Kutasi Horváth Katalin: Alkotói közelkép
KLOTZ MÁRIA
Klotz Mária Pilisszentivánon él, a hegyek ölelésében. Viszonylag új tagunk, de máris több alkalommal nyert játékainkon személyes hangú, mély érzésekről árulkodó írásaival.
– Marika, két éve komoly díjjal tüntettek ki – amihez gratulálunk – a német nemzetiségi nyelv területén. Mesélj, kérlek, gyökereidről!
– Köszönöm a gratulációt. A díjat az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny lebonyolításáért, a tehetséggondozásban végzett munkámért kaptam, szakterületemen az OKTV ügyvezető elnöke vagyok 26 éve.
Pilisszentiván, ahol élek, egy „sváb” község. Édesanyám idevalósi, a helyi bajor-osztrák kevert dialektusban beszélt velem és bátyámmal, a helyi német nemzetiségi hagyományok szerint éltünk a magyar tradíciókat is megtartva, édesapám pedig leányvári gyökerekkel rendelkezett.
Dorogon születtem, akkor még ugyanis Leányváron éltünk, de gyermekkorom nagy részét már Pilisszentivánon töltöttem. Szép, rendezett község, ezért is építkeztünk itt, szüleimnél. Itt fekszenek az őseim a temetőben, itt nőttem fel, itt érzem jól magam. Itt jártam óvodába, iskolába, zeneiskolába. Nagyon tartalmas, szeretetteljes gyermekkorom volt, emlékeimet előszeretettel dolgozom fel írásaimban. Anyukám sokat énekelt, mesélt nekünk, játszott velünk. A kert, a rét, a Slötyi tó és a közeli hegyek meghatározták napjaimat. Rendszeresen kirándultunk, virágokat gyűjtöttük, koszorút fontunk, sétáltunk a tó körül, bogáncsokból bútorokat készítettünk.
– Magyarul is, németül is írsz. Mitől függ ez? Melyik nyelven könnyebb megfogalmazni érzéseidet, gondolataidat?
– Az írás érdekes folyamat, egyfajta kifejezőeszköz számomra. Az a-nyatejjel szívtam magamba mindkét nyelvet. Mindkettőt kedvelem, s fontosnak tartom, hogy mindkettőn kifejtsem gondolataimat, érzelmeimet. Néha attól függ, hogy mi a témája egy-egy írásnak, és az milyen emlékekhez kötődik. Valamikor megrendelésre írok cikket, vagy egy játékban, pályázaton veszek részt. Ez is meghatározza, milyen nyelven készül az írás. Magyarul gördülékenyebben megy a fogalmazás, a nyelv sokoldalúsága, szépsége, árnyalt nyelvezete hozzájárul ehhez.
– Mikor kezdtél el írni?
– Amióta írni tudok, azóta vetem papírra gondolataimat. Rövid feljegy-zésekkel kezdtem, később naplót írtam, a tényleges vers- és prózaírás már felnőtt koromban kezdődött. Bármilyen bánatom, problémám van, szívesen kiírom magamból. Az írás számomra egyfajta „lelki virágzás”, amely által megkönnyebbülök, jobban érzem magam. A Litera-Túra, a Verslista, az Irodalmi Rádió tagjaként kellő motivációt kapok az íráshoz.
– Az Irodalmi Rádió honlapján olvastam, hogy feldolgoztad és kiadtad bátyád életművét. Többször felbukkan írásaidban is. Gondolom, szoros kapcsolatban voltatok. Kitől örököltétek az írói vénát?
2010-ben véglegesítettem a Claus Klotz und seine Dichtung c. könyvemet. Bár Miki bátyám tíz évvel idősebb volt nálam, tevékenysége rendkívül hatott rám, nemzetiségi politikus és magyarországi német költő volt. Sajnos 1990-ben meghalt, ezt a tragédiát úgy dolgoztam fel, hogy megírtam az életét és műveiről elemzést készítettem. Kisgyermekként inkább felnéztem rá, később szorosabb lett a kapcsolatunk, ami sajnos nem tudott kibontakozni.
Hogy örököltem-e írói vénát? Nem tudom. Sokféle művészeti ágat meg-ismertettek velem az egyszerű szüleim, jártam zeneiskolába, énekkarra, sokat barkácsoltam, rajzoltam, és nagyon jó magyartanáraim voltak. Anyukám a szépre és a jóra mindig felhívta a figyelmemet és jó könyveket nyomott a kezembe.
– Megtaláltalak a Zsámbéki Polgár digitális archívumában. Több újságot is szerkesztettél, szerkesztesz…
– Igen, ez is fontos számomra, el is végeztem egy iskolát, hogy szakszerűen láthassam el a feladatot. Korábban a Szentiváni Újságot, a SzóljMár-t, a Szentiváni Tükör általam alapított magánlapot, a Pátyi Kurírt, a Zsámbéki Polgárt szerkesztettem, jelenleg a Somlyó önkormányzati havi lap főszerkesztője vagyok. Írok cikkeket a Neue Zeitungba is. A különféle műfajokban való írás alkalmat ad a más-más kifejezésmódra, interjúkat, beszámolókat, publicisztikákat, riportokat is szívesen készítek. Főszerkesztőként fontosnak tartom, hogy rendezettség és színvonal uralja a lapot, legyenek rovatok, jó cikkek és szép képek. Ez felelősségteljes hivatás, sokoldalú és pontos munkát igényel.
– Több antológiában jelentek meg írásaid. Van, amelyik kedvesebb?
– Igen, a Neue Zeitungban és irodalmi betétlapjában, a Die Erinnerung bleibt c. antológiában, a már említett újságokban, a Katedra /Új Katedra lapokban, a Litera-Túra kiadványaiban (pl. Hangok és harangok, Angyalhaj, „szavak könnyű szélben”, Szavakból kazlat, Szószánkó) és már a Sodrásban is. Mindegyiket nagyon kedvelem. Amikor a kezembe veszem a kiadványokat, nagyon boldog vagyok, hiszen sok remek szerző mellett az én szellemi termékeim is olvashatók bennük.
– Nemrég jelent meg önálló köteted. Verset is, prózát is tartalmaz. Melyik áll közelebb hozzád?
– A Fent és lent című kötetem a Litera-Túra Művészeti Kiadó gondozásában jelent meg. A vers és a próza is közel áll hozzám, a témától, az időmtől és a hangulatomtól függ, melyikben fejezem épp ki magam. Fontos, hogy valamiféle rend legyen benne, gondolok itt a téma köré való építkezésre, a formai sajátosságokra, vagy az adott feladat kínálta lehetőségekre. Vannak időszakok, amikor „telített” vagyok, ekkor kevésbé sikerülnek az írások. Ilyenkor egy kis szünetet tartok.
– Van időd a tanítás, a szerkesztés, az írás mellett másra is? Láttam például néhány fotódat is…
– Bár mindig időszűkében szenvedek, a fotózás a hobbimmá vált. A fotózás a pillanat művészete, ott is meg kell látni azt a momentumot, ami a leginkább kifejezi egy téma lényegét. Nemrég egy nagy álmom vált valóra: két hónapja gitározni és énekelni tanulok. Nagyon élvezem. Sosem késő elkezdenünk, ami számunkra örömet okoz.
– Szólnál pár szót családodról, gyermekeidről?
– Férjem hivatásos zenész, tubás volt, most mélyrezeket és dobot tanít egy művészeti iskolában. Szeret festeni, fával barkácsolgatni. Két felnőtt gyermekem van, a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végeztek. Zsófi lányom műszaki menedzser szakon, Dániel fiam mérnök informatika szakon. A hivatásukban dolgoznak. Nagy örömünk, hogy a lányom kislányt vár, így márciusban nagyszülők leszünk. Már nagyon várom, hogy megölelhessem a kisunokámat.
– Mit tartasz az életben a legfontosabbnak?
– Hogy minden emberben szunnyad valamiféle tehetség, ezt kell megtalálni. Mindegy, hogy ki mit végez, mit dolgozik, de azt a tudása teljes palettájával és becsületesen tegye. Fontos, hogy higgyünk valamiben, legyen egy kapaszkodó, egy életcél, amihez tudunk igazodni, amely irányt mutat boldogulásunkhoz. Sohase adjuk fel, mindig van kiút…
– Köszönöm a tartalmas, elgondolkodtató válaszokat, Marika!
(A fenti cikk megjelent a Képzeld el… c. irodalmi folyóirat az évi számában)