Kutasi Horváth Katalin: Alkotói közelkép
CZÉGÉNY NAGY ERZSÉBET
Czégény Nagy Erzsébet 2010-ben megkapta az Amatőr Irodalomért Verslista Díjat igényes írásaiért, publikációiért. Tavaly emlékplakettet vehetett át hűségéért, 2003-tól tagja a Kortárs Magyar Irodalom – Barátok Verslista nevű irodalmi csoportnak, melynek operátorként is segítette munkáját. Pendzsi nagyon sokoldalú, mélyen érző, finom lélek.
– Hajdúböszörményben születtél. Mindig itt éltél?
– Igen. Lehet földhözragadtnak nevezni, s igaz, vágytam s jártam sokfelé, de a gyökereim ide fúrtak le, ez a város volt a bölcsőm, ide kötnek barátaim, családom, emlékeim, fájdalmaim s örömeim.
– Elárulod, honnan a Czégény előneved? Mióta használod?
– 2010-től, ez Édesanyám leánykori vezetékneve. (A neten Nagy Erzsébet néven más is ír verseket, szükségessé vált az előnév.)
Hogyan lettél Pendzsi?
– A Pendzsi az Erzsébet beceneve. Azóta használom, mióta a Verslista tagja vagyok. Még leánykoromban találtam rá erre a becenévre és beleírtam a cukrász technológia könyvem utolsó lapjába.
– Mióta írsz? Mi indított írásra? Mit jelent számodra ez a tevékenység?
– Gyermekként kezdtem, a könyvek voltak a jóbarátaim. Először anyák napi verseket írtam, majd a szerelem ihletett meg. Egy spirálfüzetnyi gyűlt össze, amit a barátnőim kézről kézre adtak. Sajnos eltűnt. Aztán az élet elfordított az írástól. De mindig lenyűgözött a versek zenéje, dallamuk, lüktetésük. Bennem új életre keltek, velük éltem, fájtam, örültem, haltam. Így írtam egy cikket „Boldogságkeresés” címen. Ez lett a Nők Lapjában a „Hét cikke”. Ekkor találtam rá a Verslistára.Úgy kellett nekem az írás, mint egy falat kenyér.
– Vannak kedvenc témáid?
– A természet, az emberi érzelmek, hangulatok, de hajlamos vagyok a fantáziám szabadon engedni. Meg kell, hogy szólítson egy téma.
– A Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör alapító tagja vagy…
– Nagyon örültem, amikor megalakult, bár a műhelymunkát azóta is hiányolom. Nagy sikere van az évenként megrendezett Írótábornak. Az első kettőben én is részt vettem Szentmártoni János, az Írószövetség elnöke kurzusán, egyszer különdíjat is nyertem verseimmel.
– Zsoldos Árpád 2012-ben művészportrét készített rólad. Az Irodalmi Rádió több pályázatán is szerepeltél.
– Igen, egy időben gyakran jelen voltam az IR életében, de igazából a Verslista volt mindig az „Otthonom”.
– Láttalak a Kaláka oldalán. Milyen fórumokon jelensz még meg?
– Az Irodalmi Epreskert és az Arthúr Irodalmi Kávéház oldalán, régebben a Holnap Magazin közölte írásaimat, s néha az IR szerzői oldalán.
– Két köteted is megjelent nyomtatásban. Csalogató a címük. Vannak bennük kedvenc verseid?
– Fény-térben éltem. Kifejezi az első címe akkori érzéseimet. Az „e-csetvonások” stílusváltás. Hatással volt rám Papp Für János, a Kertész László Kör elnöke, aki elmozdított addigi irányvonalamról. A verseim olyanok nekem, mint a gyerekeim: melyiket szeressem jobban?
– Milyen kapcsolatban állsz a rajzzal, a festéssel, a képzőművészettel?
– Pályaválasztó álmom volt, képzőművész szerettem volna lenni, de nem sikerült bejutni az ország egyetlen képzőművészeti gimnáziumába.
– Újra és újra felbukkan a verseidhez készült illusztrációk kapcsán Mónos Jenő neve. Hogy ismerkedtél meg vele?
– A neten található festményei ragadtak meg. Mikor pedig első kötetem borítójához kerestem képet, találtam egy olyat, ami mintha saját képzeletszüleményem lett volna, s ott volt előttem, készen… Személyesen is találkoztunk, meglátogatott, s következő könyvem bemutatóját egybekötöttük az ő tárlatával. Barátságunk azóta is tart.
– Net-köteteid is vannak, a MEK-ben is megtaláljuk írásaidat…
– Az „ecsetvonások” még a nyomtatott előtt jelent meg, s nem tartalmazta a „petla” ciklust, amit egy új szerelem ihletett. A másik nemrég készült el „Árvaság” címmel. Ennek nagyobb része próza.
– Több antológiában is szerepelsz. Van, amelyik különösen kedves?
– Nekem mind egyformán kedves. Mindegyik egy darab a lelkemből.
– Láttam felvételeket, képeket népzenei együttesetekről, kórusotokról.
– 1994 óta énekelek a Daróci Bárdos Tamás Vegyes Karban. Kahlil Gibran írta: „A vers nem vélemény, amit kimondunk, hanem dal, mely egy vérző szívből, vagy egy mosolygó szájból fakad.” Így kötődik nálam is a versírás és az éneklés. Mindkettő felszabadít, testi-lelki diszpozíciót javít. Sokfelé felléptünk. Nemrég léptem be a Népzenei Együttesbe. Mindig is közel állt hozzám a népzene, de úgy látszik, most értem meg lelkileg arra, hogy ezt közvetítsem is.
– Szólj pár szót, kérlek a Bar-talk együttesről is!
– Papp Für János kért fel énekelni az akkoriban alakuló együttesbe, amelynek egy ideig tagja voltam, az általa feldolgozott népdalokat adtuk elő irodalmi rendezvényeken, egy CD is készült repertoárunkból.
– Mire vagy a legbüszkébb?
– Két kötetemre, főleg a másodikra, mivel az „ecsetvonások“ már érettebb, és a Verslista elismerésére 2010-ben.
– Mi az, ami számodra a legfontosabb jelenleg?
– A családom mindenek előtt! A hat gyönyörű unokám! S ezek után talán befejezni azt a megkezdett internetes szerelmi történetet, amit három éve kezdtem írni, s jól haladtam vele, de két éve talonban van…
(A fenti cikk megjelent a Képzeld el… c. irodalmi folyóirat az évi számában)