Gősi Vali: Alkotói közelkép
M. SIMON KATALIN
Hálás feladatnak teszek eleget, amikor a Barátok Verslista felkérésére M. Simon Katalint faggatom különlegesen szép életútjáról, amelynek során az önmagában is szép és nemes hivatáson, a tanítói munkán túl elsősorban költészetéről vall.
„Kell a szó, ha igaz, ha ápol, ha éltet…” – olvasom egyik irodalmi bemutatkozójának szlogenjét, hiszen írásai nemcsak kötetekben, de internetes irodalmi portálokon – és ma már digitális könyvváltozatban – is olvashatók.
– Mikor kezdtél írni? – szegezem neki a kérdést, nem titkolva csodálkozásomat költészetének termékenységét illetően.
Először volt az olvasás. Már zsenge gyermekkoromban minden könyvet elolvastam, ami szüleim könyvespolcán létezett. És érdekes módon nem a gyermekirodalom, hanem a felnőttek számára írott könyvek izgatták a fantáziámat. Néha egy-egy könyvet ki is vettek a kezemből, mert hogy az még nem nekem való, de én nem adtam fel, és 12 éves koromban már elolvastam a Rebeccát. Jókai Mór romantikája jelentősen meghatározta serdülőkoromban az olvasás iránti szenvedélyemet, amely aztán – különböző irányokat követve – soha nem lankadt.
– Mi volt az elsősorban, ami mégis a versek szeretete, a versírás felé terelte érdeklődésedet?
Versekkel az óvodán túl igaziból az iskolában találkoztam. Felfedeztem a versben a ritmust, a rímet, a dallamot, és ez számomra különös izgalmat jelentett.
– Mikor született az első versed? Emlékszel még?
Első versemet, amelyet természetesen Petőfi Itt van az ősz, itt van újra című verse ihletett, negyedik osztályos koromban írtam. Már nem tudom a vers címét, csak arra emlékszem, hogy versem megjelent egy akkori újságban, és ez számomra nagy örömet jelentett.
– A gyermekverseken túl még milyen témákat dolgozol fel szívesen veseidben?
Idővel jöttek az első szerelem ihlette versek, amelyek aztán eltűntek a fiókomból, csak az érzés emléke maradt meg, amely ihlette őket.
Tanítói munkám idején nagyon sok mondókát írtam, de az igazi ihletet az unokáim jelentették számomra.
Megjelent gyermekvers-köteteim: Ne lobban el, szalmaláng! Torontó, 1999; Gyí, lovam, lovacskám! Digitális könyv – 2007.
„M. Simon Katalin gyermekekhez írott verseinek ritmusa, dallama és gazdag szókincse könnyen szállhat szájról-szájra a gyermekek világában. Meséinek szereplői viselkedésük, beszédük által példamutatók, egyéniségformálók. … A természet oly közel áll a szerző lelkéhez, hogy gyakran azonosul vele…” – ajánlja az olvasó figyelmébe a költőnő verseit Fekete-Nagy László, különös figyelemmel a legutóbb megjelent Színek és szavak című verseskötetére, amelyet Horváth Piroska illusztrált, gazdag szín- és formavilággal.
– További szép alkotómunkát, jó egészséget kívánok a Barátok Verslista minden tagja és az olvasók nevében is.
(A fenti cikk megjelent a Képzeld el… c. irodalmi folyóirat az évi számában)