Leírás
Ács Bódog Sándor: Ecetke és Tódika
Két elárvult lánycica a főhőse Ács Bódog Sándor könyvének, kiket miután megérintett az elmúlás szele, élvezhetik ugyan a gondoskodást, de meg kell szokniuk egy időre a magányt. Egy régi ismerős felbukkanásával szerető pártfogóra lelnek, így nemcsak a pocakjuk, de a szívük is megtelik.
Végtelen bizalom és hála tölti be a lelküket, mélyen átélhetik az összetartozás érzését, s egy olyan fokú önfeledt szeretetet, mikor megáll az idő, megszűnik a tér, s a nyugalom, a dorombolás békéje szállja meg őket és azt, aki részese, tanúja mindennek.
Az író kifinomult érzékkel ragadja meg a természet sokszínűségét, leheletfinoman láttatja annak legapróbb változásait, rezdüléseit, átszellemülten hallgatja a madarak énekét, miközben részletes táj- és környezetrajzot tár elénk, s minden egyszerűvé, s mégis varázslatossá válik.
Minden művészi: ő a táj dalnoka és hangulatfestője. Előadóművészt tisztel a rigóban, imádott “kis babáit” művészetpártfogóknak tekinti, s a szeretet átélése művészi szintre emelkedik leírásaiban.
A sütkérezés, a hempergés, a játék életművészei éppúgy bővelkednek finom falatokban, mint elfogult becézésben, empátiával telt figyelemben, miközben új gazdájuk atyai aggodalommal követi minden lépésüket.
Ács Bódog Sándor kiváló pszichikai érzékkel bújik a cicák bőrébe, alázattal szolgálja, védi őket, ért a nyelvükön, tud velük beszélgetni, bár amit éreznek egymás iránt, az szavakba nehezen önthető csoda.
Sokszor nehéz eldönteni, ki élvezi jobban a kényeztetést: aki adja, vagy aki kapja, s hogy ki ragaszkodik jobban a másikhoz, ki vágyik erősebben
a harmóniára. Úgy aggódik az elbeszélő gazda Ecetkéért és Tódikáért, mint egykor saját gyermekeiért, s játékaik is ezt az időszakot idézik fel benne.
Visszatérő tevékenységek, figurák, természeti leírások tagolják a történéseket, melyek szerkesztésüknél fogva – mint a szonettkoszorú szonettjei – külön-külön is olvashatóak, kerekek, lezártak, de végül egy vallomásos regénnyé állnak össze, s a keretes szerkezet, egy-egy visszatérő epizód, gondolat szorosabb egységbe fűzi a történeteket, s megerősödnek az összefüggések, kiviláglanak az apróbb részletek.
Nemcsak a cicák élénkülnek fel a játék hatására, de megelevenednek a természet elemei is, a simogató szellő, a karjaikat nyújtó bokrok és fák, a kabát alá bebújó nap, a szirmaikat kitáró kíváncsi virágok, s belesimulnak a múlt emlékei is a jelenbe. A szemtanú természet talán még féltékeny is az állatkák és az ember összhangjára, s a különös kötelék megbabonázza a természet erőin túl az olvasókat is.
A táncoló porszemek, az ásítozó tévékészülék, az eltévelyedő fénysugár, a padlás kacatjai is a múltat idézik, s meghitt búvóhellyé válik bármely lom, ha köré vagy mögé fészkeli magát a kényeztető szeretet… A szeretet, az aggodalom, az izgalmakkal teli várakozás kölcsönös, és mindez hatással van a könyv olvasójára is, ki átélheti a figyelmet, átérezheti a törődés jótékony hatását.
Az elbeszélést közvetlen, őszinte hang jellemzi, s a történéseket belső monológok színesítik, miközben hitelessé is teszik a külső eseményeket és a lélekben zajló folyamatok ábrázolását.
Tanulhat minden jelenlegi és leendő cicatartó a személyes hangú történetekből, s biztos vagyok benne: sok ismerős kis jelenet tűnik fel a sorokban.
Olykor mintha az eposzokra jellemző állandó jelzők, kifejezések bukkannának elénk, s belevésődik emlékezetünkbe Ecetke kérdőjelet formázó farkincája, smaragdzöld tekintete, valamint a sárga szemű kis vadász, Tódika termetes hátsója, vaskos sonkája, de Puszika is fel-feltűnik, így aztán kedves emlékké szelídül majd ez az olvasmányélmény.
(Kutasi Horváth Katalin)
(3.100 Ft alatti összvásárlás esetén fizetés előtt használd a “POSTA” kupont az ingyenes szállításhoz!)
Értékelések
Még nincsenek értékelések.