Dudás Judit nem oly rég, de annál nagyobb lelkesedéssel kapcsolódott be a Verslista életébe. Aktívan részt vesz találkozóinkon, kávézásainkon, és megragadó derűje, segítőkészsége révén az az érzésünk, mintha már régi tagunk lenne. Rendszeresen ír játékainkra, s nemsokára megjelenik első kötete is, melyből még jobban megismerhetjük majd.
– Kedves Jutka, tudom, most is dolgozol, bár nyugdíjban vagy. Szólj pár szót munkádról, hivatásodról!
– Bölcsődei kisgyermeknevelő voltam. Volt hét év, mikor más területen is kipróbáltam magam, de visszatértem eredeti szakmámhoz. Anyagi nehézségek miatt hat órában egy magánbölcsődében dajkai feladatokat látok el, a nevelők keze alá dolgozom, segítem őket a tapasztalataimmal, ötleteimmel.
– A felolvasás, ének, színpad is közel áll hozzád. Mesélj egy kicsit kötődéseidről!
– Amint megtanultam mozogni, beszélni, sejteni lehetett, hogy egyszer színpadon fogok állni. Korán kiderült, hogy jó hangom van és abszolút hallásom. Tanultam énekelni, furulyázni, majd a fuvolát ajánlották, de zongorázni akartam. A család ezt nem támogatta. Gimnazistaként felvételiztem a Magyar Rádió Gyermekstúdiójába, sok rádiójátékban kaptam szerepet, ahol együtt játszhattam Almási Évával, Sztankay Istvánnal. Ezek a pillanatok, a velük folytatott munka és beszélgetések meghatározó élmények maradnak. Felvételiztem a Szíművészetire, de nem készültem fel jól, szerelmes lettem. Aztán más utat választottam. Feleség lettem és anya. Pár év házasság után egyedül maradtam két gyermekkel. Stabil munka kellett, így hobbi szinten folytattam az előadóművészetet.
– Mikor kezdtél el írni? Kik / milyen események voltak rád hatással? Érdeklődésed, munkád, hobbid révén sok könyv megfordulhatott már a kezedben. Kik / melyek a kedvenceid?
– 14-15 éves koromban kezdtem írogatni. Nagyon érzelmes lány voltam és vagyok, drámai vénával és nagy adag humorral. Eleinte szerelmes verseket írogattam, azután egy-egy novella is sikeredett. Negyvenen túl kezdtem komolyan a prózával foglalkozni. Hullámokban tört rám az írhatnék, voltak bőséges időszakok, de a fiókba kerültek a művek. Munkám sok témát adott. Nem az volt a cél, hogy kigúnyoljak bárkit, csak hogy együtt nevessünk magunkon, mert akkor könnyebb minden. Hangulati lírikusnak tartom magam, szeretek érzéseket, hangulatokat közvetíteni, talán aki olvas, ugyanúgy átéli az eseményt, ahogy én, s ugyanúgy látja a helyszínt.
Kedveltem gyerekként G. Szabó Judit regényeit, mert viccesek és érzelmesek voltak. Imádtam az olasz Brunella Gasperini könyveit is. Rengeteg Agatha Cristie-t, Rejtő Jenő könyvet, Wass Albertet és Márai-írást olvastam. Radnóti, Szabó Lőrinc a kedvenc költőim. Mindenevő vagyok a könyvek terén, de szeretem, ha könnyed, olvasmányos a stílus.
– Hogy találtál ránk? Hogy érzed magad köztünk?
– A Gyermekstúdióban ismerkedtem meg Ordas Andival, sokáig közös életterünk volt egy irodalmi színpad, aztán együtt énekeltünk egy együttesben, Andi gitározott is. Sokat nevettünk, sírtunk együtt. Bár néhány évre a súrlódások miatt elszakadtunk, az igaz érzelmek, barátság nem múlhat el nyomtalanul, nagyokat nevetve tisztáztuk egykori nézeteltéréseinket. Andi évek óta hívott, hogy csatlakozzak a Verslista csoporthoz, ismerte az írásaimat, a stílusomat. Úgy gondolta, jó lesz itt nekem. Igaza lett. Tavaly látogattam először hozzátok, bemutatkozhattam, és jólesett támogató, pozitív kritikátok. Remekül érzem magam közöttetek, s új barátságok is köttethetnek.
– A közös verslistás kiadványokon túl nagy örömünkre készül már első köteted is. Áruld el, milyen könyv lesz ez!
– Ez egy novelláskötet lesz Időkereső címmel, ami sok mindent elárul tartalmáról. Az eddigi összes novellám szerepel benne. Amikor a címen gondolkodtam és a segítségedet kértem, Kati, te hívtad fel a figyelmem arra, amit én észre sem vettem, hogy sok írásomban foglalkozom az idő fogalmával. Remélem, hogy sokan olvassák majd, és igazat adnak nekem. Az idő, mint olyan, a múló idő fogalma, az életre kiszabott idő, az idő folyama… és sorolhatnám.
– Mesélnél egy kicsit a családodról? Hogyan éled a mindennapokat?
– Munka után hetente legalább kétszer meglátogatom az unokámat, vagy ő látogat meg engem a lányommal. Négyéves, kisfiú, kisgyermekkori autizmussal. Áldásként éljük meg a másságát. Rendkívül elbűvölő gyermek, mindenki mondja, akikkel találkozott. Vidám, kiegyensúlyozott, kedves, csak… furamuki. Sok örömet okoz a nevelgetése, az együttléteink. Van egy fiam is, ő jelenleg Németországban dolgozik, egy tóparti panzióban, csak novemberben látom viszont, de naponta beszélünk telefonon. Sokoszor megviccel. Tavaly Innsbruckban dolgozott, többször meglátogattam, s beleszerettem Tirolba, egyik írásom erről tanúskodik.
Van néhány igazi jó barátom, barátnőm, igyekszem velük gyakran találkozni hétvégente, ez nem mindig sikerül, de amikor igen, akkor nagy evészetek, ivászatok, oltári nevetések zajlanak. Társas lény vagyok, azonnal meg kell osztanom az érzéseimet, élményeimet valakivel. Lehet, egyszer megcsömörlök, s elvonulok remetének, de a verslistásokat mindig szívesen látom a barlangomban!
– Mire jut még időd, szólj kedvenc elfoglaltságaidról, kérlek!
– Szeretek jó zenét hallgatni, tartalmas vagy könnyed beszélgetéseket folytatni. A természetben lenni és csodálni, ami körülvesz. Szeretem figyelni az embereket: szokásaikat, viselkedésüket. Szeretek olvasni, tévét nézni, vessetek a mélybe, de némely sorozatot is! Az állatos, természetben forgatott dokumentumfilmeket. Szeretek írni. Megvisel lelkileg, főleg, ha szomorú történetet agyalok ki. Ha van egy témamegkötés, arról írok történetet, ami először eszembe jut: azokról az alakokról, akik először villannak fel a képzeletemben. Napokig forr bennem a téma, párbeszédek zajlanak a fejemben, lassan szülöm meg a történetet. De mostanában egyre több történet körvonalazódik az elmémben, csak idő és popsi kell a leírásukhoz.
– Milyen vágyaid, terveid vannak még (az élet bármely területén)?
– Szép lassan szeretném kiadatni minden alkotásomat. Szeretném felolvasni szerzőtársaim műveit. Szeretnék újra énekelni, bárhol, bármit, ha még képes vagyok rá. Szeretnék sokáig alkotni. Még nem adtam fel a reményt, hogy megtalálom a hozzám való társat, aki úgy tud szeretni, ahogyan én, aki úgy tud nevetni, ahogyan én, mindenen, de főleg magamon, mert az a legnagyszerűbb!
– Jutka, tiszta szívemből kívánom, hogy így legyen, igazán megérdemelnéd! Köszönjük, hogy mindezt megosztottad velünk!
(A fenti cikk megjelent a Képzeld el… c. irodalmi folyóirat az évi számában)