A kalocsai születésű Kristófné Vidók Margit negyedik éve tagja a Verslistának. Igényes, szép szonettjeivel, mély érzésekről árulkodó lírai hangjával, míves, mégis könnyed ritmusú verseivel mindig elvarázsol minket, csak az elmúlt egy évben tíz alkalommal volt heti játékunk nyertese, de számtalan alkalommal kapott dicséretet.
– Margitka, nyugdíjban vagy már, kereskedelmi területen dolgoztál mindig is, még most is a budaörsi Auchanban tevékenykedsz. Megérdemelnéd már a pihenést… Jut elég időd, energiád magadra, az írásra?
– Sokszor gondoltam, hogy több időt kellene már pihenéssel tölteni, de itt jön “A muszáj nagy úr”. Egyedülállóként ha nincs egy kis kiegészítés, nem engedhet meg magának az ember még annyit sem, hogy a barátnőjével beüljön egy cukrászdába.De nem panaszkodom, a kellemest a hasznossal kötöm össze. Így van egy kis plusz jövedelmem, és emberek között vagyok. Szeretek velük foglalkozni, így nem megerőltető számomra ez a munka. Míg gyermekek vagyunk, szinte vánszorog az idő, de ahogy idősödünk, a nyarak, hónapok, évek szinte elsuhannak észrevétlenül.Most úgy érzem, pillanatok alatt vége egy napnak, és ha már 48 órából állna, az is kevés lenne. Igyekszem azért írni, mert kikapcsol, és általa sok szituációba, érzelmi drámába, örömökbe, sorsokba tudom képzelni magam.
– Tragédiák sora vezérelt a versíráshoz. Most már kicsit könnyebb az életed, nyugodtabb a lelked? Sokszor filozofikusak soraid, rendkívüli mélységekből szakadhatnak fel…
– Valóban, a legidősebb bátyámat 21 éves korában veszítettem el. És rá kellett hamar jönnöm, hogy az élet is tud hatalmas pofonokat adni. 2022-ben végleg egyedül maradtam, búcsút kellett vennem másik bátyámtól is. Ilyenkor döbbenünk rá, hogy hiába van saját családunk, az a másik, ahol a szülő és testvér várt, örökre eltűnt. Ma már enyhülőben a sebek, de szerintem sohasem múlik el végleg a fájdalom, amely szeretteim elvesztését követte.
– Érezhető verseidben a természethez való vonzalmad, s hogy bölcsen közelítesz az élet és halál kérdéseihez…
– Szeretem a természetet, hozzájárult ehhez az a pár év is, amelyet a Kalocsa melletti tanyavilágon töltöttem. Gyönyörű évek voltak, ami a munka szeretetére is nevelt, és megtanította, mint függ egymástól az ember és a természet. Élet és halál: örök körforgás. Régóta hiszem, hogy létezik, van egy felettünk álló hatalom, és előbb-utóbb számot kell adni tetteinkről a színe előtt, hiszen tanulni jöttünk e földre, és jóvátenni múltbeli hibáinkat. Sokszor éreztem életem során, hogy valaki fogja a kezemet a megfelelő pillanatban.
– Sok elismerést kaptál már, s egyre többet. Idén folyamatosan magas színvonalú, kiemelkedő alkotói tevékenységedért elnyerted a Kortárs Magyar Irodalomért Díjat. Hogy éled meg mindezt? Tudom, sokat csiszolgatod verseidet… Változtál, változott valami ez alatt az idő alatt?
– Nagy öröm számomra, hogy több versem is elismerésben részesült a MANE (Magyar Alkotók Nemzetközi Egyesülete) pályázatain. A Kortárs Magyar Irodalomért Díj óriási megtiszteltetés, hatalmas öröm számomra, ezt álmomban sem mertem remélni. Hálás köszönetem érte, igyekszem méltó maradni a díjhoz. Igen, sokszor visszatérek egy-egy versemhez, ha nem tetszik. Volt, hogy rágörcsöltem valamire, de rájöttem, ez nem segít, nem visz előrébb. Ha úgy érzem, nem a legjobb, félreteszem, és egy későbbi időpontban újra előveszem.
– Sokaknak örömöt, vigaszt hoznak verseid. Elérted célod? Vágysz még valamire?
– Külön cél nincs, nekem az is sokat jelent, ha visszajelzést kapok az emberektől, akik olvassák ezeket az alkotásokat. Az plusz öröm, ha értik, és megérinti őket a vers mondanivalója, érzelmi világa. Szeretném az írásaimat kötetekbe rendezni, és a MEK oldalára feltenni, ahonnan talán egyszer még sikerül egyik-másikat nyomtatásban is megjelentetni. Talán még nem hal ki az emberekből a könyvek szeretete, az örömteli olvasás utáni vágya!
(A fenti cikk megjelent a Képzeld el… c. irodalmi folyóirat az évi számában)