Kutasi Horváth Katalin: Alkotói közelkép
KALOCSA ZSUZSA
Kalocsa Zsuzsa szerényen meghúzódik a háttérben, de sokszor olvashatjuk a különböző játékokra küldött írásait, a Sodrásban és a jubileumi kötetben, valamint a virágos antológiában is szerepelt.
– Kaposváron élsz családoddal. Mit jelent számodra ez a város, Zsuzsi? Mesélnél gyermek- és ifjúkorodról?
– Kaposmérőben születtem, gyermekként Kaposváron laktunk, azóta is itt élek. Férjem, kitől Andrea lányom és Zoltán fiam született, korán meghalt. Fiatalon nehéz volt ez feldolgozni. Munkám során megismerkedtem második férjemmel, kinek első házasságából egy fiúgyermeke van, Miklós. Mindhármójuktól egy-egy unokánk van. Mit jelent számomra Kaposvár? Az én városomban megfogalmaztam:
„A somogyi lankák, erdők zöldje, ahol élek és vagyok gyermeke,
Szeretem a dombok vonulatát, felnőtt kor, szerelem itt talált rám.
Ide köt most is minden jó érzés, e szép tájék örökre az enyém.
Itt mindenki megérti a szavam, számomra mindig gyógyító balzsam.” Somogyi lankák c. versem is erről vall:
„Ó, ti csodás somogyi lankák, régóta vagytok az én hazám,
s dicshimnuszt zeng rólatok a szám!
Mint hegynek a csúcs, részemmé vált, idős korban is nyugalmat ád!”
Itt élem mindennapjaim, itt vannak a barátaim, a volt munkatársaim, akikkel tartjuk a kapcsolatot. Néha összejövünk és emlékezünk.
– Mit tanultál, mivel foglalkozol, mit dolgoztál?
– A Közgazdasági Technikumban végeztem. A Somogy megyei IKV-nál mint fűtési előadó dolgoztam 3 évig. A MHSZ Gépjármű Iskolájához kerültem, tanfolyamszervező, majd kirendeltségvezető lettem. Szakoktató és iskolavezetői képesítést szereztem. Megszűnéséig, 20 évig volt kedvenc munkahelyem. Közben pénzügyi felsőfokú képesítést szereztem, s a megyei Közigazgatási Hivatalnál pénzügyi területen kamatoztattam tudásom, onnan vonultam nyugállományba.
– Mióta írsz? Minek a hatására kezdtél el írni? Kik, milyen olvasmányok voltak rád nagyobb hatással?
– Már 12-13 évesen írtam kisebb történeteket, rövid kis verseket: virágokról, állatokról, nyári csínytevésekről. Tanítónénim inspirált. Középiskolás koromban is jó magyartanárnőm volt. A mai napig megmaradt bennem az írás szeretete. Férjem halála után kezdtem komolyabban írni. Kevés versem maradt meg, nem kellő gonddal őriztem meg őket a sok költözködés miatt. Kedvenceim: Ady Endre, József Attila, Vörösmarty Mihály, Arany János, Juhász Gyula, Móra Ferenc, Jókai Mór – és sorolhatnám, akiknek az írásai, versei nagy hatással voltak rám. Nagyon szeretem a történelmi regényeket, a letűnt korokról írt műveket olvasni. Közel állnak hozzám Fekete István művei, hisz nem messze Kaposvártól – Göllében született, és ifjúsági regényeinek eseményei azon a környéken, a természet adta szépséges helyeken játszódnak.
– Milyen témák foglalkoztatnak elsősorban?
– Fontosnak tartom a szeretetet, a családot, az emberi megbecsülést, a barátságot, az őszinte szavakat. Elítélem a zsarnokságot, az emberi megaláztatást, s mindazt, ami gátolja a fejlődést. Gondolataimat, érzéseimet, a hozzám közel álló hangulatokat fogalmazom meg verseimben. Úgy érzem, ha olvasunk és írunk, annál többet érzünk és hajolunk meg az emberi szeretet nagysága előtt. A mai világban egyre nagyobb szükségük van az embereknek az összetartozásra, a szeretet megnyilvánulására. Az írás felüdülés, túlélés a mindennapokban.
– Melyik a kedvenc versformád, műfajod?
– Kedvelem a lazább formákat, de a rövid, pár sorból álló verseket is, melyek tömörségükkel jól kifejezik a lényeget. Tervezek egy szonettekból álló kötetet. Novellákkal és kisregénnyel is próbálkozom. Ha a téma kiválasztása jó, akkor a cselekmény gördülékeny, szeretni fogja az olvasó. Igyekszem fejlődni e téren, talán lesz annyi időm, hogy egy harmadik regényt megírjak.
– Sok antológiában megtalálunk, de vannak saját versesköteteid is, sőt kisregényeket is írtál. Szólj pár szót ezekről!
– Tagja vagyok a helyi Berzsenyi Dániel Irodalmi Társaságnak, több internetes irodalmi csoportban publikálom verseimet (Cserhát Művészeti Kör, Szép Szavak Birodalma, Rímkovácsok, Kazinci Művészeti Klub, MANE, Gold Pen, Lélekkapocs, A Hetedik, Poet.hu, Holnap Magazin, Irodalmi Rádió, Napvilág Íróklub, LiteraTúra Művészeti Magazin, Szikla Magazin).
2016-ban jelent meg első verseskötetem, a Kincs és öröm, majd a Szelek szárnyán (2017), Az én világom (2018), Hulló szirom, Messze zeng – gyermekversek, Angéla álma – Egy asszony élete c. kisregény (2019), Illanó idő – verseskötet, Árny és Fény, Tavaszi napsugár – gyermekversek, Ajándékba kapott gyermek – kisregény (2020).
– Mire vagy legbüszkébb irodalmi elismeréseid közül?
– A Cserhát Művész Kör Irodalmi Nagydíjat (2018), Elismerő Oklevelet (2019, 2021), Költői díjat (2020), Költői Emlékdíjat (2021) adományozott. A Magyar Alkotók Nemzetköi Egyesületétől több elismerő oklevelet, két Aranylant díjat kaptam például.
– Az írás mellett van más kedves elfoglaltságod, hobbid?
– Nagyon várom a tavaszt, hogy a virágaimnak tudjak hódolni. Szeretem szépíteni a környezetünket. Télen a varrógépemmel szoktam varrogatni új dolgokat. És ott az olvasás, tv, zenehallgatás, na és persze az írás, ami kikapcsol és megszűnik a világ körülöttem.
– Örülnék, ha egy kicsit mesélnél családodról, gyerekeidről, unokáidról is!
– Szüleim egyszerű emberek voltak, gyárban dolgoztak, három műszakban. Korán kellett a főzés tudományát gyakorolnom, hogy mire hazaérkeznek, legyen ebéd. A mosás, takarítás is reám várt, két fiútestvérem csak ritkán segített be. Szüleink becsületességre és tisztességre neveltek, amit én is továbbadtam gyermekeim számára. Leányom, Andrea irodai munkát végez egy nagyvállalatnál, fiam, Zoltán számítógépes műszerész, ellenőr. Miklós fiunk egy hulladékgyűjtő cég vezetője Budapesten. Az unokák: Klaudia 24, Kristóf 23 éves, Dorina nyolcadikos, büszke vagyok rá, 12 évesen megírta az „Újra a nyeregben” c. novelláskötetét.
– Mit szeretnél elérni, mit kívánnál még az élettől? Mire vágysz?
– A 3. kisregényemet megírni, újabb gyermek verseskötetemet húsvétra kiadni, s tervem, hogy óvodákhoz elvigyem, szétosszam. Örömmel töltene el, ha írásaim olyanok lennének, mint egy festmény, sokféleképp lehessen értelmezni őket, az olvasó érezze: nincs egyedül a nehéz helyzetben, s ha így érez, akkor már megérte, hogy írjak.
(A fenti cikk megjelent a Képzeld el… c. irodalmi folyóirat az évi számában)