Közelkép: Turóczi Levente – 2024

Turóczi Levente fiatal, tehetséges új tagunk, ki nagyon jól szerepelt nyílt pályázatainkon, és minikötete is megjelent kiadónknál.

– Levente, hol élsz? Mesélj egy kicsit családodról! Azt látjuk, hogy támogatnak utadon.

Diósjenőn, egy faluban élek a Börzsöny lábánál. Ugyan Vácott születtem, de születésemtől fogva itt élek szüleimmel, és most már a húgommal, aki idén ötéves. Édesapám Szolnokról, édesanyám a közeli Vácról származik. Valóban támogatnak utamon, ezért úgy gondolom, igazán szerencsés vagyok.

– Mit szólnak történeteidhez, sikereidhez a társaid?

Korábban meglepő volt nekik, hogy szeretek írni. Mostanra megszokhatták, és volt, aki a minikönyvemből is vásárolt már, magyar nyelv és irodalom tanárnőmnek köszönhetően egy cikk is került fel rólam iskolám honlapjára.

– Hogy találtál csoportunkra, kiadónkra?

Az első találkozásom a KMI-vel és a Verslistával a 2023-as Ünnepi könyvhéten volt, amikor kaptam egy ajándék folyóiratot és egy antológiát. Majd szinte meg is feledkeztem a dologról, amikor idén év elején egy véletlennek köszönhetően rátaláltam Facebook-on a „Mütyürke” csoportra (benne a haikupályázattal, amire rögtön küldtem is írást), és ezzel együtt a kiadóra is. Nem sokkal később pedig csatlakoztam a Verslistához is.

– Hol / mit tanulsz, mi leszel, ha nagy leszel?

A Váci Madách Imre Gimnáziumban tanulok, magyar-történelem tagozaton. Vagy régészeti irányban szeretnék továbbtanulni, vagy magyar nyelv és irodalom-történelem szakos tanár szeretnék lenni. Bármelyik tervem valósul meg, mellette az írást semmiképpen nem szeretném abbahagyni!

– Hogy író mindenképp, az már most látszik, felnőtt, több kötetes írók mellett, sőt előtt végeztél pályázatokon. Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

Nehéz egyet kiemelni, három eredményem is van, amire kifejezetten büszke vagyok. A KMI „Vámpír” pályázatán a (kicsit hosszúra sikeredett, Elcsendesedő kastély című) novellám második helyezést ért el. Az Irodalmi Rádiónál a Falvak-városok című antológiába küldtem be az Úszó szigetről szóló novellámat., mely szülőfalum, Diósjenő egy régi legendája alapján íródott, a valós történetre, legendára építettem rá egy fiktív történetet. Ez a novellám harmadik helyezést ért el. Ugyanitt a Modern mítoszok antológiába bekerült Oni novellám különdíjas lett.

– Fiatalkorod ellenére nemcsak antológiákban jelentél meg, de saját kis miniköteted is van. Szólj pár szót erről! Milyen megjelenéssel kapcsolatos terveid vannak még a közeljövőben?

Valóban, már 15 antológiában jelentek meg novelláim, verseim, a Képzeld el… folyóiratba is igyekszem rendszeresen küldeni valamit. Ezek mellett több pályázatra adtam be írást. Első saját minikönyvem idén áprilisban jelent meg a Változó Világ Kiadó gondozásában. 27 darab juliádát tartalmaz a legkülönfélébb témákban, legyen szó tanácsokról, az évszakok váltakozásáról, vagy akár magáról az életről. (Ez egy új versforma, kitalálója Szimeonov Todor, öt évvel ezelőtt indult útjára. Háromsoros, minden sora két szótagos.) A könyvecske címe a ’Világ zaja’ lett egyik juliádám kezdő sorai után.

Második minikönyvem júliusban jelenik meg a KMI Kiadónál. Az ősz színei felöleli az őszi időszakot és eseményeit, majd ezt haikuk, apevák, pundurkák révén igyekszik közelebb hozni az olvasóhoz.

– Mikor, kinek / minek a hatására írtad le az első komolyabb gondolataidat, verseidet, novelláidat?

Már kicsi koromban szerettem írogatni. 2017-ben elkezdtem írni egy egész sorozat vicces történetet, amelyet a valóságból merítettem, az iskolába járó kürtőskalácsárusról szóltak. Ekkoriban néhány mesét is írtam. Néhány éve kaptam egy régi típusú írógépet, amelynek mechanikája egészen elvarázsolt. Ezzel aztán sok novellát, különböző történeteket kezdtem lejegyezni. 2023 elején adtam le először pályázatra is novellát, akkor a Little Fox Kiadónál tettem meg ezt.

– Milyen témák foglalkoztatnak a leginkább?

Kedvencnek a misztikus történeteket mondanám, köztük a krimit, a thrillert, a horrort. Kedvelt témám az ősz, szeretek Halloweenkor játszódó történeteket írni.  Imádom a régies, szinte legendának ható történeteket, melyek az 1800-as években, vagy még korábban játszódnak. Szeretem a stílusjegyeket, amelyeket magán kell hogy hordozzon egy-egy ilyen típusú novella. A történetek forrása gyakran valós, nagyon szeretek helytörténettel foglalkozni, mivel Diósjenő története nagyon gazdag!

– Honnan gyűjtesz anyagot, ihletet?

Régebben valós személyekről formáltam meg vicces történetek szereplőit. Ma is előfordul, hogy a valóságból merítek ihletet egy-egy történet, karakter kidolgozásához. Másik forrásom a helytörténetet. Készül egy regényem, amely egy diósjenői legendát dolgoz fel. Nemrégen beszélgettem Végh Józseffel, Nyugat-Nógrád neves helytörténészével is (aki az Egyetemes Kultúra Lovagja), hogy a regény alapja minél hitelesebb legyen.

– Mire jut még időd? Van esetleg még hobbid, kedvenc elfoglaltságod?

Hobbim még a numizmatika, a régi pénzek gyűjtése. Szoktam érmebörzékre is járni, 2020 óta tagja vagyok a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének. Másik hobbim a fizikai adathordozón kiadott filmekkel kapcsolatos, van egy szép gyűjteményem Blu ray, DVD és VHS filmekből, a 8 mm-es filmszalagokkal is szoktam foglalkozni, van egy régi szovjet vetítőm is hozzájuk. Ezek mellett szeretek olvasni.

– Milyen vágyaid, terveid vannak (nemcsak az irodalom területén)?

A továbbtanulással, pályaválasztással kapcsolatos terveim a legfontosabbak, most fogok 11. osztályba menni. De több könyvem is készül. Nyertem a Könyvhéten a Little Fox Kiadónál, így minden kiadói költségtől mentesen adhatok ki egy könyvet. A korábban említett regényem is készül, és a Változó Világ Kiadónál is szeretnék kiadni egy Írországot bemutató kötetet. Megpályázom a Nemzet Fiatal Tehetsége ösztöndíjat, ebből több könyv kiadását is tudnám finanszírozni. Tervből van sok, de mindehhez időre van szükség. Remélem, sikerül megvalósítanom őket, bizakodó vagyok!

Tiszta szívből kívánjuk, Levi, így legyen!

(A fenti cikk megjelent a Képzeld el… c. irodalmi folyóirat az évi számában)

Vélemény, hozzászólás?