Közelkép: Jártó Róza – 2016

Petres Katalin: Alkotói közelkép
JÁRTÓ RÓZA

Jártó Róza prózájában a hagyományos elbeszélőmód ízei köszönnek vissza a szókimondó problémák felvetése mellett. Róza abba a korosztályba tartozik, akik még az olvasásban lelték elsősorban örömüket, hiszen 1950. január 2-án született, így tévé nem, de rádió is ritkán szórakoztathatta.

Jártó Róza

Szülei művelt emberek voltak, édesapja Ludovikát végzett, édesanyja polgáriban érettségizett 1942-ben, ez egyben tanítói oklevelet is adott. A második világháború után Magyarországon ez hátránynak számított, így Róza hat testvérével és szüleivel vidéken élt egy kis őrházban, mivel édesapja mozdonyfűtőként volt kénytelen dolgozni. Azonban a szülők szüntelenül tanították őket és szebbnél szebb műveket adtak a kezükbe: Verne-regényeket, Jókai-regényeket, Petőfit, Arany Jánost, Móra Ferencet, Móricz Zsigmondot, és mindezeket abban a háromforintos, olcsó kiadásban. Róza később inkább Hemingway tömör novelláit kedvelte, ami praktikus volt liba- vagy tehénpásztorkodás közben. Valójában édesanyja, az Erdélyben, Madéfalván született Jártó Anna ízes meséi ivódtak bele mélyen lelkébe. Ezért vette fel édesanyja családnevét, és használja írói névként – lánykori neve, a Varga Róza helyett. Saját bevallása szerint később igyekezett tompítani ezen a nyelvezeten, hogy ne legyen annyira szokatlan, bár – szerencsére és előnyére – átüt ez a hatás művein, különösen az elsőn, a híressé vált Töltött káposzta című visszaemlékezésén.
A 2008. december 24-én papírra vetett megható történet, mint tudjuk, angolul is megjelent a Boundless című antológiában 2013-ban Adam Ha-lemba és Artur Zbikowski lengyel, Gilberto Pereira brazil, Kay Lieker német, Luis Miquel Pereira Lopes portugál, Maria Kapsi görög, Petrus Gheorghe román alkotók munkáival együtt.

Róza 59. születésnapja előtt kezdett el írni, addig a pénzügyi munkája és tanulmányai kötötték le. (Mérlegképes könyvelő, pénzügyi tanácsadó, tájgazdálkodási mérnöki diploma marketing-pénzügy szakirányon.) 2009 tavaszán már egy kisregénye jelent meg: a Bagoly őrs, vigyázz, mely nagy sikert aratott. 2010 után rendszeresen jelentek meg prózai alkotásai. Első verse /Jelek/ 2012 márciusában látott nyomdafestéket. Ebben az évben készült el a LoveNet Az internetes ismerkedés világa című regénye, ami rádöbbentette, hogy irreálisan sok pénzt szednek el a kiadók az íróktól, s nem megtagadván pénzügyes tapasztalatát a bajt enyhítendő összefogott dr. Kovács Gyula nyugdíjas nyomdaipari mérnök barátjával és ismerősével, hogy megalapítsák a Róza & Julius Kiadót 2013-ban. Itt jelent meg azóta a LoveNet Az internetes ismerkedés világa című regény, a Golgoták és kisdedek című novelláskötet, az Anya! Nézd egy szép virág című verseskötet és üzlettársa nagy álma: két CD-lemez – Örökbecsűek sorozat Karácsony éjjelén és ebben a sorozatban a Dallamokkal ölelt rímek.

Kérdésemre, hogy miért kezdett el írni, Róza azt felelte, hogy egyszerűen „kibuggyant” belőle a gyermekkori élmény először a Töltött káposzta című elbeszélésben, majd később követte a többi emlék. „Valamiért már nem érdekelt tovább a pénzügyes voltam, csak az írás, és elsődlegesen, hogy a népes családommal együtt legyek. Ez minden mást megelőz, ahogy üzlettársamnál is, aki Derkovats néven „követi” el a komolyzenei feldolgozásait, nem kis sikerrel.”

Mindenképp fontosnak tartja, hogy emlékeit megörökítse, de gyakran kerekedik ki tolla alól olyan történet, amelyben a jelen nehézségeire és visszásságaira mutat rá nagy empátiával. Így korunk hű krónikását köszönthetjük az írónő személyében.

Jó egészséget és sok mély tartalmú mű megszületését kívánom Rózának.

(A fenti cikk megjelent a Képzeld el… c. irodalmi folyóirat az évi számában)

Vélemény, hozzászólás?