Közelkép: Kovács László (Kovycs) – 2017

Petres Katalin: Alkotói közelkép
KOVÁCS LÁSZLÓ (KOVYCS59)

Írói nevedben az 59-es szám születési évedre utal. Mesélj magadról!

– Hogy ki vagyok? Kovács László a nevem, szeretem, de tucatnév, ezért biggyesztem oda mindig a Kovycs59-et is. 38 éve nős vagyok, egy fiam van, de ő már nem él velünk, kirepült. Az irodalmon kívül szeretem még a természetet, horgászatot. Oroszlányon jöttem a világra egy bányászváros épülésének kezdetén 1959-ben. Az általános iskolát és a szakmunkásképzőt is itt végeztem. Minden a városhoz kötött, valahogy belenőttem, mint a fái, bokrai az erdőnek. Szeretek itt élni. Életemben már a föld alá költöztem, fél életem a bányában töltöttem. 1973 és 2004 között 5055×8 órát dolgoztam a mélyben. Soha nem tagadtam, hogy bányász vagyok; büszkén vallom ma is. Felső végzettséggel nem büszkélkedhetek, a munka mellett érettségiztem le és végeztem el három technikumot. 2004-ig bejártam a csilléstől a főaknászig minden lépcsőfokot. Így kedvezménnyel mehettem nyugdíjba 45 évesen.

Kovács László

 – Mikor kezdődött vonzalmad az irodalomhoz és a versekhez?

– Az irodalmat mindig szerettem, de vonzódásom felnőtt fejjel vált teljessé. Bányász lévén három műszakos munkarend mellett nemigen volt rá időm. Az olvasás azért kedvenc elfoglaltságaim között volt, a verseket is kedveltem mindig. Korkedvezményes nyugdíjba vonulásom fordulópont volt az életemben. Igaz, a földalatti munka nagyon megviselte a szervezetemet, fájt minden csontom, jöttek a bajok sorban. Hamarosan kórházba kerültem, én, aki soha életemben még orvosnál sem nagyon voltam. Furát fogok mondani most, ennek az epizódnak köszönhetem, hogy verset kezdtem írni (az 1976-77-es évek próbálkozásai után, 30 évvel később). A kórházban jöttem rá, ahol elég sűrűn aratott a kaszás, ha elmennék, nem maradna utánam semmi, vágyat éreztem, hogy valamit alkossak. Hagyjak valamit, ha távoznom kell, ez motivált akkor. Adott volt régi spirálfüzetem néhány rossz verse és az akaratom, hogy megtanuljam a versírást.

– Hogyan találtál rá a Verslistára, miután írni kezdtél újra?

– Próbálkoztam és próbálkozom ma is, több-kevesebb sikerrel. Az internet világa is ekkor vonult be az életembe, olvasok rajta – hisz időm most már van rá – nagyon sokat, minden verset, ami elém kerül, ízlelgetek, megpróbálok tanulni belőlük. Én még nagyon kezdő vagyok a „szeren”, félig sem tartom költőnek magam, ahhoz még nagyon sok tavaszt meg kellene élni. Addig maradok verseket szerető és írogatni próbáló emberke. Az interneten nagyon sok irodalmi csoport tagja vagyok, közöttük talán a Verslista volt az első, ahova bekértem magam 2014-ben. Jól érzem azóta is itt magam a neten és a levelezőlistán, jelen vagyok a tagok között, remélem, ha mozgásom tovább javul, személyesen is megismerhetem tagjait. A Verslistának köszönhetem az első nyomtatásban megjelent verseimet, és az antológiákban szereplés is itt valósult meg először. Jó érzés volt látni! Nagy köszönettel tartozom nekik és tisztelettel gondolok rájuk.

– Kik a legkedvesebb íróid, költőid?

– Kedvenc íróim Fekete István, Moldova György, Jókai Mór. A költők, hát ez nehéz kérdés, mindenevő vagyok, szeretem a régieket és a kortársakat is. A régiek közül talán Ady Endre, József Attila viszi el a pálmát. A kortársak közül nem említek senkit, tudnék, de nem teszem. Van néhány a Verslista tagjai között is, akinek írásmódját, verseit nagyon kedvelem. 

– Terveid a jövőre?

– Terveim nem nagyok, inkább vágyaim vannak még a bakancslistán. Egy kicsit jobb egészséget szeretnék, ami nagyobb mozgást engedne számomra. Megtanulni a versírást, jó verseket szeretnék alkotni, és egy-két kötetet, aminek a nyomdaszagát szeretném még érezni, és csak az enyém!

(A fenti cikk megjelent a Képzeld el… c. irodalmi folyóirat az évi számában)

Vélemény, hozzászólás?