Kutasi Horváth Katalin: Alkotói közelkép
BORNEMISZA ATTILA
A Salvatore Quasimodo-emlékdíjas Lovag Bornemisza Attila Arany Toll-díjas újságíró, a Délibáb c. folyóirat főszerkesztője, a Cserhát Művész Társaság vezetője és több irodalmi társaság alapító tagja. Az egyetemen is tanít, de bokros teendői mellett több verslistás összejövetelünkön is részt vett, bemutatkozott, nemrég Emberarcú magasságok c. kötetének bemutatója kapcsán beszélgettünk.
– Attila, mit jelent számodra, hogy a Történelmi Szent Lázár Katonai és Ispotályos Lovagrend nemzetközi lovagja, alkancellárja, parancsnoka és művészeti vezetője vagy? Milyen feladatokkal, elvárásokkal, örömökkel jár ez?
– Hatalmas megtiszteltetés az, hogy segíthetek akár művészeti, akár pénzügyi vagy akár más dologban a rászorultaknak, maga a segítségnyújtás nagyon jó dolog. Adni és adni! Amikor felderül egy arc és azt rebegi: köszönöm, nagyon jó érzés. Megtisztelő, hogy ebbe az ősi lovagrendbe bekerülhettem.
Így lettem lovagja a Római Sas Birodalma Lovagrendnek is, ahol quaestor-prior és a kerekasztal szószólója vagyok.
– Széles műveltséged, jelentős irodalmi tevékenységed mellett derűs mosolyod, udvarias, érdeklődő, szerény jellemed is meghatároz. Nyilvánvaló, hogy édesanyád szeretete és példája vezérel. Tudom, komoly művészeti közegben eszmélkedtél, nevelkedtél. Mesélj egy kicsit erről!
– Igen, mert nagyanyám világutazó, több nyelven beszélő asszony volt, író is, majd édesanyám szellemi öröksége és mellette nevelőapám, Cserhát József példája vett körbe a kezdetektől, és kiskoromtól folyamatosan csak a latint, a versek világát, a vallástörténetet, a verstant, az újságírást hallhattam, és ez meghatározta életemet. Rengeteg író, költő járt hozzánk, és elég nagy lakásunk volt Veszprémben, sokszor hajnalig irodalomtörténet és versek zenéje mellett aludhattam el. Ez már akkor meghatározta a jövőmet.
– Beszélj nekünk első irodalmi élményeidről, sikereidről, kérlek!
– Első irodalmi élményem az „Így írunk mi” c. rádiós pályázat volt, ahová édesanyám a zsengéimet évente beküldte. És ott az elsőn Berek Katalin versmondását kell megemlítenem, aki a rádióban szavalta a versemet. Majd nemsokára nyertem egy Tesla magnót is. És nagy élmény volt az, hogy verseim a rádióban sokszor szerepeltek, ez aztán újra és újra versírásra ösztönzött. Később pedig a Keszthelyi Helikon Diáknapokon, a Veszprém megyei diáknapokon elért eredmények voltak fontosak számomra, és természetesen a közlések az „Egyetemi Újságban” nagyon nagy hatással voltak rám. Már érett költő koromban Berek Kati eljött a kör gálájára, ami igazán hatalmas megtiszteltetés volt.
– Kik voltak rád a legnagyobb hatással a klasszikusok, a szülői házban megfordult, és az azon kívül megismert alkotók közül?
– Nagyon sok kedves költőt, írót mondhatnék: Baranyi Ferenc, Kassák Lajos, Fodor András, Ladányi Mihály, Tandori Dezső, Koncz István, Csányi László, Pákolitz István, Csorba Győző, Bencze József, Keres Emil, Lukács Sándor, Nagy Attila. Utóbbi kettő színművész volt.
A klasszikusok közül kivétel nélkül mindenki. Mégis József Attila, Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Cserhát József, Ihász–Kovács Éva, Márai Sándor, Csoóri Sándor, Vörösmarty Mihály az, akit kiemelnék, de mindenkit szeretek egyként!
– Mire vagy a legbüszkébb az általad vezetett társaság vezetőjeként, költőként, illetve mint magánember? Van, amit esetleg másképp csinálnál már?
– Ugyanígy csinálnék mindent, ha újrakezdhetném, mert így volt ez jó! Megjártam a poklot és a fényességet, de élhettem egyszerűen is. Mint egy átlagember. Így izgalmas az életem. Magára az 50 éves fennállásunkra vagyok büszke, azt, hogy édesanyámmal, Ihász–Kovács Évával fenn tudtuk tartani a Cserhátot, ezt az országos közösséget, mégpedig sokszor és legtöbbször csak lelkesedéssel és nagy-nagy alázattal.
– Láttalak egy képen gitárral a kezedben… Szoktál még játszani rajta?
– Igen, mivel az általános iskolában csellóztam, zongoráztam, majd gitároztam. Volt két zenekarunk. Somogyban a RIVIJÁK együttes, és később egy Duónk, a 90-es években néha Balázsi Judittal, a színművésszel énekeltünk. Ma már nagyon ritkán játszom, csak magamnak inkább, de szeretem a gitárzenét. Néha egy-egy kiállítás-megnyitón játszom.
– Milyen kapcsolatban állsz a színjátszással?
– Gyerekkorom óta szeretem a színjátszást, először a Timur és csapata c. darabban játszottam, de azóta is évente kétszer a Gáláinkon egy-egy darabot olvasópróba-szerűen előadunk Balázsi Judittal és Tárkányi Imrével. Imre írja ezeket, de számtalan más színdarabot is játszottunk édesanyámtól vagy tőlem, kb. 20-25 darabot.
– A vallástörténetben, az esztétikában és a művészettörténetben is nagyon széleskörű ismeretekkel rendelkezel. Mégis melyik a legkedvesebb területed?
– A vallástörténet, de az esztétika és a művészettörténet is nagyon közel áll hozzám. A Tandori Dezső és Hegedüs Géza által tanítottak miatt is, de az akadémián Dr. Kesztyűs Ferenc professzorom az újságíró etikát mélyen megtanította, büszke vagyok tanáraimra.
– Elmélyültél a természetgyógyászatban is. Alkalmazod az itt szerzett tudásod?
– Egy időben volt asztrológiai iskolám, hat évig, Dr. Oláh Andor főorvos vezetésével természetgyógyászatot is tanultam, Dr. Pietro Mahatma professzor által meg az indiai vallásfilozófiát is. Ma már nem művelem, csak néhány hozzám forduló ismerősömnek adok tanácsot.
– Van olyan tevékenység, hobbi, amit kihagytunk?
– Amatőr szinten hobbim a régészet, már ha van rá időm, a magyarságtörténet, a történelem, szabadidőmben /ha van/ nagyon szeretem kutatni múltunkat. Az ókori dolgok nagyon érdekelnek, az építmények és a korok.
– Attila, olyan sok mindennel foglalkozol, gondolom, kitölti napjaidat, leköti energiáidat ténykedésed. Teljes így az életed? Elégedett vagy? Vagy van valami, amire még szeretnéd, ha jutna egy kis idő?
– Ókorkutatással foglalkoznék intenzíven, meg a sci-fi világába is bekukkantanék, hisz e témában könyvem is jelent meg „Térj vissza, Judavid!” címmel. Igen, teljes az életem így!
– 13 igényes köteted jelent már meg. Remélem, már formálódik a következő?
– Igen, több is: egy válogatott verseskötet, egy vallástörténeti (Egy megjelent Mária címmel), egy Történetek a Cserhát Művész Körben és egy Emlékeim, életem cimmel.
– Szerinted mi a legfontosabb az életben? Milyen céljaid, terveid vannak a közeljövőben?
– Az életben a legfontosabb a szeretet és a béke, mert azért születtünk e világra, hogy Isten munkatársaiként ezt hirdessük! Továbbra is ez a célom, ami eddig, hogy mindenki szeresse a másikat, és békében éljünk, ne lehessen senkinek szétszakítani egy országot, a magyar a magyarnak legyen testvére, és szeressük embertársainkat, hisz mind egyek vagyunk és egy bolygón lakunk! Mindenki boldogan éljen, és mindenki szeresse Istent. Ha mindezt emberileg meg tudjuk valósítani, érdemes volt élni ezen a gyönyörű planétán, és itt a földi életünkben a mindenség hatalmas mellkasa alatt!
Igazán örülök, hogy bepillantást nyerhettünk Bornemisza Attila tartalmas életútjának néhány kis részletébe, ráadásul olyan dolgokat is megtudhattunk, amiről máshol még nem is beszélt. Rendkívül gazdag, érdekes pályakép van máris mögötte, s jó, hogy megismerhettük életfilozófiájának lényegét, amit jól érzékelhetünk, hisz sugározza magából!
(A fenti cikk megjelent a Képzeld el… c. irodalmi folyóirat az évi számában)