Közelkép: Várhelyi Klára (cherno) – 2008

Tatár Judit: Alkotói közelkép
VÁRHELYI KLÁRA (CHERNO)


A Barátok Verslista egyik régi motorosát, Várhelyi Klárát (cherno) faggatom. Nem azért nevezem ıt régi motorosnak, mert amikor évekkel ezelőtt megismertem, talpig fekete bőrszerkóban volt (bár úgy tudom, nincs ellenére a motorozás), és azért sem, mert már benne van a korban. Csupán csak azért, mert a húszas évei elején járó értelmes, karakán pécsi lány szinte a kezdetek óta aktív tagja a Barátok Verslista irodalomkedvelő és verselő csapatának.

– Mi vonz a költészethez, az íráshoz?
– A költészet nekem ellenpólus. Kell, hogy legyen valami a kemény racionalitás másik oldalán. Az írás és az olvasás adja meg ezt a pozíciót. Mindkettő olyan egyveleg, amelynek ugyan megvan a maga szerkezete, mégis abszolút relatív, amit nem lehet számolni, nem általánosítható, és
képtelenség megismételhető, reprezentatív egységekre bontani.
– Mikor érzed úgy, hogy elkészültél egy verssel?
– A jó költő itt azt feleli, hogy természetesen soha! A viccet félretéve, nem tudom. Ha félretettem három hétre, és még akkor is tetszik. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy év múlva is ugyanazt fogom rá mondani, de akkor általában már lusta vagyok újra belenyúlni.
– Mit jelent számodra a pszichológia, és van-e valamilyen egymásra hatás a választott szakmád és az írás között?
– A pszichológiának meghatározó szerepe van az életemben. Próbálom teljes emberként csinálni. Ezt néha nehéz összeegyeztetni bármi mással. Az egyetemen elkezdődtek már az önálló kutatások is, és amennyire egyszerűnek tűnik összehozni egy ilyen kísérletet, annyiféle buktatóval kerül szembe az ember. Jó, hogy ezzel kapcsolatban páromra
bármiben számíthatok, nagyon szerencsésen találtuk meg egymást. Azt mondják, nem jó, ha egy kapcsolatban ugyanaz a szakmája mindkét embernek, de szerintem meg lehet találni az egyensúlyt, és sokkal könnyebb így, hogy van valaki, akivel meg lehet beszélni az összes felmerülő
problémát. Az írásomra természetesen hatással van, hiszen a pszichológia hatott a gondolkodásomra, a szókincsemre és a látásmódomra is.
Néha nagyon nehéz kiszűrni a „szakzsargont”, nehéz lemondani azokról az analógiákról, áttétekről, melyeket valószínűleg csak azok értenének, akik hasonló szakmát tanultak.
– Milyen változásokon mentél keresztül, ami az írásaidat illeti, téma és stílus tekintetében?
– Fiatal vagyok én még ahhoz, hogy változásokról beszélhessek. Alig vagyok pár éve túl a tinédzser-versek elkeseredett, misztikus, tipikus témáin, stílusán. Még csak most keresem, milyen is valójában az én hangom, hogy merre akarok elmozdulni. A szabadversek tini-őrülete után
ma már inkább zárt formákban, strófa-szerkezetekben írok, a hangzás formái helyett a képiekre tettem át a hangsúlyt, és sokat egyszerűsödött a kifejezésmódom bizonyos tekintetben. Megtanultam húzni a versből – erre büszke vagyok.
– Hogyan választasz témát?
– Ritkán választok. Általában adott egy szituáció, arról eszembe jut egy analógia, vagy egyetlen verssorocska, ami megtetszik, aztán ezt megpróbálom kitölteni tartalommal, ha lehet. Szerintem sokan csinálják így.
– Miben tudod a legjobban kifejezni magad? Egyáltalán van rá igényed, hogy kifejezd magad valamiben? Vagy a költészet inkább kedvtelés?
– Ilyen vagy olyan formában mindenkinek szüksége van rá, nem? De látom körülöttem, hogy nem szabad túlzásba vinni, mert abban csak megkeseredik, attól csak kiég az ember. Nem mondhatom, hogy valaha is benne lettem volna a sűrűjében, de ízelítőt kaptam belőle, hogy mennyire gonoszak is tudnak lenni az emberek, hogy mennyi „mocskos” dolog jár együtt a „művészvilággal” – és ezt nem csak az irodalomra értem.
Arra jutottam, nem is akarom komolyabban csinálni, csak hobbi szinten, így pont azt nyújtja, amire szükségem van.
– Pécsi vagy. Van-e számodra ennek valamiféle különös jelentősége?
– Mindenképpen. Párom szerint „lokálpatrióta” vagyok. Ebben van valami igazság, de még akkor is, ha nem az én elfogult szemszögemből nézzük a dolgokat, azt el kell ismerni, hogy a várost erősen átszövi a kultúra.
Ez bárkire hat, aki elég nyitott hozzá.
– Köszönöm a beszélgetést.

Már most azon töröm a fejem, mikor folytathatnánk chernóval a csevejt egy kávé mellett. Lenne még néhány kérdésem a komoly, világra nyitott, ugyanakkor túl korán keserű tapasztalok birtokába jutott fiatal lányhoz.