Kutasi Horváth Katalin: Alkotói közelkép
DEZSŐ ILONA ANNA
Élesden született, Nagyrábén él. Költő, író, szerkesztő, festőművész.
A Sodrásban antológiák mellett sok verses- és novelláskönyv borítója köszönhető neki, számtalan kiadványt szerkesztett, jelentős szerepet tölt be a Cserhát Művészkörben, melynek titkára. 2016 áprilisában személyesen is bemutatkozott a Verslistán, ezt videofelvétel is őrzi.
– Kedves Ili, szülő- és lakóhelyeden kívül Ócsa és Nagyvárad is fontos volt életedben. Mesélj kötődéseidről, légy szíves! Melyik várost emelnéd még ki?
– Nagyváradhoz gimnáziumi éveim kötnek. Ócsára mentem férjhez, ott éltem meg fiatalságom minden örömét, ott váltam anyává. 24 éve élek Nagyrábén, itt vettük meg azt a házat, amit azóta is bővítünk, felújítunk, így ide kötődőm a legjobban. De rugalmasan mozgok a világban, ahol adatik egy kis hely, amit a saját intim szférámmá alakíthatok át, otthon érzem magam benne. Kiemelném még Brassót, itt tölthettem gyermekkorom legszebb nyarait rokonaim oltalmában.
– Mikor, kinek /minek a hatására kezdtél el írni?
– Igen fiatalon kezdtem el írni, leginkább verskezdeményeket, már az általános iskola első évétől. Bátor voltam, mert attól a naptól, hogy megismertem a „Napsugár” nevezetű gyermekfolyóiratot, lelkesen küldtem Kolozsvárra az irományaimat. Volt, ami megjelent, de volt, amikor válaszlevélben hívták fel a figyelmemet az „S” betű írásának helytelenségére. Még nem tudtam rendesen írni, így fordítva kanyarítottam azt.
– Színjátszó is voltál. Hogy maradt meg ez az időszak emlékeidben?
– Ismertem a „Kortás színpad ’71” amatőr színjátszó csoportot. Sokszor álmodoztam róla. Élesdre is kijöttek vendégszerepelni, elhatároztam, ha bejutok a Mogyorós Sándor líceumba, jelentkezem a Hajdú Géza vezette színitanodába. 16 évesnek adva ki magamat, 14 évesen sikeresen felvételiztem. Kisebb szerepeket is kaptam, de amikor hazafias összeállítással ünnepelték az egyesülés napját Romániában, nem kívántam részt venni a darabban, az előadás napján Biharfüredre utaztam egy sítáborba. Ezzel befejeződött minden kapcsolatom a színházzal.
– Weblapodon láthatjuk festményeidet, ízelítőt kaphatunk verseidből, novelláidból, meséidből, publicisztikai írásaidból. Melyik műfaj áll a legközelebb hozzád?
– Nem tudom egyiket sem kiemelni. Attól függ, hogy egy adott pillanatban melyikben kívánkozik ki belőlem az a katarzis, ami alkotásra késztet.
– Sok könyvedet megtalálhatjuk lapozgatós formában, és fent vannak oldaladon a verslistás tagok írásai is, melyeket festményeid ihlettek. Van olyan köteted, amelyik különösen kedves a szívednek?
– Igen, a Bolda, aminek egy visszatérő álom adta az alapötletét. Első nekifutásra novellának szántam, de túlnőtte annak határait, elkezdett önálló életet élni, a szereplők vezették a kezemet. Könnyű vajúdás volt, gyors szüléssel, alig 10 nap alatt írtam meg. Szilágyi Marcsinak, az „Élő könyv, Élő irodalom” főszerkesztőjének megnyerte tetszését, ő adta ki.
– Mely újságokban, internetes oldalakon olvashatunk még tőled?
– Régebben publikáltam a „Poet” oldalán, a „Magyar Irodalmi Lap” és a „Comitatus” felületén, a „Tollal” közéleti lapban, a „Héttorony” irodalmi magazinban, de belefáradtam a harcba egyik-másik moderátorral. Egy évig a „Szilaj csikó” szerkesztői között, Varga Domokos György holdudvarában fejlődhettem íróvá, erre különösen büszke vagyok. Saját honlapom és a Cserhát Művészkör honlapján kívül magam szerkesztem a „Délibáb” művészeti magazin internetes változatát.
– Mely díjaidra, mely kiállításaidra vagy a legbüszkébb?
– A díjak nem vonzanak, bár e területen igencsak elkényeztetett az élet. Nem tudok egyet se kiemelni, a maga helyén örültem és kivétel nélkül egyformán rangosnak tartottam mindegyiket.
– Milyen terveid, céljaid vannak akár az irodalom, festészet terén, akár a magánéletedben?
Dolgozom újabb két kötet kiadásán, az egyik egy novellás, a másik egy verses, de a regényem befejezését is fontosnak tartom. A családi életemet sohasem kevertem össze művészvalómmal. Az otthonomban megmaradtam feleségnek, anyának, nagymamának. Olyan fajta elhivatottságot, mely a magánéletemet kizárná, nem éreztem egyik művészeti ágban sem.
(A fenti cikk megjelent a Képzeld el… c. irodalmi folyóirat az évi számában)