Várhelyi Klára (cherno): Alkotói közelkép
BODÓ CSIBA GIZELLA
– A hagyomány kötelez. Kezdjük ott, ahol az ilyen interjúknak indulnia kell. Hogyan kezdődött?
– Ahogy a világon minden kezdődni szokott: elkezdtem! Elkezdtem írni – kilencesztendősen – a „nagy regényt”. Kritikusaimhoz, – két fivéremhez – kik nem kellő tisztelettel méltatták bontakozásom, viszont csúfondárosan derültek –, hozzávágtam valamit, s ettől egy időre elment az erőm
s a kedvem. „Visszavonultam”, s olvasni kezdtem válogatás nélkül.
– Kiket?
– Természetesen, Tom Sawyer kalandjait, Huckleberry Finn kalandjait és az akkoriban divatos összes ifjúsági kalandregényeket, irigykedtem a „Fecskék és fruskák” szabad életén, s elrepültem, elkalandoztam minden
regény minden sorával az Amazonas öreg hajóin s a grundok srácaival. Majd jöttek a franciák – romantikusok és realisták (Romain Rolland, Émile Zola) – és Móricz „jóíző”, paraszti világa.
– A versekkel hogy álltál?
– Ady, Baudelaire, Walt Whitman – mindig a vitatottak érdekeltek. Azután a „tanulás” jótékony leple alatt és helyett megszülettek a kockás füzetek szerelmes versei. Később a Csi-Gi versek ahol már én hadakoztam a világgal. Hiszen mi voltunk a Nagy Generáció!
– Mikor fordult „komolyra” a dolog?
– Amikor bekövetkezett életemben a nagy Találkozás, akkor éreztem: a „téma” most kezdődik. Ennek eredménye két pályázat lett – dicsérettel. De a témát inkább éltem, nem írtam. Amikor újra az írás lett a menedékem – ápolás, elmúlás, földindulás után -, egy nyári délután leültem, és
két hónap alatt befejeztem az 1968-ban elkezdett regényt. Megszületett a Csend-életem.
– Verseket is írsz…
– Az Út c. verssel indult, mely bekerült egy munkahelyi lapba, később interjúba, és meglepetésemre sokakból hatást váltott ki valamilyen formában. S ettől lendületet kaptam. Apró kötetekbe rendeztem, néhány példányban köttettem a verseket, amikor találkoztam a Miskolci Kiadóval.
S 2003-tól 4 verseskötet, 3 útinapló, elbeszélés és esszék, írások egyegy könyvben. Hát így kezdıdött. A Kláris nevő irodalmi folyóirattal, aztán a Barátok Verslistánál sebességet váltottam, s így általuk jutottam el a Kalákához, az Irodalmi Rádióhoz, s azóta csak SZÖVÖM A SZÓT!
– Hogy kerültél a Verslistához?
– Egy barátnőm ajánlotta a Kláris irodalmi lapot, beküldtem a versem, fotóm megjelent, s ott találkoztam a Barátok Verslista „Szülőföldem” c. pályázatával. Küldtem egy verset, s jó idő múlva megkaptam a képeslapot, hogy a szakmai zsűri a II. helyezést nekem ítélte. Nagyon boldog
voltam. S a lehetőséget, hogy legyek tag, elfogadtam, beléptem.
– Idén megkapod publikációs kategóriában az Amatır Irodalomért Verslista-díjat is, és valóban, az egyik legtermékenyebb szerzőnk vagy. Mennyire nehéz most megjelenni? Az irodalmi „színtéren” jelen lenni?
– Profik között, nagynevű lapoknál szinte lehetetlen, – amatőrök publikálási lehetőségeivel viszont egyre több helyen találkozom. Irodalmi színtéren jelen lenni csak úgy lehet, ha tudod finanszírozni vagy finanszíroztatni.
A mondat első felét – hogy Verslista-díjat kapok – még fel se tudtam fogni.
– Kláris, Kaláka, Irodalmi Rádió, Verslista (idén operátornak is megválasztottunk), kötetek… lehet bírni egyszerre ennyi fórumon?
– Operátorkodás? Ez ellen komolyan tiltakoztam. Ez nem az én műfajom, de nehezen tudok nemet mondani, ha kérnek. „Határozott időre” vállaltam, s ez ugyan lejárt, de igyekszem tőlem telhetően még eleget tenni.
Remélem, találunk erre fiatal, agilis „barátot”. Ez a könyvírástól veszi el az időt, s ezért gyakran bosszant. Bizony gyakori, hogy a Kalákában való megjelenés után az IR-hoz is ugyanaz az írás megy el, de ezt a gyakorlatot nem sűrűn szeretném alkalmazni. Az induláshoz fontos volt egyszerre több fórumon megmérni magam, de télen szeretnék a készülő regényemre koncentrálni.
– Kötetek előtted, kötetek mögötted. Hogy érzed, hol tartasz?
– Az idén elkészült a szíriai útinapló – remélem rövidesen nyomdában lesz. S közben „ujjgyakorlatként” a ‘7-77 vers: 2007. év 77 verse.
– „Ujjgyakorlat”? Összegyűjtöttél hetvenhét verset, és egy egész csokor epigrammát. Mind 2007-ből. Ha jól számolom, az három-négynaponként egy vers. Hogyan írsz?
– Gyorsan. (Bocs) Jön. S ma már csak úgy írok, ha jön. Ha nem, akkor kivárom.
– Említetted a másik – épp megjelenő – kötetedet, a szíriai útinaplót. E köteten kívül, ha jól tudom, írtál jordániai, szentföldi, egyiptomi élményeidről is. Milyen szerepet töltenek be ezek az utak az életedben? Hogyan hatnak rád?
– Meghatározó szerepet. Nagyon erősen hatnak rám. Életem egyik döntő változása – gondolkodásban – a szentföldi utazás volt, de egy fordulatot hozott Egyiptom is – a tanulás irányába. Míg szentföldi élményeimet először csak magamnak írtam, addig a szíriai útinapló már „tudatosan” készült. Ezek előtt az utak előtt is utaztam, de csak ringatóztam az utazásban, s hagytam lassan részleteiben tovatűnni. Azt hiszem, ez nagy luxus. Amit távoli vidékeken látunk, jó megosztani azokkal, akik nem
juthatnak el oda. S örülök, amikor visszajeleznek, hogy szinte velem utaztak olvasás közben. Így nem csak az én élményem, s ez nagyszerű.
– Végül, mit tudhatunk meg a terveidről?
– Már félúton vagyok a következő regényben, miközben szeretném kötetbe rendezni a 2006-2008-as verstermést is. Másfél évtizede figyelmem a szellemi értékek felé fordult. Ezen keresztül szeretném látni és láttatni örök szerelmem, a természet titkait, csodáit.
Az univerzum, az emberi lélek, a mindenség törvényeinek kérdőjeleire keresni a válaszokat, s kíváncsiságot támasztani másokban is, hogy életünket, világunkat ne keserű-szomorú reménytelenséggel, hanem hatalmas, felemelő csodaként éljük meg. Rajtunk múlik! – a gondolatainkon! Én hiszem ezt, Barátaim!
(A fenti cikk megjelent a Képzeld el… c. irodalmi folyóirat az évi számában)