Kutasi Horváth Katalin: Alkotói közelkép
MILLÓ ILDIKÓ
Milló Ildikó fel-feltűnik játékainkon, pályázatainkon, szerepel antológiáinkban, és különösen a rövidebb műfajokat megcélzó köteteinkben, azon belül is talán a haiku áll a legközelebb hozzá. Verseinek képi világa alapján le sem tagadhatná, hogy jártas a képzőművészetben, és nemcsak a tájat nézi mondjuk egy festő szemével, de érzelmeibe, hangulataiba is észrevétlenül beszüremkednek ezek a fajta benyomások, a finom lélek érzéki rezdülései, s tolla sokszor válik különleges ecsetté. És újabban novellákat is olvashatunk tőle!
– Debrecen, Nyíregyháza, Veszprém. Ildikó, mesélj arról kérlek, mi fűz ezekhez a városokhoz?
– Debrecenben születtem. Gyökereim a nyírségi táj futóhomokos buckáiban gyökereznek. Nyíregyházán voltam gyermek, iskolás. A Bessenyei György Tanárképző Főiskola hallgatójaként eszméltem. 1976-ban kaptam földrajz–rajz szakos tanári diplomát. Veszprémbe házasságkötésem után költöztem. Itt nőttek fel, itt tanultak gyermekeim. Aktív életem jelentős eseményeit itteni igazgatóimnak, kollégáimnak, diákjaimnak köszönhetem. Tartalmas, eredményes éveket töltöttem a katedrán. Tanítottam rajz tagozaton (Báthory iskola) és művészeti iskolákban is (Beszterczey, a Harmónia és a Szín-Vonal AMI). Bár szeretek Veszprémben élni, a szívem gyakran hazavezet. Gyermeklelkem felkeresi gyermek- és ifjúkora ismert (fizikailag talán már nem is létező) tereit, épületeit. Túlélni (is) segít az Emlékezet.
– Beszélj egy kicsit a környezettel, a természettel való kapcsolatodról!
– Népes nagycsaládunknak köszönhetően gazdag, sűrű gyökérrendszerrel áldott meg a sors. Szerencsémre sok időt töltöttem anyai nagyszüleimnél. Alapvető tudásomat – a természetről, a környezetről – nekik köszönhetem. A szabadban végzett – kerti, mezei – munka életünk szerves része volt. Ha haza gondolok, nagyapám sárga homokba oltott hosszú szőlősorai legyőzhetetlen erősségnek tűnnek. A vélt és valós magaslatokat a mai napig igyekszem legyőzni.A szúró napfény, a mezei virágok csokra, a mosolygó napraforgótáblák, az éles levelű, legyőzhetetlen tengerisorok, a vályogtéglából emelt agyagpiramisok látványa ágyazták természetszeretetemet. A határba, a mezőre mindig gyalog mentünk. Akkor ez volt a természetes. Nem tudtam, hogy tulajdonképpen sportolok (is). A Móricz Zsigmond, Váci Mihály által is megfogalmazott “gyalogolni jó” gondolatot a mai napig vallom és gyakorlom. Gyalogolni, hegyet mászni, kirándulni, túrázni nagyon szeretek. Kertem jelenleg nincs. Szőlőt csak gondolatban művelek, ápolok.
– Mesélnél egy kicsit a lovakhoz fűződő érzelmeidről? És érzem, úgy általában szeretheted az állatokat…
– Tejtestvérem egy németjuhász kutya volt. Egy nagybátyám ajándékozta nekem. Együtt nőttünk. Sajnos felnőttkorában megmérgezték. Monty Roberts Lovak és emberek című könyvét a napokban kaptam kölcsön. Kíváncsian olvasom a lovak természetét egész élete során tanuló Monty Roberts történeteit. Az alakja és módszere ihlette filmet (Suttogó) is nagyon szeretem. A kínai asztrológia szerint a Ló jegyében születtem. A lovak a legnemesebb állatok. Impresszió, megérzés? Szépségük, méltóságuk, intelligenciájuk intellektuális és esztétikai élményt is jelentenek számomra.
– Valamiért azt gondolom, hogy nemcsak a szép tájak, felszíni formák vonzanak, hanem a csillagok birodalma is érdekel?
– Földrajztanárként nagyon szerettem a csillagászati témakört. A gyerekeket nagyon izgatja, inspirálja a csillagok világa. Nyíregyházán már középiskolás diákként látogattam a csillagászati hónap rendezvényeit. Kerestem a kapcsolatot a csillagászatban jártas komoly tudósokkal. Horvát Ferenc és Ladányi Tamás csillagász gyakori vendégünk volt a Báthoryban. A földrajzhoz kapcsolódó Diákíró pályázatunk témái is gyakran a csillagok világával voltak kapcsolatosak. A Galileo Webcastnak köszönhetően a karantén alatt kaptam rá az online csillagászati előadásokra. Megismertem az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium, a Magyar Csillagászati Egyesület, a Svábhegyi Csillagvizsgáló csillagászait, meghívott előadóit is. Most a Széchenyi-díjas fizikus, Kiss László csillagász–akadémikus a kedvencem.
– Láttam, hogy több pályázat, verseny aktív szervezője voltál…
– Másfél évtizeden át több, a Báthory iskola által meghirdetett pályázatnak voltam mentora, szervezője (Nemzetközi Ex libris és Országos diákíró pályázat).
– Bizonyára szép sikereket értél el a pedagógia terén. A képzőművészetben is jeleskedsz, sikerrel szerepeltél az IR alkotói versenyén ebben a kategóriában. Láttam szép tűzzománcaidat is…
– Pedagógiai és képzőművészeti alkotómunkámért a Veszprém–Bakony–Balaton pályázaton (1997) különdíjat kaptam zománcképemért. Az Amatőr Képzőművészek Országos Tárlatán (1998) festészet kategóriában 2. lettem. 2000-ben iparművészeti kategóriában zománcképemmel 1. helyezett voltam, s városunk Önkormányzata Alkotói nívódíjban részesített. A Vikár Sándor Zeneiskola Tanári nívódíját (2003), a Veszprém Megyei Pedagógiai Intézet és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Pro Talento díját (2007) is megkaptam. A Bojtor Károly Alapítvány Kuratóriumától elismerő oklevelet (2010), városunk Önkormányzatától Ranolder-díjat (2015) vettem át. Az Irodalmi Rádió Természet piktora pályázatán Álom c. grafikám 2. lett (2019).
– Melyek a kedvenc technikáid? Vannak kedvenc művészeid?
– Egy rajztanárnak sokszólamúnak, sokszínűnek kell lennie. Szeretem a pedagógiai, szakmai, technikai kihívásokat. Számtalan képzőművészeti technikát megszerettem. Szűcs István Miklós, a zirci művészeti iskola megteremtője, Baranyai Zoltánné szaktanácsadó, a Szín-Vonal AMI igazgatója, Berta Tibor tanár, Borka Sándor képzőművész, tanár jelentős szerepet játszottak szakmai ismereteim gyarapításában. Szeretem a grafikai technikákat, elvarázsol a selyemfestés, az üvegfestés, a tűzzománc. Igazi otthonom az akvarell. Lenyűgöznek az impresszionista festők, a reneszánsz mesterek, a távol-keleti selyem-porcelán alkotások. Gaudí, Kós Károly, Medgyaszay István, Nagy Sándor, Róth Miksa, Steindl Imre, Van Gogh…
– Olvastam, hogy tizenéves korod körül kezdtél írni. Mi vitt ebbe az irányba? Folyamatosan írsz azóta is, vagy voltak megszakítások? Kik voltak rád hatással (az írás, a pályaválasztásod során…)?
– Mint minden érzékeny tizenéves, én is írtam szerelmes verseket. Hosszú szünet után 2015-ben a Verselt képek programhoz kapcsolódva írtam és jelentek meg verseim a veszprémi Művészetek Háza FB-oldalán. Azóta töretlen kedvvel, lelkesedéssel keresem a hangokat, szavakat, színeket. A keleti művészetek iránti érdeklődésemnek köszönhetően fedeztem fel a “Japán haiku versnaptár” 1981-es kiadását színes fametszetekkel illusztrálva. Elvarázsolt. Több évtized elteltével mertem csak a pillanatversek világába merészkedni. Lelkialkatomnak ez felel meg a leginkább. Érzések, hangulatok, impressziók, örökérvényű gondolatok 17 szótagban. Kell ennél inspirálóbb kihívás?
– Milyen témák foglalkoztatnak? Mi késztet leginkább írásra?
– Az elmúlás, a magány, a szerelem, a természet… minden, ami földi életünkben fontos, szép és varázslatos.
– A Napútnál, a Sumida folyó hídjánál rendszeresen feltűnsz, remélem, tervezel a közeljövőben önálló kötetet is…
– Több helyen is megjelentem a KMI – Verslista kiadványain és az általad említett fórumokon kívül (Aposztróf, Cédrus, IR, Kalamáris, Litera-Túra, MIR, MIT – Faludy Műhely, Változó Világ). Verseimet több alkalommal jutalmazták oklevéllel. Az IR-nél Az év pedagógus költője pályázatán is elismerést kaptam, az Apeva hétről hétre pályázaton Bánat és Vágyakozás témában is első lettem. Egyelőre csak kacérkodom az önálló kötettel. Formálódom, alakulok ehhez a nem kicsi kihíváshoz.
– Megosztanál velünk néhány dolgot a családodról?
– Két leányom, két fiúunokám van. Miután nem egy városban élünk, sokat utazom, utaztam a COVID-19 előtt. Az egy éve tartó karantén racionális oka ellenére megterhelő. Aki szakmájának, hivatásának köszönhetően emberek, gyerekek között töltötte aktív éveit, megszenvedi az izolációt. Múltba tekintésre, magamba nézésre kiválóan alkalmas időszak van mögöttem (is). Családom fizikai hiánya azonban tagadhatatlan: megvisel.
– Ildikó, hova szeretnél még eljutni, milyen terveid, vágyaid vannak?
– Bakancslistám folyamatosan gyarapodik. Új képek, új versek, új történetek is váratnak még magukra? Remélem. Bízom benne, megmutatják magukat általam. Látni szeretném családom, gyerekeim, unokáim békés és egészséges életét. Azon a bolygón, amelyről kedvenc csillagászom, Carl Sagan állapította meg: ez az egyetlen otthonunk.
A Halványkék pötty című könyvében írta: „…Nézzenek arra a pontra… Az otthonunk. Azok mi vagyunk. Ott van mindenki, akit szeretnek, mindenki, akit ismernek, mindenki, akiről valaha hallottak, az összes emberi lény, aki létezett. …Bolygónk egy magányos pötty a mindent körülölelő kozmikus sötétségben…”
(A fenti cikk megjelent a Képzeld el… c. irodalmi folyóirat az évi számában)