Közelkép: Szabóné Horváth Anna – 2021

Kutasi Horváth Katalin: Alkotói közelkép
SZABÓNÉ HORVÁTH ANNA

Anna meghúzódik a háttérben, a csendességet, a természetességet kedveli, a lélek sugárzik írásaiból. Korábban már volt Verslista-tag, majd elsodorta az élet, de az apevás pályázatunkon és antológiánkban, valamint nyílt pályázatainkon sokszor és sikerrel szerepelt, jubileumi kötetünkben is olvashatunk tőle néhány szép verset, több játékunkban is az ő írását választotta elsőnek a zsűri.

Szabóné Horváth Anna

Anna, mesélj egy kicsit Veszprémről, a Balatonról! Mi a szerepe életedben?

– Veszprém a szülővárosom, ahova a sors sokszor visszahúz, mivel ott laknak a fiamék két tündéri kis unokánkkal. Szeretem patinás belvárosát, a macskaköves sétálóutcát, a várból elém táruló csodás kilátást. A Balaton egész közel van hozzánk, 5 km. Csendes kis falunk az utóbbi évtizedben szépen népesedik, de ez nekünk nem megszokott forgalmat, zsivajt hozott, amit mi, törzslakók nehezen fogadunk el. Persze ez az idegenforgalom többeknek bevételi forrás, a falunak fejlődés.

– Mit végeztél, mivel foglalkozol? A hétköznapi munkát hogy tudod összeegyeztetni a költői léttel, érzésvilággal? Belefér esetleg más elfoglaltság, akár hobbi az életedbe?

– Gyors-és gépírást végeztem, de egészségi állapotom nem engedi, hogy dolgozzak. Foglalkozni annál több mindennel próbálok. Mivel falun lakom, elég nagy a telek. Van virágos- és konyhakertem. Voltak korszakaim, amikor hímeztem, gobelineket varrtam, megtanultam csipkét verni, amiket sajnos kezeim romlása miatt nem tudok csinálni… De imádok nagymamának lenni, s az unokákkal festegetni, ragasztgatni. Imádom a természetet, szeretek gombászni. Ez a hobbi örökletes, akárcsak a költészet. Édesanyámtól maradtak rám. Múzsám a csend. Akkor jön az ihlet, ha egyedül vagyok, s némaság körülöttem. Saját írásomat sem szeretem felolvasni. Nagyon rossz előadó vagyok. Csak írni szeretek…

– Mikor, minek vagy ki(k)nek a hatására kezdtél el írni? Milyen sikerrel? Mire vagy a legbüszkébb?

– Az első írásom egy kis vitára íródott. Sértődött lelkem illetlen sem akart lenni, de mégis válaszolni akart. Hamar tagja lettem a Veszprémi Alkotó Klubnak. Elég sikeresen szerepeltem irodalmi pályázatokon. Aztán több csoportnak is tagja lettem, amit sorsom alakulása miatt egy időre abba kellett hagynom. Most sem mertem sokat vállalni, mert a jövő nem tudni, miként alakul.

– A poet.hu oldalán is megtalálunk, a Napútnál is jelentek meg verseid. Hol bukkanhatunk még rád?

– Jelenleg a Gold Pen és a Szép Szavak Birodalma irodalmi csoportokban, antológiákban jelentek meg verseim. Nincs önálló kötetem.

– Tervezel önálló kötetet a közeljövőben? Milyen témák, formák foglalkoztatnak a leginkább?

– Ha egyszer sok időm lesz, talán összeállítok egyet. Leginkább a természeti témák fognak meg.

– Szólj pár szót a családodról, kérlek!

– Férjemmel ketten élünk, aki jól viseli a különféle kézműves fellángolásaimat, és sokszor a segítségemre van. Két fiunk van. Mint említettem, az egyik a közelünkben lakik családjával, és sokat látjuk egymást. Hol ők jönnek, hol mi megyünk hozzájuk. Két cserfes kislányuk pedig nagyon szeret nálunk nyaralni. Kisebbik gyermekünk éppen most nősült. Ő messze találta meg élete szerelmét, Németországban. Ott fognak lakni. Elég nagy a távolság, de ha tehetik, hazalátogatnak.

– Milyen vágyaid, terveid, céljaid, akár álmaid vannak?

– Vágyam talán, hogy valamit hagyjak emlékül a jövőnek. Valamit, ami halhatatlan.

– Biztos vagyok benne, hogy ez így lesz, kívánom tiszta szívből, hogy te is így érezd, köszönöm, Anna, hogy egy kis bepillantást adtál életedbe!

Mivel Anna túlságosan is szerény, úgy érezte, egy kisregény született a közelkép során, miután erre a néhány kérdésemre válaszolt… Talán majd egyszer annak is eljön az ideje.

(A fenti cikk megjelent a Képzeld el… c. irodalmi folyóirat az évi számában)

Vélemény, hozzászólás?