Jalcs Irén: Alkotói közelkép
GŐSI VALI
A Verslista – szerzői és közösségi munkáért járó – díjjal kitüntetett költővel, Gősi Valival beszélgettem.
– Munkádat nemcsak a Verslista ismerte el, mert több díj tulajdonosa is vagy. A 2017-ben kapott Litera–Túra Művészeti Díj is eredményeid, sikereid visszaigazolása. Mesélj egy kicsit a Győr Kultúrájáért Díjról is!
– A Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség – melynek huszadik, jubileumi kötete jelent meg nemrégiben – kapta meg a Győr Kultúrájáért Díjat, s ennek a kis közösségnek állandó szerzőjeként és szerkesztőjeként dolgozom, tevékenykedem.
– Mikor kezdtél el írni?
– Az irodalom mindig is az életem része volt. Fiam 26 évesen életmentés közben veszítette el saját életét. Egy évvel halála után, 2001-ben kezdtem el írni. Az üresség, a pótolhatatlan űr érzése szőtte verseimet. Szerettem volna, és szeretném őrizni hagyatékát, mely számomra a legtöbb, a legnemesebb feladat: törekedni a jóra – a legjobbra, élni másokért, a szebb világért.
– Verseiddel erőt adsz olvasóidnak, és segítesz elmondani azt, amit sokan éreznek, de nem tudják szavakba önteni. Olvasóid hálásak neked azért, hogy átsegíted őket nehéz élethelyzetükön.
– Számomra ez az igazi boldogság. Segíteni, adni valamit a szavakon túl is. Az olvasók a legfontosabbak számomra. Ők az én sikereim, ajándékaim, akiknek szemébe könnyeket csalok, vagy éppen mosolyt varázsolok az arcukra.
– Több önálló köteted is van…
– Igen, a Halkuló hiány (2012), a Hódolat a tavasznak (2015) és a Misztériumok (2017) c. versesköteteim, és ezek letölthetők a MEK archívumából is. Valamint terveim közt szerepel egy negyedik kötet összeállítása év végéig.
– Publikálsz internetes oldalakon. Saját FB-os irodalmi magazinod van. Antológiák sokaságában olvashatjuk verseidet. Irodalmi körökben aktívan tevékenykedsz. Mikor kapcsolódsz ki, és mi az, ami boldoggá tesz a verseken kívül?
– Boldog nagymama vagyok. Fontos számomra az otthon melegének a megteremtése, több évtizede tartó házasságom biztonsága – idén már a 47. évfordulónkat ünnepeljük –, és kikapcsolódásként a vers.
– Nagyon sokat jelentenek számodra a versek. Hogyan foglalnád össze, mi is a vers?
– A vers segít élni, elűzi a félelmet, a bánatot, minden rosszat, ami megbénítja az ember szárnyalni vágyó, szabad lelkét. A vers felemel és gyógyít, élni és halni tanít.
– Tudom, hogy van egy „ébredő gondolatok” nevű mappád. Mesélj kicsit erről!
– Minden szép gondolatot, pillanatot igyekszem rögzíteni, bárhol is jut eszembe. Elsősorban papírra, majd innen kerülnek át a számítógépre, abba a bizonyos mappába, majd rendszerezés, javítás, tovább gondolás után verssé alakulnak.
– Szenvedélyed az olvasás. Mit olvastál mostanában?
– Naponta olvasok. Elsősorban verseket. Szükségem van rá. Számomra ez olyan, mint a levegő. A nagy klasszikusoktól a ma élő, modern gondolkodású szerzőkig szívesen olvasok.
– Beszélgetésünk maga a nyugalom szigete. Sugárzik belőled az irodalom iránti alázat, a szeretet. Mosolyod erővel tölt fel. Órákig, sőt napokig tudnék beszélgetni veled. Szeretném, ha minél több ember érezhetné azt, amit számomra is adott ez a beszélgetés. Ezért remélem, szakítasz majd időt arra is, hogy a Verslista-találkozókon is megtapasztalhassuk varázsodat.
– Igyekszem ott lenni a találkozókon, de addig is verseimmel szólok hozzátok.
– Egyik veled készült interjúban olvastam azokat a gondolataidat, amellyel zárnám beszélgetésünket, megköszönve azt, hogy meséltél kicsit magadról. Köszönöm!
„Nekem a versek, a könyvek, az irodalom – élet és halál. Nekik köszönhetem, hogy hálás vagyok létemért, még ha megmutatta kegyetlen arcát is – és nem hívom, de nem is félem már a halált. Nekem a rím, a vers ritmusa a lét dallama. A boldogság, és a fájdalom muzsikája.”
(A fenti cikk megjelent a Képzeld el… c. irodalmi folyóirat az évi számában)