Közelkép: Győri Nagy Attila – 2017

Keszy-Harmath Dániel: Alkotói közelkép
GYŐRI NAGY ATTILA

– Mutatkozz be, kérlek, kedves Attila!

– Nagy Attilaként születtem Győrben, így az utóbbi években Győri Nagy Attilaként használom írói nevemet.

Győri Nagy Attila

– Úgy tudom, sokfelé az országban végezted tanulmányaidat.

– Igen, tanultam egy ferencvárosi gimnáziumban Budapesten, aztán a Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskolában szereztem szakmát, főiskolára pedig az egri tanárképzőre jártam.

– Mi a helyzet a munkahelyekkel?

– Jelenleg a Magyar Postánál dolgozom, korábban több cégnél végeztem hosszabb és rövidebb távú munkákat.

– Hogyan kezdődött nálad az írás?

– A tinédzserkori verseim után 2013-ban kezdtem el újra aktívan írni. Két évig a Holnap Magazin csapatát erősítettem, itt szerepeltem a közös kiadványokban verseimmel (Zsebkönyv-sorozat, Szürkülő valóság-antológia, Toronylakók-antológia).

– Hogyan kerültél kapcsolatba a Verslistával?

– A Holnap Magazin után kerestem egy csapatot, ahol beilleszkedhetek és befogadnak. 2015 év végén találtam meg a Verslistát, ahol lehorgonyoztam, és most már a prózáimmal is (a verseim mellett) erősítem őket. Írtam a Sodrásban című antológiába, a Képzeld el… folyóiratokba. Rendszeresen indulok a Verslista külső pályázatain (pl. a Légy/poloska témájú külső pályázaton, ahol átlagpontszám fölötti lett egyik írásom), valamint a belső havi pályázatokon, játékokon (HAIKUM, Asszociációk…, Gondolatok… stb.). Ezeken már többször értem el első helyezést, ami azért is tölt el örömmel, mert több esetben szakmai zsűri választja ki a beérkezett pályaművek közül a legjobban sikerülteket, míg más esetekben a Kortárs Magyar Irodalom – Barátok Verslista csoport tagjai szavazzák meg a győztest titkos szavazás révén. Tehát mindkét esetben van értéke a döntésnek.

– Mi köt még a Verslistához a pályázatokon, játékokon kívül?

– A Verslista csoport rendszeresen szervez élő találkozókat, nyári táborokat, születésnapi wellness hétvégéket, amelyeken nagyon szívesen részt veszek. Az elmúlt két évben a csapat aktív tagja vagyok. Volt már önálló bemutatkozó délutánom, amely megtekinthető a Verslista You-Tube oldalán is, illetve olvastam fel József Attila-verseket is, amelyek a költészet napja alkalmából kerültek fel az előbb említett videómegosztóra.

– Milyen Verslistán kívüli sikereid vannak?

– A Verslistán kívül jelentek meg írásaim az Élő Irodalom – Élő Műhely tematikus könyveiben (Beteg voltam, meggyógyultam; Szeretemváros, Vigyél magaddal egy mosolyt), az Aposztróf kiadó Szó-kincs válogatásában és írtam az Irodalmi Rádiónál is. Ezekre is nagyon büszke vagyok.

– Van-e önálló köteted?

– Még nincs, de 2017-ben jelenik meg első két önálló kötetem: Angyalpalánta címmel a verseim és Csak szavak címmel a novelláim. Azért gondoltam, hogy külön kötetbe rendezem ezeket az írásokat, mert az elmúlt évek során mindkettőből összegyűlt szép számmal, és inkább formai alapon szerettem volna kettéválasztani az írásokat, mintsem keletkezési idő szerint. Remélem, eljut majd a Képzeld el… olvasóihoz is a kötetek híre.

– Ebben én is nagyon bízom. Sok sikert kívánok a kötetek megjelenéséhez! Köszönöm a beszélgetést.

– Én köszönöm.

(A fenti cikk megjelent a Képzeld el… c. irodalmi folyóirat az évi számában)

Vélemény, hozzászólás?