltek magukhoz. Azóta is minden újabb könyv kapcsán meghívnak, felkértek a falu önállóvá válásának 100 éves évfordulójára kiadott nagyszerű könyv, a „Jakabszállás falukönyve” szerkesztésében való részvételre. Ebben a könyvben az „Írók, festők” rovatban közzétettek egy hosszú riportot velem, és egy novellát, mely a gyermekkoromról, az első tanító nénimről szól. A százéves évforduló kapcsán felkértek egy rajz- és novellapályázat zsűrizésére, és egy nagyszabású emlékműsor részeként a díjak átadására. A faluban 30. éve működik Népfőiskola, melyre már kétszer hívtak meg előadást tartani. Nagy sikere volt a Sorsfordítók című regényemről tartott előadásnak, hiszen annak alakjait: az „ö”-vel beszélő édesanyát, az italos, erőszakos és kötekedő nagybácsit, a kicsapongó állatorvost a köztük élő emberekről mintáztam – így volt közös téma, múltidézés az előadás kapcsán.
─ Melyik elismerés a legkedvesebb, és mit szeretnél még az élettől?
─ Minden elismerés fontos, minden alkotónak kell a megerősítés, hogy jó úton halad, de az idei év hozta a legnagyobb meglepetést, amikor kiszólítottál a Versbarátok elé, és átadtad a Kortárs Magyar Irodalomért díjat. Az utóbbi évben betegségem folytán jóval kevesebbet alkottam. Igaz, a korábbi évek „termése beért”, a két különdíjat az előző években írt prózáim hozták el számomra, és a Verslistánál is igyekeztem részt venni a játékokon, pályázatokon. Bár elsősorban novellistának tartom magamat, szívesen írok apevát, pundurkát, haikut is. A KMI jóvoltából megjelent az Alkonyodás c. mini haikukötetem, ehhez hasonlót esetleg a most meghiúsult közös kötetbe beválogatott 58 versikékből kiadhatunk. Hogy mit szeretnék még az élettől? Egészséget és nyugalmat a családomnak, magamnak pedig annyit: legyen erőm és időm a további alkotáshoz.
─ Tiszta szívből, szerettel kívánjuk, hogy így legyen, Zsanna!
(A fenti cikk megjelent a Képzeld el… c. irodalmi folyóirat az évi számában)